Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.
1896-10-25 / 43. szám
VI. évfolyam. Pápa, 1896. november 15. 25 . szám. KÖZLÖNY Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed evre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Városunk békerontói. Nagy bünt, nagy merészséget követnek el azok, kik elég lelkiismeretlenek lakosságunk nyugalmát, békéjét felzavarni. Tudják ezt sokan, mégis akadnak, akik belemarkolnak városunk társadalmának békéjébe, felforgatni törekesznek a békés egyetértést, hogy a zavarban halászhassanak, hogy önzö céljaikat elérhessék. A ki fogalmával bir a közjónak, .a ki embertársai nyugalmát, békéjét, jólétét nem helyezi alá saját céljainak, az semmi méltóság árán sem zavarná fel a város békéjét ; de azok, akik akkor gyönyörködnek, ha hajba kapni látják az embereket, ha egymás e'len uszítják a békés természetű polgárságot, ezzel vajmi keveset törődnek. Átok az ilyen emberek a polgárság kebelében, a melyek konkolyt hintenek oda, a hová a társadalom búzát vetett. Átok az ilyen emberek, mert álprófétaként hamis tanokat hirdetnek, hogy a lakosság hiszékenységét felhasználva, elérjék önzö piszkos céljaikat. Pápa városa nem lehet oly rövidlátó s ha egyesek azok volnának, keservesen kell meglakolniok, mert kigyót melengettek keblükön. Pápa városának belbékéjét ez idö szerint egy klikk, int4y-magát-n^^értrrak .rqnfrHja minden áron meg akarja zavarni. Csak a vak nem látja, hogy lassú forrongást készítenek elö. Az emberek suttognak, tanakodnak, városunk intéző körei aggódva nézik a káros jelenséget a melyek kizökkentik a rendes kerékvágásból, kátyúba akarják vezetni az egyetértés szekerét. Akadhatnak olyanok, a kik ránk fogják, hogy ördögöt festünk a falra, hogy nem létező iérnképeket vélünk látni, midőn eme kóros jelenségek elharapódzása mia'l aggódunk. Lehet, hogy igazuk van. de mi tapasztalatból tudjuk, hogy az ily ragályt csirájában kell elfojtani, ha azl ne;n akarjuk megérni, hogy elterjedjen. Ösmerjük a nép hiszékenységét s a sok rábeszélés után képesek a képtelenségeknek felülni, ezért féltjük is a békés egyetértés felbomlását s ez teszi kötelességünkké az ideje korán való felszólalást. Mindezt tétlenül csak a vétkes közöny nézheti. Ne kicsinyeljük ezen közös ellenségünket, mert a tétlenség megboszulhatná magát, mert kutat építeni már késő, midőn a tető már lángban áll. Képletekben beszélünk, mert okos emberekhez kívánunk szólani, ezek úgyis megértenek, mig a tudatlanság pálcát tör legjobb szándékunk felett is. A tapasztalt emberek köszönettel fogadják, ha vihar közeledtére figyelmeztetik, mig a tudakesság csak akkor remeg, ha villám cikkázik üres feje felett, de addig kételkedik és nem hisz. Igenis képletekben beszéltünk, de most már a dologhoz érdemileg is hozzászólunk. Hozzászólunk pedig azért, mert szégyen gyalázatnak tartjuk, hogy városunkban akadnak egyesek kik megmételyezni akarják a békés egyetértést, mely eddig városunkban honolt s melyért városunk polgársága ép ebben a választási küzdelem miatt sokat áldozott. Már mindnyájan azt hittük, hogy ezzel az áldozattal megmentettük lakosságunkat a legveszélyesebb ellenségtől s ime most a sáskasereg megmozdul s mindenáron üszköt akar dobni lakosságunk közé. Az egész dologban