Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-04-16 / 16. szám
4. PÁPAI KÖZLÖNY 1899.. április 16. Tóth Ilonka fess asszonyka volt s játékán kivül gyönyörű toalettjeivel imponált, Békés több izben derültséget keltett Montepin szerepében. Balázsi, Miklósi, Dobó Sárika, Pozsonyi Júlia, Maclas és B. Némethy Júlia az est fényes sikerében osztozkodtak. Márián Mici ügyes segedszinesznőnek bizonyult. Szombaton operette újdonság «Michu leányok» került előadásra, melyről lapunk jövő számában referálunk. ^ A mult hétről. Az ember tervez, az Icten végez. Ez a közmondás nagyon is ráillik a heti krónikámra. Erősen hittem sőt legutóbbi krónikámban Ígértem, hogy a bohém gárdáról bővebben fogok megemlékezni, sőt már egyes csetepatékat is kilátásba helyeztem s most azzal kell előállanom, hogy semmi sem történt ami egyáltalán felemlitésre méltó volna. A főhadiszálláson csend van. A napi előirt munkát, jobban mondva étkezést rendesen végzik s alighogy leteszik a fegyvert, jobban mondva az étkező szereket, lefújnak és ott hagyják a parádé platzot, mint szent Pál az oláhokat. Ilyen világot már rég nem ért a bohém gárda. Tudja Isten, hol rejlik a hiba. Azt kell utoljára hinnem, hogy a «Gasparone» komikájának igaza van, mikor elénekli, hogy «nincsenek már férfiak* meghaltak már a régi férfiak». | Nem adom fel azonban végleg a reményemet. Ennek meg kell változni. Bohém anyág van elég, ez nem tagadhatja meg magát s ugy látszik, hogy forr bennök s majd csak ki fog törni. De valóbau magam sem tudom, hol van városunk tartalékos bohém gárdája? Eddigelé szokásban volt hogy amint mozgósítva lett a színészgárda rögtön önkényt jelentkeztek a tartalékosok fegyvergyakorlatra, de most csak ugy szórványosan jelentkeznek s ezek sem beosztva az egyes svadronokba. Szinházi előadás után van ugyan némi mozgalom a főhadiszálláson, de ez sem az igazi. Olyan limonádés hangulat uralkodik, mely nem vall a bohém vérre. Jóllehet ezt annak is lehet betudni, hogy a vezérkari főnök maródit jelentett s ez nagy rubrika az ilyen csoportulásnál. A svadronok sincsenek még teljesen kiegészítve, ami ugyan legközelebb teljes lesz, de ez is hátraltatja a mozgósítást. Mint uj mozdulatot jelezhetem, hogy Felhő Rózsika bevonult a főhadiszállásra, de mint hallom nem vesz részt a gyakorlatokon és Csak számfeletti állományban marad. Ez is nagy veszteség a bohém gárdára, de ez előre volt látható, mert már a berukkolásnál kijelentette, hogy ö a tavaszi évadunkban csak mint póttartalékos fog szerepelni. Addig tehát, mig Mányay Aranka vezérkari főnök maródi állapota tart, addig nincs is kilátás holmi bohém gyakorlatra a főhadiszálláson ami körülbelül még egy néhán) napig fog tartani. Addig a tartalékosok is tartalékban maradnak, bárha már történt volna jelentkezés, ha lett volna kinél jelentkezni. A harmadik svadronnál, hol Dobosi Terka és Szécsenyi Erzsi van berukkolva, jelentkezett már egy tartalékos, de csak két napig tett szolgálatott s útnak bocsájtották. Hogy miért ? Azt nem tudtam kipuhatolni. Talán nem hozott magával elegendő «zulágot». Sokkal élénkebb élet folyik az intendaturánál. Ott már egyes kirohanások voltak, de mégsem a valódi alakban. Egy-két balek bohém jelentkezett felvetelre, de mint keresetképtelent kiszuperálták. Erre a próbamozgósításra a főhadiszállásról egy két gárda ta gja is csatlakozott, de látva, hogy «frischling»-gel van dolguk — lefújtak nekik. Hogy tényleg élénkebb az intendatura, mint a főhadiszállás azt igazolja az is, hogy a főhadiszállásról végzett munka után oda portyáznak s ctt várják a bohém kirohanást. Az intendaturában eljegyzés is történt A gárda egyik tagja, mely a bandánál szolgál megunta a garcon életét és a próbamozgósitásnál hitvest fogott. A bohém gárda temetést rei dezett neki s nagy ováció mellett ment végbe a szertartás. A szertartás után a deliquens kijelentette, hogy bár ő beugrott a házasságba, de azért ne tiltsák ki végleg a bohémek közül, mert ő erzi, hogy nemsokára visszakerül hozzájuk. Ezen kijelentés után a további szertartást beszüntették. Igy állanak az ügyek a gárdánál, de igy sem maradhat soká' Nem mondok terminust, mert félek, hogy ugy járok mint jártam a mult héten, de annyit már most mondhatok, hogy ha rövid idő alatt a bohém gárda nem kezdi meg a rendes működését, ugy magam állok az élére és nem várom a támadást, hanem ütök jobbra-balra, tán csak nem hagyja magát a gárda ? Friczl. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városában a vállalkozási szellem nem ideál, hanem oda áll. Az hirlik, hogy Pápa városában a tanítóképezde azért született meg a város végén, mert sok volt a bába. (Utoljára már nem merték behozni a bábák. Szedő.) Az hirlik, hogy Fenyvessy főispán azért nem lesz belügyi államtitkár, mert megakarja kímélni megyéjét egyujabbi főispáni beiktatás költségétől. Az hirlik, hogy Pápán nemsokára egy élesztő gyár lesz feállirva. (Bravó ! legalább a várost felélesztik az álmából. Szedő.) Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnk utóbbi időben a sajtór, sajt papírnak tartja. Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnk a legutóbbi napokban egy évi Szabadjegyet hegedült el. Az hirlik, hogy a polgármester alig várja már a telefon berendezését, mert akkor a »Hegedűs« nótájára rögtön vissza trombitálhat. Az hirlik, hogy Pápán az április ii-iki ünnep olyan volt, mint a limonádé cukor nélkül. Az hirlik, hogy az állami tanító'képezdében megtartott április ii-ike ünnephez az igazgató «röktön kapcsalkózott». Az hirlik, hogy a pápai színház kis páholyaiban sokszor öt-ülnek hatolnak. Az hirlik, hogy Dobó színigazgatónak az ifjúsági előadások, a konyháját szaporítják. Az hirlik, hogy a színtársulat koloratur énekesnője a » Boszorkány vár» elő adásán hangjával boszorkányságot űzött. Az hirlik, hogy a színtársulat, egyik subrett énekesnőjének szemei olajos tengelyeken forognak. Az hirlik, hogy a színtársulat buffója már teljesen tehermentes, Az hirlik, hogy a színtársulat zenekara csakis azért jó, mert a karmesternek mesteries zene-karja van. Az hirlik, hogy a színtársulat, zenekarvezetője ballétre akar szenderülni. (Tán csak nem akar megnősülni? Szedő.) Az hirlik, hogy a színtársulat egyik kardalosnője. nemsokára egy komoly kar—dalt fog énekelni. Az hirlik, hogy a színtársulat nőtagjai nagyobbrészt — jegyesek. Az hirlik, hogy a színtársulat baritonistája nem tremoláz, hanem trémáz. (Ez nem baj, csak egészség legyen. Szedő.) Az hírlik, hogy színtársulat drámai szendéje vígan naiváskodik. Az hirlik, hogy a színtársulatnál most mincs olyan mama, ki végszóra elaludna. Az hirlik, hogy Dobosnak, a színtársulat súgójának meg lett mondva, hogy ha hangosan Mig — ki-dob-olják. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője jó »hálókocsik ellenőre« lehetne. adatott elő vegyeskar és zenekisérettel. A mise végeztével a „Szózat" lett — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hö 24-én 'délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozatába a vásártér északi részének a tanítóképezde céljára való átengedése is fel van véve. — Személyi hir. Fenyvessy Ferencz megyénk főispánja, ki Veszprémből Budapestre utazott, onnan ma városunkba érkezik. — Április II megünneplése. A törvényhozás által elrendelt hivatalos ünnep városunkban igen kevéssé volt észrevehető. Az üzletek legtöbbje nyitva maradt s csakis az állami hivatalokban szünetelt a munka. Hogy ünnep volt, azt az a néhány nemzeti szinü zászló jelezte, amik a középépületeket s néhány magánházat díszítették, mi okot adott a kérdezősködésre, hogy tulajdonképen mit is jelentenek a zászlók. A hivatalos ünnep a plébánia templombau nyert kifejezést. Az ünnepi istentisztelet 9 órakor vette kezdetét, melyen a hatóságok képviselői testületileg jelentek meg. Az ünnepi misét Heinrich Gyula káplán fényes segédlettel celebrálta. A templomi ének és zenekar Kempter „C" miséjét adta elő Hannig Gyula harmónium kísérete mellett. Gradualera Schubert ,Es* duettját Mészáros Margit és Hannig Gyula énekelték. Offertoriumra a „Hymnus"