Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.
1896-10-25 / 43. szám
1896 október 25 PÁPAI KÖZLÖNY 3 Bulgáriára utalnak, csak mosolygást érdemelnek, mert hiszen a legközelebbi mult naoyon is megmulatta, hogy mennyire függetlenek például az orosztol e kis államok. Még Romániának is 15.000 embere cs egy tartománya veszett el az orosz miatt, Bulgáriában pedig Sándor fejedelem, Sztambulov, ha élnenek, sokat beszelhetnenek Bulgária függetlenségéről. Hogy hazánk fajrokon nélkül, tele nemzetiségekkel, szövetségre szorul, azt meg maga Kossuth Lajos is elismerte, a ki egyszer Romániával es Szerbiával akart szövetséges államot alkotni. A kiegyezési alap a nemzet megerősödesét, megizmosodását teremtette meg. A nemzetnek aspirác.ót ez alapon is lehet megszerezni, nem kell arra külön u. n. »nemzeti párt«, mely ma, mikor benne egyformán megfér a revizionista, meg a radikális, nem egyéb politikai vegyes greizlereinél. Lelkesedessel hivatkozik a legalkotmányosabb uralkodóra, a ki ez alapon nem egyszer valósította meg a nemzetnek óhajait. Kortesvergődésnek tartja, mikor az ellenzék Banffyt gyengének, Becs kezeben bábnak tartja. A becsi lapok és a körvclemény egyhangúlag máskép ítél erről és Kálnoky gróf bukása az Agliardi-ügyben mást bizonyítanak. A magyar befolyás nyilvánvaló a monarchia vezetesében. Majd ismerteti a szabadelvű párt működését, mely a lefolyt ciklus alatt egyenesen korszakot alkotó müveket adott az országnak ; ilyenek az igazságügy terén a szóbeliségre alapított uj sommás eljárás, az örökösödési eljárás és főleg a bűnvádi eljárás. Az embryóban levő agrár pártot feleslegesse teszi az a nagymérvű gondoskodás, a mivel a földmivelesi kormány a földmivelés érdedekeit gondozza ; utal a mezőrendőrségi, telepítési, szőlők védelméről, telekkönyvi bejegyzésekről stb. szóló törvényekre s a kész javaslatokra a kötelező állatbiztosításról, a hitelszövetkezetekről, a munkás- és cselédviszonyok szabályozásáról szólókra. Vasúti hálózatunk, uj közlekedesi utaink, az önálló magyar gőzhajózás, a Vaskapu stb., mind megannyi erőforrásai a magyar közgazdaságnak, A nemzeti kultura élén pedig egy tetterős fiatal vezér van, a ki már is a nemzet osztatlan elismerését vívta ki. További fejteget eseiden Fenyvessy sajnálattal említi fel, hogy az ujabb idők küzdelmei nem engedték a törvényhozást az iparosok érdekeivel többet gondolni, pedig e téren sürgős javitásokra van szükség. Az iparosok képesítését szorítani kell. Szóló a szabad ipar előnyeit ismeri, de a szabad levegő is szűk seges, meg sem tartjuk szobánk ablakit éjjcl-n?ppal nyitva; a híd is szüksc'ges a vízen, de a hidra karfát alkalmazunk. Ilyen szükséges megszorh is a kvalifikáció szigorítása. JVem helyesli, hogy az állam a bűnösök, a rabok által valóságos konkurrenciát csinál a fegyenc-ipar által a becsületes magyar iparosoknak. Ezen segíteni kell. A jövő országgyűlés feladatkörét két irányban látja. Az egyik a közgazdasági kérdések megoldása ; a másik a belügyi általános közigazgatási reform, melynek üdvös előreformja a közigazgatási biróság intézményé, A közgazdasági kiegyezési kérdéseknél a bankügyre nézve Fenyvessy kijelenti, hogy az osztrák-magyar banknak csak az esetben kívánja megadni az ujabb privilégiumot, ha magában a bank organizmusában intézményszerü garanciát kapunk arra, hogy az ország hiteligényéit kellőit g kepes lesz a bank kielégíteni es a valuta rendezésénél reá váró feladatoknaK megfelelni. A bank főtanácsában okvetlenül egyenlő számban kell helyet foglalui a magyaroknak az osztrákokkal együtt. A valuta végleges rendezése a lehető legjobb kezekben van Lakács László pénzügyminiszternél. Az osztrák kormány már magára vállalta a sóbánya utalványokkal kapcsolatban forgalomban levő államjegyeknek a saját költségén való beváltását ; s a még kint levő 112 millió forint államjegy a két állám részéről 30 és 70%"b a n be fog váltatni. A kvótára nézve megjegyzi, hogy a ! közvélemény tendenciózusan teves iranyba ; lett vezetve, mikor mindig csak a felemelés ] ellen irányították a figyelmet, mely egész | röpszóva változott Nem helyes az osztrákok Í merev álláspontját utánozni, mert elvégre is ! nekik is kell engedni. De nekünk pedig az egesz kiegyezés ósszeredményét kell nézni. Es ha az összeredménynek előnyei. megnyert kedvezmenyei, a régi kiegyezés hibáinak, hátrányainak lehető megszüntetése kedvezőbb, előny ösebb helyzetet teremt, akkor megterhelésről nem lehet beszélünk. Bízik a Bánffy kormányban, hogy mint eddig, ugy ezentúl is megtudja óvni az ország igaz érdekeit. Szóló mindenesetre előnyösebbnek tart egy tiszteséges kiegyezest és vámközösség az onaiiö vam ismeretlen kísérleténél, tetszelgős jelszóknál. Előnynek tartja szóló, ha ki lesz kötve, hogy Magyarország a külföldről, Boszniából, sót Ausztriából is behozott JJíogyasztási tárgyakra a pótléknak megfelelő adót vetett ki. Előnynek taitja, ha ezentúl nemcsak a szeszre, de a sörre czukorra, petróleumra kimondatik, hogy a fogyasztási adók után az adó azon orsztg pénztárába folyjék be, mely azt fogyasztotta. A jövő országi!) üles másik teendője as állami közigazgatás* E reformot az egységes magyar álkmi erdeke követeli s e í reform a szabadelvű pirtnak régi tartozása a melyet a Bánffy-kormány közmondásos szerencsés keze meg is fog valósítani. Az egységes magyar állam érdeke követelte az egyl izpoütikai intézmények behozatalát is, melyeket megszüntetni többé | teljes lehetetlen. Nem tette ezt még a klerikális ko-mány sem Belgiumban. Amitás a népp irt állítása, hogy az a katholikus, a ki megszavazta azt, az megtigadta egyhazát. Ez allitas a legnagyobb mértekoen sértés az apostoli királyra, a katholikus egyház legfőbb kegyurára, ki azon törvényeket szentesitette. Ha a néppárt állitá;a igaz lenne, akkor a római szentszeknek régen meg kellett volna szüntetni minden baratságos viszonyt a magyar királyi házzal, pedig a szentszéknek ez eszeágában sincs, mint a hogy a legjobb barátságban el minden más európai országgal, a hol a polgári házasság és egy szabadelvű intézmények rég be vannak hozva. Ideje, hogy ez országban vallás-béke legyen A ki ezt feldúlja, bűnt követ el, A szabadelvűs ég nevéhez van kötve e nemzetnek legszebb, legdicsőbb diadalai; szabadelvűek voltak e nemzetn k legelső, I leghívebb, legnagyobb fiai. S az a párt, I mely e szabadelvű nevet nemcsak névleg bírja, de azt hűséggel, odaadással szolgálja királyért és hazájaert, az a párt megérdemli hogy e nemzetnek impozáns töbesége ujbol rea bizza államának, népének sorsát. Lelkes, szűnni nem akaró éljenzés hangzott fel a meggyőző hévvel mondott beszédre, mely mondhatni mély benyomást gyakorolt az egybegyűltekre, és a választók lelkesedéssel csoportosultak a jelölt körül őt beszédjéért üdvözölni. Az éljenzaj csillapodtával B,.ranyay Zsigmond a párt egyik alelnöke mondott mélyen átérzett köszönetet a jelöltnek szép beszédjeért. Utánna még Kende Ádám dr. a párt jegyzője beszélt nagy hatással utalva arra, hogy ilyen lelkesedés mellett bizton hiszi a párt, hogy a zászlót melyet a jelölt érdekében kibontott, diadalra is fogja vezetni. A megjelent, választópolgárok, kiknek számát körülbelül 350 főre becsültük, a jelölt lelkes éljenzése mellett hagyták el a termet. Meg csak néhány nap választ el bennünket a kepviselőválaszias napjától, de meg is látszik az varosunkban. Mozgolódás, sürgölődes, forgolódás észlelhető mindenütt. Eddig csak meg voltunk valahogy cséndesen, mert mindnyájan az egyhangú választásban bíztunk, de az utóbbi napokban megjelentek nálunk is a sáskák es egy sáskapárti jelöltet állítottak fei Taschler személyében. Azt hiszem felesleges tálán megmagyaráznom, hogy ki az a Taschler uraság. Ugyanaz, ki csak nem regibben a Lueger magyarfalót üdvözölte. Ugyanaz, kiről városunkban mindenki tudja, hogy az erkölcsösség nem a legerősebb oldala. Ugyanaz, ki tavaly a Császárfürdöben a papgazdaszszonyok konferenciáján elnökölt s határozatilag kimondotta, hogy ezek a feleseg teljes egyenjogúságra hivatottak. Végül ugyanaz, ki néhai Esterházy Pal grófnál tett bécsi látogatása alkalmával zsebkendőjét kivéve, veletlenül egy oly tucat valamit ejtett ki a zsebéből, a mit elővigyázatból csak a gazdasszonyanál szokott hasznalni. Igenis kérem, ez a Taschler plébános szándékozik Pápa városát az országházban képviselni. Na neked Papa város ! Hát az úgynevezett néppárt ne.n kapott más jelöltet mint Taschler urat ? Avagy talan előre megfontolt szándékból tette ezt a párt, hogy őt jelölte ki a csúfos bukáshoz ? Ez némileg megnyugtató, mert a körülményekhez mérten komoly ember ily biztos bukáshoz nem adja oda a nevet. Taschlernek nincs már mit veszíteni, hát odaalt szívesen martyrnak. 0 csak nyerhet ezzel a biztos bukással. A néppárt körében időközben találunk olyanokat is, kik még néhány nappal előbb erós liberálisok voltak. Testtel lé'ekkel »Láng« pártiak voltak s most egyszerre néppártiak lettek. Vannak olyanok is, kik a Fenyvessy kontójára ittak eddig a »Bundában« most meg jónak látják a Lukonics vendéglős jő borát kóstolgatni. Hogy szerdán kire szavaznak ezek a választó urak, azt nem én, de talán ő maguk sem tudják. Rabi Akiba szerint »Alles schon dagewesen.« Ugodról is furcsa dolgokat beszélnek. Ott az ugodi plébános viszi a főszerepet. Lukácsek bátyánk máskülönben igen derék ember, csak az elveiben olyan változékony, mint az áprilisi időjárás. Volt ő már kormánypárti kepviselő, 48-as kortes es most minthogy ri koi .janypárt nem elég »]ül« támogatta, hái a néppártnak tesz szolgálatot. Mindent elhittem volna róla, csak azt nem, hogy ily rövid időköz után KaufniAinn csóthi plébánossal egy kocsin járja be a falvakat. Lukáesek es Raufmann! Wíe reimt sich das zusamen 1 A történtek után azt hittem hogy még a halálban sem fognak egyesülni. No de még nem vagyunk a vegénél, még megérjük, hogy Lukáesek bátyánk visszatér a nyájához. Já,kói erdőmesternek sok lehetetlenseg sikerült már, majd csak megcsörgeti az »Ádam« zacskóját, s ez ? *