nem látunk ugyan komolyságot, de igenis látjuk a rosszakaratot, mely körülmény arra indit bennünket, hogy bélyeget süssünk azok fejére, kik ezt előidézték. De nézzük csak magát a tényt. A magyar Lueger Taschler Az erdei lak regénye. A szilli országút jobboldalán alig félórányira a falutól az erdőségnek egy kis tisztásán fekszik a szilli vadászlak. Az esöverte alacsony cserepfödeles ház fölött hatalmas vihartépte tölgy terjesztgeti itt-ott már töredezett ágait, melynek évgyűrűiből a vadász száz esztendőt olvas ki. A kis ablakokat a természet buja keze vonta be repkénynyel ; a kert alatt csergedező kis patakalacsony partjain boglárka, zsurlók meg gólyaorr tenyészik üdülve a patak mindig hűs habjaiban, mely messze-messze kanyarog az erdőbe aztán belevész a Rábába. S az erdő, mely Mármarosban is megjárná rengetegnek, hol a sudarfák lombkoronája mögé a nap is félve pislant be, tanyája a gyorslábú őznek és csikasz farkasnak. Valamikor e vadakkal a tanyát szegény legények osztották meg és a stájer sertéskereskedő meg a vend vásznas ugyancsak ellátta magát bérelt fegyver2 el, ha üzleti érdeke erre felé hozta. A vadászlak táján őszi csend honol, melyet csupán a kerités tövében turkáló kis malaczok sivitása zavart meg e perczben, mert a csibéit féllö anya tyúk közéjük ugrott és irgalmatlanul c/.ibaíni kezdte az egyik gyanútlan malac/, üstökét. A kis malaczok erre vitézül megfutottak. Távolabb az erdőből olykor a makkoltatok kiabálása hallatszik, a mikor a friss vágásból terelgetik az odatévedt kondát. Benn az udvarban is nagy egyhangúság van. Csupán a pitvarajtóban ül a „háromlábon" egy öreg jáger, kedvetlenül rágva feketeszinü görög pipáját. A pipa nem akar égni, elalszik az öreg jágerrel együtt. Egyszerre a r . . . . i országút felöl ostorpattogás hallatszik. Néhány pillanat múlva a szélső hárs mögül a vadászlak elé gördül a kis kocsi, s a heves somogyi lovak toporzékolva állnak meg. A bakról egy lajthántuli divatú kék posztóba öltözött fiatal férfi, meg a vadászlak „mindenese" a ki e lovakat hajtotta, ugranak le. A mindenes szájába dugja a két ujját s olyan füttyöt hallat, hogy a pitvar ajtó rózsabokrai megrezdülnek s az az ajtóban pihenő vizsla, mely már a kocsi zörgésére felütötte fejét, felugrik s hangos csaholással rohan a kerités felé. A pitvarból előbb egy feltűnő csinos, életteljes falusi arczu eladóleány, majd az erdész sietnek ki felczibálják a sznndikáló jágert is : ébredjen jön „valaki. 4 4 Örömmel fogadják az érkezőket. A lány megcsókolja a fiatal legényt, ölelkeznek, mialatt a „mindenes" leemeli a „krispint" meg a ezók-mókot. Aztán beballagnak mindannyian a vadászlakba. A fiatal férfi leveti magát a lócára s a mint mellén szétnyílik a paraszt suba, alóla vöröszsinóros honvéd atilla bukik ki. Bodor Balázs ez, az Ebergényi-ezred derék altisztje. II. Rákóczy korában vagyunk. Mátkája a szőke fürtű Ilonka, az öreg erdész szép leánya, mellé telepedik. — Hát hogy jött kegyelmed ? Hisz itt körül mindenfelé Ritschan emberei tanyáznak ? — Bizony nehéz volt átjönni ebb' gúnyában is. A fekete tónál fekszik a „testünk" s a pomeráriai cserepárok a Linkó táján ugyan csak a lábam alá néztek. De mondd meg kedves Ilonkám, mi történt itt, a mióta láttalak, mért vagy oly bus ?
