Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-06-19 / 25. szám

tak s végeztével háromszoros éljen hangzott fel. Felköszöntőt mondottak még : Szabó Imre Fenyvessy főispánra, Kolossváry József alispán, Esterházy Móricz volt főispánra és a szomszédos vármegyék küldöttségeire, Sarközy Aurél Fenyvessy Ferencz és a megye virágzására, Sü\t József br. Hornig Károly püskökre, dr. Oviry Ferencz a honvéd tisztikkarra, Pnrg\y Sándor a sajtó képviselőire Bartha\OS István gr. Nádasdy Ferenczre, Sza\ay Pál esperes Fenyvessy főispánra, IhaSZ Lajos Fenyvessy főispánra. Fenyvessy F"erencz főispánhoz a beiktatás napján egész özönével érkeztek az üdvözlő táviratot. Küldöttek: Darányi, Wlassits, Perczel, Erdély és Fehérváry ministerek, Vaszary Kolos primás, Vörös, Gromon, Gránzestein, Kis, Széli, Vörösmarty államtitkárok, Esterházy Ferencz gróf, Hegedűs Sándor és a képviselőház számos tagjai. öt óra volt midőn a társaság oszladozni kezdett. A vendégek nagy része még aznap el is utazott. A fdiskola évzáró ünnepe. »A pápai ev. ref- főiskolai ifj. képzfitársulat* szokásos örömünepélyét f. junius hó 12-énj délután tartotta a városi színházban. Városunk közönsége évek során át mindig élénk figyelemmel s érdeklődéssel kisérte az ifjúság működését, a minek legfőbb bizonyságát adta az által, hogy az ifjúság részéről rendezni szokott ünnepélyeken számosan — mondhatnók — teljes számban szokott megjelenni. S valóban mindig ezen körülmény bátorította arra, hogy a mult évek gyakorlati szokásához alkalmazkodva, njból — és újból ki lépjen a közönség elé, hogy az is tudomást szerezen arról, miszerint nem csak az iskola tárgyaiban, hanem egyéb a szépérzéket, Ízlést nemesítő, az értelmet fejlesztő, az iskola anyagán kivül eső tudományos és irodalmi működésben is lépést tart a korral s nem marad hátra más iskolák között. Bizonyára a fejlődő ifjúságra nézve nincs hathatósabb jutalom, biztosabb ösztönző szer mint ha látja, hogy működése iránt érdeklődést képes kelteni, s hogy a közönség méltányolja nemes törekvését. Ez a tudat vezette most is az ifjúságot arra, hogy kilépjen a nyilvánosság színpadára, de meglepetéssel kellett tapasztalnia, hogy a néző hely ritka, a közönség érdeklődése meggyengült, holott a programm elég változatos és egyes pontok teljes elismerést s méltányolást érdemelhetnek. Ilyen volt mindjárt a kezdő pont: „3-ik Magyar nyitány", Gáthy Zoltán főisk. zenetanár egy ujabb alkotása, aki már több zenedarabjával szerzett kellemes órákat városunk intelligencziájának ugy a főiskolában, mint a „ Pápai Jókai kör"ben. Az ifjúsági zenekar a szokásos precziitással adta elő a darabot, meglátszott, h®gy a vezető tanár kellő szakértelemmel és odaadással működik a betanításnál. Ezt követte Csomasz Dezső társ. alelnök jelentése az évi működésről, melyben számokban számolt a közönségnek, megmutatván, hogy mennyire fogadta kiki a reá bízott talentumot, különösen a pályakérdések eredménye szép sikert tüntet fel. Megemlítette egy igen szép és hálára méltó eseményt, nevezetesen, hogy mért. Jókai Mór a társulat egykori tagja országos felhívást intézett a társulat javára tőkegyűjtés érdekében továbbá hogy az 1888/89 évben érettségit tett ifjak — most már férfiak — tiz éves találkozójuk alkalmával alapítványt tettek a társulat javára. A beszámoló után Vargha Kálmán olvasott fel az évvégi pályázaton jutalmat, nyert népdalokat Csomasz