Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-06-14 / 24. szám

1896. junius 14. PÁPAI KÖZLÖNY 7. tek szülőik akaratának s igy jutottak a felsőbb iskolákba, s ha már ide jutottak is, addig, mig nem késő, tehát midőn tehetségüket és hajlamaikat önként felismerték, legokosabban cselekednének, ha idejekorán fölcserélnék az iskolát a munkás, a gyakorlati pályával. Nem megdöbbentő számadatokban sorolják-e elő minden nap a hirlapok azon boldogtalanok számát, kik tévesztett pályaválasztásuk következtében, mint szellemi nyomorékok ugy szerepelnek a társadalomban, hogy életük csak pusztán létezésnek nevezhető, s a vágy, melylyel könnyű módon „urak" szeretnének lenni, folytonosan gyötri őket, előttük utálatossá lesz a munka, sőt minden olyan dologtól, mely kezdik finom bőrén nyomokat hagyna, undorral fordulnak el és az ilyenek töltik meg azután gyászos végük által nz erkölcsi halottak számával az öngyilkosok statisztikáját. Ki tagadhatja meg bármely pályának tisztességét ? Nem találunk elegendő példát iparos polgáraink számából, kik munkás életük, szorgalmuk élőre törekvésük által maguknak és családjuknak jólétet és igen szép tekintélyt tudnak a társadalomban szerezni, sőt mint vezérféríiak szerepeltek a közjó elömozditásában, mig ellenben sok tündöklő tehetség az urhatnámság viszketegében elzüllött s minden nagysága porba hullott. A helyes fogalom nem állása szerint mérlegeli az emberben a tisztességet, hirt, nevet, dicsőséget, hanem azon működési tér szerint, melyen munkával, eszével és jellemével tündököl valaki. Miért idegenkednek tehát a ''szülők az iparos pályától ? Miért nem ismertetik meg gyermekeikkel a munka tisztességét ? Miért nem iparkodnak bennünk az ezen irányban való hajlamot ébreszteni, fejleszteni és igy céljukhoz segíteni ? Hisz már társadalmi életünk is ugy van berendezve, hogy egymáshoz való megélhetési viszonyaink minden egyas embertől különböző alakban és mértékben követeli a munkát, melyet nevezhetünk iparnak, mesterségnek, de legjobban mondhatjuk aranybányának. Vegyék tehát fontolóra a szülök jóakaratú íigyelmeztetésünket: foglal kozzanak befolyóbban gyermekeik tehetsége és hajlamával pályájuk megválasztása fontos kérdésében, mert igy teremthetik meg jövöjüknek a boldogság kutforrását, melyből munkásságuk által minden időben ürömcseppeket merithetnek. A közönség köréből. Kedves szerkesztő ur ! Egy barátom halotthalvány arccal, mint egy kisértet, rohan a szobámba, s magát pózba téve, kigömbölit egy újságot : „Alkotnia ny^-V és kezd belőle olvasni meglepő, hallatlan dolgokat. Azt hittem : fői akar ültetni, s nem a lapból olvas, hanem saját fantaziájával rögtönöz. A lapot kikapom kezéből, s keresem, mi engem is elrémített. Ugy volt. mint olvasta : a pávai esperes kerület papsága Luegernek, dicsőítő himnuszt zeng'ez . . . Ismervén a kerületi papság hazafias érzelmét nem gondolhatok mást mint ez egy gonosz humbug, melynek célja a félrevezetés s politikai szánűtás a jövőre . . . Én mint küldőtségi elnök, a választók összeírásával levén elfoglalva, a vaszari koronán nem voltam jelen. Ha tehát említett cikk igaz volna — amit véghetetlenül sajnálnék — kijelentem : hogy én annak alkotásában nemcsak részt nem vettem, hanem ezt határozottan elitélem, nem engedvén meg, hogy mint szinte kerületi paptárs, vagy csak egy pillanatig is azon gyanúba essem, hogy a Magyarország legdüliössebb ellenségével bármily parányi érintkezésbe lépjek, s hazafiságomat gyanúsítani engedjem . . . Maradjon az, mint eddig tisztán és sértelenül. Ismétlen^ nem merek hinni a dolog valóságában s hiszem megjön a cáfolat. Ha nem : lássák vagy lássa a . . . Kicsoda is ? . . Budapest, 1890. junius 7 Lukácsek János, plébános, volt orsz. képviselő, 4 sft n í t h é t t? <1 L Nem vélek túlzásba átmenni, ha azt állítom, hogy majdnem az összes pápai számottevő egyének Budapesten voltak a mult héten. Ha nem tudtam volna, hogy tényleg Budapesten vagyok, azt hittem volna, hogy Pápán vagyok. Minden turnusban pápai ösmerőssel találkoztam, léptem nyomon pápai arcot láttam. De hát ez előre is volt látható ! Ki nem használta- volna fel az alkalmat arra, hogy Budapestre ne utazzon és a hódoló diszfelvonulást meg ne nézze ? Aki nem tette az csak örökké szemrehányást tehet magának. A disztelvonulásról megemlékezni nem tartozik hivatásom keretébe, hisz azok kik Budapesten voltak, szemelyesen meggyőződhettek a pompa es fényről, mely ott kifejtve volt, azok pedig, kik nem vettek részt benne elolvashatták azt a fővárosi