Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-05-15 / 20. szám

tunk. Tárgyilagosak akarván lenni nem foglalkozunk első sorban a vendégművésszel, hanem a két főszereplővel. Klenovich (Ko\[m) ez estén ugy játszott, a hogy egy szivvel lélekkel magyar ember ezt a szerepet játszhatja. Nemes, hazafias hév, hatalmas erő lüktetett minden egyes szavában, mely aztán elementáris erővel ragadta magával a nézőket. Az itteni szerepeire a koronát cz alkalommal tette fel. Kendy Boriska (K;;:alin) excellált. Elmondhatjuk róla is ugyanazt, amit fentebb Klenovichról mondottunk, hozzátéve még azt hogy azokat a jelenéseket, a melyekben a férje és hazája iránti érzelem egymással szemben áll, ritka bravourral játszotta meg, hogy a haza iránti szerelem mindig felülkerekedett a hitves szerelmén, s ez a darab tendentiája. Sziklay Kornél (Krausz bácsi) a vendégművész művészetének jellemzésére alig találálunk szót. Igaz, hogy a magyar szinműirodalómban még zsidószerepet olyan jól mint ez, meg nem irtak, az is igaz, hogy az egész darabot körüllengő hazafias levegő megszázszorozza a hatást, még sem zárkózhatunk el Sziklay művészete elől a ki ezt a szerepet annyi szeretetreméltósággal, annyi bájos megkapó vonással ruházta fel, hogy minden szavát mint valami isteni kijelentést visszafojtott lélekzettel leste a színházban volt minden egyes ember. Ezután az egy szerep után eltudjuk képzelni, hogy a budapesti közönség ezt a darabot nem tudja elégszer látni. A többi apróbb szereplő is oda vitte a színpadra í tehetségét, tudását. Legelső sorban emeljük ki Árkosit, a ki a lengyel-orosz tiszt szerepében a nemes szabadságszeretetet oly megkapóan érzékitette, hogy könyekre fakasztotta a nézőket. Felhő Rózsika meleg érzéssel és gyönyörű hangon adott elő egy Rákóczy korabeli kuruczdalt. Országh kitűnően személyesítette a vad orosz kuprianov tábornokot és Szilágyi egy remek, minden izében kidolgozott tót veressapkást játszott, melyről ugyan példát vehetnének a mi felvidéki panszlávjaink. Lángh és Dobó Sárika hévvel és tűzzel táncolták a toborzót. Vasárnap, május 8-án délután a „Kuktakisasszony

0 ment negyedszer, s épen nem délutáni módon hanem minden rövidítés, minden felületességtől menten, tehát nagyon jól. Sok ilyen délutáni előadást, s a zsúfolt házak délután is gyakoriak lesznek. Este az „Aranylakodalom" adatott másodszor, s épen ugy mint az előző estén, azzal a különbséggel hogy Krausz bácsi szerepét ezúttal Dobó Sándor jatszotta, s ha Sziklayt elérni nem is tudta, a mint hogy ebben szerepben őt elérni nem is lehet, egészben véve még is nagy sikerrel. Itt jegyezzük meg, hogy mindkét estén zsúfolt ház gyönyörködött és lelkesült a kitűnő darab szépségein. íletfő, május 9-én. „Folt, a mely tisztit." A darabban Makó Aida lépett fel szerződtetési czélból s hogy mily sikerrel, legjobban bizonyítja az, hogy Dobó Sándor nyomban szerződtette is. Makó Aida rendelkezik mindazon kellékekkel, a melyek a drámai szende szerepkörének betöltéséhez múlhatatlan szükségesek. Szép, imponálóan szép megjelenés, kifejezésteljes arcz, beszédes, nagy mozgékony szemek, behizelgően kellemes orgánum és mindenekfelett szép, folyékony, sima beszélőképességgel van megáldva. Mathilde ábrázolásával teljes sikert aratott A többi szereplők egytől egyig a régi jók voltak, csak Klenovich volt, a megfelelő partner mellett még sokkal jobb, mint az első