Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.
1896-04-12 / 15. szám
4 PÁPAI KÖZLÖNY 1896. április 12 Interpellálják, szemrehányásokat is tesznek a rendőrkapitánynak ezért, de a mi rendőrkapitányunk igen is angol flegmával bir az ilyen támadásokkal szemben. Pilátusként mossa a kezeit és igen ügyesen tudja a támadásokat riposztirozni. Azzal védekezik, hogy nem ő tehet róla, hogy a Csóka társulat április hóban nem jöhetett el. Május hóra eljött volna a társulat, de ő a közönség egeszségere is vigyáz, s nem akarta, hogy a meleg időjárásban a közönség összefőjjön. Na tessék, ki meri most a rendőrkapitányt azzal vádolni, hogy a közönséget egy kissé meg akarta táncoltatni. A legjobb akarat mellett se.n szabad ezt ily körülmények között a közönségnek feltételezeni s nolens volens el kell ösmerni az intendáns jóindulatát. Én az igaz »Tamás« vagyok ebben a kerdésben, de mint krónikásnak ez megengedhető, már a meresz fantázia elvénél fogva. Tudja Isten ez a mi intendánsunk igen élelmes ember s tapasztalatból tudom, hogy nem mindig oda vág a hová céloz. Máskülönben akármily célzatból tette, okosan tette, legalább közönségünk is okulni fog ezen a penitentián. Nem elég csak társulatot követelni, de azt pártolni is kell. Éhesek leszünk szeptemberben 4 akkor aztán étvágyunkat ki is elégíthetjük. Ez a penitertia jóformán csak a hölgykőzönseget illeti, mert a férfiak részére a kávéház tulajdonosok pótolják a szórakoztatást. Alig múlik el hét, hogy egyik vagy másik kávéházban ne volna egy daltársulat, mely a színházi estét hanem is egészen, de némileg tudja pótolni. Azaz legyünk csak őszintek, egyesek talán még szivesebben járnak el a daltársulatok rr.eghallgatásara mint esetleg a szinházba. Sokkal erdekesebbek egyes pikáns bohózatok a daltársulat által előadva, mint egy francia szinmü a szinházban előadva. Volt is ám részünk ezekben a hetekbep Orpheum dolgában. Négy hét öta minden héten 3—4 napon át szórakoztattak bennünket a daltársulat tagjai. Valóságos vételykedés volt a kávéháztulajdonosok között, a daltársulatok miatt. Egyik kávéházban még alig fejezték be az előadásokat, már a másikban hirdettek egy másik társulatot. Különös a dologban az volt, hogy mostanában mindegyik daltársulat kitett magáért és minden tekintetben kifogástalan előadásokat produkáltak. Különösen a mult heti bpesti orfeumi társulat egész senzátiót keltett. A rendőrkapitány illetve a színházi intendáns esetleges penitentiája tehát voltaképen csak a hölgyekre sérelmes, mert a férfiak csak eljárogattak, mig a hölgyek — bár szivesen — a dekórum kedveért nem látogatják az ily előadásokat. Kisvárosi felfogás ugyan, de már nálunk ilyen az aristrokrata körben a felfogás, mit esetleges csak egy ujabbi özönviz változtathatna meg. Máskülönben még ez esetben sem fogadnék — inkább esküdnék — hogy máskép volna. Igy töltjük és pótoljuk mi férfiak az áprilisi szini évadot. Lassan, de biztosan megyünk, az intendáns szerint, a meleg májusi napok ?lé, azaz jobban mondva az ezredéves kiállítás megnyitása elé. Mert hát nálunk nagyban készülődnek a kiállításra. Az igaz, hogy nem , a város — mint ilyen — ad magáról életjelt, de a közönségünk közül sokan szándékoznak a kiállítás megnyitásán jelen lenni. Apropos készülődés a kiállításra. Igazán nem tudom mivel is szándékszik Pápa városa megünnepelni az ezredévet, mert eddigelé semmiféle éietjelt nem ad magáról. A rossz nyelvek ugyan azt állítják, hogy az ártézi kut helyen szobrot akarnak emelni, de ezt nem akarom hinni, ez csak olyan pápai kacsa hír, és csak rosszakaratra vezethető vissza. Majd csak megünnepli Pápa városa is a milleniumot, majd csak csinál valamit Fenyvessy. A honvédszobornak kell valami első és utójáték, majd csak kifundálja ezt valahogy — Pápa kedvence. Most még csak arra vagyok kíváncsi, mivel fogja a »Pápai Közlöny « megünnepelni a milleniumot ? Azt hiszem, a szerkesztőség várja ez évben az ezertdik előfizetőt s akkor nagy ünnepélylyel üli meg a milleniumot. Adja az Isten ! Frici. Az hirlik ... Az hirlik, hogy a küldöttség, mely a