Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.
1898-03-27 / 13. szám
ugy töténik, mint a közgyűlésen. 14. §. A választmány hatásköre. 1. Vezeti a társaság össszes ügyeit s közvetlenül ellenőrzi az igazgatóság működését s a pénztárt s ezekről; nemkülönben a társaság egész működéséről, a közgyűlésnek jelentést tesz. 2. A tagok felvételét illető kifogásokat tárgya'ja s fölöttök érvényesen határoz. 3. A maga kebeléből az elnökön kivül megválasztja az igazgatóság tagjait. 4. A működési szabályok megváltoztatását célzó s egyébb indítványokat tárgyal s azokról a közgyűlés élé véleményes jelentést terjeszt föl. 5. Gondoskodik az igazgatóság kebelében időközben megüresedő tisztségek betöltéséről. 6. Tárgyalja az igazgatóság javaslatát, mely az évszak végén az összes kiadások födözésére s a fentmaradt összegnek hováforditására vonatkozik, Ugyan a fennmaradt tiszta bevételőnek fele közművelődési célokra, másik fele pedig a felolvasások számarányában a felolvasók illetve szabad előadók díjazására fordítandó. 7. A számadásokat és a költségvetést, melyet az igazgatóság készített el, fölülvizsgálja s a közgyűléshez terjeszti. 15 §. Az igazgatóság. 1. Az igazgalóság tagjai : az elnök és 4 tisztviselő, a kiknek a működése a választmánytól jóváhagyott ügyrend alapján történik. 2. Hogy az igazgató ülések érvényes határozatot hozhassanak, arra az elnökön kivül legalább még két tagnak jelenléte szükséges. 3. Hatáskőre kiterjed a társaság összes ügyeire. : megállapítja a tarsaságtól rendezendő előadások programját, megszabja az előadások belépti dijait a működési szabályzat 5 §-a értelmében ; javaslatot készít az évszak végén a tisztán fönnmaradt bevételnek a jelen működési szabályzat 14 §.a 16. pontjában megjelölt mód szerinti felosztásáról ; gondoskodik, hogy az előadádások a közönségnek idejében (a sajtó vagy falragaszok utján) tudomására jussanak ; az időközben megürezedett tisztviselői állásokat ideiglenesen betölti) mindazon esetekben, melyek váratlanul, időközben fölmerültek, — ha csak csak működési szabályzatunk elvileg máskép nem rendelkezik, időlegesen intézkedik ; előkészíti a számadásokat s a költségvetést s azt aválasztmányhoz főlterjeszti, az uj tagokat fölveszi. 4. Az igazgatóság minden intézkedéseért a választmánynak felelős. 16. §. A tisztviselők (igazgatósági tagok) 1. A társaság tisztviselői ; elnök, alelnök, titkár, másodtitkár és pénztáros. dogságból is megárt a sok. Fizetnek és távoznak. Igy telnek az esték és múlnak a napok, mig Domokos egyszer nagyot nem néz Dénes szemébe és azt találja mondani : — Szavamra mondom, aranyos teremtés ez az Etuska.. Megérdemli, hogy jó férjet kapjon. Tedd meg nekem azt a szívességet és kérd meg a kezét. Megteszed ? — Szívesen — felelte a kapitány rövid gondolkozás után és koczczintott Domokossal a leendő menyasszonya egészségére. Másnap már türelmetlenül várta Donokos a választ, balsejtelem kinozta. Szive lízasan dobogott, mikor végre megjött a kaptány és kérdő tekintetére azt válaszolta : — Széna! Széna ! még marhát sem tehetett bolgibbá soha, mint most Domokos urat. Széna ! Széna 1 ujjongott magában és bcjdogságában akkorát ivott, min egy kefekötő. Déues kapitány komolykodott, de azért ő is koczintott a jegyesek egészségére. A sze2. Az elnököt a közgyűlés többi a tisztviselőt a választmány saját kebeléből vá^ lasztmány saját kebeléből választja. 3. Az összes tisztviselők 1 évre választatnak. 17. §. A tisztviselők hatásköre. 1. Elnök. Vezeti egyesületünket működési szabályzatunk értelmében ; képviseli a társaságot a hatóság előtt. A közgyűlést, a választmányi és igazgatósági üléseken összehívja s azokon elnököl; a társaság pénztárát bármikor megvizsgálhatja; a társaság kiadásait utalványozza. 1. Akadályoztatása esetén a másodelnök mindenben helyettesili az elnököt. 3. A titkár jegyzője a közgyűlésnek, a vátasztmányi és igazgatósági üléseknek, a melyeken egyszersmind az előadói tisztet is viseli. 