alkalommal. Kedd, május 10-én. „A Mikádó" Szilágyi Dezső juta lomjátéka. Hát bizony ennek az általánosan kedvelt színművésznek a jutalomjátékán a közönség elég vékonyan volt képviselve, de a kik ott voltak ugyancsak mulattak az elévülhetetlen zenei szépségű és jóizü mókákkal tele darab előadásán. Szilágyi (Koko) a megszokott bravourral játszotta szerepét. Felhő Rózsika bájos Jum-Jum volt gyönyörűen énekelt és kedvesen játszott. Kendy (Pitti-Sing) és Dobó Sárika (Pe-Boh) kedves kis japáni lányok voltak. Dobó Sándor (Mikádó) jó ízű humorával, de még inkább remek kupiéival ez estén a legnagyobb hatást érte el. Festi (Puh-Bah) és Árkossi (Pisch Tusch) a lehető legjobbat nyújtották. A. Zoltán Olga (Katisha) elemében volt. Művészettel játszott, és szépen énekelt. A Szilágyival való kettősét a zajos tapsra meg is kellett ismételnie. A kar és zenekar mint mindig, ma is rendesen helyt állt. Szerdán, május 11-én „Goulisset ur" ment mászdszor jótékony célra a szinházalap javára. Bár a jegyeket már egy hét óta folyton árusítják, a színház még is üresen maradt, kivéve a fölszinti páholyokat. Hja persze jótékony czélra még a jó előadásokat sem nézi meg a pápai közönség. Az előadás, mivel jobban készültek rá, jobb vo't az elsőnél. Csütörtök, május 12-én. „Hoffmann meséi, másodszor. Ugy zenei, mint játék tekintetében mindenben felette volt az első előadásnak. A szép számban összegyűlt közönség sokat tapsolt FelhŐ (Olimpia Antónia Stella) Rózsinak, aki ma nem csak gyönyörűen énekelt, de szépen játszott is és Árkossi Lindnrfjának, melynél jobb manapság aligha akad a vidéken. J\agy Gyula kitűnő volt, mint az első alkalommal. Péntek, május 13. „A Bohémé élet". Murger híressé vált szinműve, mely nemcsak mint szinmű, de Leoncavalló és Puccini révén mint opera és az egész világ minden nagyobb színpadán adatik, nálunk uagyon kevés közönség vonzott a színházba. Az előadás azonban igen jó volt. Kendy Boriska (musette) egyikét nyújtotta legjobb alakításainak, úgyszintén A. Zoltán Olga is fT^ouverné). Klenovich (Rodoiphe) bár lenetőleg iparkodott, mé^is itt ott észrevétette a próbahiányt. Pesti (Schaunard) kitűnően játszat' r .uiiünatnók, hogy vezetője volt az előadásnak Arkosi (Golline) és Szalay (Marcel) elég jól illeszkedtek a keretbe. Bájos jelenség volt Köcsy Ilonka (Phénie). Ha ha'ad szép jövőt jósolunk neki a színpadon Lánghné, a ki a beteg Murányi Ju'iska helyett az utolsó perezben vette át Mimi szerepét a körülményekhez képest igen szépen játszott Szilágyi az ő diserét comicumával kitűnő Baptiste és Országh jellemző Benőit volt. Szombat, május 14. „A varázsgyürü" Plauquette bájos zenéjü operettje ment szépen látogatott ház előtt. Részletes ismertetést a jövö számunkban. A mult hétről. — Kedves Omikron baráton? — igy szólitott meg a napokban lapunk támasza Frici ur — minthogy én még most is a veszprémi utam okozta nyomás alatt állok, ön lesz oly szives, és megirja helyettem a színtársulat mult heti viselt dolgait, hanem ugy hogy azért sem a szintársulati tagok, sem a nagyközönség részéről kitűnően szerkesztett lapunkat gáncs ne érje. A honorárium előkelő és magas lészen. ördögi gondolat ötlött az agyamba. — Kérek öt forint előleget. — Tessék ! — mondja ő, s a bámulattól szét nyitott markomba valóságos öt ezüst forintot csúsztatott be. A szédülés fogott el. Ennyi pénz egy rakáson ! Támolyogva ballagtam a színház felé. Az az