Dezső, Nagy Vince és Komjáthy Ernőtől. A főisk. férfi énekkar következett egy számmal ; mely után Csomasz Dezső a főiskolának jeles növendéke, kinek gyönyörködtető szavalatát már többször s több helyen hallottuk, s aki a jelen alkalommal is csak megerősített bennünket azon tudatunkban, hogy ő e téren teljes otthonsságban áll ugy Istentől adományozott szerencsés organuma mint kifogástalan előadása tekintetében — szavalta el Revicky „Pán halála" költeményét teljes sikerrel. Mocsy Mihály olvasta Nagy Vince „Szép Rózsika" pályadijat nyert szép balladáját. Steiner Hugó és Steiner Lajos hegedű illetve zongora játékában is megtalálhatta a közönség a nem mindennapi tehetséget. Ismét egy mutatvány volt a pályázatokból egy költői levél Csomasz Dezsőtől, melynek cime „Margithoz". Elég mulattató volt Rád Miklós által előadott „Öngyilkos", a ki bár még kezdő e téren, mégis eléggé helyesen megtudta oldani a reá váró nehézséget s az öngyilkos kellemetlen és bonyolult helyzetében elléggé jól bele találta magát; s dacára, hogy a darab elég ismerős, mégis végig víg hangulatba tartotta a közönséget. A zárópont egy oly darab volt, melyet már többszőr volt alkalmunk hallani, de azért a színpadot eltöltü apró gyermek sereg a közönség meg-meg újuló tapsát eléggé kiérdemelte s Horváth Lajosnak szép, tiszta, csengő hangjával előadott magán éneke még színházban sem volna az utolsó. Ternavizsga. Ezután a főiskolai tornakertbe vonu't a közönség és ifjúság a meghaladandó torna vizsgára. Az athléták már több kedvvel produkálhatták gyakorlataikat, most már irántuk nagyobb volt a közönség érdeklődése. A bemutatott szabadgyakorlatok után, melynek pontossága igen nagy haladást mutat, az egyes versenyek következtek, melyekben az ifjúság közül a hivatottak versenyeztek egymással a pálmáért, nó meg a vizsga végével kiosztandó jutalomért. Versenyeztek futásban, ugrásban távol-és magasba, kőtélmászásban, suly dobásban, rudugrásban s korlát és nyújtó szertornázásban. Legjobban kitüntették magukat első sorban Horváth Lajos, azután Szigeti József, Vargha Pál, Kovács Bálint, továbbá Proszonits Nándor, Ábrahám József, Somogyi Gyula s még többen. A vizsga befejeztével föliszt. Antal Gábor püspök ur magas beszédben fejtegette a testgyakvrlás előnyét s az ifjúságot buzdította továbbra is a nemes versenyre, azután Kis Ernő főgymn igazgató a jutalmakat osztotta ki. A mult hétről. Ugyan miről szólhatna másról a házi krónika, mint a főispáni beiktatásról? Nemcsak városunk, de az egész vármegye apraja-nagyja talpon volt, hogy a mi rajongásig szeretett Fenyvessynket beiktatása alkalmából üdvözölhessük. Mi .pápaiaknak nem igen sok jutott ki az ünnepségekből, mert a mi városunk csak a „start" volt. a honnan a diadalót kezdetét vette, de azért ki vettük a részünket ugy, amint azt kiaknázni csak leheteti. Vasárnap délutánra volt kitűzve az indulás különvonaton. Híre járt, hogy a főispán, kinek lábfájásáról az egész megye tudomást sverzett, nem lesz képes csizmát húzni s igy nem jelenhetik meg diszmagyarban s ezáltal az ünnepség dekórumán némi csorba lesz ejtve. Annál nagyobb volt az öröm, midőn az állomáshoz érve, láttuk, hogy főispánunk diszmagyarban érkezett meg elválhatatlan baratjával Bauer Tónival. Bocsánat ezen bizalmas megszólításáért, de a nép szavával élek s ez őt Antal helyett Tóninak nevezi. Máskülönben ez csak a szeretet nyilvánulása, a