Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-06-18 / 25. szám

2. PÁPAI KÖZLÖNY 1899. junius 18. Ha a szabályrendeletnek csak annyi eredménye lesz is, hogy ezek a szégyenletes és közveszélyes állapotok megszűnnek, már ekkor is nagyot haladtunk előre s mig a nivellirozás, a térképezés s a tervmegállapitás megtörténik ez is elég lesz nekünk. Jól tudjuk ugyan, hogy ná.unk — eddig legalább — erősen tartotta magát a példabeszéd a mindig későn jövő jó gondolatról és vizpuskáról s hogy az erre illetékes hatóságok rendszerint akkor teszik csak meg az óvintézkedéseket, mikor egy-két nagyobb^zabásu momentum megtörténte már kétségbevonhatatlanul megállapította, hogy az intézkedésre szükség van, de erős bennünk a meggyőződéi, hogy a városi közigazgatásunk vezetésében újonnan bekövetkezett személyi változásokat jobb irányban keli megváltoznia sok minden eddigi félszeg és ferde felfogásnak is, s hogy az uj erőkel uj, egészségesebb szellem is fog lábra kapni közigazgatásunk minden ágában. Ezen meggyőződéstől áthatva intézzük most már szavunkat városunk érdemes polgármesteréhez s kérjük lakosságunk nevében — kik hozzánk fordultak már több izben panaszukkal — vegye ö a kezébe a városrendezés ügyét, hasson oda, hogy építési szabályrendeletünk nemcsak mielőbb elkészüljön, de jól is készüljön el, és mielőbb hatályba is lépjen. Pollatsek Frigyes. Nyaralni készülök figyelmébe. A gabona-érlelő junius átvévén birodalmát, egyszerre benpe leszünk a nyárban, melynek előhírnökei gyanánt egymás után érkeznek a különböző fürdő- s nyaralóhelyek megnyitásáról szóló jelentések. Es megezdődnek a tervezgetések, a családi tanácsok, melyek tárgya e fogas kérdés megoldása : hová menjünk az idén ? Legkapósabb olvasmány a vasutak nyári menetrendje, mert a ki csak teheti, készül el, ki a szabad természet ölelő karjai közé: a beteg, hogy egészségét visszanyerje: az üdülő, hogy megerősödjék ; az egészséges, hogy uj erőt gyűjtsön az uj munkához. Es a tervezgetés, tanácskozás vége rendesen az szokott lenni, hogy a legtöbben, a világ bármely tája felé induljanak, valamelyik külföldi fürdőhelyen állapodnak meg, mert sajnos, — »szokása már ez magyar embereknek« Vádolni senkit sem akarunk, csupán tényt konstatálunk s ha kérdezzük, ki a hibás közönségünk-e, vagy ftrdfí ulajdonosaink ? — a feltett kérdésre hirtelen magunk sem tudunk feleletet adni. Azt hisszük, mind a kettő. A kö zönség, mert nem képes magát attól a megrögzött rossz szokáson alapuló előítélettől emáncipálni, mely szerint a külföldit, ha rosszabb is mindenben állhatatlan a hazai elé helyezi, A magyar fürdők tulajdonosai, mert kevés kivétellel nem akarnak hódolni a korszellem követelményeinek, a busás haszonnal biztató beruházásoktól fázva húzódoznak, ölbe tett kézzel lesik a jó szerencsét s nem akarják megtanulni, hogy ma már elmultak azok az idők, mikor a jó bornak nem kellett cégér. Holott a külföldi fürdőtulajdonosok két kézre fogják a reklámdob verőit, sippal-réztányérral hirdetik fürdőik előnyeit, tyúkkal kalácscsal édesgetik a vendéget s a következményt aztán megtanulhatjuk abból a fürdőstatisztikan alapuló szomorú tapasztalatból, hogy a másod-, harmadrangú külföldi fürdőhelyeken évről-évre több a magyar vendég, mint az elsőrangú hazai fürdők bármelyikében. Pedig ha önmagukat ámítani nem akarjuk,, be 1 ell vallanunk, hogy a valóban jót mé :gdrágán megfizettetik a külföldön s népesebb, látogatottabb helyeken a szerényebb vendég csak egyszerű szobaszám, Zimmernummer. A ki persze bővebben költekezik, vagy épen két kézzel szórja a bankót, az előtt — szó sincs róla — kétrét hajlik az egész személyzet, mindenképen kitün! tetik, de aztán ennek fejében szemér' metlenül ki is zsákmányolják. És ez is, amaz ís megsarcoltan, de egy csalódással gazdagabban tér haza és nagyot fohászkodva teszi meg az önvallomást, hogy bizony kár volt a — sokszor csak képzelt — jót messze idegenben keresni, holott az igazit itthon a közelben is megtalálhatták volna. Mert hisz nem chauvinizmus mondatja velünk, de tagadhatatlan váft>tény az, hogy alig létezik Európában második állam, mely a fürdő- és nyaralóhelyed oly dúsgazdag választékával dicsekedhetnék, mint a négy folyam és hármas halom