Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-06-12 / 24. szám

¥ Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. . ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Laptulajdonos és kiadó : HIRDETÉSEK és NYILTTEREK Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed évre 1 frt 50 kr. POLLATSEK FRIGYES. felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Sürgetésre váró ügyek. A legutóbbi időben lázas mozgalom indult meg városunk minél gyorsabb és nagyobb mérvű fejlesztésére, töké­letesítésére. Ez a mozgalom a közelmúlt nagyszerű haaladásából, figyelmet ér­demlő fejlődéséből s abból a jogos fel­tevésből indult ki, hogy városunkban a nagyobb mérvű átalakításokhoz szük­séges erök, anyagok, szóval a fejlődés megkívántató feltételei teljes mértékben megvannak, s okkal-moddal eltudjuk érni, hogy azok rövid idő alatt rendel­kezésünkre is álljanak. Nagyon helyes selismeréstérdemlö ez a minden körben mutatkozó élénk érdeklődés, mely fényes bizonyságul szolgál arra, hogy Pápa város intéző férfiai mennyire szeretik szülő városukat, s mennyire szivükön, leikükön viselik, annak megérdemelt haladását, fejlesz­tését. Kiváló képzettségű, s mindenre figyelmet fordító, derék polgármesterünk Mészáros Károly folyton tanulmányozza, hogy miként volna lehetséges a város alapos átalakítása, rendezése, haladása a nélkül, hogy ez által a lakosságra ujabb terhet rónánk, a nélkül, hogy ez a városnak jelentöségteljesebb va­gyoni áldozatokba kerülne. A lány elérti, mire céloz a legény. Ta­lán örül is magában, hanem dehogy árulná el. — Ugy-e köllene?! . . . Kapsz ám majd . . . hanem nem köszönöd meg ! — Sohse kérlek rózsám! Ha nem adsz, veszek, .az olyan lopásért nem kerül biró elé az ember. Aztán meg ne félj, visszaadom ha kell ! Vissza bizony, akár kamatostul. Hanem az ingerkedéssem tarthat örökké. Keskenyül az árnyék, meglippen a szellő s az öreg vincellér azt mondja, hogy elég a pihe­nésből ; vége a reggelizésnek. — Dologra, hé szaporán ! Maga addig, a mig a többiek szedozköd­nek, még egyszer betekint a présházba, s egyet kortyant a pálinkás üvegből, a mit ott rejteget a vak „ablakba" a vizes „vászon-kor­sók" meg a posztöszél tarisznya mögött. Meg is nézi, mielőtt kortyantana, hogy nincs-e hijja az italnak, no mert ismeri a népét, macs­kától nem kell ugy őrizni a tejfelt, mint at­tól a pálinkát. Magáról tudja. Neki sem igaz szerzeménye az a törkölica. Ugy csente fejtés­kor a pincéből, no de hát nyomtató lónak nem kötik be a száját ! Ott ül ábrázatán ez a ravasz okoskodás. Ráncos ajka körül a csöndes vigyorgás, sunyi szemeiben röpke, villanó láng mint a macs­A városi tanács is sok tervet, jó gondolatot vett már tárgyalás, megfon­tolás alá, s mindent elkövet, hogy a haladás, a fejlődés szükségszerű felté­teleit minél teljesebb mértékben — a polgárok lehető igénybevétele nélkül — megteiemtse. Reméljük is, hogy ez mihamar be fog következni, s Pápa városa — mely eddigi haladásával is követendő példaként áll a vidéki vá­rosok között — nemsokára teljesen lefogja vetkezni a mult idők kopott, toldott-foldott köntösét. Örömmel tapasztlajuk, hogy a gon­dos elöljáróság is belátja ezt, s pol­gármesterünk égise alatt már nagyon sok ilyen átalakítást, rendezést vitetett véghez, a mik által el fogja érni azt, hogy az átalános rendezés nem fog olyan nagy nehézségekbe ütközni, s nem kell majd az