5. A pénztáros a belépti dijakból s az esetleges adományokból befolyó összeget kezeli, az elnöktől láttamozott nyugtákra kiutalt összeget kifizeti.; a választmányi ülésekre a pénztári, jelentéseket elkészíti. Tisztújító közgyűlés. — 1898 március 23 — Pápa város képviselőtestülete szerdán délután 3 órakor tisztújító közgyűlésre volt egybehiva, mely alkalommal Kolos sváry József megyei alispán elnökölt s a melyen a módosított szervezi szabályrendelet értelmében az üresedésben levő gazdai és rendörbiztosi állások lettek betöltve. közgyűlés a képviselőtestületi tagok nagy részvétele mellett folyt le. A gazdai állásra egy pályázó Weber Dániel jeh ntkezett, ki egyhangúlag meg is lett választva, mig ellenben a rendőrbiztosi állásra 7 pályázó volt s szavazattöbbségei Fodor józsef került ki győztesül az urnából. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben. Elnöklő alispán, kit a terembe léptekor zajos éljenzéssel fogadtak szívélyes szavakban üdvözli a szép számmal megjelent képviselőket s jelenti hogy ezen egybehívott közgyűlés egyedüli tárgyát a gazdai és rendőbiztosi állás betöltése képezi. A képviselő bizottság ugy a gazdai, mint rendőrbiztosi allásra pályázok mérmes Etuska pedig a szomszédszobából olykor lopva vetett egy-egy tekintetet a két jóbarátra. Domokos ur azon éjjel egy óriási kosár szénáról álmodott, s mikor tiz órakor felébredt és épen azon csodálkozott, bogy egy boldog vőlegénynek is lehet katzenjammerja, belép a levélhordó. Nyitott levelet hozott. Az aranyszélű pergamenten ellátott : Gégési BUZOGÁNY DÉNES mag y. kir. honvédhuszarkapitány és SZŐLŐSY ETUSKA jegyesek. — A szerencsétlen ! — ordított fel Domokos — magának kérte meg és nekem. Megállj Dénes, nem felejtem el ! kérvényeit figyelembe vette s mindegyikét kandidálta. A szavazás ellenőrzésére bizalmi férfiakul: dr. Kapossy Lucián, Kluge Károly, Hajnőczky Béla és Vágb László kéri fel E'nöklő alispán jelenti folytalólag, hogy a gazdai állásra egy pályázó Wéber Dániel jelentkezett s ennek folytán a közgyűlés egyhangúlag Weber Dánielt a város gazdájának kikiáltja. A rendőrbiztílsi állásra hét pályázó: Fodor jozsef, Balogh Ernő, Léuay Béla, Hofstetter Dezső, Szeleezky Ferenc Halósz Mihály és Oswald Béla jelentkeztek kikit a kandidáló bizottság ily sorrendben kandidálja. Alispán ezen állásra elrendeli a szavazást s a szavazatszedő bizottság tagjául Kis Ernő elnöklete alatt Hirsch Vilmos dr. és Matkovieh Pál képviselőket kéri fel. szavazás időtartamára az ülést felfüggeszti. A zavazás megejtetvén alispán az ülést újra megnyitja és KÍ8 Ernő a szavazás eredményről a következő jelentés teszi. Beadott 92 szavazat melyből Fodor József 39, Halász Mihály 22, Balogh Ernő 18, Szeleezky Ferenc 9, Lévay Béla 3 és Hofstetter Dezső 1 szavazatot kapott. Alispán ezek után jelenti, Hogy miután ezen állásra az abszolút többség nem szükséges Fodor Józsefet mint a legtöbb szavazatot nyert pályázót a rendőrbiztosi állásra megválasztottnak jelenti ki. Miután még ezen közgyűlés jkvének hitelesítésére Sebestyén D. dr. Kende Ádám, Wajdits Károly, Csillag Károly és Kovács Káro'y képviselőket kéri fel, az ujounan megválasztott tisztviselőket az eskütételre hivja fel. Weber Dániel és Fodor József az esküt letevén Mészáros Károly polgármester a város nevében szép szavakban mond köszönetet elnöklő alispánnak a megjelenésért és egyúttal kéri, hogy Pápa városa iránt eddigi jóindulatát és pártfogását tartsa fenn. Kolossvhry alispán hálás szavakban mond köszönetet s ígéri, hogy szivén fogja viselni Pápa város fellendülését és virágzását. Az alispán szavai nagy melegedést Szültek s zajos éljenzés volt reá a közgyűlés válasza, melylyel egyszersmind a közgyűlés befejezést is nyert. A Jókai kör közgyűlése és estélye. A szokottnál fényesebb, valósággal ünnepies lefolyású volt a Jókai kör vasárnap megtartott évi közgyűlése, mely folytatólag egy pompásan sikerült tánczczal egybekötött hangversennyel nyert befejezést. Különös érdeket adott a köz^yíV-