Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-12-01 / 49. szám

elitélik. Tömörüljenek és alakuljanak párttá, mely a hatalmaskodók túlkapásait megelégelték. Tegyék diskussio tárgyává a közgyűlés napirendjére tűzött kérdéseket s innen induljon ki, mindaz, a mi közérdekeinket helyes irányba terelni és vezetni hivatva lesz. Szellemi vezéreket válaszanak, kik a közgyűléseken felszólaljanak a közjó érdekében és azokat támogassák. Ez az a mi most hiányzik nálunk a közgyűlési teremben. Ezen szervezkedéssel véljük mi ezen abnormis állapotoknak gátot vetni, és most városunknak minden jó, szép és nemes iránt fogékony egyéniségéhez fordulunk, hogy a felvetett eszmének testet adjanak. Tömörüljenek és szervezkedjenek, alakítsanak égy kört, melyből eszméiket a közgyűlési terembe vigyék, otegyesül t erővel planxtot képezhetnek, mert csak igy remélhetjük, hogy köz ügyeink egészséges alapokra lesz fektetve, és hogy az eddigi laza, felületes és minden magasabb eszmét nélkülöző közügyeink helyébe öntudatos és egészséges városi adminisztrációt kapunk. Pollatsek Frigyes. Újra Láng Lajos. Altalános köztetszéssel logacbatott városunkban, lapunk mult számában megjelent »Láng Lajos« cimil vezércikkünk, mely Pápa város közönségét felhívta, hogy közügyeink és közérdekeink hü ápolóját Láng Lajost válassza meg díszpolgárának. Nem volt szándékunk ez érdemben egyelőre felszólalni, amennyiben megvár!uk volna a fejleményeket, de felszólalásunk egyeseknél oly megjegyzésekre adtak okot, melyekre hírlapi kötelességünknek tarjuk reflektálni* Ha nem is vádképpen hangoztatták, de megjegyzést tettek arra nézve, hogy nem most, hanem már néhány évvel ezelőtt kellett volna ezen felhívást intézni Pápa város közönségéhez, hieit Láng Lajos áldozatkészsége és közügyeink iránti buzgöikodása nem mai keletű. Nos, mi egy tekintetben igazságot adunk ezen megjegyzésnek, de nem viselhetjük el ezt egész teherként. Nem mi vagyunk okai, hogy Pápa város képviselőtestülete nem ébredt fel évekkel ezelőtt öntudatra és nem ősmer

;e el Láng Lajos önzetlen áldozatkészségét városunkkal szemben. Mi bíztunk ebben, hogy a képviselőtestület. ezt megteszi ; nem tette eddig, kötelességet teljesítet tünk, midőn ezt mos* megtettük. Azt hisszük ezért nem érhet vád bennünket, mert azt mondja a közmondás: x-inkább későn, mint : soha.« Hangoztatva lett, hogy lapunk i több izben állást foglalt Láng Lajossal | szemben és őt lapunkban meg is támadtuk. Csodálkoznak tehát, hogy egyszerre Láng Lajos mellett kardoskodunk s őt di-zpolgárnak ajánljuk. Valóban nevetségesnek tartjuk ezen egyének megjegyzéseit és nem is mentségül, mint inkább annak bebizonyítására szorítkozzunk, hogy ezek az urak kik ezt rójják fel bűnül, egyáltalán nincsenek tisztában, mi is a sajtó tulajdonképeni hivatása. Az tény, hogy mi Láng Lajos ellen több izben felszólaltunk. De miért ? Azért, meJfc a város közohaját véltük tolmácsolni, midőn őt figyelmeztettük, azt hozta fel okul, de a dolog rejtélyét csak kevesen ismertük. * * * Hét éve, mióta ott jártam Máramaros vadregényes bércei közt. Az ember szinte levetkőzi a testet magáról, jár-kel a természet eme pazar fénnyel megáldott helyein. Alacsony tölgyes erdők lesznek egy merész hajlással égbenyúló havasokká, melyekből, mindmegannyi óriás sziből futnak szerteszét a kristály vizű vékony erecskék, hogy a bércek alján rohanó hegyi patakká egyesüljenek. Az erdő vadjai szinte tudják, hogy itt övék az egész mindenség : zavartalanul, félelem nélkül sietnek a csörgedező forrásokhoz. És az ember megáll, néma csodálattal eltelve, valami büverő bilincseli le, hogy valamiképen meg ne zördüljön az avar lábai alatt, s el ne rémítse a félénk őzborjukat. Szóval érzi az ember, hogy nem otthon van, hogy nincs jogában hatalmaskodni a más tanyáján. Három hétig élveztem e szép vidéket Hajnal Gerö bátyám páratlan vendégszeretetéből. Igaz, hogy a háza tájékát mai napig sem tudnám leírni, de annak oka legkevésbbé Gerő bátyánkban, hanem sokkal inkább az én természet-rajongásomban rejlett. Hajnaltól késő alkonyodásig az erdőket bujkáltam, otthon