Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-08-28 / 35. szám

nagyobb elismerését nyilvánította a ta­pasztalat, rend fegyelem és kiképeztetés felett. Délben újra együtt étkezett tiszt­jeivel és míndadig velük volt, mig csak a vonathoz ki nem hajtatott. A főherczeget a vasúthoz az egész tisztikar és Fenyvessy Ferencz kisérte ki. Frigyes főherczeg a vonat elindulá­sig folyton a főispánnal beszélgetett s meleg kézszorítással búcsúzott el tőle. A vonat »Gott e.Jhalte» hangjai mellett robogott ki az állomásból. A főherczeg Sopronba, onnan pedig Esterházy Pál temetésére Kismartonba utazott. Holnap a főherczeg Csornára érkezik és 2 — 3 napot tölt ott. A hét végén Varsányba utazik s ott marad a hadgyakorlatok befejeztéig, körülbelül 10 napig, A had­testgyakorlaok fővezényletének hadiszál­lása ugyanis Varsány lesz. — Szt. István napja. Városunk közönsége a szokásos kegyelettel ülte meg az első magyar király emlékét. A város zászlódiszt öltött s már a reggeli órákban mozsárlövések jelezték a nap jelentőségét. A plébánia templomban két ünnepi mise tartatott. Az első 8 órakor vette kezdetét a városunkban tartózkodó legénység számára, melyet Heinrich Gyula káplán czelebrált, a má­sodik 9 órakor vette kezdetét, melyet Kriszt Jenő plébános mondott fényes segédlettel s melyen városunk hatósá­gai testületileg jelentek. A mise után Kriszt plébános nagyszabású ünnepi beszédet tartott. — Személyi hir. Fenyvessy Ferencz megyénk főispánja pénteken délután kocsival Veszprémbe utazott. — Mathes Károly altábornagy három nap óta vá­rosunkban időzik s ma L. Patonára megy az ottani csapatok megszemlé­lésére. — Királyi kitüntetés. Méltó kitün­tetés érte megyénk egyik rokonszenves földkirtokosát. O Felsége a király Ihász Lajos hathalmi földbirtokost a közügyek terén szerzett érdemei elismeréseül a Ferencz József rend lovagkeresztjével tüntette ki. Fogadja a megyeszerte köz­szeretett és közbecsülésnek örvendő földbirtokos a királyi kitüntetéshez szív­ből jövő üdvözletünket ! — A vízügyi bizottsági ülés f. hó 25-én tartntt ülést I. A város polgármesterének azon je­lentéséra hogy a Rumpel és Waldek czég a magán házak viz berendezése miatt felbon­tott aszphalt burkolatot nem akarja sajátjá­ból helyre állitani a vizügyi bizottság követ­kezőleg határozott, a magán berendezések a czég és háztulajdonosok között létre jött szerződések folytán létesültek, s a házi víz­vezeték csak az egyesek erdeket szolgája nem pedig a városét, s igy a bevezetéssel járó összes költségek is csak a magánosokat terheli, ennél fogva a vizvezeték létesítése miatt felszakított aszfalt burkolati költséget a czég által viselendőnek mondja ki, mert ezt joga van beszedni. A várost csupán a szerződás 23 §-a értelmében a fő eső illetve az utczai csőhálózat lerakásánál felszakított aszfalt burkolat és ut kőverés költségei ter­heli, de már a magán érdekből feltörtek nem. Felhívja ennél fogva a czéget, a feltört asz­phalt utakat addig mig az aszphalt munká­sok itt vannak, annál is inkáb az előbbi állapoba helyezni, mert ellenkezőleg a vá­ros a czég számlájára, az $re czélra vissza tartandó összegből fogja a helyreállittatást eszközölni. II. Flórián csatorna és Varga utcai la­kosok azon kérelmére, hogy a Flórián utcá­ban egy közkút állittassék fel, a vizügyi bizottság következőkép határozott. Mivel egy közkutnak felállítása a Kígyó Csatorna és a Varga utca összesarkalatánál már elhatároz­tatott, mely közkút mindhárom utcabeliekre nézve igen kényelmes, kérelmezők kérelmük­kel, elutasittatnak. III. Devecseri utzai lakosoknak a víz­vezetéki csőhállozatnak utzájuk vegéig leendő meghosszabittatása és egy közkutnak felállí­tása iránti kérelmére a bizottság következő­leg határozott. Mivelhogy a felső-városi hosz­szu utcza közepén van egy közkút felállítva, a hol egyúttal tűzcsapok is vannak, a me­lyek által ugy a közegészségi, mint a tűz­biztonsági érdeke a devecser utcai lakosok­nak biztosítva van, kérelmükkel elutasitattak. IV. Stéger Ernő vizv. munka vezető mérnök által beterjesztett, s a tapolcza fo­lyó bal oldalán a forrástól húzódó töltés meg­védésére vonatkozó 3 féle költség előirány­zata a bizottság következőleg határozott. A költség előirányzatok Török János v. mér­nöknek azzal adattak ki, hogy tegyen jelen­tést miszerint a 3 terv közül melyikí t ajánlja előnyösebbnek a töltés megvédésére. V. Steiger Ernő vizv. munkavezető mérnök azon előterjesztésére, hogy a vízve­zetéki agyagcsőhálozat fekvése kőoszlopocs­kákkal jelöltessék meg, mert idővel a