Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-12-24 / 52. szám
1899. deczember 24. PAPAI KÖZLÖNY 8 zetében vannak azok a borhamisítások, melyek néhány hónappal ezelőtt napfényre kerültek. Mindannyian tudjuk, hogy az ennek következtében alkalmazott szigorú rendszabályok, mennyire ártottak a hazai borkereskedelemnek. S mégis kinek jutna eszébe — a borkereskedőkön kivül — hogy e szükséges rendszabályokat kifogásolja ? E rendszabályok párja a belügyminiszter, most kiadott rendelete. S valamint amaz, ugy ez is csak a közjó érdekeit szolgálja. Csak azt akarja vele elérni a belügyminiszter, hogy a korcsmai ipar tisztességének megóvása mellett a nemzetet képező egyének egészsége — ez a legdrágább kincs, melyet a nemzett bir — el ne rontassék. A korcsmárosoknak tehát bele kell illeszkedniük a társadalmi rend feltétlen követelményeinek keretébe, s kénytelenek üzérkedésük mikéntjét a magasabb czél alá rendelni. Ha kényelmetlen is a tisztességes korcsmárosnak a sok hatósági ellenőrzés ne gondolja, hogy kelletlen is az. Annál kevésbbé, mert ez által a tisztességes korcsmáros érdekei sem fognak kárt szenvedni. A belügyminiszter intézkedései következtében a közönség, bizalma is meg fog szilárdulni s ez a szilárd bizalma busásan fog kamatozni. Az uj bűnvádi eljárás. Nevezetes nap 1900 január 1 a magyar igazságszolgáltatás életében. E naptól kezdve a bűnösök sorsa nem egyedül és kizárólag a birói kar kezébe van letéve s nem egyedül a Btkv. §-aitől függ, de lényeges faktolett, a döntésénél, a bűnösség kimondásánál a független polgárság elő lelkiismerete. Nem volt és nem lehetett-a malom előtt, a mikor a holttestet beszentelték. Péter mester husz évvel öregebbnek látszott. Ugy tántorgott a koporsó után, mintha részeg lett volna, Az asszonyok térdepelve imádkoztak, a legények a templom hátterében szorongottak. Péter mesler felismerte a köztük álló János zokogását, a ki tegnap főbe akarta magát lőni, a midőn a szerencsétlenséget meghallolta. Kínos önvád mardosta Péter mester szivét és lelkét, mely még fokozódott, a midőn keservében elképzelte, hogy minő boldog lehetne most leánya és ő is, ha a gonosz becsvágy el nem vakította volna. A lelkész beszentelte a halottat és a résztvevők egyenkint ellépkedtek a koporsó előtt és szenteltvizet fecskendeztek a halottra. Péter mesternek ugy tetszett, mintha mindezt álmodta volna. Egyszerre kinyíltak a templom nagy szárnyas ajtai és Péter mester szemei előtt rideg téli tájkép terült el végtelen fehérséggel, a hópelyhek pedig egyre hullottak, mintha az egész főidet szemfedővel akarták volna borítani. Látta, a mint négy erős ember vállára emelte a koporsót kedves halottjával, mig ő hajlott háttal, ingadozó lábakkal botorkált utánuk. Látta, hogy a harangzó miként ragadta meg a toronyból leérő kötelet, hogy a halott lelkiüdveért harangozzon. Látta, a mint a harangozó a kötelet gyar birói kar ellen ezideig sem kifogás; pártatlanság, igazságszeretet jellemezte mindenkor őket, de mégis, mivel a bűnösség kimondásánál első szempont mindenkor az volt, hogy mit mond a Btvkv?, nem volt és nem lehetett az alaki és anyagi igazságnak mindenkor érvényesülni. Ugy mondják, hogy az igazság abszolút mindenkor, egy és ugyanaz, viszont azonban — ha valahol, ugy ép a bün elkövetésnél, helyesebben annak megítélésénél igen előtérbe lép az «Si duo faciunt idem, non est idem» — vagyis ketten egy és ugyanazon bűnt követik el, a büntetésnek nem kell és nem szabad egyformának lenni, hiszen a büntettek indító oka sohasem volt és lehetett ugyanaz. Igaz, eddig is figyelembe vették «sz előzmények» cim alatt, de ez csak a büntetés kiszabásánál és nem a bűnösség kiszabásánál jött tekintetbe. A jövőben minden bűntett fölött esküdtek Ítélnek. Esküdt lesz minden teddhetlen jellemű, büntetlen előéletű polgár a kik1, ek ítéletét nem kormányzandja semmiféle §., jogszabály — az ő ítéletük kimondásában tehát az igazság alaki és anyagi tekintetben érvényre jut — mert itélettük egyetlen korlátozója : a lelkiismeret. ítéletüket nem tartoznak megindokolni s nem vonhatók érette felelőségre, Igaz, hogy az