Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-05-28 / 22. szám

PÁPAI KÖZLÖNY 1899. május 28. dására és virágzására nagy befolyást gyakorolhatunk. Röviden felemiitjük most már, hogy ezen vasút létesítésével körülbe­lül 30—40 család telepedik le váro­sunkba. Kapunk szakaszmérnökséget, számos hivatalnokot, fűtőházat s több oly változás lesz, mely nagyon is érintik majd érdekeinket. Ezen körül­mény mintegy szánkba rágja, hogy az uj városrészekbe lakásokat építsünk, ami csak elősegíti majd ezen városrész minél előbbi kiépítését. Tudnánk még más előnyeit elősorolni ezen vasutvo­nalaknak, de megvárjuk a helyzetet melyet ezen vasútvonal teremt. Egyelőre csak annyit tartottunk, szükségesnek mondani s felhívni in­téző köreink figyelmét a korai intéz­kedésekre. Megszivlelésül írjuk e soro­kat s azokhoz intézzük, kik városunk jólétét és virágzását máguknak óhajt- ' ják vindikálni. Gondolkozzanak jó előre, mert maholnap már meg lesz téve az első kapavágás a pápa-bánhidai vasútvo­nal mentén. Pollatsek Frigyes. Városi közgyűlések. — 1899 május 23. — Pápa város képviselőtestülete hét folyamán három izben gyűlt egybe, ' hogy a város közügyeiben határozato kat hozzon. Ritka esemény számba megy ez, mivel alig hisszük hogy köz­ügyeink krónikájában ez valaha előfor­dult volna. Nem mondhatuk, hogy valami fontos ügyek kerültek volna napirendre, de ezeknek megtartását a helyzet hozta magával. A közgyűlések lefolyásáról követ­kezőkben számolunk be. Elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket s miután a jkv. hitelesí­tésére Bognár Gábor, Klewci Márton, gazdagsága, rangja s külső megjelenése eléggé megmagyarázzák ezt. Nemsokára azonban megtudták a hö'gyek azt a borzal­mas epizódot, mely őt néhány évre elűzte hazálábóf, ezzel aztán egy csapásra a nap hőse lett, a ki után mindenki törte magát. Az eset ez volt: Szülei halála után egyik ukrainai kastélyában lakott nővérével, a ki valami kis kozák Don Juánnal szerelmi kalandba keveredett. Éjjelenkint a szerelmes ifjú fölkuszott egy hatalmas tölgyfa ágain a leány ablakáig. A letörött hulló ágak és le­velek valószínűleg elárulták nővére titkát a fiatal hercegnek, — s igy történt, hogy egy alkalommal rajta kapta a kozákot, a kit nyomben legyűrt és felkötött ugyanazon tölgyre, a melyen rendesen föl szokot jutni szerelme tárgyához. Eme borzasztó tettnek a hire divatos embert csinált a hercegből, a kit a hölgyek ezentúl bálványoztak. Ez okozta, hogy Vivi­ane szíve lobot vetett érte. Vivíane az övé lett. Ámde Viviane később nem érte be a herceg szerelmével. Annak iránta való vad szenvedélye büszkeséggel tölté be őt, s örö­met szerzett neki, de bizonyos félelmet is gerjesztett benne. S hogy ezt a félelmet el­nyomja s a szenvedély vad hullámait elcsi­Baranyai János, Jilek Ferencz, és Krausz József N. képviselőket felkéri, az ülést megnyitja. A mult ülés jkve felolvastatván, az minden észrevétel nélkül tudomásul vé tetett. Napirend előtt polgármester jelenti, hogy Pápa város és Gaál Mihály és neje közötti adás-vevési szerződést — Pápa város és Fleischner Mór között kötött lakbérleti szerződést, — Pápa város és Martonfalvay Elek között kö­tött adás-vevési szerződést — a megye töi vényhatósága jóváhagyta. Jelenti továbbá, hogy br. Hornig Károly püspök a pápai plébániának a Ruschek alapól évi 400 frt. segélyt utalványozott, melyet a városi tanács folyóvá is tett. Részvétet fejezi ki Bánóczy Pál képviselő halála felett s inditványoza, hogy emléke jkvileg örökitessék meg, mint a közgyűlés egyhangúlag elfogad. Bánóczy Pál halála folytán Krausz József M. fia mint a sorendben legtöbb adót fizető póttag lesz a képsiseiőtes­tületbe behiva. Következett a napirend. 