Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.
1895-01-13 / 2. szám
2. 1895- JANUÁP 13. uj borítékkal ellátassék s újra irattárba helyeztessék. Ily gazdálkodás megy nálunk a városháznál ! Bizony, bizony, a mi közállapotaink egyptusabbak az egyptusiak kasztrendszerénél. Ha igy folytatjuk, hova jutunk ?. Tudtunkkal egész sora a hasznos és szükséges közérdekű dolgokban hozatott képviselői határozat, de nem látunk semmi eredményt. A képviselőtestület a szükséges intézkedések megté telére a városi tanácsot bizza meg, a városi tanács pedig rábwza a dorozsmai szélmalomra A helyett, hogy szorgoskodó elmét, munkálkodó kezet látnók azok megtestesitésére, könnyelmű feledékenységet, keleti tetlenséget és renyhe semmivel való törődést kell minden alkalommal tapasztalnunk. Nem kell nagyon messzire mennünk, ott van a polgári leányiskola ügye. Tudjuk mily válságos ponton áll. A közgyűlés határozott is e kérdésben, fel is ment a kérvény a ministeriumhoz, ott is fog rekedni évekig, ha nem fognak utánna járni. Az ily kérdesekben nem elég ha kérvényezünk. Tessék a polgármester elnöklete alatt küldöttséget meneszteni a ministerhez s ily módon elősegíteni, ezen évek óta vajúdó és reánk életkérdéssé vált ügyet. Ez ártani semmiesetre, de használni, igenis használt volna. Ha nem is rögtön, de evidentiába lett volna tartva, igy azonban ott hever, a hol a mi közgyűlési határozataink. Ott van a kórház ügye, Ezen küldöttség egyidejűleg ebben a kérdésben is intézkedhetett volna, hisz jól tudjuk, hogy a mi polgármesterünknek oly jó arca van, hogy tőle a miniszterek nem tagadhatnak meg semmit. Vagy talán nem ugy van ? Miben áll a Major utca rendezése? Miért nem sürgetik az építészeti és szépészeti bizottság véleménye . jelentését. Hisz ez szégyen, gyalázat, hogy éveken át nem lesz sürgetve egy oly jelentés, mely közgyűlési határozat alapján lesz hozva. Máskülönben ez a bizottság működésére is szép világot vet. Volnának még több ily ügyek, melyek a városi urak aluszékonyságára vezethetők vissza, de nem ez volt célja felszólalásunknak, hogy mindezeket pertraktáljuk, hanem hogy általánosságban figyelmeztessük őket kötelességük teljesitésere, Azt hisszük, hogy alig akad városunkban egyén, ki ezen felszólalásunkban személyes indokot lát. Távol van tőlünk hogy akaratlanul vádoljuk olyannal a városi tanácsot a mi talán nem való volna az igazi tényállással szemben. Mi ezen felszólalásunkkal csak azér lépünk a nyilvánosság terére, hogy a városi tanács helytelen eljárását regisztráljuk s az intéző köröket ezen lethargikus álmukból felköltsük. Ébredjünk, még van idő! Utóvégre városunk fejlődése s viszonyainak javítása oly fontos közérdek, hogy az előtt meg keli hajolni a rideg fiskális szempontnak. Ne aludjanak jó urak ott a városházánál hanem dolgozzanak, mert csakis ez esetben mondhatják majd, hogy kötelességüket teljesitik. Ha peMit csinálnak a városháznál ? Erre azt hisszük chorusban s egyhangúlag azt mondhatjuk, hogy s e mmit. Alusznak s áimodnak a boldog jövőről. Tudjuk mindnyájan, hogy ez nem jól van igy, egyik a másiknak panaszolja a tűrhetetlen állapotot és dacára mindezen feljajdulásnak, nem iparkodunk ezen segiteni. Mindenki belátja a mostani helyzet kárhozatos voltát, végnélkül hangoztatja a bajok orvoslását, mintha ne 1 is ő, hanem Péter vagy Pál lenne hibás. Pedig rajtunk áll segiteni, orvosolni a bajokat, javítani a helyzeten. Arról mindnyájan meg vagyunk győződve, hogy a városi tanácsnak, kik hivatva volnának a város belső ügyeit vezetni, nem törődnek semmivel. Semmi megfontolás, semmi gondolkozás, hanem mindent vaktában, mc -*ondolás nélkül cselekednek. Tekintsenek csak szét azok a jó urak, kiknek kötelességük volna a város polgárainak jobb sorsot teremteni, mit cselekednek érdekükben ? Annyit mint semmit. És amit tettek, abban sincs köszönet. A képviselőtestület által hozott határozatok rendesen ad akta tétettnek s valahol ott heverésznek a poros irattárban anélkül, hogy valaki törődnék vele. Van eset ugyan reá, hogy egyes képviselőnek eszébe jutt évek után, hogy ez vagy más határozat felől kérdést intézzen s ekkor előkerül a határozat a lomtárból, de csak azért, hogy meghalni Rózsi. Rózsi, az ő egyetlen leánya szemfénye, büszkesége. Nemsokára megnyílik a ház ajtaja. Kilép rajta valaki s megindul. Öreg Csergő Balázs utana megy. És észreveszi, hogy az ajtót nem csukja be maga után. — Miért nem csuktad be, Gábor ? — Ej mit! Ne feltse kend, nem jönnek en hozzám lopni. Öreg Csergő Balázsnak nincs több szava erre, hanem egyszer csak megszólal. — Eredj csak, Gábor. Én még elnézek az orvosért. Hat ha ha segíthetne. S ezzel be sem várva a feleletet, viszsza fordul. S mig az a másik nagy, erős leplekkel megy tova, az öreg csaknem futva siet vissza ahhoz a házhoz, honnan megindultak, S annak az ablaka alatt megáll. S betekint rajta a szobába. Igen ez a szoba, hova egy evvel ezelőtt az ő Rózsi lányát asszonyául vitte be Szabó Gábor. Szabó Gábor, ki első legeny volt a faluban. Nem ugyan gazdagságra, hanem legénykedésre nézve. Lányok bolonditója asszonyok csabitója. Uh hogy az ő Rözsikájanak is meg kellet szeretnie ! Meg kellett szeretnie halálosan ; mert akkor meghalt volna bujában, ha nem adta volna hozzá, most pedig meghal bánatában utána ! Átkozott a perez, melyben hozzá adta, de még átkozottabb az az óra, melyben Szabó Gábor megfeledkezett a nagy szerelemről, a mit az ő Rózsikája érzett iránta s hűtlen lett hozzá! Hűtlen lett £egy asszony,, egy mindeki szeretője miatt s boldogtalanná tette örökre ! Megátkozta azt a küszöböt is, mikor ki vitte innen a lányát, hogy soha többé át nem lepi. És mégis most azért jött vissza, hogy megtegye. Hogy menjen abba a házba, honnan a lányát a halál jegyeseként hozta gyászos özvegység rövid idejére s hova soha be nem lepett volna. De most . . . De most ugy vonja be valami ellenállhatatlan erővel. Ésnem bir neki ellenszegülni, Meg most is a fülében az a gúnyos megvetés, a mi Szabó Gábor kegyetlen szavait követte. Akár csak azt az asszonyt hallaná, mi kor nevetve mondta neki. — Mit gondol Csergő Balázs uram ? Kell is nékem a maga lányának a drágasága ep az ura kezéből! Bátor ha akarnám, azt is elhozna neken a Gábor ! Mert ugy volt, hogy az esküvő után nemsokára rebesgetni kezdték hogy Szabó Gábor Gyöngyös Eszterhez jár, azt szereti. De Rózsi nem hitte el ; nem akarta elhinni mindaddig, mig egyszer el nem tűnt a nyakra való drága, kis arany keresztje, mi anyjától maradt rá emlékül, És volt a ki ezt az arany keresztet Gyöngyös Eszter nyakán látta. Hát akkor vitte el a lányát Csergő Balázs Szabó Gábortól. És az egész falu előtt végig gázolt a becsületén, hogy nem csak hűtlen a feleségéhez, de még tolvaj is, ki a felesége drágaságait a szeretőjének hordogatja. Akkor haragra, átokra fakasztotta az. a nevetés, a minek kíséretében Gyöngyös Eszter tisztázni igyekezett Gábort a vád alól. De az a nevetés a mit most hallott, mikor a lánya megölőjéhöz könyörgött, az nem hagyta nyugodni. S most ott áll a ház ablaka alatt ^megint. Bent ég a gyertya, különben csendes minden. Egyet gondol s a következő pillanat* ban belep a kapun. Nesz nélkül megy át a« udvaron, be a konyhába és megnyitja a szoba ajtaját. És a másik pilllanatban bent van. Az ajtó csikordulására valaki felemelkedik a fehér puha ágyról. Egy asszony. Öreg Csergő Balázs vissza toppan tőle. Rá mereszti a szemeit s aztán kitör belőle a meglepetés fékezhetetlen dühe. — Hát te vagy az Gyöngyös Eszter ? Hát te tőled ment el Szabó Gábor a lányom halálos ágyához? 1