öt forint a zsebembe, íélig meddig mardosta a lelkiismeretemet, mert eddig sokkal többet gondoltam a sörház mint a színház ügyetvei. Hogy fogok én most karezolatot irni a színház tagjairól, mikor alig ismerem Őket. Ekközben oda értem a színházhoz. Gyönyörű szép májusi délután volt. A színtársulat két harmad része ott tobzódott az illatos verőfényben. Megálltam a színház elölt elterülő kiskert bejáratánál hogy a különböző csoportokban enyelgő vagy sétáló párok között vagy egy ismerőst fedezhessek tel, mert a szebbnél szebb tavaszi toilettekben pompázó töméntelen hölgy látása szinte megvakított. Végre megpillantottam egy csoportot, melynek közép pontját a nestor ur Balázsi Sándor képezte. Arra felé tartottam. — Hahó Omikron! Servus ! — kiabált az öreg már mesziről a mint meglátott, — Jó hogy jösz ! Mond meg hát, te okos ember vagy, ki fog a háborúban győzni, Spanyolország e vagy az Egyesült Államok. Megrökönyödtem ettől a kérdéstől. Először is nekem még soha sem mondta senki, hogy »okos ember« vagyok, másodszor, mi közöm nekem Spanyolországhoz, vagy az Egyesült Államokhoz. Hát már most mit feleljek én erre a kérdésre, hogy megmaradhassak okos embernek ? Csak ugy vaktában rámondtam hogy : — Az Egyesült Áilamok győznek. — No mit mondtam — ordit Balázsi — A hol a pénz .... A további discursus folyamán aztán megtudtam miért oly lelkesült amerikai az öreg. Hát — a mint ő mesélte — egy bátyja él ott, a kinek 10 milliárd dolláí vagyona ven, melynek ő a kizárólagos örököse, Abból a pénzből ő Budapesten egy második operaházat fog építtetni, egy millió forintot pedig a szineszegyesület nyugdíj intézetének fog ajándékozni — mihelyt felveszi azt a gyönge 10 milliárdot. Általános éljen fogadta ezt a kijelentését, csupán Virányi Jenő a karmester kaczagott rá akkorát, hogy szinte beleveresedett. Belefogódzott a mellette álló Klenovich Györgybe, a ki ug>^ látszik a milyen rengeteg termetű, ép oly gyöngéd modorú collega, mert most is egész meghatva nyújtotta a kezét Balázsinak, a ki hálából rögtön megígérte neki, hogy a mint az uj színháza felépül, őt rögtön szerződteti »belső bizalmi titkárnak«. De ezt már Klenovich alig ha hallja, mert el.Tierengve nézi a tivolabb sétáló Kendy Boriskát kinek ismét JVagy Gyula suttog a fülébe. Sötét bánat borong Boriska barna szép arczán, mintha mondaná : »Mit er, mit ér a játék csillogása ?«. Annál vidámabb a kis FelhŐ Rózsika. Egy egész udvartól van körülvéve, a melynek minden egyes tagja föltétlen hódolója, Mulattatják szellemes, csintalan bókok s anecdotákkal, sokszor semmi értelemmel nem biró szójátékokkal, melyeken azonban a kis FelhŐ olyan jó izüket tud kaczagni. 0 az egyetlen Felhő, a melynek a hangja nem dörgés, de gerlekaczagás. Még Pesti Kálmán is ott sóhajtozik a zsenge ifjúság között és olyan sentimentalis képpel és oly ábrándos szemekkel nézi a csacsogó kis soubrettet, hogy az nem tudja megállni kaczagás nélkül. Erre a comicus egy szörnyen tragicusat sóhajt. •r- Oh Rózsika! — rebegi fohászkodva. — Mi baja ? mit akar tőlem. •— Mindent ! Mondja Pesti egy nagyot nyelve. Erre aztán nem tudott a kiá aranyos mit felelni hirtelenében. Távolabb egy padon csendes magányban Országh Bertalan ábrándozik a kis Kócsy Ilonkával. Vallja a szerelmet a vén kuruez szörnyű tűzzel, s a bájos kis leány pirulva hallgatja édes mosolylyal fiicziny ajkai körül, s arra egyik sem gondol, hogy a