Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-01-09 / 2. szám

lónk a lényegére. A dolog érdemére nézve volna még egy szavunk s ezt városuuk polgármesteréhez intézzük : Nagyon is célszerűnek tartanok, ha a polgármester ez ügyben egy nagyobbszerü ankéttet hivna össze, de mielőtt ez megtenné, ezen szabályzat tervezetét, a pénzügyi bizottsághoz, mint legilletékesebb fórumhoz véleményadás végett kiadná s csak ezen javaslat alapján kontemplálnák, hogy mily arányban volna az erre célra szükséges fedezet előteremthető. Ily dologban elhamarkodva nem szabad határozni sőt az ügy fontosságánál fogva nagyon is szükséges a különféle nézetek meghallgatása és javaslattétele s mi ezt leghelyesebben egy ily ankét összehívásában látjuk, ahol tisztulnak a vélemények s nem fogunk aztán oly helyzetbe jutni, hogy „a két rossz közül válasszuk a kisebbiket" hanem azt reméljük, hogy a jó közül a legjobbat. Ez a mi nézetünk az ügy jelenlegi stádiumában, reméljük azonban, hogy a helyzet lassankénti tisztázódása után alkalom fog adatni még ehhez a kérdéshez nemcsak nekünk de mindazokhoz hozzászólni, kik a vizdij megállapítását helyes kulcs alapján óhajtják megadóztatni. Várjuk a fejleményeket ! Pollatsek Frigyes. A pápai tűzoltó egyesületről. Szomorúan tapasztaljuk, hogy az egyesület nem bir maga iránt álllandó érdeklődest kelleni. Talán azért, mert ez az egylet első sorban is nem parádéra, hanem komoly munkára van hivatva, tagjaitól nem annyira tánczbeli ügyességet, szép szónoklatot kiván, mint inkább komoly, olykor életveszélyes munkát, pontosságot és rendszerint és a mi fő, föltétlen engedelmességet. Azt hisszük, hogy alig tévedünk, mikor a részvétlenség egyik főokául a munkakerülést vagy legalább is az urhatnámságot mondjuk, mely az igazi önérzet palástjába burkolva arra ösztönöz, hogy másnak önszántukból szót ne fogadjanak. De van annak más oka is, hogy az egyesület nem bir felvirágzani. Nyíltan kimondjuk az előfordult tüzeseteknél tett tapasztalataink alapján, hogy maguk a tagok se mennek.tt ljes számba n szenvedő embertársaik segélyére, vagyonának megmentésére, a'ig egypá ran dolgoznak a tűznél, a kikre aztán a mentésnél oly erős dolog jut épen csekély számuknál fogva, hogy jó szerencse, ha csak még könynyebben betegszik bele a tulfeszitett munkába. Nem csoda, ha elmegy a kedve másodszor is kivonulni, nyugalmát feláldozza, kiteszi magát a megebesülés veszélyének. Aztán miért ? Hisz látjuk, hogy mi a jutalma. Az egyik kineveti "a^tulbuzgónak baleknek mondja, aki testi épségét hiába (!) koczkáztatja ; ruháját szaggatja, a másik szidja "ét^ hogy lassú, mert egyszerre nem tud huszteU menni, mikor tizenöten parancsolnak neki, százan meg másfelé hívják s az a vége hogy mind megharagusznak rá mert senkinek se tett kedvére. Persze, ha két három égő házat is ugy el lehetne fújni egyszerre, mint egy szál gyufát ! Bizony ez nem valami kecsegtető kilátás az olyan fr|zoltóra nézve, a ki egész napokon nehéz munkában görnyed s nemcsak magát kitornászni megy a tűzoltásra. Aztán mi lesz belőle, ha ugy megsebesül, hogy munkaképtelenné lesz ? Elmehet koldulni családjával együtt vagy pedig neki mehet a halálnak. Es itt van a legnagyobb hiány, mely pótlásra hi fel. Remunerácziókat kell különösen a hősies cselekedetekért adni és oly alapot teremteni, a melyből szerencsétlenül járt tűzoltó vagy ennek hátramaradt családja támogattassék. Ha ez és még több más gondoskodás megállapítva lesz, akkor a tűzoltók használhatóvá válnak azon fontos állásnak betöltésénél, mely őket a közszolgálatban a dolog természeténél fogva megilleti. De ezzel még nincs minden elvégezve. A tüzoltóeszközök is megérdemlik az intéző körök teljes figyelmét. A legszükségesebb segédeszközökről, (a szükséges tömlők, veder, létrák stb.) a háztulajdonosoknak kellene gondoskodni s magától érthetően a követelmények is annál nagyobbak legyenek, minél tekintélyesebb, gazdagabb a tulajdonos. Ez egyik oldala a dolognak, de nem az egyedüli. Még fontosabb intézkedéseket kell tennünk a veszedelem előleges meggátlása tárgyában, mely czélra a város közérdekének megfelelő épitészeti és tüzrendőri szabályrendelet nagyon kívánatos. A tűzoltó egyesület vezérférfiainak hivatása, hogy ez értelemben egy kellően kidolgozott, szakszerű javaslattal támogassák a magisztrátust, mely a szabályzatot általánosan kötelező erőre emelné, s az annyira szükséges tiizoltóalepot létesítené. Az anyagi vszközök és támogatás melyben az egyesület a nagyközönség részéről részesül, silány s alig képesiti az egyesületet nagyobb mérvű működésre. A szabályrendeletileg megállapítandó járulékok volnának hivatva az önkénytes adományokon kívül az egyesület vagyoni erejét nagyobbítani. Huszonhét esztendő alatt sok jótéteményét élvezte a nagyközönség az egyesületnek, itt az ideje, hogy nagy tartozásunkból törlesszünk valamit. — Szép, kedves hely s a kastély maga elég kényelmes lehet — mondám, — Ha itt van is — felelte — a kis szárnyépület egy-kél szobáját foglalja el csupán. A kastély első lakója iránt való kegyeletből a grófi család mindent ugy hagyott, mint annak halálakor volt — beszélte az értelmes szolga. Minden szőnyeg, bútor, szék, ugyanazon helyen áll ma is, hol a szép grófné utoljára látta. — Nem lenne szíves engem a kastélyban körülvezetni, ha nyitva áll idegenek előtt? — kérem. — Készséggel — mondá — végigpillaniva rajtam. Azt hiszem Somfáról méltóztatik jönni, mert itt a közelben más urilak nincs. — Igennel feleltem, követve a szolgát a lépcsőkön, mely egy oszlopokon nyugvó homályos előcsarnokba vezetett, honnét több ajtó nyílott, jobbról keskeny lépcső vezetett a felső lakosztályba. Ugy a földszinten, mint az emeleten a szobák hosszú során mentünk végig. A régi izlés, régi művészetek hecses maradványai tárultak itt elém. Az emeleti nagy terem falán egy arczkép ötlött szemembe. Szép barnahaju nöt ábrázolt. Ábrándos szemeivel álmodozva tekintett le a vászonról. Fehér empire ruha hullámos ránczai folyták körül magas termetét. Olasz mester müve volt. A kerete gyászfátyollal volt bevonva. Elmélkedve néztem a szép idomokat, melyek egykor az élettől duzzadtak, s most ki tudja hány év óta a sírbolt falai között porladnak. — Kinek a képe ez ? — kérdém. — Az első Mérey grófnéé, ki e kastélyt lakta. Róla fűződik a kastélyhoz az a hagyomány, mit a környéken beszélnek. — Nem hallottam. A kastély létezését sem tudtam eddig -— mondám s ezután a szolga a következőket beszélte el nekem : — A szép grófné polgári családból származott. Az a sokszor előfordult történet ismétlődött itt is, hogy a grófi család e?ért ellenezte Dezső grófnak a vele való házasságnt. De ez szakítva családjával, Fekete Évát Mérey grófnévá tette, a kastélyt építette s ide költözött vele. — Egyszer a gróf pár nnpig távol volt. — Éva grófnő az étteremben egyedül ült, midőn a középső ablakon halk kopogás ismétlődött. Azt hitte, hogy valami eltévedt madár röpköd annak. — Felállt, oda lépve kinyitotta az ablakot. E pillanatban lövés dördült el s a grófnét a besiető szolgasereg a földön elterülve találta. Alig bírta elmondani a történteket s kiadta lelkét. Az emeleti ablakhoz egy közönséges létrát találtak támasztva. A tettesnek nyoma veszett. — Az a hír szállingózott, hogy a kegyetlen gőgös grófi család tette, szerintük méltatlant nem tűrve a családban. — Régi történet, miről azt mondják, hogy igaz. — A grófné pár hónapos fiúcskát hagyott hátra, kitől a Mérey grófi család az az ága származott. — A babonás nép azt hiszi, hogy a grófné néha este itt bolyong, nem bírva a sírban pihenni, hogy halálakor férjét nem látta. Gondolkoeva mentem végig még néháy szobán, még négy volt előttem s a szobasor véget ért. Régi csecsebecsékkel tele rakott asztalnál álltam meg. Midőn felpillantottam, egy fehér empire ruhás, barna hajú nő suhant el 'az utolsó szobában a tárt ajtó előttt. Az első pillanatban meglepetten mentem be a ' következő szobába, hogy onnét jobban az