Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.
1898-12-11 / 50. szám
— A pápai korcsolyázó egylet mára hirdetett közgyűlése közbejött akadályok miatt nem tartatik meg. A közgyűlés mához egy hétre, vagyis folyó hó 18-án délelőtt 'A 12 órakor lesz megtartva a városháza nagytermében. — Nagy Occasió ! Hölgyközönségünknek ritkán kínálkozó alkalom alkalom nyilik felöltök vásárlására. Stark Lajos női divatáru kereskedő egy berlini nagykereskedő czég bizományosa lett és nkész női felöltök u a legnagyobb választékban kaphatók divatáruházában. Mint halljuk ezen felöltők fél árban lesznek elárusítva. Ezen körülmény elégséges arra. hogy hölgyközönségünk figyelmét ezen ritkán kínálkozó alkalmi bevásárlásra felhívjuk. — Vadászatok. A mult hét folyamán ugyancsak kipuffogtatták magukat városunk és vidéke Nimródjai. Nagy vadászat volt Krishaber Károly, Rosenfeld Sámuel és Buchwald Zsigmond uradalmi bérlőknél ugyszinte Serényi Antal a győri püspökség gazdatisztjénél. Minden egyes he'yen kitűnő eredménnyel végződött a vadászat és szükségtelen felemlitenünk, hogy minden egves vadászat után tort ültek az elejtett zsákmány örömére. — Uj jarásorvos. Megyénk főispánja a Vadnay Szilárd megyei főorvosá történt kinevezése folytán üresedésben levő devecseri járásorvosi teendők ideiglenes vezetésével dr. Pollák József devecseri körorvost bízta meg. — TÜZ. Vészkongás riasztotta fel lakosságunkat f. hó 8-án este 9 órakor. A lakosság rémülve futott az utczákon megtudandó hol van a tüz. Mindenki a közel utczában vélte a tüzet, mert a tüz világossága azt engedte sejteni. A tüz a Laki utczában Bódizs Borbála tulajdonát képező házban ütött ki s mire a tűzoltók oda érkeztek már teljesen . leégett. A ház biztosítva volt. A tüz oka ismeretlen. Hála nyilvánítás. Mindazon jóbarátok és ösmerö sök, kik felejthetetlen családtagunk Kelemen Zsigmond gyászos halála alkalmával részvé tűkkel felkerestek, úgyszintén kik a temetésén megjelenni szivesek voltak s ez által fajdalmunkat enyhíteni iparkodtak, fogadják ez uton hálás köszönetünket. Singer Mihály és családja. ii Mi hwM ii i mi i » wini! mi ii Hii m— i ———111 iwim — Városunkban heghaltak e héten Weiner Bernáth fia 14 hó izr. bélhurut. — Kelemen Zsigmond 31 év izr. öngyilkosság. — Hegyi Mari 22 év rk. tüdővész. — Badies Imre 21 év rk. tüdővész. Budapesti levél. A közeledő karácsonyi ünnepek ismét alkalmul szolgálnak, hogy a vidéki közönség figyelmét egyes oly oly szükségletre hívjuk fel, melyeket csakis a fővárosban lehet legjobban feltalálni. Első helyen Kertész Tódor mírparáru raktára (Kristóf-tél*, gr. Teleky-palota) karácsony estére alkalmas játékszereit és a karácsonyfa díszítéseket ajánljuk, melyek 2.50, 5 és 10 frtos összeállitásbsn, egy dobozban a legszebb és leggazdagabb választékot tartalmazza. A társasjátékok és játék-asztal kellékei, roulett-játék, sakk, dominó, sat, ; a társasjátékok könyve, leirás és utasítás 100-nál több társasjátékhoz, kívánatra 25 krért bérmentve megküLcletik. Lottó és egyébb játékok ; nyereménytárgyak összeállítása 5, 10—20 fit. Fröbel oktatva mulattató játékai, a leggazdagabb választékokkal. Játékszerek kis gyermekeknek. A sport- és tornaczikkek, vadászfegyverek és a vadászat egyébb kellékei. Lovagló eszközök. Finom bőráruk. Bronz és porczcllán díszműáruk. íróasztal kellékek. 