Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-05-24 / 21. szám

3PÁPAI KÖZLÖNY 1896. MÁJUS 10 méltó kegyelettel és ünnepi mámorban ülte meg hazánk ezredéves fennállását. Ennek reményében üdvözöljük a holnapi nagy napot ! Tegyünk eleget a városi hatóság felhívásának. Lobogózzuk fel házainkat és az örömnap előestéjén, tehát ma, világítsuk ki házaink ablakait az örömünnep jelentőségéhez és nagyságához illően. És most tisztelt ünneplő közönség, midőn hálát kell adnunk a magyarok Istenének, hogy elsegitett a második ezer év küszöbéhez bennünket, esdve kérjük áldja meg tovább is nemzetünket, hogy elmondhassuk azt, „hogy Magyarország volt, Magyarország van és Magyarország lesz." Üdvözöljük Pápa város közönségét az örömünnep küszöbén, hogy velök együtt kiálthassuk: Éljen a haza ! Éljen a nemzet ! Pollatsek Frigyes. Vizkérdésünk. Lapunk fennállása óta nem szüntünk meg hangoztatni) vizkérdésünk megoldásának sürgős szükségét s nem mult el egyetlen hónap, hogy ez iránt szavunkat fel ne emeltük volna. Városunk ez ügyben a fatális artézi kut, fúrása óta érdemleges határozatot nem hozott, mig a Walser-féle gyárat meg nem bizta egy vizmü tervezetének elkészítésével. A Walser gyár ezen megbízásának megfelelt, s most előttünk fskszik a nagyszabású tervezet, mely a tapolczafői forrástól bevezetendő vízvezetékkel akarja váosunk vízszükségletét ellátni. Midőn városunknak ezen a vizkérdés megoldása felé tett első lépését örömmel jegyezzük fel, hírlapírói kötelességünk ez ügynek két irányban való megbeszélésére késztet bennünket. Első sorban beható vizsgálatot és megszivlelést érdemel az ügynek technikai oldala. E részben helyeselnünk kell a vízügyi bizottság azon intézkedését, hogy a tervezetet műszaki felülbírálás czéljából a minisztérium szakközegei elé terjesztette. Addig is mig ez a vélemény hozzánk vissza nem érkezik, a tervezet technikai részének megbeszélését korainak tartjuk, de városunk közönsége iránt tartozó kötelességünknek vélünk eleget termi akkor, midőn a közérdekű tervnek műszaki leírását egész terjedelmében közreadjuk, s ily módon lehetővé tesszük azt, hogy ezen városunk létérdekét érintő dologhoz bárki is hozzászólhasson. Nem kevésbé fontos azonban a terv megvalósításának pénzügyi oldala, vagyis a létesítendő vizmü financiroíj . Midőn keressük az erre vezető utakat és módokat, nem szabad szem elől tévesztenünk első sorban amaz öszszegnek nagyságát, melyet egy efiéle vizmü elkészítése igényel, nem szabad meg feledkeznünk arról sem, hogy a már megvalósított vízműnek működésben tar'ása, műszaki és adminisztratív kezelése is csak nagv apparatussal történhetik, s egy külön e célra szolgáló nagyszemélyzetü hivatal szervezését teszi szükségessé, de különösen nem szabad megfeledkeznünk városunk nyomasztó anyagi helyzetéről. Mindezeket szem előtt tartva, mi már most nem habozunk kifejezést adni azon nézetünknek, hogy a financirozás kizárólag czélra vezető módjának azt tartjuk, ha a vizmü elkészítését, ill tve annak kezelését egy részvénytársa ág venné kezébe. Természetes hogy itt nem gondolhatunk arra, hogy rz e célra szükséges egész összeg helybeli tőkéből kerüljön ki ; sőt még csak arra s9m számithatunk, hogy helyben a tőkének nagyobb felét előteremteni lehessen ; de ha városunk és különösen a képviselőtestület őszintén akarja a vizmű létesülését és oda ?