alig-alig töltöttem egy pár órát, a mire többször meg is jegyezte Gerö bácsi: „Öcsém ! ha hozzánk jötél, ne csavarogj mindig. A jő Máli néni fogta pártom : „Ne bántsd öregem, hadd töltse kedvét 1 szólt kedves nyájas mosolygással. Gerő bácsi minden bosszankedása dacára is tettem egy-egy hoszabb kirándulást, melyről kis hugocskám, a Gerő bácsi 11 éves kedvenc leánya sem maradhatott el az ő elválhatlan, vele egykorú barátjával ; Túri Jóskával, egy falusi suhanccal. Egy ilyen hosszabb sétánk alkalmával egy remek festői képe tárult fel előttem a természetnek. Évszázados fáktól környezve, mint egy óriási madárfészek terült el egy gyönyörű kerek tisztás, bársony szőnyeggel bevonva, melyet mintha tündér kezek hímzettek volna ki sok ezer virággal. Mikor kiléptem a tölgyek sötét sátora alól, ide erre a meseszerű, keleti pompájú ligetbe : szinte önkénytelén meginogtak térdeim, hogy leboruljak a mindenség hatalmas, bölcs alkotója előtt, ki megadja kinek-kinek, a mi szükséges és teremt sok ezer világot, mindent a legbölcsebben berendezve ; ki alkotá a természetnek eme jelentéktelen, alig számbavehető, mégis bebilincselő parányát is. Ha a nagy mindenség a természet temploma, ugy ennek a helynek a szentek szentjének kell lennie, hová csak megoldott saruval lehet belépni. Mystikus, titokzatos környezet volt ez itt I Alulról a sötétzöld fü közül a kikandihogy jöjjön körünkbe, mert ő városunkban szívesen látott vendeg. Ezzel azt hisszük nem vontunk le Láng Lajos érdemeiből, melyet városunk közügyei érdekében kifejlett. Az, hogy felhívásunknak nem engedett, az még nem involválja, hogy nem ismerjük el az ő érdemeit. Mi egyformán ostorozzuk az igaztalanságot, de ugyanakkor méltatjuk az érdemet is. Ma ellene, holnap mellette, ugy amint a közérdek azt kívánja. Mi egy mértékkel mérünk. Hogy Láng Lajos többszöi i felhívásunknak nem engedett s nem látogatta meg választóit, annak okát mó'agosan megtudtuk- Nagyon helyesen tette. Egy Láng Lajos megvárhatja, hogy több tiszteletben részesítsék, mint a legutóbb ittléte alkalmával egy pár önérdekű uri ember, számára jelenetezett. De más különben ne feszegessük ezt. Darázsfészek ez, melybe most még nem nyulunk be, de azért lesz idő midőn a fészekbe teljesen bemarkolunk. Végül azon megjegyzésre, hogy ki lesz az, ki Láng Lajos diszpolgárságát a képviselőtesbüleínek inditvá nyózni fogja, arra már feleljenek azon városi képviselők, kik szebb jutalmat nem adhatnak és elösmerésöknek méltóbb kifejezéssel nem róhatják le hál1 ójukat, mellyel Láng Lajosnak már régen tartoznak. Az a szoros kapocs és meleg rokonszenv, mely városunk lakossága és Láng Lajos között évek hosszú során kifejlődött, kétségbevonhatlan bizonyíték arra, hogy örömmel ragadja meg a jelen alkalmat, miszerint ezen állandó ügybuzgóságért, melyet városunk orsz képviselője városunk közügyei érdeké káló berki kökörcsin és sárga szironták illata áradt ég felé ; oldalról a széles, terebélyes tölgyek vetettek nagy árnyékot, s cz által kísérteties félhomályba borították a tisztást ; felülről a nap aranyos sugarai szűrődtek keresztül, s ott lebegtek az árnyék tetején, mintegy vivódva egymással a két ellentétes elem. Küzdött a fény az árnnyal, az emberben pedig a csodálat az imádattal. Leheveredtem, hogy annál fogékonyabb legyen lelkem a kellemes benyomás iránt. Piroska is leült ; a göndör Józska pedig lábaihoz kucorodott. Űgy-e gyönyörű hely ez Piroska '? ! kérdeztem kis hugocskámtói. Piroska helyett a Jóska gyerek szólalt meg : „Bizony Sándor úrfi, jó volna ide hajtani a leheneket! Bosszankodtam a fiu ostabaságán, azután többet nem szóltam hozzájuk. Piroska a nélkül is türelmetlen kis lány lévén, hamar megunta a hallgatást ; fülönfogta Jóskát és elmentek kószálni, de csakhamar visszakerültek. A Piroska fején vadvirágokból összeróva csinos kis koszorú diszelgett. Örökké mosolygó feketeszemeivei, vakitófehér fogaival, barna napsütötte arcával, tüske-tépte ruhájával ugy nézett ki, mint egy cigánykirálylány. „Szép menyasszony vagyok Sányi bácsi" ? kérdezte kacérkodva. — „Az a kérdés, van-e vőlegényed