Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-09-06 / 36. szám

o PÁPAÍ KÖZLÖNY 1890. szeptember (i. juk Pápán is. S ha igy lesz, igy nem nem fogunk panaszkodni, hogy drága a piacunk. Elmondhattuk ezeket azért, mert tudjuk, érezzük mindnyájan, hogy igy van. Azt is belátjuk, söt beismerhetjük, hogy itt az ideje : tenni valamit. Erélyes fellépés, lelkiismeretes ellenőrzés kell itt csak, hogy megszűnjön a ma még mindenfelöl felénkhangzó panasz a piacunk drágaságáról. Bizunk tehát a rendőrkapitánynak elösmert erélyességében s hisszük, reméljük, hogy belátja szavaink igaz voltát, beismeri a panaszok alaposságát s az ügy fontosságához képest sürgős intézkedésekkel elejét fogja venni ezen kofa manipulációknak. Mindnyájunk közös óhaja : hogy ugy legyen! Pollatsek Frigyes. Válasz „drhs"-nek. — A »Csak azért is« cimü czikkre. — Ki nem állhatom azt a bizonyos madarat, melyik a saját fészkébe —, de ép ugy nem szeretem ha valaki saját szennyesét oly helyre viszi mosni, a hol az megbotránkozást kelt, és a mely helyre éppen nem való, — de sajátságos hogy oly gyakran találkozom a »Pápai Lapok«ban cikkiró urnák bibliai czikkével mintha egy uj fajta bibliás ember volna. Mit akar ön uram tulajdonképp avval a bibiliával ? azzal a könyvvel melynek minden porcikáját már a geologia, numiomatika, természet, tudomány és egyébb tudomány halomra döntötte. Miért hozakodik elő folyton a bibliával ? ! . Az Ö>i czikke műveltséget, tudományosságod, j , 1 . 1 Ah ! . - . a boldog esték, a melyeket tekinteteik szelid fénye mellett töltöttem, mig Péter a képes könyveket lapozgatta, mig jó nagybátyám az álom által elnyomva alvás előtt eldörmögte szokott mondókáját: — Kis gyermekeim, . . . szorítsunk kezet egymással és hangoljuk szeretettre szivünkett.. Minél tovább éltem velők, a leánykákkal, annál inkább szilárdult a kötelék, mely hozzájuk , fűzött, gyöngédségben és hevességben. — Kedveseim . . . koczkáztattam meg egyszer nekik mondani, lássátok, miként válnak néha a legnagyobb szerencsétlenségek a legmélyebb gyönyörök forrásává! ... lla nem kerestelek volna fel titeket egy napon, egészen vigasztalanul atyám halála miatt, hogyan ismertelek volna meg benneteket V Beismerték, hogy valóban e nagy szerencsétlenség nélkül, mely engemet sújtott, talán éppen nem ismerkedtünk volna meg egymással. E gondolatra közelebb húzódtam hoznám s éreztem séta közben, hogy kedves karjuk szorosabban simul hozzám. Én szintén forróbban zártam ökot keblemre minden este, mikor elváltunk. Ez a szó „Kedveseim" rendes szólásommá vált velők szemben ez ismételtem szerelmesem az egész sötét lépcsőn végig, egész halkan : kedveseim ! . . . kedveseim ! ... és ők gyerekes ártatlansággal titkon ujjok hegyét nyújtották felém, olvasottságot árul el ? nem látja mi történik körülötte ? Nem látja hogy messze távolból jövő megdönthetlen igazságok áradata ezt a tant, meg másik tant, meg minden tant csak rövid 50 év alatt is elsöpörni készü ? ! Mit akar Ön tulajdonkép a bibliátó ? Czikkiró ur Ön saját felekezetének vezetőségét hazafiatlannak, magyartalannak declarálja csak csupán azért rnert a bibliát németül tanítják illetve forditják. Hát olyan nagy fontosságot tulajdonit Ön annak, hogy az a fiu azt, hogy a 7 ik napon fehér bárányt ettek, a 8 ik napon egy fekete bikát áldoztak, meg hogy mit szabad enni, és mi rontja meg a gyomrát, magyarul vagy németül, tanitja ? Nem tudom kikből áll az az iskolaszék, van-e köztük képzett ember, de aligha lehet túlságosan sok szakember köztük, és ép ez intézkedésüknél tán egészen öntudatlanul, ezúttal helyesen Cselekedtek. Mert lássa ha már egy hitközség megköveteli, hogy azt a bibliát naponként 2—3 órán át pitlázzák mintha ebben rejlene az összes tudományok extratuma, akkor szerintem igen helyesen cselekszenek, hogy öszszekötik ezt a tantárgyat egy reális a közéletben nélkülözhetlen tantárgygyal, mert a fordítással a német nyelvet könnyen elsajátíthatja ; mert hát addig mig Magyarországban intézetek lesznek hol egy gyakornok felvételénél már az első kérdés »tud