Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-02-02 / 5. szám

1896.FEBRUÁR 2 PÁPAI KÖZLÖNY bornak Ácson neje áttérése után született Gabriella nevii leánygyermeke is, kit éppen nagytiszteletüséged volt, szíves megkeresztelni ; már pedig azon egyházi férfiúról, a kit a törvénytelen elkeresztelések ellen oly sokat kfízdött Pap Gábor püspöki székébe kiván a kerület egyik része ültetni, föltételezni sem szabad, hogy az elkereszrelés vétségét akár szándékosan, akár figyelmetlenségből elkövette volna, miután a fentebb 'nivatkozott t. c. 12. §-a szerint a gyermekek neműk szerint követik szülőik vajjását s ettől való eltérésnek azon időben a szülők akaratából sem lehetett helye. Arról is meg vagyok győződve, hogy mint szomszéd s Ielkésztárs tudta és mint az egyházmegyének a hitéletben szellemi gondnoka, figyelemmel is kisérte, Nagytiszieletüséged azt, hogy Antal Gábornak Irén leánya is a tanköteles kortól kezdve előbb a pápai ev. ref. elemi-, utóbb a polgári leányiskolában az ev. ref. vallasban nevezetett, de jogilag az ev. ref. felekezetbe átírható nem volt, mert az anya áttérésének idején hetedik évét betöltötte és igy reá az 1868. évi LIII. t.-cz. 14. §-a alkalmazható nem volt, de a hivatkozott törvénycikk 1. és 2. §-át sem vehette igénybe, miután a 18 éves életkortól távol van ; az 1894. évi XXXII. törvénycikk 4. §-a pedig reá a 7 §. értelmében nem alkalmazható. Felette kívánatos, hogy az igazság mielőbb kiderüljön, nehogy a másik jelölt szándékosan befeketitet'.nek látszassék, holott Antal Gábor azáltal, hogy szive választottjának megengedte azt, hogy a másik protestáns testvér hitfelekezet körébe tartozzék: vallási türelmességének adta tanújelét í azáltal pedig, hogy nejét és leány-gyermekeit az evang. református egyház részére megszerezte: apostoli missziót gette az első pohár pezsgőt s oda súgott a szomszédjához : „Magyar pezsgő, de azért jól" Feleségem egy megvető pillantást küldött arra fele, a honnan ez ádáz megjegyzés hangzók ; azután odanyúlt a főispán elő állított pezsgős palaezkhoz s lecsavarta róla a szalvétát. Borzalom ; a felirat nem volt zz üvegen, nyilván a hűtőben maradt s az ügyetlen inas nélküle hozta be. No de azért csinosan leittuk magunkat néhányan ; én azonban ki is józanodtam a rám eresztett tősztok vad árjától. Szólnom kellett, mondtam is valami ostobaságot. Annyit tudok, hogy nagyon éljeneztek, s egy koczintgatás közben feldőlt palaczk vörös tengert rögtönzött a fehér asztalneműn. Nevették a gyászesetet. Egyik tószt a másikat érte dicsérgettek, nyakra-főre engem is, de főleg a feleségemet. Mdndhatoin, meg is érdemelte, soha se volt szebb, mint most, biz' Isten szerettem volna felugrani és a szivemhez szöritani. Bár elvinné az ördög a kodves vendégeimet ! No, hála az égnek ! Az elnök kezdte a hetedik tósztját s végzetül teljesen elázva az asztal alá került. Ezt intő jelnek tekinté a feleségem ; felkeltünk tehát, már t. i. mi néhányan, akik bírtunk. A kortyondi fráterek teljesített. Bocsássa meg Nagy tiszteletű uram, hogy e kérésemmel fárasztottam, hiszen ez ügy , melynek érdekében tettem, mindkettőnk előtt — szent. Losonc, 1896. január 28. Horváth Lajos, egyházkerületi képviselő. Ugyancsak kijutott e héten krónikás tisztemnek. Nap-nap után egy-egy ujabb senzáciöt keltő esemény adta elő magát városunkban, %ely bizonyos mértékben nemcsak érdeklődest, de izgatottságot is szült. Első sorban városi közgyűlésünk volt. Ez ugyan nem szült sem érdeklődést sem izgatottságot de azért bizonyos köröknek vélek eleget tenni, midőn a közgyűlés lefolyását öl megemlékezem. Megemlékezem már azon okból is, mivel ily közgyűlésünk még talán nem is^volt. Egyetlen egy képviselő hangját sem hallottuk, csak a főjegyző fülbemászó hangjában gyönyörködtünk, ki a tanács és az állandó választmány jelentéseit illetve javaslatait olvasta fel. Még helyeslést sem hallottunk, határozat sem hozatott, csak a polgármester »Menjünk továob-«ja adta tudtunkra, hogy a közgyűlés a jelentéseket tudomásul vette. Azaz pardon ! Az igazság kedveért ki kell jelentenem mégis, hogy BogruLr Gábor képviselő az elmaradhatlan interpellátióját megtette, csakhogy azzal a különbséggel, hogy jelenleg ne.n a szépeszeti bizottság, hanem a »spórolás és a közügy« érdekében emelt szót. Még azt is kell konstatálnom, hogy ez alkalommal nagyon röviden végzett, alighogy két percet vett igénybe a képviselők