erőket mindenféle kicsinyes javításokra é* százfelé szét osztani. Azonban nem szabad megelégedni ezzel a néhány javítással, s nem sza bad azt gondolni, hogy most már egyidöre elég van téve a sürgősebb követelményeknek, s a többit hagyhatjuk — jövöre. Nem ezt nem szabad. Van váro­sunkban égető, sürgős kérdések, ame­lyek nem tűrik a halogatást, amelyek mindnyájunk figyelmét magára vonja s csudálkozunk azon, hogy még mindig nem valósultak meg. Ezen halasztást nem türö kérdé­dések : a polgári leányiskola és az ál­lami tanítóképezde ügye. A polgári leányiskola építését ez év tavaszán már biztosra vettük, de nemcsak hogy semmi intézkedés nem tétetett az építést illetőleg, sőt teljesen homály fedi az egész ügyet. A polgári leányiskola czéljaira a telkek fel lettek ajánlva, a kormány kívánalmainak min­den tekintetben elég van téve s mégis nem történik semmi ami ezen építést dűlőre vinné, Hát meddig akarjuk még, hogy a a megvásárolt telkek a város terhét képezzék ? A megvásárolt telkek ki vannak fizetve s semmi jövedelmet nem hoznak. Ez igy nem maradhat. Az állami tanítóképezde ügyéről sem hallani semm. Hol lesz épitve ? Mikép lesz épitve ? Senki sem tudja. Pedig hát ezen telek iránt is történt intézkedés, a kormány kívánalmainak ez iránt is eleget tettünk s mégis már évek óta húzódik ezen kérdés, anélkül, hogy biztosat tudnánk róla. Ezen két kérdés oly létkérdéséi Szölökötéskor. Két tömzsi, pirospozsgás lány ugrál nagy vigan a kis présház előtt. Majd össze­csimpaszkodnak s ugy járják, majd meg szétválnak s pördülnek, mintha csak a ko­pogóst táncolnák. Szapora lábuk röpke ütemre dobban-fordul, a hogy a a vig nóta gyors dallama szól, mely csatogva hangzik cserfes ajkaikról. A mint igy pörögnek, forognak mesz­sziről ugy tetszik, mintha csak dévaj játékból bomlanának, pedig há dolgoznak ! Lábuk alatt ott van a megáztatatott zsup szélesre terítve a kéve ; azt törik zúz­zák puhára, hogy jó legyen a kötés, könnyen el ne pattogozzék, pazalni se kelljen és mégis erősen tartsa a venyigét . . . A tűzfalas présház körül csomókban rajzik a munkásnép. Az öregebbje a hosszú padra kerül, mintegy tisztességből, mert hát azon a hosszú padon máskor az urak szoktak pihenni, ha alkonyat felé ki-kinéznek a sző­lőbe. EÍÍV két vénasszonv a szabad-tornác falépcsőin guggol, a civódó terefere közben majszolja a földnél is feketébb kenyeret. Dehogy hallgatnának, dehogy állana be a szájuk, még addig sem, a mig esznek. Má­sodik kenyerük a pletyka. Rágják a fekete karajt s rágódnak a mások dolgain. Meg­hányják-vetik az egész falu sorját, jaj an­nak, a ki a nyelvükre kerül, leszedik arról még a keresztvizet is ! Árnyékos diófa alatt évődik a fiatalság. Kötekedő legény pajkos leány ó mellett, könnyebb a lelkének, ha csak egy-egy pilla­natra is átkaphatja a karcsú derekat, s keb­léhez szoríthatja a sikongó lánykát. Még azt is eltűri — lánytól nem szégyen ! ha civó­dás közben csókravágyó ajka csattanó csók helyett a csóknál csattanóbb villanó pofont kap, a mint az a kis leány szinte kedvte­léssel röpit az arcára. Hej, galambom, megfizeted te még ezt busásan ! — Már osztán mért fizetném meg ? ! — Hát csak azért, mert kölcsön ke­nyér visszajár ! No' iszen csak még az kéne ! — Ne félj babám, kegyelmesebb leszek, mint te voltál hozzám! Kenyérrel doblak visz­sza a kö helveí, mint a oaD tanítja !

Next

/
Thumbnails
Contents