1. A városok fogyasztási adó tervezete jövödelmeinek rendezése tár­gyában kiadott miniszteri — rendelet érdemében teendő intézkedések. I Határoz*tilag kimondatotthogy: a.) a borfogyasztás adó után 20% b.) húsfogyasztás adó után 25% c.) szeszes italok és folyadékok után hektoliter fokonkint 10 fillérben. d.) az édesített italok után literen­kínt 8 fillérben állapítja meg a fogyasz­tási adópótlékot, mely 1899 évi julius 1 hó 1-én lép életbe. Az állam által kilátásba helyezett kártalanítási segélyt igénybe nem veszi, miután a hiány ezen bevételekből teljesen 1 fedezve leend. 2. Szanykőzség^ kérvénye 4. orszá­titsa, — valami gyöngéd, szelid, odaadó szerelmet óhajtott s egyidejűleg viszonyt kö­tött a szelid és szerelmeiben a troubadorok szenvedéseire emlékeztető festővel: Maurice Dubarre-val, a kit te is ösmerősödnek mondhatsz. E festő és Kutusoff a körben ismerték meg egymást, de egyik sem tudott a másik szerelméről. Barátok lettek s egy napon Ku­tusoff meglátogatta őt műtermében. A festő ekkor egy ébenfa szekrénykét hozott elő, a melyet egy aranyos pici kulcscsal fölnyitott. Egy bronzból öntött nöi kéz volt benne. Ejy gyöngéd, finom női kéz, melynek gipszlenyo­matát ő maga készítette és bronzba önttette. — Nos, és ez a kéz ? . . — A herceg ugy vélle, hogy ráismert a kézre. Tán csalódott ? Nem, ő nem csaló­dok. Viviane keze volt, hisz a művész maga is megsúgta a hercegnek — mintha szivé­nek rejtett titkát adná tudtul, — hogy e kéz tulajdoriosk az ő . . . kedvese. A herceg mitsem szólt. Egész lénye, tekintele nem árult el őt. Tizenkét hosszú nap mult el, míg bosszúja tervét megalkotta. Nem látszott meg rajta, hogy mi megy végbe belsejében ? Közben eljárt vadászni, hideg vérrel vesztett el százezreket a versenyen, gos és heti vásárok engedélyezése tár­gyában. Minthogy Szanykőuség a pápa­csornai vasút kedvező vasúti menetrend által Pápa városával előnyös ősszekötet tésben van s mindennemű igényeit Pápa városában kényelmesen kielégít­heti de máskülönben ís Pápa város azért szavazott meg 50000 frtot ezen vasút kiépítésére, hogy ezen vidéket magához vo nza, ezen kérelmének hogy a városárok megnyerhetéséhez szükséges beleegyező nyilatkozat kiadássék — meg­tagadja. 3. A dohánygyári igazgatóság ér­tesítése a képviselőtestűlet által átenge­dett telkek érdemében. Minthogy az ez ügyben hozott képviselőtestületi határozat szervezeti szabályaink értelmében csak 3 hónap múlva változtatható meg s ezen hátáro­zat 1899 március 4-én hozatott, ennél­fogva a jelenlegi ügyet, mint tárgya­lásra idő előttit, a napirendről levenni határozza. Több tárgy n m levén napirenden az ülés befejezést nyert. — máju» 25 Elnöklő polgármester az ülést dél­előtt 9 órakor megnyitja s a jkv. hite­lesítésére Bermüller Alajos, Bognár Gá­bor, Váglió László Walter Sándor és Baranyay János felkéri. Felolvastatott a pénzügyminiszter által kiadott városi illetve községi szabályrendelet minta a bor, hus és szeszfogyasztási adopótlékók kivetése beszedése, ellenőrzése és kezelése te­kintetében. A felolvasott szabályrendelet tu­domásul vétetett s ezzel az ülés befeje­zést nyert. — május 27. — Elnöklő polgármester az ülést meg­nyitja és a jkv. hitelesítésre Kis Ernő, játszott, nevetett, tréfálodzott a klubban, mintha mi sem történt volna, és Vivianenak egy szóval sem jelezte, hogy mindent tud. E közben Mauricetól rejtélyes uton el­lopták az ébenfa-szekrényt,| Ugyanaz nap Viviane barátnője: Bianco Pérelkisasszonybáljára ment. Viviane sohasem látszott szebbnek, mint éppen akkor. A her­ceg elkísérte. — Te szép vagy! — súgta fűiébe a herceg egy keringő alkalmával. — Légy óvatos ! . . . A leány nevetett. Óvatos; miért? — és kérdőleg emelte mély tüzü szemeit ő rá, de nem nyert választ. Éjfélkor mindketten odahagyták a bált s hazamentek a herceg lakására. Karon fog­vást vezette őt a szobákon keresztül, mig egy bizalmas fülkébe értek, 1 melyben valami rőt világosság terjengett, míkéntha vér volna a légben. Kutusoff itt elbocsátotta hölgyét és le­térdelt eléje. — Marad! — mondla és megfogta kezét, a melyet gyöngéd csókokkal halmo­zott el, mig szemei forró könnyeket hullattak. — Mi van veled? — kérdé ijedve a leány.

Next

/
Thumbnails
Contents