Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.
1898-01-01 / 1. szám
Nos hát, mi ezt a helyzetet nem tartjuk még kielégítőnek sem, s igy azi hisszük, volna még mit tenni, volna még miről beszélni, volna még miről gondoskodni, csak akarni és tudni kellene! Ha valahol van létjogosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztatják és az uj évet üdvözléssel és nagy reménnyel fogadják, ugy Pápa városát első sorban illeti meg ezen processus. Mi, kik Pápa város jólétét és felvirágzását óhajtjuk, nekünk sem marad most már egyéb hátra, mint a szokásnak hodolni és a kórussal elmondani : Az 1897. évet ünnepélyesen átadjuk a mulandóságnak. Szük lenne a tér, ha ez alkalommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fujtuk egész éven át s a ki csak egy szikrányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthet bennünket. El kell ugyan ösmernünk, hogy felszóllalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon nivon, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé számitassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az elötörekvés eszméje, de sajnos nincs elég anyagi erőnk ehhez s ezt kell megteremtenünk. Hivatásunknak megfelelöleg, e bajok kutforrásait eléggé szellőztettük s megjelöltük azon iráuyt, melyet követnünk kell s van reményünk most már, hogy ezen czélt követve elérjük óhajainkat azzal, hogy helyes útra térünk. Ezen időt most látjuk elérkezettnek az uj év küszöbén. Vessük le az ócska ruhát, a maradiságot, a közönyt s öltsük fel a divatos ruhát, a haladás és törekvés eszméit. berendezve s körős körül a mamelukok ülőhelyei a „gardedames"-ok helye. A névre szóló meghívottak az oszlopcsarnokban sorfalat álló, díszbe öltözött huszárok kőzött vonulnak fet, mig fent az előcsarnokban a frakkos ifjúság vezeti be a bálterembe, a lehető kellemmel megáldott, vagy a mutató uri társaságot. Két óra múlva már sürgő-forgó párok bontják fői a kimért, eleinte feszesen induló mulatságot. S mikorra a szünórának vége, már hangos az ősi, sérelmek orvoslása iránti intézkedések szónoklataihoz szokott terem a „hogy volt ! Soh'se halunk meg !" . . . „Még egyszer Samukám !" . . . felkiáltásoktól. Elemér ur — a főispáni titkár — különösen elemében van. "A soupe csárdást hatszor újrázza meg s Aliz szívesen mosolyog mellé szemébe, hogy „Soh'se halunk" meg.* A garde dámok összenéznek, suttognak is valamit egymásnak a legyező mögött a leányok tánczosaik vállán átnézik ezt az igazi táncot, a hivatalos tánczos párok „lassú" mellett gyönyörködnek mellé. Aliz mamája mosolyog, az öreg urak Ellenőrző, indítványozó, kezdeményező organumra van most szükségünk, hogy a tervbe venni igyekezett alkotásokat létesíthessük. Egy képviselőtestületre van szükségünk, mely nemcsak a magánkörben, de illetékes helyen, a városi közgyűlésen is el msrjék mondani a mi s/ivükön fékszik Csak ennyi önállóságot kérünk, kívánunk s talán követelhetünk azoktól a férfiaktól, kik kedvező vagyoni állásuk, vagy polgártársaik bizalma folytán mintegy a város közönségét képviselik. De nemcsak a városi képviselőktől, hanem a városi tanács tevékenységére is számítunk az uj év 1 üsző bén. S ezt joggal remélhetjük, Városunk tanácsa élén egy oly polgármester áll, mint Mészáros Károly, kihez a legszebb reményeket kötünk. Vállalkozási szelleme, önálló gondolkozása biztosit bennünket, hogy közjövedelmeink szaporodni fognak, hisz erről már eddigi működésével is teszi bizonyságot szolgáltatolt. A szükséges újítások és pótlások számos kérdéseit sorolhatnók föl, melyek elintézésre várnak, de mi ez alkalommal a napirenden álló dologra, városunk létkérdésére, a pápa-bánhidai vusut megvalósítására szorítkozunk. Készséggel elösmerjük, hogy ily fontos tárgyban elhamarkodva Ítélni nem szabad és a döntésre hivatott fórum helyesen teszi, ha kellő megfontolással jár el, mindamellett elérkezettnek látjuk már az időt, hogy városunknak e régi óhaja teljedésbe menjen. Elég idö volt már a megfontolásra talcin több is mint kellett volna. Törjük meg tehát ezen rendszert! Ez legyen a jelszavunk és ezért kellett ily őszinte szavakkal rá mutálnunk a városi életünk több hiányaira annál is inkább, mert a baj csak orvosolható, ha az fel van ismerve. ——— 1 " ü l - •' -- J 1" ' 1 mi ——• a kvaterka és csendes mellől az ajtó közzé gyűlnek s ugy nézik a nyüzsgő ifjú életet s különösen az a lelkes tánczot. — Aliz ! elég lesz. Szól a mama aggódva. — Csak még egy két fordulót mamám. — Csak csak . . . mondja Elemér is. Aztán bekacsint a téli hajnal az ablakon. A táncverte por a napsugár irányában játszi felhőt képez. A frizurák szétbomiottak, gallér leizzadt s a leányfejekről s gomblyukakból a virágok sajátos helyeser é t rendeztek. Egy-egy csipkekendő elveszett, néhol a a legyező is. No majd — megkerül. Lenn fogatok előrobogása hallik. A téli hideg közelebb vonja egymáshoz Elemért és Alizt, amint karonfogva fogatukhoz kiséri. A mamának egy kézcsók, a leánnyal még egy kézszorítás, a szemeknek még egy villanása . . . Jó reggelt ! . . : Szép álmokat . . . szép álmokat ... A hajnali cocnag mellett pedig elvonul az éj képe. Ez a leány szép volt, szebb volt mint — a többi. Igen ! Viruló életetet kér Pápa város közönsége és vétkes az, aki ennek útját állja. v Borítsunk fátyolt az ó-évre és engedjék remélnünk, hogy az uj év küszöbén városunk felvirágzása és jóléte érdekében müködö egyének ezen felszólalásunkat megszívlelve ez irányban fognak működni. Ez legyen programmunk az uj év küszöbén ! Pollatsek Frigyes. Levói a szerkesztőhöz. — Válasz. «A pápai iparosokhoz« cikkre — A tekintetes szerkesztő ur szíves engedelmével élve és Ígéretemhez híven most az egyszer felcserélem a kalapácsot tollal, hogy az iparososztály rosszhelyzetének okát — én mint iparos — saját tapasztalatom és nézetem alapján ecseteljem. Noha már a december 19-én megjelent cikkből meggyőződtem, hogy cikkírót a jószándék vezérelte ; de felismerhető volt azis hogy cikkíró teorice, de nem practice ismeri azon osztályt, melynek tanácsot oszt és a kivételes mulató iparosról alkotott véleményt a nélkül, hogy a lefüggönyözött ablak résein bepillantott volna a pislogó lámpa mellett dolgozó iparosokhoz. Azonban a karácsonyi példányban azon sziklából, melyet tördelni akartam, már csak a romok maradtak részemre. Cikkíró szerint nem szorgalmas az iparos, erre eszembe jut azon beteg, kinak az egyszeri orvos azt rendelte, hogy többett kell járkálnia : mire a patiens felsóhajt : Orvos ur ? ! hisz levélhordó vagyok. Vagy úgy ? ez változtat a dolgon : járkáljon kevesebbet. Nálunk iparosoknál is nem az a baj, hogy keveset, hanem, ho sokat dolgozunk, ; ' tehát iparkodnunk kell, Fiuk ! Jó éjszakát ! . . A szikra gyújtott. T ü z van! * * * Megtörtént az első feszes vizit is. A salonban fogadták. Mikorra a bál élményei, a tél mulatságai, szinház és mindennapos történet, letárgyalva lett megjő a papa is. Távoztában aztán kap Elemér ur egy iliatos havanna czigarettát és egy szabadjegyet oda, hozzá , . , — Legyen szerencsénk máskor is ! — Ha megengedik !? . . . S Alizra néz. A mama könnyedén biczczent. Aliz nem szól, csak a szeme beszél. — Magának — igen ! És aztán a ma, holnap és mindennap között oly rövid lesz az időköz, mint az ut a feszes szalon zsölléjétől a családi ozsonnázó asztalig és a bizalmas kottaforgatásig. Nem kell hozzá csak a ma, holnap és mindennap . . . Aztán elcsattan az első csók és hibásan lett fogva az első accord. — Szerelem ! . . . suttogja Elemér. Szeret? . . . A szomszéd szobában ozsonnához terítenek.
