Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.
1895-10-20 / 43. szám
Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félevre 3 frt. Negyedévié 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 15 kr. — es Nyiltterek fclvetetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Hirdetések juk működni, ki az alispánt saját nézeteivel suggerálta, de az most már mellékes, a fődolog a tény, mely elvitázhatlan bizonyíték arra nézve, hogy most már elérkezett az idő a cselekvésre. Megérett a gyümölcs ! Önálló törvényhatóságának kell Pápa városának alakulni ! Ez legyen a jelszó. Ezt tegye megfontolás, vita és határozat tárgyává a város képviselőtestülete. Az idő és alkalom sohase volt és talán nem is lesz oly kedzezö, mint a jelenlegi halyzetben. Rajta tehát ; tegyünk és dolgozzunk a fontos cél elérésében. Már magában azon tapasztalt tény, hogy érdekeinket képviselő megyei bizottsági tagok oly gyér számmal jelennek meg a megyegyűlésen, mely körülményt annak is tudjuk de, hogy a mizerabilis közlekedési viszonyok miatt, egy ily veszprémi utat szívesen cserélnék fel egy háromszori budapesti úttal, eléggé i Mustrálják a helyzetet és most már a kényszer hatalma alatt állunk, mely az önállósítást követeli. Több izben meghányt-vetett dolog m á r ez s i g y f e 1 e s I eg'esez úttal is felsorolnunk mindama jogunkat, melyek Pápa városának önálló törvényhatósági joggal való felruházása, mintegy megkövetelik. Nagyon is sokszor éreztették vej lünk a gyámkodást, ideje már, hogy belássuk, miszerint 'túlléptük már a gyermekévek korát, benőhetett már a fejünk lágya. Nem az első eset és ha igy megmaradunk nem az utolsó eset, hogy a megye törvényhatósága az ily contra határozatokkal a város képviselőtestület tekintélyét és reputációját sérli. Az ily következetteségek után be kell látnunk, hogy ez igy nem mehet és hogy merőben felesleges és célszerűtlen is egy homogén érdekű hatóságnak, mint a vármegyének szükségtelen és felesleges gondnoksága, Készséggel elismerjük, hogy ily fontos tárgyban elhamarkodva ítélni nem szabad, de a tapasztaltak után most már „érett a gyümölcs" és elérkezettnek látjuk az időt, hogy városunk régi óhaja teljesedésbe menjen. A cél, melyet ezzel elérünk igen üdvös, nemegyébb, mint városunk közjava, a polgárság közös érdeke. Köztudomású dolog, hogy közigazgatásunk mai rendszere gyökeres átalakulásnak néz eléba s igy ha valamely városnak vannak komoly, életrevaló tervei, melyek a törvényhozó Most már megérett a gyümölcs ! Felesleges talán újra felemlítenünk, hogy aspirációnk érvényesítésében, melyeket a haladás elve utján iparkodunk célhoz vezetni, nem egy esetben bénitólag nehezedett reánk a vármegye hatóságának gyámkodása. Mi már több izben szóllaltunk fel ez ügyben és megmutattuk az utat arra nézve, hogy mikép kellene ezen gyámságot lerázni nyakunkról, de mindhiába. A legutóbbi megyegyűlésen megújuló eset talán meg fogja érlelni a város intéző férfiaival felszólalásunk fontosságát és ezen tűrhetetlen állapot megszűntére megtesszik majd a szükséges lépéseket. A megye törvényhatósága ugyanis a városi képviselőtestület óriási többsége által hozott határozatot, mely a pápa-csornai vasútra aláirt 50000 frt kölcsönnek a város kezelése alatti alapítványi pénztárból leendő felvételét határozta nem hagyta jóvá. Ezen esetben nemannyira a dolog érdemét, mint inkább városunk képviselőtestülete tekintélyét látjuk megcsorbitva. Jóllehet ezen ügyben a városi adminisztráczió egyik titkos kezét látDiadal. A mint ott feküdt a chaiselonguon s összefont kezeit szép, formás feje alá téve, ! álmos, fátyolozott szemeivel kacár bágyadt- j sággal fikszirozta a szemben ülő "Térfiit, ugy tűnt fel, mint egy király-tigris, ki ké- j nyelmes lustálkodásában fejedelmi gyönyör- : rel lesi a menekülésre már nem számító s magát már-már megadni készülő áldozatnak minden moccanását; kinek kicsinyes érzésektől ment, királyi szivében kéjt és gyönyört buzogtat áldózatjának vergődése és vonaglása. Egy jóidéig maradtak igy szótlanul, mozdulatlanul. Mindketten gondolataikba mélyedve, alig vették észre a müveit lelkek által szinte ösztönszerűleg rettegett, kínos szünetnek jelenlétét s ha egy pillanatra át is suhant telkükön a mélységes csend kellemetlen érzete, már a másik percben elfeledtette ezt velők az egymásról való gondolkodás. Végre is a férfi törte meg a csendet ; fölkelt a. fauteuilleböl s kalapját, keztyüjét kezébe véve kissé gúnyosan, szinte édesen mondotta, miközben meghajtotta magát. — Megengedi, hogy elbúcsúzzam ? A szépséges királyi vadállat, mint a ki teljesen biztos a maga dolgában s igen jól tudja, hogy zsákmányának szökési kísérlete csak egy pár pillanatig tartó léha remény, hanyagul csúsztatta ki jobb kezét feje alól s a férfi felé nyújtva közömbős, színtelen hangon szólt a távozni készülőnek : Megengedem Dömös ! Isten veled ! Oly hangon mondotta, mintha az előtte álló férfi jelenléte, vagy elmenetele egészen közömbös lenne reá nézve, mintha nem is ő lett volna az, ki minden ügyességével s az asszony-lélek minden furfangjával azon iparkodott eddigelé, hogy ezt az izmos, barna szép embert magához kösse. A férfi lehajolt a feléje nyújtott puha, meleg kézhez s megcsókolta. Azután egyszerre ugy érezte, mintha fejébe rohanna összes vére ; nagy, domború melle zihálni kezdett s egy pillanat múlva ott feküdt az asszony lábai előtt, mint valami szerelmes gyerek s ugy gügyögött valami szörnyen Ízléstelen, bolond dolgot : Mért gyötörsz, mért '? én szépséges kínzóin . . . mivel erdemeltem meg tőled ezt a gúnyos hidedséget, hát olyan nagy bűn | az, hogy nagyon, de nagyon szeretlek . . . . S az asszony, a karcsú, az élettől duzzadó némber az első pillanatban diadalmasan és ragyogó, nyilt megelégedései nézte az erő eme alázatos meghunyászkódását, ennek a hatalmas, nagy szál ember puha lelkének gyáva vergődését, de a másik percben már valami sajátszerű, különös melegség szaladt végig testén, mely arcának örvendő, büszke vonásait szomorúvá, szelíddé formálta át. Az a melegség, melyet már rég nem érzett szivén átömleni s melyet eddig első, homályos nyilatkozásában még mindig sikerült makacs önuralmával megfojtani, az a melegség ma már rég nem tapasztalt közvetlenséggel és erővel támadta meg lelkét s már-már diadalmaskodott az ostromlott erősségen. midőn egyszerre csak eszébe villant a mult s midőn megszólalt hangjában a tréfás guny, előadásának játszi jókedve még csak sejteni sem engedte, hogy milyen nagy veszedelemben forgott ennek a szép asszonynak szinte boszanlóan érzéktelen szive. — Iván ! keljen fel s ne érzelegjen. Sokkal jobban Ismerhet, semmint ne tudná ?
