Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-01-01 / 1. szám

Nos hát, mi ezt a helyzetet nem tartjuk még kielégítőnek sem, s igy azi hisszük, volna még mit tenni, volna még miről beszélni, volna még miről gondoskodni, csak akarni és tudni kellene! Ha valahol van létjogosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztatják és az uj évet üdvözléssel és nagy re­ménnyel fogadják, ugy Pápa városát első sorban illeti meg ezen processus. Mi, kik Pápa város jólétét és fel­virágzását óhajtjuk, nekünk sem ma­rad most már egyéb hátra, mint a szokásnak hodolni és a kórussal el­mondani : Az 1897. évet ünnepélyesen átadjuk a mulandóságnak. Szük lenne a tér, ha ez alkalom­mal az elmúlt év mulasztásairól akar­nánk részletesen megemlékezni. De mi­nek is, hisz ezt a nótát fujtuk egész éven át s a ki csak egy szikrányi ér­zéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthet bennünket. El kell ugyan ösmernünk, hogy felszóllalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon nivon, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé számitassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az elötörekvés eszméje, de sajnos nincs elég anyagi erőnk ehhez s ezt kell megteremtenünk. Hivatásunknak megfelelöleg, e ba­jok kutforrásait eléggé szellőztettük s megjelöltük azon iráuyt, melyet követ­nünk kell s van reményünk most már, hogy ezen czélt követve elérjük óhajain­kat azzal, hogy helyes útra térünk. Ezen időt most látjuk elérkezett­nek az uj év küszöbén. Vessük le az ócska ruhát, a maradiságot, a közönyt s öltsük fel a divatos ruhát, a haladás és törekvés eszméit. berendezve s körős körül a mamelukok ülőhelyei a „gardedames"-ok helye. A névre szóló meghívottak az oszlop­csarnokban sorfalat álló, díszbe öltözött hu­szárok kőzött vonulnak fet, mig fent az elő­csarnokban a frakkos ifjúság vezeti be a bálterembe, a lehető kellemmel megáldott, vagy a mutató uri társaságot. Két óra múlva már sürgő-forgó párok bontják fői a kimért, eleinte feszesen induló mulatságot. S mikorra a szünórának vége, már hangos az ősi, sérelmek orvoslása iránti intézkedések szónoklataihoz szokott terem a „hogy volt ! Soh'se halunk meg !" . . . „Még egyszer Samukám !" . . . felkiáltásoktól. Elemér ur — a főispáni titkár — kü­lönösen elemében van. "A soupe csárdást hatszor újrázza meg s Aliz szívesen moso­lyog mellé szemébe, hogy „Soh'se halunk" meg.* A garde dámok összenéznek, suttog­nak is valamit egymásnak a legyező mögött a leányok tánczosaik vállán átnézik ezt az igazi táncot, a hivatalos tánczos párok „lassú" mellett gyönyörködnek mellé. Aliz mamája mosolyog, az öreg urak Ellenőrző, indítványozó, kezdemé­nyező organumra van most szüksé­günk, hogy a tervbe venni igyekezett alkotásokat létesíthessük. Egy képvise­lőtestületre van szükségünk, mely nem­csak a magánkörben, de illetékes he­lyen, a városi közgyűlésen is el msrjék mondani a mi s/ivükön fékszik Csak ennyi önállóságot kérünk, kívánunk s talán követelhetünk azok­tól a férfiaktól, kik kedvező vagyoni állásuk, vagy polgártársaik bizalma foly­tán mintegy a város közönségét kép­viselik. De nemcsak a városi képviselők­től, hanem a városi tanács tevékeny­ségére is számítunk az uj év 1 üsző bén. S ezt joggal remélhetjük, Városunk tanácsa élén egy oly polgármester áll, mint Mészáros Károly, kihez a legszebb reménye­ket kötünk. Vállalkozási szelleme, ön­álló gondolkozása biztosit bennünket, hogy közjövedelmeink szaporodni fog­nak, hisz erről már eddigi működésé­vel is teszi bizonyságot szolgáltatolt. A szükséges újítások és pótlások számos kérdéseit sorolhatnók föl, me­lyek elintézésre várnak, de mi ez al­kalommal a napirenden álló dologra, városunk létkérdésére, a pápa-bánhidai vusut megvalósítására szorítkozunk. Készséggel elösmerjük, hogy ily fontos tárgyban elhamarkodva Ítélni