Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-06-25 / 26. szám

1899. junius 18. PÁPAI KÖZLÖNY 3. 5—6 hónapban egyszer kerülhetne a sor egy község hetivásárján. Ez okból kívánatos és óhajtandó, hogy a gyolcsos tótoknak a hetivásárokon való kirakodás a hatóság által szigorúan ellenőriztessék és eltiltassék, sőt a fentiek szemmel tartása mellett szükség esetén karhatalommal is a kirakodás meggátoltassék. Ezzel kereskedőink panaszos ügye kielégítő megoldást nyerne, az elöljáróságon a sor, hogy e sérelem orvosolva legyen. A főiskola évzáró-ünnepélye. Az »ev. ref. főisk. ifj. képzőtársulat« mint az előző években, ugy a jelenben is a városi színházban tartotta meg évzáró ünnepélyét f. junius hó i8-án délután, melyen a főisk. ének- és zenekar is közreműködött Oáty Zoltán ének- és zenetanár vezetése alatt. A közönség a mult évihez viszonyítva sokkal nagyobb érdeklődést mutatott az ifjúság áital rendezett ünnepély iránt, mert mig a mult évben a páholyok is üresen tátongtak, addig most a padsorokat is zsúfoltan megtöltötte a közönség a folyton szakadó eső dacára is. Az ünnepély lefolyását a kővetkezőkben adjuk : Első szám volt Rossini: Nyitány, a ^Sevillai borbéíy« cz. operából, melyet Gáty Zoltán irt át a zenekar számára. Mint ezelőtt ugy most is megállta helyét a zenekar s kielégíthette az igényeket, a mi természetesen a vezető tanár érdeme, a ki páratlan buzgalommal és szorgalommal tanította be a nehéz darabot. Ezután következett Vargha Kálmán III. é. th. a társulat alelnökének jelentése az évi működésről, melyből megemlítjük a pályázatok eredményét, mely szerint dijat nyertek népdalnál Somogyi Zoltán VII. o. t., dicséretet Komjáthy Ernő III. é. th. és Burghardt István VIII. o. t. ; beszélynél I. dijat Czeqlédy Sándor VI. o. t. II. dijat Medgyaszay Vincze VI. o. t.; műforditásnál dijat Czeglédy Sándor, dicséretet Pfeifer Izidor VII. o. t. : phisikai kérdésnél Schor Ernő VII. o. t.; természetrajznál dijat Meinhardt Vilmos V- o. t. ; dicséretet Schmidl Antal VIII. o. t. ; irodalmi értekezésnél Burghardt István és Pfeifer Izidor. Szügyi József „Szeretném itt hagyni." ... cz. énekdarabot énekelte az énekkar elég szabatossággal. Izsák József olvasta fel a jutalmat és dicséretet nyert népdalokat, ugy a dalok, mint a felolvasás megnyerte a közönség tetszését s szerzőket a lámpák elé hivták. Ismét zeneszám volt a műsoron, és pedig az ifjúság egyik tehetséges tagja Steiner Hugó VIII. o.t. „Magyar tánczok« cz. compositioja, melyet maga szerző játszott a zenekar kiseretével. Az ifjú zeneszerző viharos tapsokat kapott a közönségtől, mit meg érdemelt. A legszebb reménynyel vagyunk felőle a jövőben. Czeglédy Sándor „Homér" cz. németből átültetett gyönyörű műforditását olvasta Faa Ernő VI. o. t. Ezután egy énekszám következett, mely magaval ragadta a közönséget, Káldi Gyula „Kurucz dalaiból" énekelt el hármat a főisk. énekkar oly lelkesitő hatással és tűzzel, a minőt csak ifjaknál láthatunk, az ilyen hazafias darabok előadásakor. Lázár Ferencz VI. o. t. szavalta el Váradi Antal „llózáját" elég ügyesen azonban még néhány hiányt le kell küzdenie és sokat kell magát gyakorolni, hogy az előzőévek szavalóját utolérhesse és potolhassa. Végül Horváth Lajos VIII. o. t. énekelte Bánkbánböl a „keserű bordal," tiszta csengő tenor hangon, melyet a zenekar és énekkar kisért. Az ünnepely rendezésében és sikerében a legnagyobb elismerés Oáty Zoltánt illeti, mert neki volt legnagyobb dolga és fáradtsága az egyes ének- és zenedarabok betanításával. Az ünnepély utánra volt hirdetve a főgymn. ifjúság versenynyel egybekötött tornavizsgája, melyet azonban legnagyobb sajnálátunkra az eső elmosott, s igy nem szemlélhettük iíju akrobatáink erő- és ügyesség mutatványait, s egyeseket megfosztott a biztosra vett jutalom nyereménytől a mit azonban a közvizsgák alkalmával egyesek adományából és az iskola dijából némileg pótolt a tanári kar. — Uram ! — szólt hozzá Ágostyáni, d^ bátran mert a rajta esett méltatlanság jogot adott hozzá, — nagyságos ur én . . . én (mégis elfogta a félénkség) nem fogat jöttem ám húzatni. Bambinói Henrik elképedt. — Mit beszél ? . . Talán nincs pénze honoráljon ? . . . Oh, ismerjük 1 Ez nyilván fogás akar lenni. De nem addig van barátom ! — Kérem, kérem! — s elvörösödött a gyanúba hozott iktató. — Ezt a sértést nem vagyok köteles' eltűrni. Ha kell ámbátor nem kell, fizetni fogok, mert véglegesen alkilmazott tisztviselő vagyok kérem. Elsején pontosan megkapom fizetésemet, mert munkában is pontos vagyok. Bambinói Henriknek egyszerre világos, de kellemetlen sejtelmei támadtak. — Hát