kultuszministerhez ment, sokat bizik a polgármester »jó arcában«. Az hirlik, hogy a gazdasági tanácsos most kezdi csak belátni, hogy az ö teendőit egy negyedmester is elvégezhetné. Az hirlik, hogy a Jókai kör legközelebb valakit le fog leplezni. Az hirlik, hogy a városi színházat a tavaszi év2dra egy Hippodrom társulat fogja bérbe kivenni. /U hirlik, hogy a Fenyvessy villában *evő két majom a millenium alkalmával diszrnhát kap. Az hirlik, hogy a plébánia templom harangjait baleset ellen fogják biztosítani. / vz hirlik, kogy Pápa városa azzal ünnepli meg a milleniumot, hogy az ártézi kut helyén szobrot készül emelni. Az hirlik, hogy Huszár Marcsa a legénységgel végleg leszámolt és ezentúl csak tisztektől fogad el megbízást. Az hírlik, hogy Treszka frájla nemsokára elköltözik Pápáról mert már nincs mit keresni valója. Az hirlik, hogy a daltársulat tagjai azt konstatálták, hogy a közönség nagy része tányérozás közben fejfájást kap es az udvarra kénytelen menekü'ni t\z hirlik, hogy Fenyvessy mostanában c^ak »Diszbeszéd«ek gyártásával foglalkozik. Az hirlik, hogy Bock papa szerelmes lett a lovába. / Az hirlik, hogy Pápán egy esküvő volt a mult hét pénteki napján, mely csü'örtököt mondott. Az hirlik, ho.;y a városunkban időző daltársiilat azt tapasztalta, hogy a közönség között vannak egyesek, kik a művészetet pénz helyett rézgombokkal fizetik. /\z hirlik, hogy a várkertben megtiltották a fiatal házaspároknak, nászutat tartani. rtz hírlik, hogy a csóthi plébánosnak csinálják már Ugodon a melegágyat. Az hirlik, hogy a noszlopi plébánost a feltámadás napja óta nem tudják feltámasztani. Az hirlik, kogy a daltársulat egyik nőtagjának igen jó kolera-turája van. Az hirlik, hogy a dohánygyárban legutóbb eltévedt kasziros frájla végre megkerült. Az hirlik, hogy a tegnapi katona hangverseny alkalmával néhány fiatal ember mielőtt, bement a Griff terembe megnézte a zsebét, valljon nem vesztette el a husz krajcárját. Az hirlik, hogy a tegnapi katona hangverseny alkalmáAal egyes hölgyek oly hangosan társalogtak, hogy majdnem a bombardót túlharsogták. Az hirlik, hogy Bock papának takarékossági szempontból a tegnapi hangverseny alkalmával nem volt étvágya. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 25-én rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozatát lapunk legközelebbi számában hozzuk. — Antal Gábor köszönete. Pápa város képviselőtestülete legutóbbi közgyűlésén Sült József indítványára Antal Gábor újonnan megválasztott püspököt Komáromban tartott esküté-. tele ünnepélyén táviratilag üdvözölte. Ezen üdvözlő ^táviratra Antal Gábor püspök e napokban a városi tanácshoz meleg hangú köszönő levelet intézett, mely levél a legközelebbi közgyűlésen kerül felolvasásra. — Küldöttség a ministernél. Pápa város kü'döttsége az állami tanítóképezde és polgári leányiskola építési ügyében csütörtökön a délutáni vonattal utazott Budapestre. A küldött séget Osvald Dániel polgármester ve zette. A küldöttség tagjai : Gyurátz Ferencz, Néger Ágoston, Siilt József, Barthalos István, dr. Koritschoner Lipót és dr. Antal Géza. A küldöttséghez Budapesten Láng Lajos városunk orsz. képviselője és Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő csatlakoztak. Wlassies kultuszminister a küldöttséget tegnap délben fogad'a. Lapunk zártakor még semminemű értesítést nem kaptunk a küldöttség fogadtatásáról. —- Zenés mise. Húsvét vasárnapján a plébánia templomban megtartott zenés mise kiválóan sikerült Ha n< n i g Gyula fokán'or és főr. S c h u 11 z Vendel tanár ur szakavatott vezetése mellett. »I)erli'c« C miséje nagyon kedves és fülbemászó accordjai igen kellemes benyomást teltek a hozzáértők ne«c annál is inkább, mert ugy a zenekar, mint az apácza növendékek a műkedvelőkkel egyetemb< n, valóban kitűnő ensemblét produkáltak. Graduale alatt Mozart F.-dur Bass-terze-tje igen jól sikerült. Offertorium álatt gyönyörűség volt hallgatni »Proch« dur Offertoriumát, melyet zenekar kísérettel F eh é r Dánielné urnő énekelt Bódai Zsigmond remek hegedű soló játéka mellett. Ily zenés misét s betéteket,