nem szabad és a döntésre hivatott fó­rum helyesen teszi, ha kellő megfon­tolással jár el, mindamellett elérkezett­nek látjuk már az időt, hogy váro­sunknak e régi óhaja teljedésbe men­jen. Elég idö volt már a megfontolásra talcin több is mint kellett volna. Törjük meg tehát ezen rendszert! Ez legyen a jelszavunk és ezért kel­lett ily őszinte szavakkal rá mutálnunk a városi életünk több hiányaira annál is inkább, mert a baj csak orvosolható, ha az fel van ismerve. ——— 1 " ü l - •' -- J 1" ' 1 mi ——• a kvaterka és csendes mellől az ajtó közzé gyűlnek s ugy nézik a nyüzsgő ifjú életet s különösen az a lelkes tánczot. — Aliz ! elég lesz. Szól a mama ag­gódva. — Csak még egy két fordulót mamám. — Csak csak . . . mondja Elemér is. Aztán bekacsint a téli hajnal az ab­lakon. A táncverte por a napsugár irányá­ban játszi felhőt képez. A frizurák szétbom­iottak, gallér leizzadt s a leányfejekről s gomblyukakból a virágok sajátos helyese­r é t rendeztek. Egy-egy csipkekendő elveszett, néhol a a legyező is. No majd — megkerül. Lenn fogatok előrobogása hallik. A téli hideg közelebb vonja egymáshoz Elemért és Alizt, amint karonfogva fogatukhoz kiséri. A mamának egy kézcsók, a leánnyal még egy kézszorítás, a szemeknek még egy villanása . . . Jó reggelt ! . . : Szép álmokat . . . szép álmokat ... A hajnali cocnag mellett pedig elvonul az éj képe. Ez a leány szép volt, szebb volt mint — a többi. Igen ! Viruló életetet kér Pápa város közönsége és vétkes az, aki en­nek útját állja. v Borítsunk fátyolt az ó-évre és en­gedjék remélnünk, hogy az uj év kü­szöbén városunk felvirágzása és jóléte érdekében müködö egyének ezen fel­szólalásunkat megszívlelve ez irányban fognak működni. Ez legyen programmunk az uj év küszöbén ! Pollatsek Frigyes. Levói a szerkesztőhöz. — Válasz. «A pápai iparosokhoz« cikkre — A tekintetes szerkesztő ur szíves engedelmével élve és Ígéretemhez hí­ven most az egyszer felcserélem a ka­lapácsot tollal, hogy az iparososztály rosszhelyzetének okát — én mint ipa­ros — saját tapasztalatom és nézetem alapján ecseteljem. Noha már a december 19-én meg­jelent cikkből meggyőződtem, hogy cikkírót a jószándék vezérelte ; de fel­ismerhető volt azis hogy cikkíró teorice, de nem practice ismeri azon osztályt, melynek tanácsot oszt és a kivételes mulató iparosról alkotott véleményt a nélkül, hogy a lefüggönyözött ablak résein bepillantott volna a pislogó lámpa mellett dolgozó iparosokhoz. Azonban a karácsonyi példányban azon sziklá­ból, melyet tördelni akartam, már csak a romok maradtak részemre. Cikkíró szerint nem szorgalmas az iparos, erre eszembe jut azon beteg, kinak az egyszeri orvos azt rendelte, hogy többett kell járkálnia : mire a patiens felsóhajt : Orvos ur ? ! hisz le­vélhordó vagyok. Vagy úgy ? ez vál­toztat a dolgon : járkáljon kevesebbet. Nálunk iparosoknál is nem az a baj, hogy keveset, hanem, ho sokat dolgozunk, ; ' tehát iparkodnunk kell, Fiuk ! Jó éjszakát ! . . A szikra gyújtott. T ü z van! * * * Megtörtént az első feszes vizit is. A salonban fogadták. Mikorra a bál élményei, a tél mulat­ságai, szinház és mindennapos történet, le­tárgyalva lett megjő a papa is. Távoztában aztán kap Elemér ur egy iliatos havanna czigarettát és egy szabad­jegyet oda, hozzá , . , — Legyen szerencsénk máskor is ! — Ha megengedik !? . . . S Alizra néz. A mama könnyedén biczczent. Aliz nem szól, csak a szeme beszél. — Magának — igen ! És aztán a ma, holnap és minden­nap között oly rövid lesz az időköz, mint az ut a feszes szalon zsölléjétől a csa­ládi ozsonnázó asztalig és a bizalmas kot­taforgatásig. Nem kell hozzá csak a ma, holnap és mindennap . . . Aztán elcsattan az első csók és hibásan lett fogva az első accord. — Szerelem ! . . . suttogja Elemér. Szeret? . . . A szomszéd szobában ozsonnához te­rítenek.

Next

/
Thumbnails
Contents