Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-03-15 / 11. szám

1896. MÁRCIUS 15 káig tétlenül n zni a meddő nvi'-á', inert a késői megbánásban volt már cl' yf ré zünk. A pápa-csornai va^ut már közel áll ;Í befejezéshez és mini bizto; i >rrásbói értesülünk már ez év m .,'is havában a közforgalomnak'lesz áadva. Csorna felé megnyertük Béc'se , Bánhidá felé megnyerni óhajtjuk Budapestéi. Hz legyen jelszavunk, ha jobb jövőt akarunk magunknak biztosítani^ s ha nem akarunk tespedésbe sü

Tyedni. Soha jobb alkalom nem kínálkozik Pápa városának vasúti gócponttá fejlődni, mint ez^n vasútvonal kiépítésével. Ezen vasútvonal kiépítése pedig tudtunkkal nem is jár oly nehézségekkel, mint küzdött a pápa-csornai vasút létesítése. Ezen vasútvonal kiépítése iránt oly nagy az érdeklődés, hogy rövid idő alatt a törzsrészvények jegyzésével a vasútvonal kiépitése biztosítva volna. Pápa városa, a megye, az uradalmak sdvesf-n meghozzák az áldozatot, ezen vasutvoial kiépítésére, csak a kezdeményezésre várn ik. I t az ideje tehát W éber Re 7.S0 engedményes ur, hogy ezen vasutvonal kiépitése érdemében a szükséges intézkedéseket megtegye. Ne huz/a ha

1 assza a dolgot, mert máskülönben a felelősség Ont fogja terhelni. Reméljük, hogy jelenlegi felszólalásunkat Wéber Rezső engedményes ur uiegsziveli és már legközelebb életjelt fog adni magáról a pápa-kisbérbánhidai vasút engedményese. Ezt most már el is várjuk tőle ! — Nem ! felel Sándor sokkal határozottabban, mint eddig valaha beszélt. Isten veled Giza! s ráhajol a felé nyújtott kezecskére s először életében megcsókolja. — Isten - veled 1 A viszont látásra! S kacag a lelke az örömtől, hogy ime, mennzirc hatalmában tartja ezt a rengeteg embert. S mig föl érnek a lépcsőn, mig átöltözködik az ebédhez, mind azon repes a szive, hogy milyen édes boldogság lesz ennek a becsületes óriásnak az oldalán élni ; hogy milyen édes gyönyörűség lesz a holnapi kibékülés. Mindnyájan az asztalnál ülnek már, mire az ebédlőbe ér. Még nem volt ideje atyját megcsókolni sem, mikor felpattan az ebédlő ajtaja s berohan azon — halálra válva — a Halápi Sándor inasa. " — Méltóságos Uram, méltóságos uram ! rebegi elfulladva. — Mi baj van János? kérdi a méltóságos ur felugorva az asztal mellől. — Vége van méltóságos uram ! mielőtt oda ugorhattam volna, szivén lőtte magát. — Kicsoda ? kérdi a méltóságos urés asszony megrémülve. Giza nem kérdezte ; .az 6 . szive megsúgta, hogy kiről van szó s ugy omlott le a székről hangtalanul, mint a durván letört virág. — Az úrfi, instálom ! Amint belépett az imént a szobába, egyenesen a fegyverfogasnak tartott, levette onnan a tiszti revolverét s ott nyomban szivén lőtte magát, mielőtt oda ugorhattam volna. Az államtitkár ur szó nélkül vette a PÁPAI RÖZLfiN

V - Válasz & „Veszprémi Hírlapinak. A •» Veszprémi Hirlap« ez évi 9-ik sz.'imában a »Hirek« rovatában a követ e/ő közlemény jelent meg: rTörvényszék Pápán." A P. K.-ben olvassuk, hogy Pápa város intéző férfiainak körében mozgalom indult meg az iránt, hogy Pápa törvényszéket -kapjon. Hát nem jobb volna, ha a* pápaiak csatornázáson, meg szegényházon törnék a fejüket ? Kltekitve attól, hogy épen a jogszolgáltas modern követelményeinek nem telel meg a törvényszékek szaporításának a rendszere, mikor a járásbíróságok hatásköre ugy is ki van nagyon terjesztve, a meglevő törvényszékek pedig a fölebbviteli tanácscsal járó folytonos ülésezés, de meg a munkaerő hiánya miatt csak akkor birják elvégezni a munkát, ha nagy, embererővel rendelkeznek, annyival, a mennyit a pápai törvényszék semmiesetre sem kaphatna, eltekintve attól is, hogy 1875-ben, három évi 4fennállás után a pápai törvényszéket épen a feleslegessége miatt szüntették be : mi ebben a mozgalomban megint csak azt a régi vágyát látjuk a pápaiaknak előbukkanni, hogy Veszprémtől mentül messzebb szakadhassanak. Mindenképen derogál nekik a- Veszprémtől való függőség, mindenáron kellene a Pápa vármegye. Különben meg vagyunk győződve róla, hogy dacára a P. A. biztató hangú vezércikkének, az egész pápai törvényszékből csak — ártézi kut lesz." Eddig van a »Veszprémi Hírlap« laptársunk közleménye. Nekünk őszintén megvallva ezen közlemény kikerülte figyelmünket és csak mások figyelmeztetésére vettünk tudomást erről, mely körülménynek tudandó be az is, hogy kalapját s rohant le a lépcsőn, hogy unokaöccsét megmentse, ha még lehet. Ha még lehet! Már két orvos van mellette s tűnődik azon, hogy van-e még megmenteni való azon az összeszorított ajkú, sápadt fiatal emberen, aki ha egy-egy kinos lélekzetet veéz, csak ugy bngyburékol ki keblén a habos vér azon a kis nyilason, mely eléggé bő arra, hogy a lélek örökre kirepüljön rajta. — Sándor? Mit tettél az istenért? kérdi megrendülve. Nem felel az ifju. Talán nem is hallja. Talán nem is akarja hallani. A méltöságosuron kitör a hideg veríték, mig az orvosok a sebben vájkálnak kutaszaikkal, hogy a bent maradt golyót felkeressék. Végre megtalálják a bal lapocka alatt. Mielőtt hozzákészülhettek volna kivételéhez, édes anyja karján belépett a leány. Egy szó, egy hang nélkül oda rogyott a kórágyra. Reá tapadt ajkával az ifjú viaszsárga kezére és zokogásra fakadt lélekszakadva, keservesen. És mikor alább hagyott a könyek patakzó árja, töredelmes vallomás tört ki ajkán ; édes, gyöngéd vallomás. És nem törődött sem szülőivel, sem azzal a két idegen orvossal, akik meghatva nézték ezt a nem mindennapi jelenetet. — Sándor! suttogja a reszkető gyermek — hogy tehetted ezt ? Hogyan tehetted ? Hiszen én is szeretlek lelkemből szeretlek ! Nem vetted te azt észre ? Hiszen nélküled én sem tudok magélni! Nem törődött azzal, hogy meghalllák ; csak azon rebegett, hogy az az előtte fekvő férfi meghallja-e. 3 csak most adjuk meg laptársunknak reá a valaszt. Előre kijelen'.jűk, hogy rövidek leszünk, nem óhajtunk a dolog meritumára reflektálni, csak egy néhány gúnyos megjegyzését akarjuk laptársunknak visszautasítani, melylyel bizonyos tekintetben lapunk is érintve van. A »Pápai Közlöny« egy oly orgánum, mely Pápa város haladását, jólétét és virágzását célozza s igy azzal, hogy Pápa városának a ^ törvényszék visszaállítását sürgeti, ezzel csak azt bizonyi'ja, hogy kötelességét teljesiti. Hogy ez a »Veszprémi Hirlap«nak nem tetszik, arról mi nem tehetünk. Mi meg vagyunk győződve, hogy ha Pápán csatornázás, vagy szegényház létesülne — a mit laptársunk inkább ajánl nekünk mint a törvényszéket — ép ugy irigyelné tőlünk, mintha törvényszéket kapnánk. Már régi keletű dolog az, hogy Veszprém sehogysem nézi jó szemmel azt, hogy Pápa a haladás útjára tért, de ezzel mi vajmi keveset törődünk, mi haladunk a kitűzött célunk felé, bárhogyan is trüszköl tőle laptársunk P »Veszprémi Hirlap.« Mi sohasem bírálgat'uk a »Veszprémi Hírlap* közleményeit nem irigyeltük tőle azon fényes sikert (?) melyet a néppárt érdekében arat és igy a reeiprocitás elvénél fogva elvártuk volna, hogy laptársunk se avatkozzék a mi belügyeinkbe, főleg akkor, midőn közlött cikkünk városunk haladására volt irányozva. 1 1

1 " . , Meghallotta. Azokra az édes hangokra felnyíltak bágyadt szemei. Véghetetlen gyöngédséggel ránézett arra a kegyetlen gyermekre s megpróbált beszélni. Ajka mozgott, de hang nem akart feljönni összeszorult torkán. Csupán azt lehetett megérteni. —r Késő, Giza, késő! Késő! Milyen irtózat volt e suttogva kiejtett szavakat hallani. Milyen rettenetesen hangzó itélet azért a gyermekes zabolátlanságért. Szegény leány az őrülethez volt közel, mi-kor apja s anyja elvonták onnan, mert e közben megérkezett az egyetemi tanár, a világhírű műtő, hogy végrehajtsa híressé vált operatióinak egyikét. A golyót biztos kézzel fogja eltávolítani ez a kiváló orvos; de a beálló seblázat kibírja e a csüggedt lelkű beteg ? Ki tudja ? Meglehet, hogy ez a colossális test játsztva heveri ki a bajt s a megtört leányka lélekből jövő vallomása elűzte lelke csüggedtséget is. Meglehet. De ki tudna biztosan megjósolni olyan esetet, mely ötven közül egyszer következik be ? 1 Ha felgyógyul, bizony boldogok lesznek mind a ketten. Ha nem gyógyul fel — ez a gyönge testű aranyos gyermek ie utána hervad az óriásnak, az bizonyos. Ilyen kegyetlenül pedig nem akarhatja büntetni a gondviselés egy elkényeztetett gyermek balgaságát !