Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.
1895-10-06 / 41. szám
V. évfolyam. Pápa, "í895 okféber 4t. szam, KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETIL >P. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Kgyes szám ára 15 kr. és Nyiltíerek felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Hirdetések Lapunk éidekében. Lapunk mai száma már az V. évfolyam utolsó negyedébe lép, melyre a lap t. barátainak támogatását kérjük. Mi használjuk a megrovás hangját ott, a hol erre szükség van. Vélemé nyünket, meggyőződésünket — mely csupán a közvélemény hü viszhangia - mondhatjuk nyiltan, loplezetlenü' 1. Lapunk előli/.eiési dija aránylag oly csekély összeg, mely — tekintettel az áltaV előmozdítandó czélra — szóba sem jöhet, — és mi meg vagyunk győződve, hogy vároamk és megyénk nney közönsége megérti'a mi szavunkat és bizalmával megajándékozva támogatni lógja a »Pápai Közlöny« független közérdekű hetilapot, melynek főtörekvése, hogy hű tükre legyen Pápa város és Vesz p rém megy ének s annak mindenkor ja vár 1 szolgáljon. A »Pápai Közlöny < szerkesztősége. A „Pápai Közlöny" ára : Kimész évre 6 frt 12 korona Fél évre 3 frt; 6 korona Negyed evre I írt 50 kr. 3 korona. Az előfizetések és hirdetésekPollaísek Frigyes felelős szerkeszt "és kiadótulajdonos cziniére küldendók. mm i arca. XE- L^h? pár (Dolgozó szoba. Két oldalt ajtó. Jobbra nagy Íróasztal, háttérben fegyvertartó.) Hektor (belép): Kerestek . . . Különös .. . Különben ez nem változtat a dolgon. Párbajom lesz. Talán békésen is elintézik, de elvégre, ha vér is folyik.... Bátorság az egész . . . Belépek ma egy divat kereskedésbe, hogy a feleségemnek valami meglepetést szerezzek. A boltban meglátok egy bájos, barna lányt. Micsoda leány! Megpezsdült a vérem. Házas ember vagyok az igaz. De bát annyira csak nem vagyok rabszolga, hogy egy szép barna leányt meg se bámulhassak. Csodálatosan szép szemei voltak. Két izzó fekete golyó. Persze csak esztetikai szempontból gyönyörködtem benne. Megnéztem, mint ahogy megnézünk valami klasszikus szobrot, vagy egy Tizian festményt. Persze, hogy csak azért ragadott el a szépsége. ^OKTÓBER 6. ifi* Mély fájdalommal és a nemzeti dicsőségtől vegyes érzelmekkel üdvözöljük a felkelő napot, mely ezelőtt 40 évvel egy nemzeti mártír halálának tanuja volt. E nap az, melynek emlékezete soha el nem mosódik, a mely felett nincs hatalma az enyészet birodalmának. Ünnep lesz ez mindig, mig magyar cl e földön, a gyász és dicsőség ünnepe. Magasztos erénye volt mindig a magyarnak az önfeláldozó hazaszeretet, de annak legragyogóbb példái 1849. október ö-ról vannak beírva a történet könyvébe. Egy nemzet — m^ly 300 éves szolgaság után szabaddá lett, másfél évi dicsőség teljes közdelem után elbukik az ármány és zsarnoki hatalom túlerejével szemben. A hősök kezéből kiesik a fegyver, porba hull a zászló s aztán . . . elsötétül a nap, megindul a föld és a magyar szabadság templomának kárpitja ketté hasad . . Es azután bekövetkezett a lésendaszerü rege a csillaghullásról és százszorosan ismétlődtek Golgothának vérfagyasztó jelenetei. Elfogódik a lélek, elszorul a kebel, ha megpillantjuk az emlékezet I világánál ama kornak jeleneteit, me! lyet a történelem „szabadsági harc z^-nak, a nép pedig igazi ha1 misitatlan geflniczióval „ m agyar! v i l á g"-nak nevez. Rövid veröfényre hosszú borult idő következett és azok a névtelen félistenek, azok a mithoszszerü hősök, kik a magyar nemzet alkotmányos s z al) a d s ágán ak kivívás á ér t, százszor néztek szembe a csatamezőn halállal, hazaszeretetüket — mint az Üdvözítő Jézus — verőkkel pecsételték meg. Bitófa, bakó és a börtön borzalmai kellettek ahhoz, hogy a magyar nemzet megsemmisíttessék, a nemzetek sorából ki töröltessék. De a magyar nemzet föltámadott halottaiból, miként a meghalt Lázár föltámadott az isteni Mester szavára. „A zsoldos szablyák ezrein győzött a kor szelleme" és az elpusztuló kert fái újra virágoznak és gyümölcsöt teremnek. Nekünk utódoknak kötelességünk a kertet ápolni, gazdagítani. De hogy ezt sikerrel tehessük, ne feledjük el a multat, mert annak emlékein, hagyományain nyugszik a jelen s épül föl a jövö. Véletlenül egyszerre megyünk ki a boltból. Mind a két keze tele van holmival. Hirtelen lecsúsztatja parányi marokin kötésű noteszát. Mellé ugrok, felkapom. Éppen azon töröm a fejem, hogy micsoda szép frázisokkal adjam át neki, mikor egy hossza nyurga legény, aki már élőbb is a kirakat előtt ácsorgott hozzálép és megszólítja. Feltámad bennem a lovagias ember. Hm, egy aszfalt betyár. Igazi díszpéldány. No megállj ! De hiszen én is . . . En, én vagyok, hát az egészen más. Odafordulok hozzá ; — Uram, ön . . . Véletlenül hozzámért a könyökével. — Ügyetlen, kiáltám. — Maga az 1 — Szemtelen! — A névjegyét! — Tessék ! Azzal rohanok a szép ismeretlen után, a ki lovagias szó-beszédünk közben elsietett. Nem látom sehol, de meg fogom találni. Szerencsére a kezemben a könyvecskéje. Lovagias kötelességem visszaadni neki. (Lapozgatja a noteszt.) Levél is van benne. Bizonyosan neki szól. Egy névjegy. Eh, ez nem az, a másiké . . . Hogy is liivják az ellenfej lemet? Wladimir Kázmér. Ugy látszik, dupla | lengyel. Remélem, hogy nem kell vele közelebbről megismerkednem. A klubban két jó barátomat kértem fel, hogy legyenek a segédeim. Dubrnel békeszerető ember, azt hiszem iparkodni fog az ügyet tintával elintézni. Boisvilain tul érzékeny ember, az összecsomósodott becsületbeli 'kérdéseket karddal szereti ketté vágni. Mást kellett volna helyette választanom. Nem is gondoltam rá, de hallotta mikor Dubrnellel beszéltem. Mindjárt ajánlkozott második szekundásnak. De hol késnek a barátaim?.. Még semmi hir sincs róluk. Éjfélig vártam rájuk a klubban, de nem tértek vissza. Végre is haza jöttem. (Elgondolkozva.) Holnap a becsületért az életem teszem koczkára . . . Néhány meleg bucsu szót írok még a feleségemnek. (Az Íróasztalhoz ül.) A szegény a szomszéd szobában alszik s nem is sejti, hogy az ő Hectorja ... az ő szép Hektorja, amint mondani szokta az édes, meg mások is ... (A szomszéd szobából kopogás hallatszik.) Nem alszik ? Beszél valamit . . , Bemenjek hozzá ? Nem, igazán ma semmi kedvem sincs klubb pletykákkal mulattatni. (Újra kopogás.)