Ön correctül ném?itül« akkor bizonyára ()n nem fogja tagadni, hogy a német nyelv tudása felette fontoá. Azon ne csodálkozzék, hogy vannak iskolaszékek, hol egész intentioból rendelik a fordítást németül, mig oly melyet megcsókoltam. Egy napon hirtelen elszáll a nagy fátyol, melyet arezom körül csavartak. Kis dolgozó szobámban ültem, mikor félénk, halk motoszkálást hallottam az ajtómon, mit már ismertem. Felkeltem, hogy kinyitsam. Sajátságos módon Estelle egymaga lépett be ; Clémence nem volt vele. Hol maradt ? Most első izben nem láttam együtt a nővéreket. HendkivüJ elszánt arcza daczára kis luigom zavarodottnak látszott és a mint kérdeztem tőle, mi lett nővérével, csaknem zavarosan azt felelte rá, hogy nem tudja ; azmost nem is Clémence-röl van itt szó, tette hozzá. A különös szavakra bámulva néztem rá, sehogy sem tudtam megérteni, majd gyöngéden átkarolva az ablakhoz vezettem s ott újra kérdeztem töle, mit csinált Clémenceszal ... — Azt . ... de nem is vagyok képes elmondani . . . mondá. — Csak mond el, Estelle nógattam öt. .. Hiszen tudod, hogy nincs többé titok közöttünk. — Oh, mondá ... jól tudóm, hogy össze fogok törni vnlamit ... ha megvallom. — Valld meg, ne félj semmit. . . mormogtam. — Hát az, hogy . . . nem mondod meg soha senkinek, könyörgött összetett kezekkel. Megesküszöl rá . . . Az, hogy én szeretlek hitközségek léteznek hol a hitközségi elnökség elnyeréséhez megkiván'atik hogy az illető legalább is bigotériával szerezze meg azt a Oualifikat.iot mi egy hitközség vezetéséhez szerintük mulhatlanul szükséges, addig Ön ne várjon okosabb rendelkezést, — de azért hazatiatlannak nevezni őket czikkiró ur nem szabadna ! Mert látja kedves jó uram, abban a korban élünk, hogy egy ferde egyoldalú nevelési rendszer, a vallási, társadalmi, és a nemzetiségi, krakélerek brutális fajtájának egész tömegét hozta létre, ha most egy ilyen akár vallási, akár társadalmi, avagy még rosszabb nemzetiségi krakelér a tömegből kiválna és Önnek segíteni merészelne az ön fészkét beronditani, lelkem mélyéből meg vagyok győződve hogy Ó11 boszankodna legjobban. Engedje meg igen tisztelt czikkiró ur, hogy Önnek azt a jó tanácsot adhassam, hogy az ily és hasonló czikket szaklapba irja, hisz Ön nem paedagogus mert ha vala aki tanult, még nem bizonyos hogy tanítani is tud. A tanítók ott a szaklapban hozzá szólhatnának, Ön ott alkalmat adhatna ne-, kik megmagyarázni hogy miért van igy helyesen egyszerre 2 tantárgyat oktatni, mert több idő marad a többi fontosabb tantárgyakra. A mi pedig ama bizonyos bírságolást illeti, igazat adok Önnek hogy bolondság volt azt tenni, hiszem azonban nem ez az első, és nem is ez az utolső bolondság, tudja be eszük járásához, de azért még nem nevezhetjük magyarelleneseknek, hazafia'.lanoknak, /nert ez távol áll tőlük. H G és egybe akarok kelni veled ! A mint e szavakat kiejtette, a pár másodpereznyi csönd alatt, mely beállott . . . (én mintegy kővé meredtein, le voltam sújtva), egzszerre sajátságos zuhanást hallottam a szoba hátterében. — Nagy ég . . . kiáltá Estelle . . . Clémence rogyott össze az ajtó mögött! Halgatózott . . . halgatózott . . . — Mit? Mit jelentsen ez? kiáltám. — Hallgatózott . . . ismételte a leány kétségbeesetten. íls elfutott félőrülten, mig mint amint mondotta, az ajtó mögött a folyosón találtam a szegény kis Clémence t ájultan. Pár nap múlva, mikor a két nővér kissé visszanyerte egészségét és higgadságát, é elhatároztam, hogy elő fogom őket és beszélek a fejőkkel. De a mig karon.ogva sétálgattam velők a fenyüs kis kertben, észrevettem, hogy nincs meg többé köztök az egykori gyöngéd kötelék s élöhatárt emelt tiatal szivök közé az ádáz versengés. — Mond csak, kérdezték tőlem a kis makacsok minden tanácsomra, mond meg minden áron, bármibe kerüljön is, melyiket szereted közülünk ? — Engemet ? kérdezték esdekelve Estelle csillagkék szemei. Engemet ugy e bár? tódították a másik oldalról Clémence lesütött ne felejts s'zemei. — Kis gonoszok, mondám elszomorodva, hát igy hát igy szentségtelenititek meg IffiÜt