beszéljen kérem, —- mondotta elfojtott hangon. — Kicsoda ön? — Ágostyáni Bertalan, járásbirösági iktató, szo'gálatjára, — s odanyújtotta kezét a doktornak, ami szinte anynyit jelentett hogy felejtve van minden, csak a továbbiakat meghallgassad ám? — És? — És idejöttem kérem, mert a szivem hozott ide. A szivem s nem a fogam. — A szive ? — Ugy van. Van szerencsém ezennel megkérni a kisasszony kezétt. A fogorvosnak álla volt leesőben. Bámult mikéntha orozva arculütötték volna. — A leányomét? ... ön ... kicsoda ön ... honnan veszi ezt a bátorságot? . . . Ismerik egymást ? ! . . . Ez a sok kérdés a guny, a boszankodás s a bámulat hangján volt elmondva. Az elsőt hosszan elnyújtotta, de a továbbiakat szikrázó szemmel hadarta. Kedve támadt, az őrjöngő kérőse rárohanni, hogy az ablakon keresztül az utcára dobhassa. De most az utóbbin volt a bámészkodás sora. Ismét keresztülcikkázott agyán az a csunnya gondo'at, hogy az orvos eszét vesztette hát önkéntelenül hátrált néhány lépéssel s alázatosan meggörbült. — A tiszteletre méltó lányáét, uram ? — Ah ! nem merem ezt a nagy szerencsét remélni. — Nos akkor ? — Mariska kisasszonyra gondoltam, a ki nyolc év óta szolgál doktor ur házában, mint szobaleány. — Ah! — Igen kérem, aztán se apja se anyja hát azt hittem, nagyságától illenék a kezét megkérném. A^IuÍífféf^P^ »Adtál uram esőt, de nem volt benne köszönet« ezt jajgatta a katholikus kör vigalmi bizottsága a mult vasárnapra tervezett mulatság alkalmával. Nagy reményeket fűztek ezen mulatság sikeréhez, amihez különben teljes joguk lehetett, mert eddigelé a Gondviseles meghallgata az általánosan elösmert jó katholikus hivek »Miatyán: «jait, melyeket ily nyári mulatságok alkalmával elmondani a rendezőségnek kötelezetségek is. Eddigele mindig meg lettek hallgatva a magasba felszálló imák, |de ez alkalommal ugy látszik Pluvius volt az inspektios napos s amint tudjuk ez az uri ember nem igen vallásos ember s sok izben adott már fényes tanújelét könyörtelenségéről. A nyári mulatságok réme ez alkalommal kiadta teljesen a mérgét s még reményt sem nyújtott nekik mert egész napon át amúgy Isten igazában megeresztette az ég csatornáit. A közönség nagy része azon hiszemben volt, hogy a mulatság nem lesz meg • taitva s ezen körülménynek tulajdonitható, hogy az estélyen nagyon is gyér publikum jelent meg, holott talán, ha a rendezőség élelmes lett volna s a Papán szokásos mozsarakat megszólaltatta volna, melyek a táncoló ifjúságot harcra hívják, u^y talán u krónika is más nótát fujhatna erről a mulatságról. A rendezőség szívesen elhalasztottó volna a mulatságot, de kényszerhelyzetbe jutott. Ugy járt, mint a nyul a körvadászat alkalmával. Minden oldalt el volt zárva, minden hét vasárnapjára mulatság volt kijelölve, halasztásról nem lehetett szó, neki mentek a szerencsés véletlennek. Sokszor a nyul is kimenekül a körből, ha szerencséje van, azaz jobban mondva ha koca puskások mellett suranhat el. Igy tett a rendezőség is. Ha sikerül jó, ha nem az sem lesz nagy baj, majd kipotolják máskor

v De máskülömben sem lehetett volna elhalasztani, mert a róm. kath. vegyes énekkarnak le kellett énekelnie a versenydarabját, mert máskülönben nem versenyezhetett volna a mai »Dalünnepélyen« Komáromban. Már ebből a szempontból is meg kellett tartani a mulatságot. A próba dalverseny kitűnően sikerült s az elég szép számban megjelent közönség tüntető tapsai után csak ugy szórta a vegyeskar az éneszámokat ráadásképen. Ha igy fogják majd tapsolni őket Komáromban is, mint nálunk, ugy mindegyik arany-ér-met fog onnan elhozni. Adja Isten, hogy ugy legyen ! A dalok elhangzása után a Pápa város szineit viselő jelmezes hölgyek a megkezdett táncban szinte részt akaitak venni, de a karmesterük féltette primadonáinak hangját s vétót mondott a táncra. Ugy látszik az énekkarban meg van a subordinátio, mert a vezényszóra haza vonultak s tánc helyett herbatéával és tojással trenírozták magukat a versenyre. A többi két, négy, hat, nyolez táncos pár annál nagyobb tűzzel járta s hogy nem fáradtak el, fényesen igazolja ezt az, hogy reggeli 4 óráig lengtek a kör nagytermében. A szomjuzó társaság is kitett magáért, s Schlesinger módjára nem hagyta magát. Ezt azonban a vendéglős jó borának is be kell tudni. A mulatság anyagi sikere annyiban nem mondható rossznak, mert nem volt deficit s ezt a jó hivők felülfizetéseinek köszönhető. Sokan azzal vigasztalták magukat s vigasztalták az énekkart is, hogy azért volt ez alkalommal eső, hogy Komáromban legyen majd szép idő, s ez majd több dicsőséget hoz a hívőknek, mint az a pár forint