Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-11-22 / 47. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1896. november 15. 22 . szám. Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Katholikus kör Pápán. Varosunkban mozgalom indult meg egy katholikus kör megalakítására. Nem ösmerjük egyelőre az intentiókat, mely ezen megalakitandó körnek létjogosultságát biztositsa s igy ezzel érdemileg nem is foglalkozhatunk, de igenis általánosságban foglalkoznunk kell ezen mozgalommal, mert a tapasztaltak után tudjuk hogy az ily felekezeti körök, a városokban a békés egyetértés rovására alakulnak meg. Minden kört, minden pártot, mely a város érdekének szolgálatát tűzi ki czélul, jogosultnak kell elismerni még akkor is, ha ezek egyike-másika pusztán ideákon alapszik, ha ezen idea végcéljaiban hazafias, lehet £ .teletreméltő. De a mely társaskör, pártkör, felekezeti és nemzetiségi célokat tüz ki, tehát egy résznek uralmát célozza az egésszel szemben és egész fölött, azt sem hazafiasnak, sem jogosultnak elismerni nem lehet a közszabadság szempontjából sem, mely nem ismer sem osztályt, sem felekezetet, csak hazát és nemzetet. A közállapotok ziláltságára, a frakciók érdekeinek a közérdek fölé emelkedésére, a társadalmi rétegek éles elkülönítésére mutat mindig az ily felekezeti körök vagy pártok megalakulása. Tehát szerencsétlen és jogosulatlan törekvésnek kell elismernünk a lakosságnak felekezetekre való felbontását s ily irányú csoportosítását azon célból, hogy mint ilyenek érvényesítsék magukat s ezáltal a városokban létező felekezeti békét feldúlják. A történelem legsötétebb lapjail épen a felekezeti uralom emlékei töltik meg, mert ott nem az értelem, hanem a szenvedély kormányoz, és pedig legtöbbször a megvadult szenvedély. Nem akarjuk hinni, hogy városunkban ezen mozgalom ezen célt akarja szolgálni, de mégis aggodalmat kelt bennünk ezen kör megalakulása, mert féltenünk kell lakosságunk szétforgácsolását, mert ezzel nemcsak megzsibbasztják, de szembe állítják a város polgárait, ellenségekké teszik azoHIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. kat, kiknek a közösügy szolgálatában, az együttérzésben, testvéreknek kell lenniök. Ezért tekintjük szerencsétlen gondolatnak minden felekezeti kört városunkban, mert ennek itt létjogosultsága nem lehet, közös érdek azt nem lelkesítheti, hanem egyedül és kizárólag pártikularis érdek és pedig olyan, mely a közös érdekkel ellentétben áll. Lehet az önámitás, de lehet a közönség megtévesztésére megeresztett állítás is, hogy ezen felekezeti körök nem foglalkoznak a politikával. Hiszen nem abban van ezen körök veszélyessége, hogy esetleg politikával is élnek, hanem hogy partikuláris érdeket szolgálnak ; söt még veszélyesebbek ha politikai szint nem vallanak. Ezért tartjuk szerencsétlen, ezért helytelen gondolatnak a felekezeti kőlök alakítását bevallott, főkép pedig elrejtett irányzatukkal együtt, legyen aztán az bármilyen felekezet cége alatt. Most nálunk katholikus kör alakulásáról van szó! Hiába lép azonban a nyilvánosság 5 Czukorbaba megtört. 1. Pipiké leült az anyja mellé és odaültette Búbos Ernőt is a ki tárczairó volt. A hangverseny elmúlt, régen járta a táncz. Most éppen keringőt húztak, a mibe Pipiké már belefáradt. — Mindig felébredek, mikor lépteit hallom a folyosón. Ugy-e, éjfél után szokott hazajárni ? mondta Pipiké. Tánczközben kezdték még a beszélgetést, melyet most suttogva folytattak. — Ezután lábujjhegyen fogok lépkedni, csendesen, nesztelenül ; — felelt Búbos. Elhallgattak. A zene andante játszott és a forgó párok itt is — ott is összegomolyodtak. — Sokan boszankodtam már — szólt újból Pipiké — a miatt. Felébreszt és tőbbó nem tudok elaludni. Maga, nemde akkor fekszik le ? — Nem. Még irni szoktam, vagy olvasni. — Azt. — Éjfél után ? — í^jfél után. Megint elhallgattak. Suhogás hallatszott teremben, a mint a szép uszályok meg-meglebbentek. A sok mosolygó arez ugy tünt fel a táncz közben, mint megannyi keringő csillag. Sok volt a közönség Pipiké nyugodtan beszélgethetett Búbossal. Nem gondolt velük senki. A zenekar egyre temperamentumosabban játszott. Pipiké égkék szinü ruhában volt s általában azt jegyezték meg róla, hogy igen csinos. — Kegyed szép ; — mondta röviden a tárczairó. A leány elpirult. — Csinos is nagyon. Pipiké felemelte lesütött szemeit és kérdőleg nézett a bajusztalan szőke fiúra. Ennek a tekintete nem mondott többet, mint szavai. — Valóságos czukorbaba 1 — folytatta Búbos. — Czukorbaba, én? — sziszegte visza Pipiké. — Az bizony, a kiről én tárczát irok, Siró kedve támadt e leánynak. Ajkát fogai közé szorította és legyezőjét maga elé teritette. — Még az éjjel meg fogom irni. Pipiké kezében összecsukódott a legyező és arczára nagy szenvedés ült ki. Nem szólt. — Igen ; kegyed valóságos czukorbaba igazi tárczaalak. A legszebb modell, a kit csak valaha találtam. Most megnyílt Pipiké ajka is. — Mindenkit igy megfigyel maga? Hangja reszketett, mintha félt volna a választól. Egy sejtelme támadt. Arra gondolt, hogy Búbos vele sem tesz kivételt. Fájdalmat érzett és oly halovány lett egyszerre. Lelkében valami világosság lopódzott, a szivére valami árny borult. — Figyelek, mert figyelnem kell. Keresek alakokat, modelleket . . . felelt vontatva Búbos Ernő. Valaki meglátta Pipikét, amint fejét hátra húzta. Odaugrott és tánezra kérte Pipiké ment, miut a léleknélküli gép. Akkor a tárczairó is felemelkedett a székről és továbbb indult. Tipegett a parketten és nézett le a lépteire. Olykor suttogott valamit önmagának : — Czukorbaba, valóságos czukorbaba! És a czukorbaba össze fog törni . . . II. Pedig Pipiké volt talán a legboldogabb leány a füldön. Az apja, meg az anyja sokszor mondták neki, hogy tetszése szerint választhat férjet, csak óvatos legyen. Isnenem, jobb is volt neki, mikor még csak az ablakon keresztül ismerte azt a kis bajusztalan tárczairót, aki a hangversennyel egybekötött tánczestélyen ezukorbabának nevezte cl öt és tárczaalaknak mondta. Hiszen akkor még csak azért riadt fel álmából, mert Búbos léptei nagyokat kopantak a márványfolyosón. Most másként van minden.