mit ő méltán megérdemel. Franczi és Tóni, régebben Orestes és Pilades. A főispán nem ugrott le délezegen, mint neki szokása, hanem K ő v y háziorvosa és huszárja segítségével — mondjuk bicegve lépett Mészáros gigiás termeto elé s hallgatta meg a város szivének megnyilatkozását. Az amúgy is sápadt főispánunk elérzékenyedett hangon mondott köszönetet a megtiszteli etésért s hallottuk hangjában azon kettős fájdalmat, mely egyrészt a válni kényszerült pápai mandátumában másrészt lábfájdalmában nyilvánult. Egetverő éljenzés közepette robogott el a különvonat Pápáról. Mezőlakon várakozáson felüli fogadtatás várt a főispánra. Ugyancsak kitett magért Végh Pista a mi szeretett főbiráuk. Beszéde rövid, velős, de nem virágos volt, annál virágosabb volt a hölgyek és leányok lelkesedése.. Koszorúk, virágok, csokrok kiló számra lettek átnyújtva úgyannyira, hogy a főispánnak az egész kíséretét kellett igénybe venni azok elfogadására. A teremkocsi padlója, falai csupa-csupa virágokból állott. Igy fogadták a főispánt Mezőlakon, még csak azzal toldom meg, hogy ugy az érkezésnél mint az elindulásnál a „General Marsch" melyre a főbiró nagy súlyt fektetett nem maradt el. Kis Cellben, Devecserben, Ajkán, SztGálon, Herenden, az üdvözlések egész variátiojában gyönyörködtünk. Mozsárlővések, dalárda sortűz, tűzoltók s tudja Isten mi minden kigondolt műsorral fogadták a főispánt, melyet ha le kellene részletesen írnom, ugy az egész lap terét kellene lefoglalnom s hogy ezt nem tehetem, arról már elég jeremiadokat irtam. De talán elég ezt ugy általánosságban megírni, már abból a szempontból is, hogy magamról tudom mily fárasztó volt ezt még keresztül élvezni is, hát mig újra megírni és még egyszer elolvasni, főleg azoknak, kik abban résztvettek. Veszprémbe érkeztünkor sürü felhők fogadtak, sőt midőn kiszálltunk sürü cseppekben eselt az eső. Szenthe városi ügyészünk előre megjósolta, hogy valami bajnak kell történni, mert 13-ára lett a beigtatás napja elhatározva. S tényleg esett eső, de ő még a főispán lábfájását is ennek tulajdonította. Tehát mégis kell valamit a babonára adni. A veszprémi bevonulást leirni, arra képtelennek érzem magamat, abban részt kellett venni, máskép fogalma nem lehet az embernek. Veszprém városa felülmulta magát, sőt maguk a rendezők bámultak s nem akarták elhinni magukról azt, hogy ezt ők rendezték ily impozáns sőt mondhatni fenomenális módon. Ezen ünnepi fogadtatás eszembe juttatta az aranyjuezi szép napok leírását. Igy képzelhetők voltak azok. Fény, pompa, kedély, zene, ünnep, nyakra főre lakoma, s ez mind található volt Veszprémbe a bevonulás és beiktatás napján. De mit is beszélek annyit róla, részletesen nem emlékezhetem meg az egészről, azok pedig kik szeretnék tudni, hogy mi történt, olvassák el lapunk tudósítását ezen ünnepélyekről, akik pedig a látványosságra kíváncsiak azok vegyék meg Erdélyi fotográfus által készített fényképfelvételeket. Ugy lekapott bennünket, hogy észre sem vettük, mikor a saját ábrázatunkat sörözés közben elénk tolta. Most pedig végeztem az egész beiktatási krónikával. Még csak azt jegyzem meg, hogy főispánunknak ezen ünnepélyek nemhogy ártottak volna, sőt használtak. Azt hittük, hogy lábát megfogja erőltetni s azt másnap fogja megsinlelni, nos hát mondhatom, hogy ez nem tőrtént s hogy főispánunk napról-napra jobban érez e magát s most teljesen ép és egészséges. Frici.