Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-01-01 / 1. szám

lyozve s egy uj postaépület felállítása \ o'na kívánatos. Dániel minister erre azt válaszolta, hogy a bérelt helyisé­gé melyekben sok helyütt a posta el van helyezve, igen gyakran nem felel­nek meg a célnak s ezt akként kivánja orvosolni, hogy több vidéki városban kincstári épületeket fog a posta számára emeltetni. E városok közt lesz Pápa is. A ministernek ezen kijelentése után több mint bizonyosra vehetjük, hogy a posta palota ügyünk a megvalósítás küszöbén van. Ez alkalommal köszönetet mon­dunk Fenyvessy Ferencz városunk orsz. képviselőnek, mert ezzel csak azt igazolta hogy városunk közügyeit szivén viseli, — A kórház ügye. A városi tanács meg­bízta annak idején dr. Steiner József városi főorvost, hogy egy alkalmas ideiglenes kór­ház helyiséget szemeljen ki. E megbízatásá­ban a főorvos eljárt s a Jmult csütörtökön tartott tanács ülésben előterjesztette jelenté­sét, mely szerint a Sör utczában levő régi kaszárnya épület első emeletét ajánlja mint e czélra legalkalmasabbat. A vá­rosi tanács tudomásul vette a jelentést és bizottságot küldött ki a "'szemle megejtésére. A bizottság jelentése után az ügy legközelebb már a képviselőtestület elébe kerül. — Huszárezredünk köréből. Szép ajándékot hozott a krisztkindli huszár­ezredünk tisztikarának egyik derék és rokonszenves tagjának. Vi d o s Dá­niel tiszthelyetettes karácsony napján kapta hadnagygyá való kinevezését. Szív­ből gratulálunk a tiszti kardbojthoz ! — Sylveszter estélyek. Városunk lakossága a hagyományos szokáshoz hiven ünnepelte meg tegnap este Syl­veszter estélyét. A Kaszinó, polgári kör és a Jókai kör helyiségeiben igen szép és nagyszámú közönség gyűlt egybe és vidám hangulat közepette búcsúztak el az ó-évtől és üdvözölték az uj évet. Ez en estélyek lefolyásáról lapunk jövő számában bővebben referálunk. — A dohányár évi kimutatása, A pápai dohánygyár üzemének harmadik évében már sokkal nagyobb mun­kaerővel dolgozott s terme'ése is jóval meghaladja az előző évit. Működése fo­lyamán a gyár az 1896. évben felhasz­nált 1812-89 kgr. belföldi és 958-08 kgr. külföldi nyers dohányt s gyártott 29.600,000 drb. H. betűs vegyes kül­külföldi és 800,000 drb K. betűs rö vid magyar szivart. Foglalkozott állan­dóan 18 férfi és 711 nö-munkást A napszám következő volt ; férfi tüzöröké 80 kr., férfi-kezelőké 70 kr. Oktatónöké 1 frt, átvevő nőké 80 kr., kimérő nőké 55 kr. seprő nőké 50 kr. fonó tanon­coké 30 kr., és b ;b tanoncoké 25 kr. A szakinánybér 100 drb. H. betűs szi­var után 24 krt s 100 drb. K. betűs szivar után 20 krt tett ki s a szakmány­bér. s munkások átlagos napikeresete 10 óra munkaidő mellett fonó nőknél 60, bác-nőknél 41. csomagoló nőknél, 77, szívarelők. nőknél A) 79, és B)46 krra rúgott s a csomagoló férfiak átlag 1 forintot kerestek. Az év folyamán ki­fizetett pénzösszeg 130,948 frt 38 krt tett ki. — Közgyűlés. A pápai Lloyd tár­sulat folyó N3ó 9-én délután 3 órakor évi rendes közgyűlést tart. Az elnökség. — A pápa-bánhidai vasút ügyé­ben tudvalevőleg Melcer Géza enged ményes kérvényt intézett a képviselő­testülethez, melyben ezen vasút hozzá­járulásához f 20000 frt törzsrészvény jegyrését kérelmezi. A városi tanács legutóbbi ülésében ezen kérvénnyel fog­lalkozva a képviselőtestületnek ioooo forint törzsrészvénynek jegyzését hozza javaslatba. Ezen ügy a legközelebb megtartandó közgyűlés napirendjére lesz kitűzve. — Megyebizottsági tagok válasz­tása. Városunk I. és II. kerületében mult hó 29-én volt egy-egy megyebi­zo't tag- váíaszta'sa. Az első kerület­ben Sült József lemondása folytán Szenthe János városi ügyész "lett egy­hangúlag megválasztva 9 szavazattal. A második kerületben Lazónyi Bé'a el­halaiozása folytán vált szükségessé a választás, mely alkalommal Székely Ist-> ván 39 és Billitz Ferencz 12 szavazatot, kapvan Székely István a földmives is­kola igazgatója lett megválasztva. Az első kerület szavazói a városházánál Ga­lamb József elnöklete alatt a második kerület szavazói az ovodahelyiségében Sült [ózsef elnöklete alatt adták le sza­vazatuka*. — Csólhon is volt < zen na­pon választás Gyapay Viktor elhalálo­zása folytán mely alkalommal Kauser Dezső 119 és Csapj Kálmán 54 szava­zatot nyervén Kauser Eezső acsádi nagy­bérlő lett megválasztottnak kinyilvánítva, Mészáros Károly választási elnök által. Adás?. Tevelen egyhangúlag Tóth János tapolcatői lakos lelt megválasztva. Itt Barthalos István viselte a választási el­nöki tisztit. — Kemény Gyula táncziskolája a mai napon nyilik meg, Ez