Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-01-12 / 2. szám

1896. JANUÁR 12 PÁPAI KÖZLÖNY 3 A memorandum, melyet alább egész terjedelmében közlünk, leghaiározottabbtn tiltakozik a közös vámteriilet ellen és az önálló vámterület létesítését hozza javaslatba. E kérdés komolyságánál fogva hisszük, hogy iparosaink és kereskedőink érdekeit tartjuk szem előtt, ha a benyújtott »Memorandum«ot egész terjedelmében adjuk. Tekintetes kereskedelmi és Iparkamara ! Az utóbb lefolyt 3 évtized alatt, a magyar kisipart fenyegető veszély folyion szélesbedő tért nyert és ennek közvetlen oka a monarchia másik felével közös vámszövetség immár oly tényezővé vált a mely Magyarország közgazdasági életének alakulására általánosságban félre nem ismerhető pusztító hatással van, különösen pedig a hazai ipar tönkre-tételének útját egyengetni, segíti ; egyforma igaként nehezedik az összes iparosokra, gátolja és elfojtja a belföldi ipar haladását. Ha ezen állapot továbbra is megfészkeli és fenntartja magát, ugy tartanunk kell a megtorlástól, a rázkódásoktól, az egész fennálló társadalmi rendre nézve végzetessé válható socziálisztikus törekvések fejlődésének következményeitől. E rázkódások ellenszerének tartjuk a közös vámszöveíség megszüntetése mellett az önálló vámterület létesítését, mert az ipar rohamos hanyatlásának csak a védvámos rendszer állhatná útját. Szomorú tapasztalatainkból könnyen rámutathatunk mindazon sérelmekre, bajainkra, a melyek egyedüli kútforrása az Austriával közös vámterület, mert hazánk nyers-terményei poSusa összerezzent aztán ki nos erőfeszítéssel kitámolygott a rózsafák közül. A fényes parquetten egy elhervadt fehér rózsa hevert . . . Szemébe könny szökött, de hirtelen felszáradt a lázas arc heve, lehajolt a virágért, s mintha nedves szeme mondta volna : Menyire hasonlít a te történeted az én boldogságom történetéhez ! . . . * * * Felnyitotta a azohácska ajtaját . . . ugyan az a rózsafény, ugyanaz a kedves homály mint mielőtt elment, csak lelkivilágában történt iszonyú változás. Hangos zokogással borult az édesen szunyodó kis nővér ágyára, fejecskéjét kebléhez vnnta és könynyei benedvesítették az alvó ezüstszőke haját. A kis Lili felvette égszínű szemeit és kezecskéi önkénytelenül az előtte heverő, félig hervadt, csokor után nyúltak, és ajka esdve susogta : — Ugye nekem adod édes Sasa e szép rózsákat ? És a szenvedő leány vonaglószivére szorított kézzel, remegő hangon felelt . . , . ígynek kivételével .... tom áron vándorolnak ki és midőn azokat feldolgozva vámmentesen hozzák be, drága pénzen vagyunk kénytelenek visszaszerezni. Kézmüiparosaink az importált cikkek feldolgozásában nem foglalatoskod nak, temérdek munkás munka nélkül bolyong, és ekkép a munkahiány következtében a munkás osztály sorsa bizonytalan és ingadozó lévén, állandóan a szenvedésnek, hogy ne mondjuk az éhségnek, teste és lelke elsorvadásának van védtelenül kiszolgáltatva. Ha még figyelembe vesszük, hogy a kézművest, az aprólékos iparüzőt, a gyárosok és nagytermelők a versenyből különben is kizárják, ugy ezen adatok elég alkalmasak arra, hogy az iparososztály türhetlen állapotának javítását sürgessék. Ezeknek előrebocsátása után teljes tisztelettel bejelentjük, miszerint a pápai ipartestület elöljárósága a fenjittisztelt czimnek 372095 számú nagy becsű átiratát tárgyalás alá vévén, egyhangú véleményekép a következő megállapodásra jutott. Tekintettel arra, hogy Magyarország közgazdasági érdekei minden irányban és teljes mértékben csakis önálló vámterület felállítása mellet érvényesülhetnek, a mennyiben a magyar ipar-gazdaságnak szembetűnően rohamos hanyatlása, a kisiparosnak a létért való kétségbeejtő küzdelme kizárólag az 1867. XII. t. cz. beiktatott vám, és kereskedelmi szövetségnek tulajdonítandó. Tekintve, hogy közel három évtized óta nehezedik e szövetség a magyar iparra, a melyet ez idő alatt az ösvény szélére juttatott, hogy immár csak a jajkiáltáshoz van ereje — a