Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-11-15 / 46. szám

PÁPAI KÖZLÖNY 1896. november 15. ezen kérdés ? Hányszor hozott már határozatot ez ügyben ? S mi az eredmény ? Már hónapok óta halljuk, hogy a Walser cég készül megvalósitani a vízvezetéket, de mindeddig semmi bizonyosat nem tudunk. A városi tanács nem törödik vele, nem szorgalmazza ezen ügyet, hanem alszik topább, a képviselőtestület pedig eleget vélt lenni akkor, midőn ennek elintézésével megbízta a városi tanácsot. Hogy mily sora vár a vízvezetékre, azt ezek után szükségtelen kommentárral kisérnünk. De nemcsak a vízvezetékkel va gyünk igy. Hát az építési szabályrendelet hol késik az éji homályban ? Melyik poros fiókban fekszik a villamos világítás tervezete ? Mikor készül el a városi szabályrendelet módosítása ? Hát a telefon hálózat érdekében mily intézkedéseket tett a városi tanács ? Hát mindezekre a kérdésekre csak azt felelheti a városi tanács hogy: „Aludj babám aludjál ! . De minek is ezek az utópiák ! Nem az volt szándékunk hogy mindazon hasznos és üdvös intézményeket felsoroljuk, melyek városunkban még valósithatók volnának, hanem igenis azon körök figyelmét kívánjuk felhívni, kik hivatva vannak ezen tespedéssel szemben befolyásukat érvényesíteni a közjó érdekében. Rázzák fel az alvó fakirt álmából idejekorán, különben késő lesz. Vannak városunkban elegen, kik erre hivatva vannak csak akarat kell hozzá. Tessék több erélylyel és érdeklődéssel kisérni a városi közügyeket, mert ezzel városunk jóllétet és virágzását mozdítják elö. Végül csak azt kívánjuk konstatálni, hogy nálunk a városházánál is van alvó fakirunk, csakhogy nem olyan mint Ös-Budavárában, mert a mienk nem simulál, hanem tényleg alszik. Nincs mást tehát hátra, mint felrázni a mi alvó fakirunkat és kiáltsunk egy jő hangosat fülébe, hogy: Elég volt az alvásból ! Pollatsek Frigyes. Az iskola-felügyelet. A nagy közönség, mely az iskolaügyi igényeket, érdekeket közvetlenül nem tanulmányozhatja, legeslegelőször mindenesetre arra kíváncsi, hogy tulajdonképen szükséges-e az az iskolafelügyelet reformja és miért ? Ennek a tisztába hozása után az a kérdés következik, hogy az iskolafelügyelet terén micsoda uj czélokat akarunk elérni. Mert csak ha mindezt városunk társadalma előtt tisztába hoztuk, a közönség csak akkor fogadhatja teljes megnyugvással a következő konkrét ujitást s csak igy remélhetik az uj intézménynek az egész közvélemény támogatását. Hogy miért szükséges az iskola tanfelügyelet reformálása, azt a laikus közöség tájékozásául a következőkben mondhatjuk el röviden : A tanítóság munkája egész nemzedékek szellemi, erkölcsi, sőt gazdasági téren is kihatással van. Ilyen fontosságü munkakör munkásait a legkedvezőtlenebb es legszigorúbb szakfelügyelet nélkül hagyni nem szabad. Mert bármily lelkiismeretes kötelességtudó legyen is a tanító osztály, pusztán az egyének jóakaratára, kötelesség érzetére bízni ily dolgot nem lehet, hanem intézményes biztosíték ke'.l arra, hogy a tanítók mindegyike az ismert leghelyesebb módon s a legnagyobb lelkiismerettel végzi kötelességeit. Ez a bizonyíték eddig hiányzik. Az iskolák mai helyi hatóságai semmi kvalifikációval nem birnak arra, hogy a köznevelés belső menetének helyes irányú szabályozására befolyhatnának. Ugy a közigazgatási és egyházi helyi hatóságok, mint az iskolaszékek, gondnokságok, mind, az iskolának csak a külső ügyei rendben tartására lehetnek hivatva. Magára a nevelés és oktatásra való befolyásuk több kárral jár, mint haszonnal, mert nem a lelkiismeret határozottsága, hanem a laikusok beleokoskodása és önkénykedése vagy a személyek iránt táplált rokon- és ellenszenv nyilatkozása jellemzi működésüket. A megyei tanfelügyelők pedig, ha egytől-egyik még oly kiváló szakférfiak volnának is, a kerületük