'A varróasztal kellék jjáztartási czikkek. Toi'ette czikkek. Türelem-játékok. Kedélyderitő, meglepő tréfás tárgyak. Könnyen előadható büvészmesterség ; mind a leggazdagabb vjltfsztékban van raktáron és van bemutatva Kertész Tódor legújabb árjegyzékében, melyet kívánatra ingyen és díjmentesen küld. A villanyvilágítás rövid néhány év alatt nagy teret hódított hazánkban ; alig van ma már jelentékenyebb városunk, hol a villanyvilágítás bevezetve, vagy előkészületben ne volna s a villám világítás fogalma a Siemens és Halske részvénytársaság nevével van öszszekötve mindenütt, mert ez készítette a teljesen megbízható villamvtlágitási berendezéseket mindé üütt. De a Siemens és Halske részvénytársaság a villamos vasutak készítésében is óriás; lépésekkel halad előre s Budapest összes vonalainak berendezése után az ország számos városában készített viilamos vasút közlekedést" Megbizhrtóságának és elsőrendű tekintélyének bizonysága az is hogy most Bécs városa kötötte meg a szerződést a Siemens és Halske részvény ársasággal összes lóvasúti vonalainak villamos közlekedésre átalakításával. Egyelőre 100 km. lesz átalakítva s azután időközönkint 80 kméterenként az összes vonalak s egyelőre 91 kocsi 2 lóerejü motorral készíttetik. Az összes munkálatok költsége 20 millió frtra rng. Egy- érdekes esemény a zenevilágból ment vég e a napokbau Budapest fővarosunkban Ehrbar Fl igvos, csász. és kir. udvari- és kamara-zongora gyár, kinek zongorái most első helyen állanak ugyanis magyarhon egyedüli képviseletét átadta az előkelő Heckenast Gusztáv zongora-gyári raktárának. — Az 1865 ben és mindenkor legszolidabb és legjobb hirnévnek örvendő Heckenast Gusztáv czég negyszerü helyiségeiben, Budapest, IV. ker., Gizalla-tér 2. (Váczi-utcza sarkán saját gyártmányok mellett vannak még egyedül képviselve Schmiedmayer és fiai, stuttgarti udvari zongoragyar (a külföld legjobb zongorái), továbbá Schweighofer Hoffmann, Proksch Scíunid Dorr, stb. stb. és Thuringia Organ C. harmoniumgyár főraktára. Midőn örömmel konstatáljuk, hogy a Heckenast Gusztáv czég immár az „Ehrbar 1' zongorák egyedüli elárusítója is, mindenkinek, ki a főváiust meglátogatja, ajánljuk remek helyiségekben felállított zongorák pianidók és harmoniumok megtekintését ! A czég kívánatra megküldi árjegyzékét. A konyha mindennél előbbre helyezendő, innen nyervén a táplálékot, a legnagyobb óvatosság szükséges hogy az egészségre annyira káros, sőt végzetes hatású is lehet a különféle edények használata. Ugyanis a rézedény, mely belül czinezve van, a folytonos használatban a czinezés többé-kevésbé az ételbe olvad, mely után a már sok esetben előfordult rézméieg (Grünspan) képződik s az ily edényekben főzött ételek élvezete ntán egész család életével áldozhat. Éppen igy történik ez az email vagy nikkelezett edenyeknél, melyek közül az előbbi lepattog, az utóbbi lekopik és rozsdásodik. A lsglelkiismeretesebben ajánlható a legelőkelőbb szaktekintélyek által elismert, ugy egészségi, mint gazdasági szempontból a tiszta nikkel főzőedény a Krupp Arthur féle Berndorfí fémáru-gyár világhírű gyártmánya, mely nem oxidálódik, tehát betegséget sohasem ohozhat. A közeledő karácsonyi idény alkalmából még felemlítjük a Berndorfí fémáru-gyár alpacca-ezüát-, kinaí etüst- és alpacca asztali készleteit, evő-eszközöket, tea forralókat kannákat és szűrőket, karos goertyatartókat és egyéb diszmüveket, melyekről díszesen iilustrált árjegyzéket kívánatra díjmentesen megküldi a Berndorfí fémáru-gyár raktára, Bpesten, Váczi-utcza 95., a Kristóf-tér sarkán. A háztartások egyik legfoutosabb