kiegyezés lejárta előtt mintegy sírjából emelkedik fel az elnyomott magyar ipar, hogy életjogait követelje, hogy a tisztességes munka árán jogos megélhetését biztosítsa és hogy kijelentse, hogy ujabbi 10 évre érdekeit feláldozni nem hajlandó, és tekintve, hogy a vámszövetség és közös vámterület keretein belül, a megnyomorított hazai kézműipar az annyira ohajtott felvirágzásra nem számithat és létérdekeit megóvni nem képes, ennél fogva az önálló vámterület létesítését követeli, mert e'től várja és reméli az anyagi jóllét 1 emelését a nemzeti vagyonosság gyarapodását . A szabadelvű humánus szellem nem tagadhatja meg az összes iparosságot közelről érdeklő és a magyar ipar felvirágzására czélzó jogos óhajunk teljesítését, miért is a szabadelvű humánus szellem nevében esedezünk a ,ekíntetes kereskedelmi és Iparkamarához. Miszerint sérelmeinket és óhajainkat az illetékes körökkel megismertetni és e részbeni alázatos véleményünket felsőbb helyre eljuttatni kegyeskedjék. A közönség köréből. Tekintetes Szerkesztő Ur ! Nem foglalkozom a hirlapirással. nem is szívesen kontárkodom e téren, de a kényszer adja kezembe a tollat, hogy ezen ázsiai állapotokat a nyilvánosság elé tereljem, melyek már valóban tűrhetetlenek. Teszem ezt azon meggyőződésben, hogy tek. szerkesztő ur soraimat b. lapjában közzé tenni szives lesz, mi "által némi remenyt táplálok, hogy az illető hatóságok kiknek hanyagsága okozza ezen tűrhetetlen állapotokat fiigyelembe fogják venni felszólalásomat és intézkedni fognak ezen bajok orvoslására. Nem tudom mily intentio vezette a hatóságot, hogy az országút mentén néhány év előtt a fakat kivágatta, mely azt eredményezi, hogy a mostani időjárás folytán a legnagyobb eletveszelylyel lehet csak kocsikkal közlekedni. Az ut hóval van boritva, az ut széle ki nem vehető és minden' pillanatban ki van téve az utas, hogy az árokban leli fel magát. Azt sem tudom elképzelni, hogy miért nem lettek ősszel az országút mentén kirakott kavics halmok leteritve ? A mostani hófergeteg ben ezeket teljesen hó fedi, és ennek folytán szinte csak az isteni gondviselésnek köszönhető, ha életveszély nélkül lehet az'országut mentén közlekedni, anélkül, hogy a kocsi vagy szánban ülők ki nem fordulnak. Ezen ázsiai állapotokhoz még ráadásul legutóbb egy alispáni rendelet is ki lett bocsájtva, hogy tilos a gazdasagi ^cselédeknek oly helyről, hol a sertésvész uralkodott, sertéseiket es hidlásaikat elhurczolnt. Nem lehetett volna ezen rendeletet »deje korán kibocsájtani ? Ép akkor midőn a cselédek hurcolkodása van, kell a drákói szigort alkalmazni. Minek engedték meg a sertéseknek vásárra való hajtását ? Tetszett volna akkor gondoskodni ezen óvintézkedésekről, nem most, mikor már a baj meg van. Ez az alispáni rendelet nemcsak a cselédekre, hanem a gazdákra is sérelmes. Ki tériti meg a kárt, melyet ugy a gazda, mint a cseléd szenved ezen alispáni rendelet folytán ? És ezt tűrni kell, mert ezen réndelet nem idejekorán lett kibocsájtva. Valóban ezek a mi állopataink rosz^ szahbak mint az ázsiaiak. Nem törődi senki semmit, serajiivel. Minden rendb

6 van, csak az adót fizesse a Iakossag. N° de ebben aztán példás magaviseletet tanúsítanak. Fizetünk szépeo, de kapni nem kapunk semmit. Fizetjük a*: útadót, de azért nincs utunk, a melyen életveszély nélkül közlekedhetnénk. Hát jól van ez igy ? Jelenlegi felszólalásomat ebben a formaban teszem, azön reményben, hogy az ilierő hatóságok intézkedni fognak ezen tűrhetetlen állapotok megszüntetésében. Ha nem látnék azonban eredményt, ugy találni fogok utat és módot magamnak, hogy ezek megszüntetése felsőbb helyről legyen elrendelve. Ebben a reményben mondok is köszönetet t. szerkesztőnek ezen sorok közléseért. Egy megyebizottsdgi tag. & mait kétr<íi. Feltett szándékom volt, hogy e héten a szokásos fénykép felvételeimet eszközlöm a korcsolya jégpályán s az fogja képezni megemlékezésem tárgyát, de legnagyobb sajnálatodra ne<u sikerült a tervem.