Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-10-22 / 43. szám
1899. október 22 PÁPAI KÖZLÖNY 5. vás utján Kis József theologíai tanárral óhajtja betölt eni. Kérte egyszersmind a lelkész választáshoz bizottság kiküldését. A presbitérium e határozatát általános örömmel fogadják Pápán valláskülönbség nélkül ahol Kis Józsefnek kiváló képességeit jeles szónoki tehetségét ismerik, irodalmi és társadalmi téren való kiváló munkásságát méltányolják. — Uj tiszttartó. Serényi Antal, a győri püspökség vaszari gazdatisztje, ki rokonszenves és előzékeny modorával városunkban közkedveltségnek örvend, mint örömmel értesülünk, Szanyba tisztartónak lett előléptetve. Szívből gratulálunk a méltó előléptetéshez. — A postahivatal köréből. A soproni postaigazgatóság Thurn Lajos posta és táviró tisztet, városunk szülöttjét, ki eddig Győrött tett szolgálatot, hasonló minőségben a helybeli hivatalhoz osztotta be. — Reformatió ünnepe. A theologi önképző kör október hó 31-én tartja meg a szokásos reformatió ünnepélyét a következő műsorral : 1. Erős várunk Énekli a főiskolai énekkar. 2. Megnyitó beszéd. Tartja nt. Kis József tanárelnök. 3. Luther Sántha Károlytól. Szavalja Kuthy Elemér I. é. pn. 4. Ünnepi beszéd. Tartja Csomasz Dezső senior, önk. köri alelnök. 5. Reformatió emlékünnepére. Kun Bélától. Szavalja Varga Sándor III. é. pn. 6. „Jövel szent Leiek." Énekli a főiskolai énekkar. — Egy bedőlt ház áldozata. Végzetes szerencsétlenségnek esett áldozatul f. hó io én Németh József 14 éves kádár tanoncz. A Kristóf utcában Szauer Mayer tulajdonát képező házban levő hordóraktárban Pórez Mihály pinczemester, Csillag Ferencz kádársegéddel dolgoztak, a midőn egyszerre nagy ropo gással a tetőzet beszakadt, a lehulló gabona maga alá temette és megfúl ladt. A padlás raktárát Éoftmarm Adolf marczaltoi gabonakereskeeő bérelte ki, kit azon vád terhel, hogy 700 méter mázsa terményt helyezett el a padlásán s ennek túlterhelése folytán szakadt le a padlás. A hordóraktárban levő többi munkálok, csak nagy nehezen mentették meg éléfűkéí. A szerencsétlenül járt inas gyereket hosszas mi unka után találtak fel megfulladva, kinek szája és orra tele volt gabonával. Másnap felbonczolták s nagy részvét mellett eltemették Ez ügyben a bűnvizsgálat folyamatba lett téve és az lesz hivatva kideríteni, kit terhel a gondatlanságból eredt vétkes emberölés vádja, — Kinevezés. Grofsíik Vilmost, a helybeli járásbíróság írnokát, az igaz ságügyminister a veszprémi törvényszékhez segédtelekönyvvezetövé nevezte ki. Gratulálunk az előléptetéshez ! l "Ta»ikc Anna f | F. hó 19-én impozáns részvét mellett temették el városunkban VanTce Anna úrnőt, ki végrendeletében összes vagyonát jótékonycélra hagyományozta. Vanke József kegyesrendi aranyníisés áldozópap legbensőbb háláját jelentjük mindazon nemesi el kűeknek, kik elhunyt kedves nővére Vanke Anna iránt oly szeretetteljes érdeklődést és részvétet tanúsítani kegyeskedtek. A boldogult jó lelkű nő, miután olyanok kiknek utána köteles osztályrész cimén öröklési igényeik lehetnének nincsenek, egész 8000 frtnyi vagyonát jótékony célokra hagyományozta, a többek között az irgalmas nővérek zárdájának alapítványul 1000 frtot, a sz. Benedekrendiek a gymnasiumának 500 frtot, oly