nagy terjedelménél fogva mindezeknek a helyi tökéletlenségeknek a megváltoztatása a fizikai lehetőségekkel sem rendelkezhetnek. Tehát az iskolafelügyelet reformálása szükséges. De mily czélok lebegjenek hát előttük az intézet reformálásánál ? A mai állapotoknak imént vázolt képe adja meg rá az irányt. Az iskola felügyelet reformálásánál czélunk háromféle letiet: i. közvetlen és gyakori ellenőrzés által biztosítékot nyerni az iránt, hogy minden iskola, minden tanítója a nevelés tudo — Hát ennyire mentél! felelte gúnyoson Kardos. Lemondasz nagy törekvéseidről, a szent ezélokról, — a dicsőségről '? És lemondasz a könnyelmű, erkölcstelen életmódról ? Nem ismerek rád! Lemondok, barátom, mindkettőről. Mert most már látom, hogy emberi élet igazi célja a hü, odaadó, mindent feláldozó szerelem. — Ez már nem igaz ! pattant fel Kardos. Te magad mondtad, hogy aki tehetséget érez magában, az megbocsáthatlan bünt követ el, ha tehetségét nem akarja érvényesíteni. Te pedig mikor már pályád czéljához közel állsz, akkor fordulsz vissza és lemondasz mindarról, a mit eddig megérdemelsz és meg is nyerhetnél. — Eh, én nem érzek magamban semmi tehetséget. Közönséges ember vagyok s az akarok lenni mindig. Egész életemben nem tettem semmi okosat. Ez az első okos tettem, hogy Irmába szerettem. Nem akarom ezt is elrontani. Feleségem lesz ! — Hiszen akkor lesülyedsz hozzá ! A müveit embernek pedig mindig magához kell felemelni feleségét, szellemileg nagyobbá tökéletesebbé kell átváltoztatnia. Hogy tudtál egy-két hét alatt ugy átváltozni. — Eh, hallgass ! — felelt Benkő. Jöjj velem egyszer, nézd meg őt — s akkor beszélj 1 Kardos elhatározta, hogy nemcsak megnézi Irmát, hanem ha törik-szakad, megmenti barátját az „elsülyedéstöl". A legközelebbi alkalommal elmentek Irmához. Kardos egy kaczér, a mellett nagyon ostoba lányra számított. E helyett szerény, tartózkodó s mégis eleven, kedves leányra talált. — Ez a lány — igy szólt magában Kardos — sokkal kedvesebb, sokkal okosabb kis teremtés, mint a hogy elgondoltam ! — Olyan ez barátom, mint a — többi, szólt távozóban Kardos. Milyen pisze orra van 1 — Csak nem lehet neki — felelt rá Benkö — olyan sasorra, mint neked. Különben is nem neked kell tetszenie, hanem nekem. — Ilyen lány nem is fog nekem tetszeni soha. Kardos mikor igy beszélt, hazudott. A j lány meghódította őt. Eleinte nem akarta észrevenni, hogy ! már szeret, csak azt mondta önmagának : Irma csinos lány. De hozzátette ezt is : ' — Hanem az a bolondot nem engedem meg, hogy Benkö elvegye. Még akkor azt hitte, hogy ezek a gondolatok őszinték. Pedig hát ez csak ürügy I volt arra, hogy este, mikor Benkő vacsorát adott, ó az időt Irmánál töltse. Napról-napra „kedvesebb" lett ez előtte. Már az estékkel sem elégedett meg : nappal is ott volt. — Barátom, már te is elmaradozol az órákról ? Kérdezte Benkő. — Csak te miattad teszem. Mert ismétlem, nem szeretném, ha ilyen lány lenne a legjobb barátom felesége. Megsemmisíteni akarom viszonyodat. — De hisz' az nem tőled függ, hanem tőled és Irmától ; mi pedig nem akarunk semmit sem megsemmisíteni. — Talán már nyilatkoztál is '? — kérdé hirtelen Kardos. Még nem. Irma nem oly lány, mint a többi : nála nem kell sietnem ! — Hála Istennek 1 — mondta magában Kardos. — Csak azt szeretném tudni, "hogyan akarnád tőlem elidegeníteni. Hisz te is ugy udvarolsz neki mint én. Vagy az estéket használod föl ? — Nem barátom, még most semmit sem teszek. Előbb nyilatkozzál, majd aztán rajtam lesz a sor. — Akkor sietek, — felelte kacagva — egy-két nap mindent meg fog tudni. — Akkor én még jobban sietek; gondolta magában Kardos. S másnap este Kardos Irmáékhoz ment. — Mit gondol Irma kisasszony, — kérdezte Kardos, — Ha én es barátom közül egyikünk szeretné kegyedet, ki lehetne ez ? — Nem tudom.