Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-01-08 / 2. szám

1899. január 8. PÁPAI KÖZLÖNY 1­szes hatóság-okkal s hivatalokkal élőszóval közvetlenül s gyorsan érintkezhetnének. vármegyei telefonhálózat létesitése tehát egyik nagy s fontos feladata a vár­megyének. Igaz ugyan, hogy a vármegyei telefon a közönség megterhelése nélkül létesíthető ha t. i. erre van valamely felhasználható alap, a miként igaz másfelől az is, hogy a telefon berendezése s fenntartása költseges. Ámde tndjuk, hogy a kor egy vívmányát sem lehet ingyen meg,zerezni s közhasznú létesítmények mindig pénzbe kerül'­Egyedüli szempont e dolognál ez nem lehet. A jó közigazgatás érdekében mi áldo­zat sem lehet nagy, erre a "iszonyok már megtanítottak bennünket s azl hisszük, szí­vesen viselué a közönség egyjkevéssel több i terhet is, ha ennek a nagy czélnak megkö­zelitesét elérné. Ha arra várunk, mig 'telefon cv« ~ va­lami alapunk lesz — nem leend nálunk soha telefon. Itt igenis a vármegye közönségének kell áldozatot hozni s mi az ügyet oly fon­tosnak s oly sürgősnek tartjuk, hogy a vár­megyének erélyesen kell intézkednie a táv­beszelönálózat létesitése ügyében s talán leg­cé'ezerübb volna egy bizottság kiküldése, a vármegyei közigaigatAs körén kivül álló férfiak is bevonandók volnának. S nem gondoljuk ugy a dolog végre­hajtását, hogy most hanyathomlok csináljuk meg minden községben a telefont. Nem. A bizottság készits/en a gyakorlati szükséghez mérten ter- zetel ar a nézve, hogy elsősor­ban mely községek kötendők össze telefon­nal s évente mennyiben fejlesztendő a há­lózat. így egy pár év alatt az egész vármegye a telefon előnyeit élvezhetné. A létesítési programnál arra volna mindig suly helye­zendő, hogy a közlekedés tekintetében mely járás van kedvezőtlenebb heiyzetben s így hol kell leginkább segíteni. Elsőrangú kérdést a költségek képez­vén, ennek viselését több évre lehetne el­osztani, s meg vagyunk győződve, hogy folyton szapoiudó elektro-technikai vállala­taink közótt akadna olyan, mely hosszabb törlesztés mellett elvál'alná a telefon kiépí­tését, ha ez neki több évre szerződésileg biziosictatik. De könnyen lehet, hogy a te­lefon létesítési, de mindenesetre a fentartási költségek fedezhetők, ha a telefon haszná­latát a nagy közönség számára megengedjük. Kereskedők, iparosok, gazdák üzleti, általán a közönség magánügyeiben :génybé venné a telefont, kivált ha megismerkedik ennek nagy előnyeivel. A vármegyei távbeszélő-hálózat létesi­tése tehát közigazgatási s közgazdasági ér­dekből nagy fontossággal bír. A mult hétről. Le roi est mort, vive le roi! Meghalt az ó-év, éljen az újév ! Ezzel a jelszóval bú­csúztattuk el az ó-esztendőt. Múlatás, vígság táncz és zeneszó mellett ünnepelte meg vá­rosunk a Sylveszter éjjelét. Minden esztendő­ben a hagyományos szokáshoz hiven szoktuk ezt ünneppé tenni, de ez évben különösen u; ,--"ünk magunkért. Nem volt városunkban társaskör mely nem virrasztotta volna az ó évet és a szokásos «Boldog ujév» kívá­nattal nem üdvözölték volna egymást. De nemcsak a testületek, hanem kiváló nagy számban a családi körök is hódoltak ez alka­lommal a szokásos éjféli zene-bonának. Krónikái