hazája. A déli és keleti Kárpátok, Erdély bércei, a Magas Tátra balzsamos levegője, Felsőmagyarország a fürdőhelyek végtelen gyöngysorával, megannyi áldás^ betegnek, egészségesnek egyaránt. Es a kies Dunántúl az ő Balaton-tatával. Igen, az isteni Balaton, Közép Európa legnagyobb tava, a tengeréhez hasonló tulajdonságaival. Édes-vizü magyar tenger, hány költő — Mondja meg nekem, mit tudnak ezek a könnyű, léha nők — önöknek, férfinak nyújtani ? Mi vonzza, csábítja oda magukat ? Miért van az, hogy ezeknek sikerül annyi családi boldogságot, annyi életet feldúlni, — tönkre tenni? Ismertessen meg engem ezzel a világgal. Addig könyörgött, mig beszéltem neki. Beszéltem, arról a léha, feslett, kicsapongó világról, melyben nincs becsület, nincs tisztesség, nincs semmi igaz érzelem, csak festék, temparementum, káprázat* s raffméria, de ez azután annyi, hogy beleszédül még a legjózanabb, leghiggadtabb férfi is, hagy legy időre is. Szomorúan mondta: S ezért . . ezért tesznek önök annyi hűen érző szivet szerencsétlenné? Igyekeztem megmagyarázni, hogy éppen a sajátosban, a tisztességestől J elütőben, a npgytömegben, melyet az ilyen vásárolható pillék sokasága képez, van az inger s abban a nem titkolt törekvésünkben, mely mindenáron az érzékekre, a vérre akar hatni, melyet nem feszélyez sem erkölcs, sem a második jelenléte s mely mindent szabadnak és megendedhetőnek tart. Láttam, hogy nem érti s most már leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy megértessem magamat. Elfogott az a lázas, professzorkodó kapaczitálási inger, mely nem lát, nem hall semmit elfeledkezik mindenről s csak egy czél lob'eg előtte: a meggyőzés. Észre sem vettem, mint szenvedi át a megaláztatás, a megszégyenítés gyötrő kínjait, mialatt én teljesen szabadon, a legreálisabb színezéssel ő kávéházi külön, elzárt helyiségek rejtelmeiről beszéltem, melyekről a tisztességes nőknek fogalmuk sem lehet. Csak midőn már mindent elmondtam s joggal hihettem, hogy megértett, — esett tekintetem az arczára. Szinte megrettentem tőle. Mintha elhagyta volna a vér ! Ólomszinü arczából tágra nyitott szeme megdöbbentő mozdulatlansággal meredt reám. De csak egy pillanatig láthattam ilyennek. Szóhoz sem juthattam még, mikor hirtelen minden átmenet nélkül már is kigyúlt az arcza: Egyszerre friss, rózsás lett megint. Az ajka félduzzadt, a sok apró erecske megdagadt. A szeme tűztől csillogott. — Nagyon jól színezett, barátom, akár utána tudnám csinálni. Megütődve néztem rá. , , — Nos igen. A ki ezt végighallgatta, az végig is játszhatja. Én akarom, s maga mint szakértő megítélheti, vájjon sikerült-e? Üde frisseséggel ugrott fel s megnyomta a csengőt; elősiető szobalánynak megparancsolta, hogy pezsgőt küldessen fel. Alig tette be a cseléd az ajtót, oly sziIajsággal vetette magát reám, a minőre sohasem tartottam volna képesnek. Égetett a csókja. Elvesztettem az eszemet. Nem tiltakoztam, s mi férj és feleség otthon, családi szentélyünkben rendeztünk egy olyan eötét, a minő csak a leghirhedtebb kűlön-szobákban szokott lefolyni. Szerelemtől és pezsgőtől részegen Emmának szólitcittam a feleségemet. Ennél fényesebb elismeréssel nem adózhattam neki, ez volt sikerének leghízelgőbb kritikája. Ő is ugy fogta föl s diadalmasan szinte gőgösen mondta. — Látja, egy szerető feleség mindent pótolhat, még áz Emmákat is. Akkor én is elhittem ezt neki s mi még többször rendeztünk olyán estét. De rövid idő alatt másként kezdtem gondolkozni. Olyan józan, nyárspolgárias gondolataim támadtak. A feleség talán mégsem szerető. Ugy éreztem, nincs jogosítva Emmákká válni. Bolond gondolatok voltak, elismerem, különösen tőlem, de nem tudtam tőlük megszabadulni. S e közben önkénytelen összehasonlításokat tettem s ugy találtam, hogy az igazi különszobás esték mégis csak mások. Ott van környezet is, esetleg még egy vagy több párocska, a szerint, a minő s hány tagból áll a társaság. Ezt nem lehet pótölni otthon, nem lehet pótolni semmivel. Lassankint mind erősebben s erősebben kezdtem vágyódni ilyen környezet, ilyen társaság.után. Sohasem tudtam vágyaimnak ellenállni. Házasságom nyolc/.adik hónapjában azt irtam Emmának : Ma este egyedül megyek a színházba. Várj meg az öltöződben.