rendeltetéssel hogy ezen összeg kamatai egy ugyanott járó r. k. vallású szorgalmas és jó magánviseletű tanulónak é/enkint adassanak ki, a pápai r. k. elemi fiúiskola javára a hitközség pénztárba 1000 frtot, melynek kamatait az iskolaszék szegénysorsu fiuk segélyezésére fordítsa, a sz. Ferencrendieknek, plébániai szegényeknek, árva lánykák nevelésére is bizonyos összegeket hagyott. A végrendelet végrehajtója Kriszt Jenő plébános. A boldogultnak temetése igen impozáns volt. A hitközségi épületeken lengő gyászlóbogok fejezték ki külsőleg a kegyeletet. Temetésre kivonultak az iskolás gyermekek, különböző egyesületek és ájtatos társulatok. A hitközség gyönyörű szép koszorút helyezett az elhunyt sírjára ezen felirattal a nemes szivü jótevőjének a pápai r. k. hitközség". Nyugodjék békében ! — A tanítóegyesület vándorgyűlése. A pápai esperes kerületi rom. kath, tanitó egyesület f. évi október 26-án Ugodon a rom. kath. népiskola egyik termében ez évi őszi vándorgyűlését tartja meg, melyre az egyesület rendes alaptó és pártoló tagjai valamint az érdeklő tanügybarátok ezennel tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Reggeli 9 órakor „Veni Sanete" és szent mise. 2. Elnöki megnyitó és beszámoló. 3. A tavaszi köíg^ülés és a választmányi gyűlés jegyzőkönyveinek felolvasása és hitelesítése. 4. Az egylet vagyoni állapotáról a számvizsgáló bizottságnak jelentése. 5. A könyvtárnok jelentése. 6. A tisztikar lemondása, és az uj tisztikar megválasztása titkos szavazással. 7. A tizenkéttagu választmánynak megválasztása. 8. Gyakorlati előadást tart a beszédértelem gyakorlatból. Adler Gizella kisasszony iharkuti tanítónő. 9. Egy felolvasást és egy gyakorlati előadást tartanak még ha az idő engedi. Tamásovics János kupi és Tulipán János diósi tanitó urak. X. Indítványok s egyébb egyleti ügyek elintézése. XI. A jövő tavaszi közgyűlés hely és idejének megállapítása. XII. Tagsági dijak s egyéb hátralékok befizetése. XIII. Elnöki zárszó. Végül az egylet tagjai tisztelettel figyelmeztetnek, hogy az esedékes illetőleg hátralékos tagsági dijaikat és egyéb tartozásaikat a tavaszi közgyűlésük határozata szerint a gyűlés napján a pénztárosnál mulhatlanul lefizessék. — A pápai kerékpárosok diadala. f. hó 15-én Szombathelyen megtartott országos kerékpárversenyen a pápai kerékpáros egylet két kitünö amateure két első dijat nyert. A főversenyben "Hódossy Kálmán 6 méterrel előzte meg a_champiortokat a vigaszversenyen öcse Hódossy Gyula 15 méterrel lett első. Részünkről gratulálunk ugy a kitűnő egyletnek mint a fiatal amateuröknek, kik közül Hódossy Kálmán már ez évben Körmendről is hozott első dijat s Budapestről a legnagyobb professionista versenyzők között 4 dijat. A főversenyzö, Hánaner Zoltán a helybeli kerékpár egylet elnökének „Meteor" gyártmányú kerépárját használta. — Népfelkelők időszaki jelentése. A népfelkelők időszaki jelentése a pápai járásiak részére f. hó 22 — ma — veszi kezdetét és 25-én ér véget, a városiak részére f. hó 27-én lesz. — Táncpróba. Kemény Gyula általános közszeretetnek örvendő táncmesterünk értesít benünket, hogy október hó 28 ik napján, szombaton Pápán a Hungária szálloda dísztermében zártkörű füzérkével kapcsolatos nagy tánczpróbát rendez. Belépő díj : S/emélyenkint, l