tisztemnek kivánok eleget tenni, midőn a hét tükrébe e hivatalos jél­leggel biró ünnepségekről emlékezek meg. Előre kijelentem, hogy mindenütt személye­sen jelentem meg s igy megemlékezéseimét autentikusnak tessék tekinteni. Nagyobbszerü ünnepséggel a katholiku^ kör ünnepelte meg Sylveszter éjjelét. Hang-* verseny, felolvasas, ének, társasvacsofa,.. jux tombola és táncz jellemezte az estél yt. A kör vezetősége minden alkalmat felhasznál arra nézve, hogy tagjainak szórakozást sze­rezzen s őszintén megvallva nem is találunk párját ebben a tekintetben városunk összes társasköreinél. Nincs szándékom dicshymnu­szokat zengeni, de mint krónikás is köteles­ségemnek kell tartanom a legnagyobb dicsé­rettel megemlékezni a kör derék háznagyá­ról Bottlccb Jenőről és a vigalmi bizottság, elnökéről HdTiauer Zoltánról, kik egyesüfé erővel csakis azon törik észjárásukat, hogyan és miképpen tehessék a kört egy kédelyes otthonná. S hogy jó uton haladnak erről fé­nyes bizonyságot tett nemcsak a lefolyt Sylveszter éjjel, de a kör helyiségében ural­kodó társasszellem. A Sylveszter éj mulatsá­gáról szóló krónikái feljegyzest, a követke­zők bizonyítják: kitűnő hangulat, fesztelén, társalgás, otthoniasság, vallás-felekezeti bé­A vármegye telefon-hálózat ügye. A közlekedési eszközök fejlődése nem­csak a kereskedelem s ipar, a forgalom ala­kulására van átalakító hatással; . kerül­heti ezt el a közigazgatás sem, mely az előbbivel szoros kölcsön hatásban van. A johamosabb kifejlés, a szövevényesebb élet­viszonyok gyors s azonnali intézkedést kí­vánnak. A közviszonyok kiemelkedvén a ko­rábbi egyszerűségből s igénytelenségéből, erős követelményeket hárítanak a közigaz­gatást végző férfiakra. Egyik a legfontosabb követelmény a közigazgatás gyorsaságában áll. Az ügyes-bajos dolgokat hamarosan kell elintézni, telme rülő konkrét esetben azonnal kell intézkedni, ha akarjuk az or­voslást. Ez magával hozza, hogy a közigazga­tási hivatalok, hatóságok s közegek egy­mással gyorsan s lehetőleg közvetlenül ér nt­kezzenek. Az érintkezés közvetítésére ma a posta s részben a távírda áll rendelkezésre. Azonban ez intézmények minden ócsárlása nélkül állithatni, hogy a folyton fokozódó igényeknek nem mindig felelhetnek meg. A postai közlekedés épen a községekkel, de néha a nagyobbaknál is igen lassú. Nem is lehet a csekély forgalmú köz­ségek érdekében jó akarattal kívánni, hogy az állam a nagy költséggel járó gyorsabb összeköttetést létesítse s fenntartsa, habár enpek érdekében folyton hoz áldozatot. A mi a távirdát illeti, ez vármegyénk­ben még kevésbbé szolgálhatja a gyors köz­igazgatás érdekét, mert a távirdaállomásak száma csekély, szaporításuk pedig az előbbi oknál fogva igen nagy terheket róna az államra. Bizonyára ez indokból intézte a bel­ügyminiszter az 1897 évi szeptember hó 14-én 53,809. sz. alatt a vármegyékhez azon leira­tot, hogy a vármegyei telefon-hálózat léte­titése iránt intézkedjenek- A miniszter inten­isót csak dicsérni lehet. Mert, ha távbeszélő hálózattal köttetnének össze a közsegek já­rásuk székhelyével, ezek pedig a központtal e közlekedési nehézségek egyszerre meg­szűnnének s azon