uar hatni, hogy az e célra előteremtendő tőkét helybeliek és idegenek minél ii^gyobb bátorsággal jegyezzék, akkor biztosítania kell e tőkék kellő jövedelmezőségét. Ennek elérésére a legalkalmasabb mód az lesz, ha általánosan, vagyis minden háztulajdonosra kötelezővé tesz szúk a vizmü beve etését és felállítását. Az egyébként súlyos teher ily módon arányosan fog megoszlani szegény és gazdag közt egyaránt; s az által hogy i a város rnínrlen lakosát bel^vonűik j ' egyúttal kisebbedni fog az egy-egy hóra eső hányad is. Mi tehát azzal az inditványnyal lépünk a közönség elé, hogy alkosson a város egy szabályrendeletet a vízműnek kötelező bevezetésére. Ha igy a vízműnek jövedelmezősége törvényileg lesz biztosítva, akkor bizonyára nem fog nehézségbe ütközni, az arra szükséges tőkének részvénytársaság utján való előteremtése. Ez a mi nézetünk a kérdésben és azt hisszük mindazoknak is kik a vízkérdés mihamarabbi megoldását óhajtják. A vadszőllő lugasban előkészítve várt a reggelire fölteirtett asztal. Oda tartottak mindaketten. regelenkint, ha szép idő van, itt szokott találkozni az egész család. Most még senki sincs ott, mikor ők szótlanul helyet foglalnak az asztalnál. Eljősz e újra hozzánk ? — kérdi hoszszas halgatás után Aranka — s tekintete tele volt gyöngeséggel, rokonszenvvel, résztvétel. — Hogyne jönnék ! — felel az ifjú, — hiszen azért nagyon szép, nagyon jó, nagyon kedves volt itt. — Es azért mégis meguntad ! — Ezt én nem mondtam, — védekezik Dezső ; s mikor észreveszi a lányka arczán a fájó szemrehányást, közelebb vonja a széket hozzá, keze után nyul s engesztelő szóval szólítja meg. — No, boesás meg, ha őszinteségemmel bántottalak ; bocsáss meg ; nem akarok haraggal elválni. Aranka durczás mosolylyal néz fői Dezsőre. — Ha nem akarsz haraggal távozni, várd be, mig kibékülök. A mint kezébe tartja a leány kezét, Dezső, valami jóleső melegség járja át lelkét. Érzi, hogy hangját édes remegés hatja át, a mint azt kérdé ismét: — Es olyan nagy örömet szerzek én neked itt maradásommal ? — ()h nagy, nagyon nagy öröm lenne az nekem. — Es talán neve sem volt még szivében annak az érzelemnek, melynek őszintesége nyert kifejezést, ebben a válaszban. Hangos csicsergéssel egy fecske repült be a lugasba. — Ah. itt az én mindennapos vendégem ! — kiáltott föl Aranka. Kalács darabkát dobott a madárnak ; ez fölkapta a jó falatot s tovarepült vele. Pár perez múlva visszatért újra uj falatért. Az elsőt is, a másodikat is fészkén ülő párjának vitte el. — Lásd, kis bácsi, ez a madár jobban szeret engem mint te, ez eljön hozzám mindennap, mióta .megismerkedtünk. — iMegismerkedtetek ? — kérdi Dezső, — van tán valami érdekes története ennek az ismeretségnek ? — Oh igen érdekes ! Nem mondtam még el ? Tavaly tavasszal házunk eresze alatt fészkett rakott egy fecskepár. Naphosszat el tudtam nézni, mily boldog, szép életet éltek, mikor elkészült a puha, meleg fészek. Kora reggel vidám csicsergésük ébresztett föl és egész napon, késő estig folyt a vidám hangverseny az eresz alatt . . . Egy nap — nem voltunk itthon — vásott falusi gyerek került az udvarba s leverte a boldog fecskepár házikáját. Este, mikor hazakerültünk, busán, hangtalanul vonták meg a veranda egyik zugában dideregve, fázva ; a fészek romjai pedig ott hevertek a főidőn . . . Ugy megsirattam szegénykéket. Másnap csúnya zivataros idő volt ; mit nem adtam volna érte, ha újra főltudtam volna nekik építeni az elvesztett otthont. Pehelylyel bélelt kosarat tettem a veranda ablakába, de nem kellett nekik s attól féltem már, hogy elpusztul mindakettő. Végre újra szép nap virult föl. Biztatva beszéltein hozzájok: Ne szomorkodjatok, árva madárkáim. Gonosz kéz földúlta a kis otthont, melyben oly boldogk voltatok. Emlékezzetek vissza fészketek melegségére, puhaságára, melynek nélkülözése ugy megkeserít életeteket. Van még időtök, építsétek föl ismét a fészket, hogy ujta boldogok legyetek. Dezső szokatlan érdeklődéssel figyelt a bájos gyermek elbeszélésére. Az asztalon elszórt virágok közül egyet szinte öntudatlanul akart gomblyukába tűzni. Aranka észrevette s előzékeny figyelemmel odahajolva a kis bácsihoz, finom kezeivel igyekezett föltüzni a virágot, mialatt tovább folytatta a történetet : — És a madárkák megértették biztatásomat, egy olyan, szép, illatos reggelen, mint a mai, hozzáfogtak újból az építéshez. Pár nap múlva ismét készen volt a fészek. Vidám csicsergésük ismét hangzott egész nap, Őszkor elutaztak, de tavasszal visszatértek újból. Most már nem kell félniök gonosz kezektől ; boldogan élik napjaikat! és mig az egyik teste melegével ápolja a kicsiny családot, a másik naponkint ellátogat ide, hogy kivegye részét reggelinkői, melyet hűségesen megoszt párjával . . . A virág még mindig nem volt odatüzve Dezső gomblukába. Hiszen az ifjú, a bájos