frt., családjegy 3 személyre 2 frt. Kezdete este 7 órakor. Jegyek előre vá I hatók táncziskolámban Kitűnő zenéről gondoskodva van. A legközelebbi tanfolyam 1899 október 30 napján hétfőn kezdődik. Szívből kívánunk neki fényes sikert a táncpróbához 1 — A kiscelli takarékpénztár csődje. Tavaly, mikor a kiscelli takarékpénztár közel félmillió passzívával csődbe jutott, a szombathelyi törvényszék a két fövádlottat: Bosenberg Lajos igazgatót és Ritt Károly könyvvezetőt letartóztatta. A kir. tábla ezt a határozatot megerősítette. Most, kilenc hónap múlva, a kúria elrendelte, hogy a két vádlottat bocsássák azonnal szabadon. — (A katonatisztek fizetésemelése.) A . íővárosi újságok a tervezett katonatiszti fizetésemelésekről a következőket közlik : A hadnagy, kinek fizetese eddig 6oo írt volt. 840 frtot kap, a főhadnagy fizetése y%0 frtröl 1020 frtra, a II. oszt. századosé 900 frtról 1200 frtra, az I. oszt. századosé 1200 frtró, 1500 frtra, az őrnagyé 1680 frtról 2004 frtra emelkedik ; az alezredeseket két fizetesi osztályba sorozzák és pedig az egyik 2700, a másik 3000 frtot kap, az ezredes fizetése 3000 frtról 3600 frtra, a vezérőrnagyé 4200 frtról 57°o frtra, az altábornagyé 6300 frtról 7008 frtra emelkedik. A táborszernagyi fizetés változatlan marad. Az egész 4.0C0.00 frtot vesz igénybe. — Ipari szakiskola Győrött. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter leiratban tudatta Győr város közönségével, hogy az ott létesítendő ipari isko Iához fölajánlott 100.000 frt hozzájárulást elfogadja, de sajnálattal közli, hogy az iskolát nem nyithatja meg a jövö iskolai évben, végül föntartja hivatali elődjének azt az elvi álláspontját, hogy az iskola építési és berendezési költségeit az érdekeltség viselje s mert ez alig kerül ki a 100.000 forintból, fölhívja a várost, hogy rövid időn belül tegyen kötelező nyilatkozatot az összes költségek elvállalására, a mely esetben a terveket a város költségén azonnal elkészítteti. A város közgyűlése a jövö héten foglalkozik a miniszteri leirattal. — Karácsonyi és újévi ajándék. Különös szerencse utján olcsón jutottam egy bécsi finom ruhaáru-raktárhoz. Tisztelettel hívom fel t. vevőim figyelmét gyeriuekkabátaim-, női felöltőim, rondjaim, galléraim, blousaim, havélok és reggeli köpenyeimre. A nevezett czikkeket, amíg csak a készletből tart, 50%al a z előállítási áron alul árusítom el. Selinkó Józsefné, Kossuth Lajosutcza (Nobel-féle ház.) — Kiváló szerencse. A mint értesülünk Török és Társa bankháza újólag bebizonyította vevőinek, hogy a szerencse kegyeltje mert a legutóbbi húzásnál sok és nagy nyeremény jutott e czég vevőire, sok éa nagy nyereményt fizettek ki ezen bankház és egy esetben, mely előttünk véletlenül ismeretes épen jókor érkezett a nyeremény. A vidéken a Török és Társa czég egyik főnöke meglátogatott egy kis hivatalnokot, hogy értesítse egy nagy nyeryményről. A mint a hivatalnok szobájában lépett a czég főnök kíséretével, a házi asszony épen vasalt. Férje hollétéről megkérdeztetve, nagy zavarba jött és kétségbeesve kérdezé: „Az urak csak nem exequálni jöttek ? !" A válasz erre az volt, hogy nem vinni akarunk mi innen, hanem hoztunk valamit, azonban az asszony nem akart hitjlL adui e biztató szavaknak. Csak midőn a