valóban szerencsés helyzet állana elő, hogy az alispán és főszolgabirák­kal ezen minden egyes jegyzővel és köz­ségi bíróval, csendőrőrssel, s általán az ösz­Valöságos evangéliuma volt az pár sor egy tjszta, szűzi leánylélek megnyilatkozásának. De én mindezt nem láttam akkor benne. Csak egyet olvastam ki belőle, nyomorult, szorongó félelemmel, hogy ez a leány a fe­leségem akar lenni, a nyakamba akarja ma­gát kötni. És bár szerettem, de elhatároztam, hogy kiábrándítom magamból. És másnap, mikor újra találkoztunk, könnyelműen, ne­vetve mondtam neki, hogy ne vegye olyan nagyon komolyan ezt a mi szerelmünket. Az egész csak egy báli hangulat volt. Jól el­mulattunk egymással s most feledjük el egy­mást. — És nem akar feleségül venni ? — kérdezte, nagy, sötét szemével szinte reám meredve. Igyekeztem a lelkére beszélni, hogy a házasság nem való nekem. Egy nyomoruság­ból lenne kettő. így legalább szabadon áll­hat a tehetségem, de akkor a mindennapos házi gondok, a nyomorúság, a szegénység, megbénítanák.' Mintha meggyőztem volna. Mikor elbu­csuztunk, mosolyogva mondta ; — Csak egy bolond álom volt ! Vége van ! Holnap már nem is gondolok rá. Maga se gondoljon. És másnap ő már nem is gondolt sem­mire. Én pedig azóta se tudok másra gon­gondolni. Az a pár csöpp vér, mely odata­padt az arezomra, mikor zokogva ráborultam a halottra, mintha az le zált volna az agyamba és kiégetett volna onnan minden egyébb gondolatot . . . A leány befejezte az olvasást, letette a lapot és szomorúan nézett a fiatal emberre, a ki ajkait harapdálva, izgatottan állt előtte!: — Eh, egy ostoba tárcza ! Kigondolt mese! És azért tagad meg tőlem egy pi­ezinyke csókot P Nem, sohase szeretett! Meg azután — folytatta a férfi lázasan — ki mondta azt magának, hogy én nem veszem el. Szeretem az örülésig és mindenre képes vagyok magáért. — Mindenre képes ! Még a legnagyobb áldozatra is, a házasságra 1 Nem, kedves ba­rátom, ezt nem kivánom. Ostobaság lenne ez a házasság! Egy csók kedveért! Nem akarom magát a Gida ur sorsára juttatni. Majd csak elfeledi ezt az egy csókot, a mit nem kapott meg. No, ne dühösködjék. Ta­lán egy kissé szokatlan magának, hogy akad valaki, a ki nem adja meg a kért csókot, de higyje el, nem tart ez sokáig. Majd ta­1H BBBBM8B—w w t j 11 i ii fiaiaeBHBfHqaygg Iái kárpótlást másnál, a ki jobban fogja sze­retni mint én. — Maga nem is szeretett soha ! én nem is leszek tovább a bolondja! Isten vele! A leány mosolyogva fogott vele kézét s csak mikor a férfi léptei már- elhangzottak a folyosón, akkor tűnt el arczárói a mosoly­gás és könyes szemmel, végtelen' szomorú tekintettel nézett ki az ablakon a szürke öszi ködbe, melybe, ugy érezte, őrökre be­leveszett a kedves férfi alakja. — Nem jön vissza többet! — suttpgta zokogva. És ebben a pillanatban kétségKe­esve gondolt rá, hogy hátha most vissza­jönne ! Érezte, hogy vége lenne az erejének, a bátorságnak, És letérdelve, összetép kéz­zel kéri a jó Istent, hogy szerelmese vissza­jöjjön ... Az nem is jön. Nyugodtan ballag , ha­zafelé és ugy mormogja magában : — Sohase szeretett ! • S a csacsinak eszébe sem jut, hogy visszaforduljon ...

Next

/
Thumbnails
Contents