lapokban. De máskülönben sem volnék erre képes, mert azt a látványt leirni, még a legmerészebb fantáziával biró krónikás sem volna képes, hát akkor hogy volnék en erre kepes. De hisz ez talán felesleges is mert annyian voltunk pápaiak Budapesten, hogy minden egyes ösmerősnek kiút abból, hogy elmeselgesse azt, mi mindent látott most Budapesten. Mert hát nemcsak a felvonálásról, hanem a kiállitásról is sok mindent lehet ám na jyitani és túlozni a7ok előtt, kik még nem voltak szeiencsések azt látni. Ép ez okból nem irok semmit a kiállitásról, reá bizom azokra, kik velem együtt élveztek a mult héten Budapesten. S mondhatom voltak azok szép számmal. Ha a kiallitás területére mentem, pápai ósmerőst láttam, ha a pavillonokba jutottam, pápai ösmerőssel találkoztam, ha ös Budavárát néztem, tömegesen jöttek szemközt velem a pápaiak. Nem említem Konstantinápolyt, a hol minden második ember pápai, még a vendeglősök is pápaiak. Ezen utóbbi megjegyzésemet ne vegyék túlzottnak, mert ez tényleg ugy van. -6'züksegtelen talán ezt bizonyítgatnom, eleg lesz talán arra hivatkoznom, hogy Konstantinápolyban Fenyvessy a házigazda. Ez felment talán minden tegyébb bizonyitgatástól. ö most sportot üz, mindennel a mi pápai. Az összes helyiségekben a pápai személyzetet előnyben részesítette. Vendeglős pincér, pincér frájla, tevehajtó, mind pápai, legrosszabb esetben veszprémmegyei. Ezt a pápai kultuszt Konstantinápolyban még a Pápáról felrándulók is élvezik. Alig hogy átlepik a hidat és földet ernek, már Fenyvessy üdvözli a pápaikat és beáll Ciceronenak. Ez az ő büszkesége, mit le is lehet arcáról is olvasni. De ne hogy azt hidjék, hogy ezt ő csak Konstantinápolyban teszi. Uh nem 1 ö ép ugy áll Ciceronenak Ős Budavárában is. A hol Fenyvessy van, ott bizton 5—6 pápait is találunk vele egy társaságba. Ha nincs, akkor szerez magának még ha kell a »Pokol«-ból is. Mig mi diszhódolok és kiállítást megnéző pápaiak Budapesten voltunk, addig furcsa világ járta Papán. Mig mi Os Buda várában a nastáncosokat és derviseket táncolni láttuk, addig Pápán az ifjúság a plébánia templom előtt járta a táncot. Mig mi a Serly és Ziehrer zenehangversenyét élveztük, Pápán macska zenére készültek. Ez volt nekünk Budapesten, a pápaiaknak Pápán a vasárnapi műsor. A hétfői műsor bennünket Konstantinápolyban talált. Mig mi a tűzijátékban találtunk élvezetet, addig Pápán ablakbeveréssel mulattatták magukat. Mig mi a hajó állomásnál tömegei felvonulást tartottunk, addig Pápán a rendőrség tömeges elfogatásokat eszközölt. Minket a tömeg szoritott a hajónál Pápán a rendőrség szorította az ablakbeverőke

4;. Szóval Budapesten és Pápán egyformán tűntek és tüntettek a pápaiak. Az itthon maradottaknak lehetett fogalmuk arról, hogy mi Budapesten mily élvezetben részesülünk, de mi diszhódolók és kiállítást élvezőknek nem lehetett fogalma, hogy mi mindenben voltak részesei a mi otthon maradottaink. Volt is ámulás és bámulás, midőn hazaérkeztünk. Ekkor tudtam meg azt is, hogy az ablakbeverök a mi szerkesztőségünket tisztelték meg legjobban. Post festára törték ott az ablakokat, még a szoba lámpáknak sem kegyelmeztek. A kollégium ablakait szemelték ki ugyan áldozatul, de minthogy ez nem sikerült nekik hát a szerkesztőség ablakait törtek, mert hát törni muszáj volt. Ezzel tartoztak az egészségüknek. Sokan lehettek az ablaktörök, mert sok ablakot kivánt meg az egészségük. Legjobban dolgozhattak a szerkesztőségünk ablakai alatt, mivel tudták, hogy nincs a szerkesztőség otthon. A szerkesztő Budapesten volt, de ha Pápán is lett volna, nagyon jol tudják, hogy őtet csak reggel tisztelhették volna meg ezzel a kiváló ablak tüntetéssel. De jól is dolgoztak ám I Nem maradt ott ép egy ablak sem. 48 ablakrészletből ép 48-at törrek be. Ráadásul aztán a függölámpát vették célba és el is találtak. Minthogy a szerkesztőség előtt már nem volt mit törni a reciprocitás elvét el nem hagyva a szomszédoknak is kijutott. Ez aztán mentette is az ablak beverőket, a szerkesztő előtt. De azért mégis legjobban a szerkesztőt szerethettik, mert a szomszédokat csak ugy járványosán tisztelték meg. Diadal futásukban, a miről aztán a rendőrség gondoskodott, nem kimeltek egyegy lakost felriasztani álmukból, tudtára ?dva nekik, hogy »él magyar áll Pápa még.« Mikor aztán megelégelték az ügyet akkor aztán a rendőrök csiptek el egy párt azt felelve nekik hogy »él a pápai rendőrség áll a varosháza még« s vittek őket szépen csendesen elaltatni, a városháza jól fedett es zárt helyisegeibe.