czikke a kávé; nivesen ma már család, melynek elkerülhetetlen szükségletét naponta kétszeri, sőt háromszori élvezetet ne képezné a kávé. Snjnos, hogy sok visszaélés történt atóbbi időben ezzel a nagy kelettel biró élelmi czikkel s hamisítóknak különféle n mei már a nagyközönség előtt is tudvalevők. Ezért hivjük fel t. olvasóink figyelmét e körülményre, mely valóui te: més-kávénak jó minőségben és olcsó beszerzésre vezet. Bélák István füszerkereskedő (Budapest, Rottenbiller-utcza 4.) egyenesen a termelőktől történő bevásárlásai folytán ugy Budapesten mint fiumei rrktárában óriási készlettel bír folyton a legjobb fajú kávékból s elvámolva és bérmentve szállítja v megrende'yknek utánvétellel, vagy a pénz előleges beküldése mellett a követkerő árakon: 4 iL kiló Kuba kávé 6 frt 50 kr., 4 1/ 2 kiU Mocca kávé 6 frt. 50 kr., 4 1/ 2 kiló Jáva kávo, 6 frt. 50 kr., 4 1/, kiló Gyöngy kávé 6 frt 80 kr. 4'/ 2 kiló Portorico kávé 5 frt 70 kr s egyes fajosat külön vagy vegyesen is küld. A legjobb minőségű tea is megrendelhető ugyanott. lL kiló cs. kcv. tea 1 frt 55 kr.. '/ 4 kiló törmelék tea 95 kr. Felelős szerkesztő: POLLATSEK FRIGYES. 3 l39 tkv. 1898 • ' Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Rosenberg Dávid gecsei lakos végrehajtatónak Vasvári Imre ismeretlen tartózkodásu végrehajtást szenvedő elleni 16 írt 72 kr. és 53 frt 32 kr, tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében, a pápai kir. járásbíróság területén levő Gecse község határában fekvő a a gecsei 103 sz. tjkvben A f 1 sor előbb 215. most 189. hszsz. a felvett 76 sz. ház, udvar és kertbirtokbői Vasvári Imre 3/12 résznyi jutalékára 225. frtban és a gecsei 417 sz. tjkvben A f 1 sor, 1894, most 733 hszsz. a. foglalt egész szőlőbirtokra az árverést 94 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fenntebb megjelölt ingatlanokra az 1899. január hö 2-ik napfán délelőtt 9 órakor Gecsén a községháznál nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának lo°/ 0 vagyis 22 frt 50 krt. és 9 frt 40 krt készpénzben vagy az 1881 LX. t. cz. 42§-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881 évi november hó r-én 3333 szám alatt kelt igazságügyministeri rendelet 8 §-ában kjelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LXJ t. cz. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgatni. Kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság Pápán 1898. evi október hó 4-én. Mikovinyi Ödön kir. itélő táblai biró. 4002 tkv. 1898 Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság- közhírré teszi, hogy Koréin József pápai lakos végrehajtató nak, Tarczy Dezső és neje Horváth Ida pápai lakos végrehajtást szenvedők elleni 5000 frt. s járulékai iránti végrehajtási ügyében az árverést a pápai kir. járásbíróság területén levő, Pápa város határában tekvő, a pápai 1638 sz. tjkvben *j* 1 sor 2504 hszsz. a Tarczy Dezső Dezsc és neje Horváth ída nevén fölvett kishantai szőlló'birtokrá 586 frtban, — továbbá : ugyanazon tkvben -j- 2 sor 2950 hszsz. a. ugyanazok nevén álló böröllő dülőbeli szántó s rétbirtokra 74 frtban, továbbá Tarczy Dezsőnek a pápai 1076 sz. tjkvben j2 sor 2951 hszsz. a foglalt böröllői gyepdülőbeli szántó és rétbirtokára 74 frtban ugyanannak a pápai 2434 sz. tkvben •(• 1 sor, 2921 hszsz. a fölvett böröllői dülőbeli szántóföld és rétbirtokra 43 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1898. évi decz. hó 27-ik napján délelőtt 9 órakor a kir.