Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.
1898-02-06 / 6. szám
felvett kölcsön kamatja a törlesztéssel együtt? A vízvezeték költségére a hálózatnak ^minden utcára való kiterjesztése folytán 200000 frt Ennek kamata és amortísálása 7%-al 14000 frt Évi fentartási költség 1000 ,, Javítások s egyéb eshetőségek czimén gyümölcsöztetendő . . . 1000 ,, Évi kiadás 16000 frt Ha a város ezen közegészségi vízműből a rendes kiadások fedezésén felül jövedelmet szerezni nem kíván, ugy a kiadások az elől összeállított scala szerint következőkép fedeződnék: Van Pápa városában 1 szobás lakás, melyben önálló család lakik 2157, ezután 1 fr 50 krajcárjával fizettetnék 2 szobás lakás van 643, ezután 5 frt• jávai fizettetnék 3 szobás lakás van 282, 8 írtjával 4 ssobás lakás van 125, 12 írtjával 5 szobás lakás van 62, 16 írtjával 6 szobás lakás van 24, 20 frtjáv.il 7 szobás lakás van 11, 30 írtjával 8 szobás lakás van 8, 40 írtjával 9 szobás lakás van 2, 50 írtjával 10 szobás lakás van 2, 60 írtjával 12 szobás lakás van 1, 100 írtjával 56 szobás lakás van 1, 320 frtj áva l Ezen a cimen bevett ősszeg volna 12962 frt Ide nem számittatnak a vendég fogadók vendég szobái, melyek után, az üzletszerű vízfogyasztók, úgyis egyezség szennt fizetik a viz adót. A fenti összeghez ha hozzá adjuk az ipari vizekért csak mérsékelten számított 2500 frtot, továbbá a dohánygyár által megajánlott 400 frtot és a 2 takarékpénztár által 40000 frt nyeremény után számított l°/ 0 vizadót 400 frtot, ugy az évi 16000 frt szükséglet fedezve lesz a 16062 frt. bevétel által. Nem osztom a progressiv adó rendszer ellenzőinek ezen a téren azon érvet hogy a vagyonosabb osztály kénytelen fizetni a szegényebbekért, mert minél nagyobb a jövedelem annál könynyebb a terhet elviselni pláne oly el3235 frt 3215 2250 1500 1T 992 1» 480 11 330 1 • 320 11 100 1> 120 lí 100 11 320 •1 len szolgáltatásért mely az egészségi állapotot biztosítani van hivatva. A vagyonosabb néposztály egészsége fenntartásáért mindig többet áldozott mint a szegényebb, tehát miért ne hozná meg a közegészség oltárára ma is vagvoni viszonyainak megfelelő magasabb adóját, mint azelőtt, külö nősen akkor midőn tudatával bír annak, hogy ezen áldozatával annyi szegény embert, családot ránt ki a fertőző betegségek mocsarából. Nem szabad elfogultaknak, önzőknek lenni, hanem a humanismus, az emberbaráti szeretetnek zászlaját kell a 19-ik század alkonyán lengetni és loboglatni, ezzel sok fájó sebre hozhaténk balzsamot, mely útját vágja a | mindinkább a terjedő, a társadalmi rendet felforgatással fenyegető socialismusnak. Csoknyay Károly városi főjegyző. Városi közgyűlés. — 1898 január 31. — A rég óhajtott és városunk haladását nagyban előmozdító kérdésben döntött városunk képviselőtestülete a hétfőn megtartott rendkívüli közgyűlésen. Abban a czéltudatos városfejlesztési programban, a melynek több kérdése már valósult, a pápa-kisbérbánhidái vasút megvalósítása is bennfoglaltatott s csak örömünknek adhatunk kifejezést, hogy ezen régi óhajnak mosta biztos célnak néz elébe. Városunk képviselőtestületének minden egyes tagja átérezte ezen közgyü'ésen hivatása fontosságát. Rendkívüli nagy számban jelentek meg s rendkívüli nagy higgadtság, komolysággal párosult ügyszeretettel s valóban mondva minden érdek és utógondolat né'kül kizárólag a közjóért védte városunk közérdekét. Abban az egyben tisztában voHa képviselőtestület, hogy a pápa-bánkidai ajánlom, ha azonban nem sikerül ngy a városi tanács jogosittassék fel, miként a vízvezetéki szab. rend. tervezetben is contemplálvavan minden számbavehető adat összegyűjtésével a vízdíjat megállapítani, még pedig ugy, hogy a kiszabandó vizdij a mai vízfogyasztási költségeket meg ne haladja, ekkor mindenki szívesen fizeti a vizdijat és mégis tetemes összeg folyik be. Ha pedig sérelmesnek tatálná valaki a tanács határozatát, ugy felebbvitelí fórum legyen a képviselőtestület, IlI.-ik fpkban pedig a közig bizottság. Van még Pápa városában oly jövedelmi forrással rendelkező üzletá„, mely egészen kiesnék az adóteher viselésből mint pl. a két takarékpénztár, erre nézve a tiszta nyeremény szolgálna alapul, melynek l°/ t,-a volna veendő, mert ha csakugyan a jövödelem szerint, mint azt a progressiv adórendszer megköveteli, vetjük ki a vízdíjat, ugy jogos és igazságos, ha azon intézeteket sem hagyjuk ki teher viselésből. melyek legkisebb, majdnem semmi fáradtsággal juttatják a részvé nyeseket a dus jövödelemhez. Nézetem szerint ugy az elemi-, vajamint a magasabb tan , nemkülönben a jótékonyczélu intézetek helyiségei vizdij mentesek volnának, mivel ezen intézetek fen tartás a úgyis nagy térhet ró a fenntartókra. Adómentesek volnának továbbá a közhivatalok helyiségei, ha azonban magán-, vagy köztulajdont képeznének s értük bér fizettetnék, ugy az egyes irodai helyiségek 1 frt 50 kr adóval lennének megróhatók. Mielőtt azonban a fenti sécálát megállapítottam, kikellett számitanom, hogy mennyibe kerül a vízvezeték, mennyi annak a kamatja, a mely a közpénztárnak megtérítendő a regále kötvények czirnén, mennyi a fentartási költség, mennyi 50 évre a regále kötvények amortisalására, valamint az ezen felül Nem. Határozottan mondhatom, hogy egyik eset sem történt meg. De hát akkor mégis ki volt az a fizikailag lenni kellő harmadik személy ? Hát, hogy ne legyenek olyan kíváncsiak, meg azután a nemzeti közérdeklődést is szem előtt tartva, megmondom : — A pénz volt az. -— Azaz a semmirekellő világcsaló, az ifjúság megmételyezője, a jó erkölcsök legnagyobb ellensége ! " Képzeljék csak el kedves uraim és hölgyeim, hogy mennyire csábos erővel vonzott engemet is ez a hatalmas delej, az általam annyira szeretett kis órámtól, azt mondanom is fölösleges. Hisz tudják önök jól sőt ha nem csalöoom egyik másik önök közül már volt abban a szerencsés helyzetben, hogy meggyőződhetett arról : hogy ez a megátalkodott valami, vonzza, orránál fogva vezeti az emberi.' Legyenek kérem biráim, és adjanak nékem igazat, minden megvesztegetés nélkül hogy vájjon képes voltam-e én ellentállni a szirén csábos vonzalmának, mikor véleményem szerint az Úristen jóváhagyásával, én is az emberiséghez tartozom, annak «gy élő szerves lénye, egy szóval földi halandó, gyarló mint minden ember vagyok. Képzeljék csak mennyire sajog a szivem. Mily vigasztalhatatlan állapotom. Szinte kétségbe ejtő reám nézve azon pillanat, midőn önöknek megtört szívvel, szégyenletes szemlesütő szemekkel, meg kell őszintén vallanom hogy órámtól meg kellet válnom. Hűtlen lettem hozzá. De nem én vagyok az oka. Hiszen önök tudják, önök jószivüek, könyörületesek, és nekem a megtért pártvesztett bűnösnek meg fognak bocsátani. Helyettem kérdőre vonják azt a megkövesedett századok alatt fémmé változott Luczifert, és idővel csupa óvatosságból lepénynyé lapított valamit amelyet műnyelven szólván pénznek neveznek. Ugy-e bár megteszik. Engem pedig feloldoznak bűneim alól. Ezt teszik annál is inkább, mivel visszatekintenek viszontagságteljes, de ennek dacára óvatlan előéletemre, és tekintetbe veszik mindazt, amit szerény védelmemre mint enyhítő nemes cselekedetet felhozok. Mielőtt azonban én és órám közti szomoru|válás történetét tárgyalnám, jónak látom előre bocsátani és egyszersmind esdve kérni önöket, órácskám elhagyatottságának égbekiáltó, szívej|facsaró hánatát, és hozzám való visszakivánkozását szem előtt tartani. Ezek után ne vegyék zokon, hogy alamuszi félénk ember létemre elég bátorságot érzek magamban, hogy spártai büszkeséggel kinyilatkoztatom, hogy már a régi még az Eutzén korszakban esküdt ellensége voltam a pénznek. Sőt mi több, ne mondjak nagyot, már a magyarok bejövetele előtt sejtettem, hogy a pénz mint Luczifer utóda, lesz megmételyezője a közerkölcsiségnek, megrontója az emberiségnek. Nézzék csak hölgyeim és uraim azaz pardon, hisz tudják a zsidók történetéből, hogy az egykori hatalmas Rómát is a pénz után való sóvárgás és annak elérése döntötték romba, olyannyira, hogy az egykori hatalmas birodalomból, már csak az akvinkumi Ampfiteátrum romjai maradtak fel intő pél- , dául Ó-buda közelében. Ezen romok, ha jól megvizsgálva az ember, különösen ha én vizsgálom, elhelyezésükre nézve egy jelmondat ott írnak le : „Vigyázz ember a pénztől". Ez a közmondás lebeg lelki szemeim előtt és szinte büszkeséggel mondom: hogy