esküdtbirói kötelesség ujabb terheket ró az illető polgárok vállára, de ez a kötelezettség, vagy áldozot olyan elenyésző ahhoz az erkölcsi haszonhoz képest mely a közre háramol, hogy aligha akad egyetlen magyar polgár, ki ne örülne — e miatt — az uj bűnvádi eljárásnak! Ha valaki vészit vele, — az talán a magyar sajtó, — mert az uj eljárás megrántotta, — de abban a pillanatban a lágy, mélabús harangs/ó helyett mennydörgésszerű dörrenés rázkódtatta meg a levegőt. Közvetetlenül utána eltűnt mindent, a mit Péter mester maga előtt látott : eltűntek az emberek, a templom' sőt a koporsó is. melybe gyermeke holteste zárva volt. — Sötét éj vette körül Péter mestert. — Jó estét, Péter mester ! Az öreg álmatagon ugrott fel székéről, melyen a kandalló előtt elaludt. Szemeit dörzsölve ijedten tekintett három vendégére, a kik nagy zajjal toppantak be a szobába és kemény vállveregetéssel költögették öt erős álmából. — No, Péter mester ébredjen már fel! — kiáltott Mágyás, — de jó álma van ! Adjon Isten ! Hogy vannak ? Mit csinál a komámasszony ? Hát a nagy lány ? Péter mester felugrott. Álmodott-e ? . . . Igazán álmodott ? . . . Mintha eszét vesztette volna, ugy rohant az ajtóhoz és kiáltozni kezdett: —- Glaudine ! Glaudine ! — gyere hát? — Itt vagyok, atyám ! — szólt a leány szelíden és belépett. A midőn leányát megpillantotta, a ki kissé halványabb, volt mint rendesen, Péter mester szinte őrjöngött örömében. — Glaudine, Claudinám, — kiáltott és leányát szivéhez szorította — Claudinám, ha folytán egy s némely megszorítást fog érezni és mégis a magyar sajtó üdvözli az uj eljárás életbeléptetését és nem múlik el nap, hogy egyik másik ne referálna örömmel az életbeléptetést megelőző intézkedésekről. Üdvözöljük mi is és örömmel konstatáljuk, hogy a pápai esküdtek közül egy sem élt kifogási jogával. ' ' ^ - rr — . • tv >11 Nyilt levél a lipótmezei orsz, tébolyda igazgatójához dr, Bolyó Károly úrhoz! Nagyságos Uram ! > J Az ország belügyi kormánya a lipótmezei tébolyda vezetését épen a legutóbbi napokban Nagyságod bölcsességére bizta. Hogy ennek az intézetnek az a feladata, hogy a közveszélyes erűitektől a társadalmat megszabadítsa azt Nagyságod előtt elmondani felesleges és ezért egyenesen a "dologra térünk és felhívjuk a figyelmét arra, hogy városunkban van egy ember, — Győri Gyulának hívják a szerencsétlent, ki szabadon jár-kél az utcákon, noha ma már mindenki tudja róla, hogy őrült. Nagyzási mániában szenved ez a szerencsétlen és azt hiszi magáról, hogy ő erkölcsbiró és öblös torkával városszerte korcsmákban és az utcákon morált prédikál. Azt hiszi, hogy ő neki mindenbe van beleszólása és oda dugja az orrát olyan dolgokhoz is, amihez semmi köze sincsen. A városi lakóknak privát ügyeit, |kereskedöknek üzleti dolgait felturkálja és piszkolódik mindenkire. Kezdetben akadt néhány könnyen hivő aki lépre ment 1 1 és beállt az ő szájaskodásának publikumnak. Ez annyira megnövelte ennek a szánalmas alaknak a szarvát, hogy ma már nihilistának képzeli magát és uton-útfélen tudnád, hogy mily rettegést álltam ki érted ! Majd hirtelen igy szólt álmélkodó leányához : — Gyermekem, mondd, igazán olyan nagyon szereted Jánost ? — Igazán, jó atyám I — Nos, akkor — és hangja ismét parancsoló lett — akkor küldj el érte, jöjön ide tüstént, mert a leányomat neki adom értetted ? — Oh, édes, jó atyám ! — kiáltóig Claudine remegve és megcsókolta atyja kezét* Időközben több uj vendék érkezett. A nyitott ajtó keresztül teritett asztalokat lehetett látni a szomszédos szobában. Étvágygerjesztő ételszag terjedt szét mindenütt. Most belépett Mária Anna is, és örőmrepesve hallotta a jó hírt. A midőn pedig Péter mester barátaj körűivették és kíváncsian tudakolták tőle, — a ki félig-meddig még most is kábult volt anéhéz álamtól — hogy miért akarja most leányát egy másik férfihoz kényszeríteni, holott előbb a bíró fiához akarta adni. Péter mester, mint igazi házi zsarnok, ránezba szedte homlokát és igy szólt ellenmondást nem tűrő hangon : — Azért, mert igy akarom ! Hát hót múlva a lakodalom ! Senkinek semmi beleszólása ! Én vagyok az ur a házban!
