Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-11-01 / 44. szám

V, évfolyam Pápa, 1896. november I 44. szám. PÁ IMI ILMY Közérdekű független hetilap. - Megfenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Laptulajdonos és kiadó : HIRDETÉSEK és NYILTTEREK Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed évre 1 frt 50 kr. POLLATSEK FRIGYES. felvétetnek a kiadóhivatalban, es Nobel Ármin könyvkereskedésében. Városunk diadala. Pápa városa szerdán választolta meg országgyűlési képviselőjét. Büszke önérzettel mondhatja el Pápa városa, hogy ezen a napon ülte meg szabad­elvüségének diadalnapját. Nem volt ugyan egyhangú a vá­lasztás, de az a kis töredék okulha­tott a tapasztaltak után, hogy Pápa vá­rosa nem ül fel azon álprófétáknak, kik kortespohárra alacsonyitják a szent kelyhet, népszónoklati dobogóvá a szó­széket s a föld jámbor népét valóság­gal bolonddá tartja s az orránnál fogva vezeti maga után azon jelszóval hogy — néppárt. Nem akarjuk elhinni, hogy ezen töredék, mely a néppárt jeligéje alatt adta le a szavazatát, azt az elvet vallja melyet a néppárt hirdet. Nem akarjuk elhinni hogy volnának városunkban olyanok, kik annyira elfogultak volná­nak, hogy be nem látnák ezen párt veszélyes aktióját s hogy mégis ezen jelöltet támogatták, annak kell betud­nunk, hogy minden áron a Kormány ellen kivántak szavazni. Igenis annak tudjuk be, mert azon csekély számú választó polgár, ki fa­natizáltatni engedte magát ezen párt véresszájú papjaitól, még néhány nap­pal a válssztás előtt nagyban hirdet­ték a függetlenségi eszméket s annak hiveinek vallották magukat. Kár pedig I a ki a függetlenségi elveket vallja, az csak öngyilksságot követett el magán, ha a néppárt jelölt­jére adta szavazatát s nem a szabad­elvű pártra. Hogy miért ? Ahhoz azt hisszük szükségtelen kommentárt fűz­nünk. Nem levén politikai lap, nem vagyunk illetékesek a demarkationális vonalat ezen két rokon pártra megálla­pítani, de igenis kötelességünk ezen né­hány választó polgárnak ez érdemben felvilágosítással szolgálni. Ugy látszik ezek az urak leg­többje azt se tudja, kogy mi a nép­párt. Csak a nevét tudják, s azt hiszik hogy az a nép pártja. Arról fogalmuk sincs, hogy ez csak névleg néppárt, melyet ugy adnak be a jó népnek, mint a maszlagos nadragulyát. A tapasztaltak után is tudhatják, hogy a közeli községekben ugy tereli a népet, épen mint a ludakat s eny­nyit tudnak a lakosok a politikai ut­jok felöl, épen mint a ludak. Megvá­lasztanának az ilyen megtévelyedettek akár egy pantallóba öltöztetett bornyut is, csak az legyen ráírva a hátára, hogy néppárt, Tisztelet a papnak, mig pap ma­rad, tisztelet annak aki az igazi val­lásosságot emeli, a ki községének va­lódi lelkiatyja, bánatában vigaszta­lója, csüggedtségében erőforrása, lel­kének tisztüntartója és szeliditöje. Oh nagyon sok ilyen pap. De mit szóljunk azon esetekhez, mikor a közeli községünk papjai fel­használják a vallási jelvényeket s hit­élet szertartásait, hogy azokkal kortes­kedjék. Van-ennél gyalázatosabb lélek­kufárság ? Nincs. A pap csak addig pap, mig lelki hivatása mellett marad. De amikor re­verendáját csak ugy használja mint a szinész, amikor politikai izgatások szo­gálatába szegődik, akkor nem pap többé, hanem népcsaló kortes, a reakció bér­szolgája. A leszület csak addig szent, mig isteni célokra szolgál, de amikor arra esketik az elbolonditott népet s azzal félemiitik meg a nadrágos anyámasz­szonyokat, — abban a pillanatban | nem feszület az már, hanem egy meg­szentségtelenitet rézdarab, amit a fejé­hez kell vágni annak a képmutató, el­vetemült kortes-farizeusnak, aki Istent A jó asszony. Már háromszor sétáltunk végig a kor­zón s még sem szakadt vége az elbeszélés­nek. Ott kezdte meg, mikor a sarkon talál­koztunk s maga a korzó — unalmamban titkon megolvastam — 1227 lépés, a mi át­lag 100 lépést véve 1 perezre. 10 pere, há­romszor 10=30, vagyis több, mint egy fél­óra óta tartott a folytonos, szünet nélküli beszéd. — Te nem figyelsz, szakitá félbe a beszéd fonalát Mayer, ki eddig szóval tar­tott. — De kérlek, igen nagyon figyelek, csa^k folytasd kérlek, — pedig őszintén meg­vallva, fogalmam sem volt róla, hogy mit beszél; valami kalandot, Garnizon-Abend emlékét, vagy talán épen az ő szerencsét­len szerelme történeténetét Annyi tény, ha gyermekkoromból visszaidézett szokásnak hódolva — mikor egymás éberségéről meg­akartunk győződni s a hallgatóval utánunk mondattuk az utolsó szót ~ t .be jutott volna kérdezni, hogy mit is mondtam utol­jára : aligha nem azt feleltein - „unalmas,. Már az első pár szót gondolja oda magának. — Gyerünk be a kávéházba — indítványoz­tam — tudod, jobb lesz ott hallgatni egy pohár cognac mellett. Leültünk. Arra emlék­szem, hogy tartott soká a történet, vagy ne­kem nem tünt fel oly hosszú időnek, mert figyelmemet a. sarok márvány asztalnál lévő társaság foglalta el, mikor hirtelen felrezzen­tem : — Na, mit szólsz hozzá, ugy e bor­zasztó ! — Borzasztó, igazán borzasztó — is­métlem automataként s ne hogy rajta csíp­jen, hogy én tulajdonképen azt sem tudom, hogy mi az, a mi borzasztó, hosszú kéjjel szopogattam azt a pár csép cognacot, a mely a karcsú pohár alján meghúzódott. Körülnézek a teremben. A kaszirlány podiumához közel egy kis gömbölyű asztal­nál két katonatiszt ült s ínég az egyik az „Cher Land und Meer" illusztrált lapjait nézegette, a másik csodálattal határos áhí­tattal nézett a tükörbetétü szekrény felé, a honnan tisztán láthatta a kaszirlány szabá­lyos profilját, Anteusz frizuráját, rajta a két rezgő palais royál haj tűt, a hófehér nyakon kunkorodó hajtincseket. A sarok nagy asztal­nál szintén katonatisztek ültek, maguk közé véve egy czivil urat, kinek polgári ruhája ellentétben állott markáns vonásaival, szúró tekintetévél és forradásos homlokával. — Parbleu ! kiáltott fel az én Mayerem — látod ezt is az asszony, a jó aszony vitte oda 1 — Mit beszélsz, kiről beszélsz 9 nem értelek. S valóban az igazat is mondtam, mert nálam az összefüggés — nem figyelvén az ő elbeszélésére — teljesen hiányzott, a mely nála csak ternlészetes volt. — Látod azt az őszbevegyülő civil férfit olt a luszter alatt'? — kérdé egészen közel hajolva hozzám. Az én civil uram volt, a kit már Mayer elbeszélése közben megfigyeltem. — Ismerem jól, két év előtt helyettes ezredparancsnok volt N-ben a 87-eseknél — folytattá kis szünet múlva az én hadnagy barátom, székét egészen közel húzva hozzám. Szigorú, pedáns katona volt. A Dienst-Reg­lement mennyei parancsolat volt az ö szá­mára, nem tért el attól egy hajszálnyira sem. Éppen velem törtéut, ki akkor a 2(-

Next

/
Thumbnails
Contents