türelméből. A főjegyző mint már emiitettem a nap hőse lévén válaszolt neki és az ügy el lett simán intézve. Á közgyűlés alig tartott egy óra hoszszat. A polgármesternek, mióta ezt a tisztet viseli, ily kitűnő közgyűlési napja alig volt. De meg is látszott rajta. Csak ujv sugájzott az arca az örömtől midőn felemelkedett az elnöki székből és becsoszogott a szomszédos polgármesteri szobábi. Örömében — a mit még eddig nem tett — köszönetet mondott a képviselőknek és az ülést befejezettnek mondta ki. Ezt a zárhatározatot még áz ő szájából nem hallottuk, mert más alkalommal örül, hogy szétoszlottak maguktul a képviselők. Érdekes és szenzátiór keltő dolog volt a csütórki »Katona hangverseny*, mely az újonnan átalakitott Griff nagytermében volt megtartva. Már heteken át közbeszéd tárgya volt ezen nagyszerűnek igerkező hangverseny, mely tényleg be is vált annak. Ezen hangversenyt a Griff uj bérlője rendezte, ki a Griff szállodát egészen újonnan berendezte és ennek ünnepélyes megnyitására a komáromi 19-ik gyalogezred zenekarát is elhozatta ez alkalomra. Nagy falragaszok hirdették az ünnepélyes megnyitást és a közönség nagy érdeklődéssel várta a megnyitási estélyt—jobban mondva a Katonai hangversenyt. Az érdeklődést fokozta főleg az, hogy a falragaszokon ki lett tüntetve, hogy »Belépti dij nincs« és hogy az ételek és italok »árfelemelés nélkül* lesznek kiszolgáltatva. Ez tette meg a hatást. Ez aztán teszi! Noch in Pápa nie dagewesen ! Sem tányérozás, sem belépti dij, csak ugy potyára hallgatni a katonai zenekart, de még az etkeket és italokat és rendes árban kell fizetni, ezt az alkalmat fel kell használni. S fel is használták. Zsuffolásig megtelt a Griff nagyterme. A kik nem voltak pontosak a 8 órai kezdethez azok már csak nagy protekcio utján juthattak egy rögtönzött asztalhoz, vagy teritékhez. Voltak többen, kiknek meg a protekció sem használt, mert már a bejáratnál is asztallal zárták el, hacsak nem akarta a termen kivül élvezni a hangversenyt. De még erre is akadt sok paszazsér! Mit mondjak a hangversenyről ? Nem vagyok zenekritikus, tehát nnem kontárkodom bele. Annyit jelezhetek, hogy minden darab után zajos taps és ujrázás volt. A karmester derék ember volt, mert minden tapsra reagált s reáadásul egy »Marsch«-ot adott. Ha a hangversenyről nem is mondhattuk kritikát, de az étel és italról már inkább tehettem ezt. |Nem vagyok gurmand, de a ülve maradtak s nyalták a pezsgőt mint a vizet. Hallani sem akartak még fekete kávéról, cognacról s más efféle befejező italokról. Mikor aztán az érdemes notabilitá&>k eltávoztak, intézkedtem, hogy a kortyondiak is haza jussanak. Nehezen ment a dolog. Azzal állottak elő, hogy ők már most kocsisbort akarnak, nem ér az a pezsgő semmit ; végre is, kit igy, kit amúgy eltávolítottunk ; a végelgyengülőket madraezokra helyeztük az inas szobában s végre valahára egyedül maradtam. Siettem a feleségem szobájába. Alkonyi homály volt már. Az én asszonykám ott feküdt a díványon, bágyadtan, mint a letört virág. „Csakhogy magunk vagyunk már egyszer sranyos szivem !" kezdém én az udvarlást. ,,Hagyjon nekem békét ! Halálosan fáradt vagyok", szólt ö a kimerülés leheletszerű hangján. „Szegénykém te !" „Menjen innét! Pihenésre van szükségem ; ujjaimat sem birom mozgatni. Ah Istenem, Istenem !

u Zokogott. Vigasztalólag kérdeztem, hogy mi a baja ? „Még kézdezi? ! Hát érdemes ezeknek lazaezot, szarvast, fáezánt, franczia pezsgőt adni ! ü, a nyomorultak. Hogy öntözték a hét forintos pezsgőt a földre ; jaj nekem, jaj nekem! Poharaim abroszaim ! Békítettem, vigasztaltam, de csak az lett a vége, hogy elküldött magától; lefeküdt és kilelte a hideg; én pedig mehettem sétálni és jubilálhattam az eljegyzésünk tizedik évfordulóját unalommal, mert épen a tarokkpartnereim áztak el legalaposabban ; máskép sem lehetett összehozni a kompániát. Harmadnapra felgyógyult a feleségem, de még mindig láttam, hogy valami nyomja szivecskéjét. Végre megszólalt : „Vigye el az ördög azt a szerkesztőt! Csak legalább az lett volna itt, hogy leirná valamelyik újságba az ebédünket ; mit ér az, ha senkisem olvas róla. — Tudod mit öregem próbáld meg álnév alatt ; beküldhetnéd valamelyik lapnak ; mit szólsz hozzá ?" „No, ha csak az a bibi, legyen nekeü a kedved szerint !" Uat megírtam részben a házi j bclvt- kedvéért, részben okulásra a kőzön1 k ; mert erre nagy bizonyság ez a mi ebedünk.