háló­zat felszíne annyira elszántatik, hogy a cső felkeresése nagyon nehéz benne, a v. ü. bi­zottság következőleg határozott. A kőagyag csővek fekvésének iránya kőoszlopocskákkal mngjelölendők, ezen oszlopocskák megren­delésével a v. mérnök elhelyezésével a m. vezető mérnök megbizatik. VI. Rumpel és Waldek czégnek 8c co frt kiutalása iránti kérelmére a bizottság kö­vetkezőleg határozott. Tekintettel a munka­vezető mérnök jelentésére, mely szerint ez ideig mintegy 148-n5 frt 39 kr. értékű mun­kát állított elő nevezett czég, minél fogva, 8000 frt Rumpel és Waldek czeg javára a vízvezetéki alapból kiutatott. VII. Rendőrkapitány azon jelentésére hogy a színházi vizvezeték elkészült, de a tüz oltásnál szükséglendő tömlők és sugár­csövek még nincsenek beszerezve, a v. bi­zottság következőleg határozott. A rendőr­kapitány megbízatott, hogy a szükséges töm­lők és sugárcsöveket mielőbb szerezze be, már azon tűzbiztonsági szempontból is mi­után legközelebb a színház megnyílik, azokra feltétlenül szükség van. — Lajos napja. Fényes névünne­pély volt folyó hó 25-én Nagy-Szöl­lösön Zichy Ferraris Lajos gróf kas­télyában. A gróf háziúr párját ritkító igazi magyaros vendégszeretettel fo­gadta és vendégelte meg az üdvözlé­sére összejött társaságot, amely egész nap a legszivélyesebben látott vendége volt a gróf föuri asztalának. Ott vol­tak gróf ErdÖdy Sándor, Oberdorf gróf, Hegedűs ügyvéd M.- Ovárról, Tulok Benő volt orsz. képviselő, Koller János, Nosdopy Viktor fó'szolgabiró, dr. Nosz­lopy Antal, dr. Giay Károly Barthalos István urd. ügyész, Körmendy Béla szolgabíró, a helybeli r kath. káplán, körorvos és körjegyző. A lukulhni ebéd alatt a pezsgőnél Körmendy szolgabíró köszöntötte fel a gróf háziurat, mint a páratlan vendégszeretetésről ismert, ki­váló magyar főurat, utána még Tulok Benő mondott felköszöntőt az ünnepelt­re, a ki szívélyes szavakban vendégjei éltette. A fényes névünnepélynek csak késő éjjel lett vége. — Kongrua tárgyalás Veszprém­ben. Az egyes plébániás jaaadalmazá­sának megállapítása vagett Veszprém­ben az alispán elnöklete alatt értekez­let lett tartva. Városunkból ezen érte­kezleten résztvettek: Kriszt Jenő plé­bános, Végh István főszolgabíró, és a város részéről Lampeth Lajos tanácsos. — A hadgyakorlatok köréböl. A városunkban időző csapatok ezred gya­korlatai szerdán véget értek s csütör­tökön a dandárgyakorlatok vették kez­detüket, melyek tegnap szinte befeje­zést nyertek. A csapatok f. hó 30 án reggel tároznak városunkból s ezzel kezdetét veszik a hadosztály gyakor­latok, melyek Pápa-Teszér, Ugod, Béb, és folytatólag Kisbéri rányában lesznek. Kedden véget érnek nálunk az aran ­jouezi szép napok. A minél előbbi vi­szontlátásra ! — Esküvő. Rechnitz Béla, hely­beli tekintélyes gyapjukereskedö, fia­talságunk egyi: rokonszenves tagja szeptember 4-en vezet menyezet alá Terebezden Gilnsberger Lázár nagybir­tokos, bájos és müveit leányát Hermi­nát. A szerelemfüzte frigyhez szívből gratulálunk ! — Uj elemi népiskola Pápán. Folyó évi szeptember hó elsejével az itteni állami tanítóképző intézettel kapcsolat­ban uj állami elemi iskola nyilik meg, arra a czélra, hogy abban a tanító­képző növendékei magukat gyakorolják. Az uj, állami elemi népiskolának hat osztálya lesz. Az I-ső osztályba a 6-ik életévet betöltött iskolaköteles fiúgyer­mekek a többi osztályba pedig az előző osztályokat már végzett tanulók fognak tanítani. Jelentkezést S z 0 v á t h y Lajos, tanítóképző intézeti igazgatónál (lakik : Jókai Mór utcza 971 sz. Klára ház) kell eszközölni f. évi szeptember 1-töl 5 éig. — Gratulalunk ! Nagy öröm érte Kis Gábor helybeli ev. ref. lelkész csa­ládi körét. Kis Vilma okleveles polg. isk. tanítónőt a szatmár-németi felsőbb leányiskolához tanítónővé, Kis Ödön képesített reform, lelkészt és középisk. tanárjelöltet a kunszentmiklósi ev. reform, gymnasíumhoz tanárrá választották. —Esküvő, dr. Herzog Manó hely­beli ügyvéd, ifjuságunk egyik oszlopos tagja szeptember hó 6-án kót házas­ságot Sopronban Hacker Móricz tekin­télyes terménykereskedő kedves leányá­val Rizával. Szívből üdvözöljük az uj frigyeseket! — Két mulatság. Tegnap este két igen sikerült rögtönzött mulatság volt. Az egyik a Jókai körben, czigányzene mellett a másik a kaszinó kertihelyiség­ben katona zenekarral. Lapunk zárta­kor javában folyik a mulatság s igy csak jövő számunkban fogunk mind­kettőről megemlékezni. — A vitézség jutalma. Nagy Jó­zsef városi alkalmazottat Ő Felsége a király az év junius hó 24-én

Next

/
Thumbnails
Contents