újévi tan folyam újdonsága a Royal York czimü legújabb táncz lesz, mely a fővárosi bálok idei tánezrendjének kedven­czéül Ígérkezik. A jelentkezések után ítélve a tanfolyam látngatott lesz. Ajánl­juk olvasóink figyelmébe. — Eljegyzés. Lauffer Károly, Lauf­f 1 r Gábor helybeli ló kereskedő fia e napokban jegyezte el magának Rosen berger Simon helybeli kereskedő ked­ves leányát Lincd. Gratulálunk ! — Illetékes h elyröS vettök azon ér­tesítést. miszerint Budapest fő- és székváros tőrvényhatóságának közgyűlése egyhangúlag elhatározta, hogy a fővárosi alkalmazottak baleset biztosítására vonatkozólag két millió forint erejéig a tőboi társaságok ajánlatainak mellőzésével a »Hazai általános biz­tosító részvénytársasággal« szerződést kössön. — Ezen körülmény csak ismételten tanújelét adja ezen még fiatat de életerős társaság versenykéoességének és megbízható­ságúnak, mert rövid fennállása alatt már tekintélyes összeggel szaporította az zlap­tökéjét, tartalékát és biztositási alapját, ugy hogy mi is te 1 tétlen figyelmébe ajánljuk a nagy érd. közönségnek a »£lazai általá­nos biztosító társaságot«. — Rendőri hírek. Mautner Ferenzné pápai lakos íeljelente ,t tett, hogy lakásánsk padlásáról ismeretlen tettesek álta! ruha­nemüek lopattak el. A nyomozás á readőr­ség által foganatosíttatván megállapittatott, hogy a ruhnemüeket JVémet János és K'ör­mendy Lajos nevű molnárjsegédek, to­vábbá Szigety Lajos, Tóth Gergely és Csiszár Gábor nevii molnár kocsisok ak­kor követték el, midőn a padláson gabonát mértek fel. A tettesek a lopott tárgyakat a buza közé rejtették a zsákokban és ugy szállították el. — Mult hó folydmán a vá­rosi sz'nházban egy kukker találtatott. Tu­latdonosa jelentkezzék a rendőri hivatalban. — Mult hó 14-én a pápai országos vásár­ból 1 drb 3 éves fekete-.arka ökör eltévedt s gazdája által ez ideig feltalálható nem voit, a ki hirt tud róla jelentkezzék a rend­őri hivatalban. — Boldog Uj évet kivánok t. ven­dégeimnek és jóba átaimnak. Grünhut Zsigmond kávés. — Kitünletés. Mauthner Ödön hír­neves magkereskedőnket ismét kitünte lés érte. Ugyanis a szerb udvar ré­szére évek óta szállítod kitűnő magva­iért karácsonyi ajándékul szerb királyi ndvari szállítóvá nevezte ki. — Kiss József lapja. Most, hogy a Kiss József megint forgalomba hozta az a csoda­szép nagy illusztrált kötet, mely összes mü­veit tartalmazza, idején valónak tartjuk arról a lapról beszélni, amely a poétát nyolez esz­tendő óta, mint valami Girce fogva tartja az ő különös bűvöletében. Ezalatt a nyolez év alatt a poéta keveset verselt, de egész oda­adással a magyar irodalom szolgálatának szentelte minden idejét. Nagy sikereket ért el. Egész kis irodalmat láttunk fejlődni és nagyra nőni a semmiből ; uj alakok, uj em­berek, uj nevek és uj Irányok jelzik az ő aggilis szelleme nyomat. Olyan lapot terem­tett, amilyen eddig nem volt sem minálunk, sem másutt ; mert A Héthez fogható élénk, elmés és érdekes lap csak nagyon kevés ta­láltatik a kontinensen. Tisztult, nemes Ízlés­sel knltiválja az irodalmat ; és becsületesség­gel kezeli a politikát ; gyülekező helye a fi­atal irodalomnak, mrndent pártol, emel, ami szép és kegyetlenül neki ront mindannak ami stréberkedés. Ennél a lapnál nem nézik a személyt, nem kérdezik, hogy ki milyen fé­szekből kelt, hanem csak azt, adott e az Is­ten neki tehetséget az útra vagy sem. A Hétre jó idők jártak. Rzép termés volt a talentu­mokban és ezek a talentumok hü ragaszko­dással mind máig megmaradtak a lap köte­lékében mely őket a napvilágra hozta. Olyan nevek mint Ambrus Zoltán, Töth Béla, Ignotuz, Kozma Andor, EöbOr Tamás, Heltai Jenő, fapp Dániel, Makai Emil mindegyik a maga külön csapásán, díszei az irodalomnak. A hány személy annyi külön egyéniség. A szinek és a hangok csodálatos skálája. Ha véletlenül a művelt Nyugaton születnek, mindegyik palotákat Írhatna össze magának, holott igy a szerényebb víszonok­hoz kénytelenek lefokozni igényeiket. Akik A Hetet.. Ezért felhívjuk olvasóink figyelmét ez élénk, elmés ás miudennek fölött jó íz­lésű lapra, amelyből még az írók is sokat tanulhatnak. Azt hisszük a magyarság szem­pontjából hazafias dolgot mivel az, aki e lap iránt érdeklődik és a maga köreiben e lap­nak propagandát csinál. A Hét külömben ah­hoz képest, ami külső kiállítását illeti és amit nyújt, elég olcsó lap. Egész évre mindössze tíz forint. A kiadóhivatal külömben készség­gel küld mutatványszámokat mindenkinek, aki igényli. Czim egyszerűen ; Budapest, VII., Erzsábet-körut 6. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents