Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.
1895-09-29 / 40. szám
1 PAPAI KÖZLÖNY 1895. SZEPTEMBER 29. zelebb foganatba is vetettnek, miáltal határozottan kiviláglik ezen vasútvonal fontossága. A vasútvonal Pápa állomástól Ugod, Pápa-Tészér, B.-Tamási, Gicz, Lázi, Bánk, B. M. Szombathely érintésével Kis-Bér állomásáig, innen Császár, Dad, Kecskéd, Ivörnye, Bánhida állomásig tervezve, van Ebből látható, hogy ezen vasútvonal kiépitésével az egész Bakony vidékét megnyerjük részünkre, miáltal csak iparunk és kereskedelmünk haladását biztosítjuk. Ezen vasútvonal egyszersmind kiegészítő részét fogja képezni a most épülő félben levő csornai vonalrésznek, amennyiben Csorna felöl Bécshez, Bánhida felöl Budapesthez hoz bennüuket közvetlen forgalomba. A pápa-csornai vasút az igaz nagyon is lassan épül — de épül, igyekezzünk tehát a pápa-kisbér-bánhidai vasutat is megépíteni. Reméljük, hogy ezen vasútvonal nem fog oly vajúdó processukon keresztül menni, mint a csornai vasút. Köztudomásu dolog, hogy bárha ezen vasatvonal előmunkálati engedélyét Weber Rezső jószágigazgató mindazonáltal ezen vasútvonal kiépítését maga Esterházy Móricz gróf szorgalmazza, melynek támogatása és pártolása által biztosítva is látjuk ezeu vasútvonal megvalósítását. De nemcsak ebben, hanem bízzunk a megye törvényhatósága jóindulatába is, mely törzsrészvények jegyzésével, mint azt már egy ízben megtette, most sem vonja meg a támogatást. Bízzunk továbbá városunk hatóságába, mely nem fog visszariadni semminemű áldozattól sem, csakhogy ezen vitális érdekeinket előmozdító vasútvonal kiépíthető lehessen, melynek hasznos gyümölcsét idővel a város maga fogja élvezni. Működjünk vállvetve s tegyük meg saját érdekünkben mindent, hogy ezen terv minél előbb a megvalósulás stáI diumába jöjjön. Ebben a reményben, bizalommal nézünk a pápa-kisbér-bánhidai vasút megvalósulása illetve, városunk vasúti | gózpontjára, mely Pápa város virágzá! sát van hivatva előmozdítani. ! Adja Isten minél előbb ! Polatseh Frigyes. Ujabb polgári köte| lesség. i Az állami anyakönyvek vezetéséről l szóló 1894. évi XXXIII. tcz. életbeléptetésével a törvény szelleméből folyó! lag, az állampolgárokra ujabb kötelesI ségek hárulnak. Hogy a lakosság kötelességével minél jobban megismerkedjék, az állami anyakönyvek vezetéséről szóló törvénynek f. évi okt. hó 1-én való életbe léptetése előtt, a születések és halaleseteknek az állami anyakönyvvezetöknél bejelentése tárgyában kibocsájtott i hirdetményt közöljük. I I. Bejelentési kötelezettség. A születéseket és haláleseteket f. évi okt. hó 1-től kezdve, az állami anyakönyvvezetönél kell bejelenteni. Minden születés és haláleset azonnal | az anyakönyvvezetönél jelentendő be, I kinek kerületében előfordult. Vasúton, hajón történt születés I és halálozás a kiszállás, illetőleg kij szállítás helyén, az illetékes anyakönyvI vezetőnél jelentendő be. Minden születés legkésőbb, a születéstől számított egy hét alatt jelentendő be. Halva szülöttek, vagy szülés közben elhaltak legkésőbb a születést, 1 illetőleg elhalálozást követő legközelebbi hétköznapon jelentendök be. Minden haláleset legkésőbb, a legközelebbi hétköztiapon jelentendő be. A születés bejelentésére fokozatoI san az alábbi sorrend szerint kötelesek : a) a törvényes atya ; b) a szülésnél közreműködött bába ; c) a szülésnél segédkezett orvos ; d) mindazok, akik a szülésnél jelen voltak ; e) az, akinek lakásában a születés történt. Ezeken kivül a bejelentésre kötelezett : f) az anya, mihelyt erre már képes. A haláleset bejelentésére fokozatosan kötelesek : 1. a családfő ; 2. a családtagok : 3. az, akinek lakásában a haláleset történt ; 4. a háztulajdonos, ha a házban ! lakik. A bejelentéskor a halottkém által 1 kiállitottt halottvizsgálati bizonyítvány | felmutatandó. Ugy a születés, mint a haláleset bejelentésére a sorrendben nevezettek csak akkor kötelesek, ha megelőző kö— Elhagyott, el, örökre elhagyott, ám nem csalfaságból! De hadd mondjam sorba. Egy kis lány volt a faluba'; ismertem kicsi korától, még mikor az angyalka hozta. Szomszédunk volt az édes anyja, meg keresztszülője a kis Ürzsikénknek, hát napról-napra láttam a kis Julcsát. Nekem szánta, azt mondta az anyja, sokszor gondolkoztam hát ezen. De milyen szép lány lett belőle, édes Teremtőm ! Sugár, karcsú, ringó termetű ; szép szőke haja, mint egy arany háló, szelid kék szeme, piros az orczája, hát még a beszéde 1 Törték is magukat a legények utána, az én szivem is elkezdett kalapálni. De a Julcsa nem sokat adott reájuk, se én rám. Hiába álltam esténként, féléjszakán házuk előtt, hiába furulyáztam, hogy: „Ereszkedik le a felhő Hull a fáról őszi eső", csengő hangján ezt dalolta vissza : „Ne furulyázz, ne füiyörészsz, Kertem alatt ne törd a rést. Kisasszonykára 1 Ugy fájt a szivem ilyenkor, hogy csak az a menybéli Úristen tudja, milyen nagyon . < . Egyszerre aztán a vig Juliska is szomorú lett. Elmúlt az az aranyos kedve, megsápadt a piros orczája, a szeme meg minden reggelre ki volt sirva. Megkérdeztem mi baja, hát azt felelte nagy gőgösen : ne törődjem véle, hogy menjek a magam dolga után és ne őgyelegjek mindig utána. De megbánta, hogy megbántott, mert sirva kért meg mindjárt utána s rám borulva mondta : jaj de szerencsétlen is ő 1 Megijedtem szörnyén. Az én gyönyörű virágszála mat szellő lebbenéstől is megóvtam volna, szivemet harsogtatta hát bánatos hangja. Kérésemre elmondta, hogy mikor én nyáron a köpésekkel dologba jártam, az öreg nagyságos ur fia, a Gyuri fiatal ur, ki Pesten az egyemre járt, haza jött, mert beteg lett s mikor már fölgyógyult, mindig a Julcsáék felé sétált. Egyszer vizet kért tőle, aztán mindennap szóba állt vele. Mézes volt a beszéde, ragyogott a szeme, „aranyos virágszál" „szép gyönyörűségem, édes kis Juliskám"-nak hivta, azt mondta, hogy szereti, bogy feleségül veszi, hogy ott fognak majd élni a nagy, fényes kastélyban, szeretve egymást, miként a gerlepár. Az öreg itt elhallgatott .... Lehajtá ősz fejét s látszott rajta, mint erőlködik könynyeit visszatartani. De nem tudta. Sötét bánatának fényes követei lassan, permetezve folytak végig sápadt, sován arczán, s a viszszaemlékezés súlya alatt szinte ^méghajolva, majdnem súgva folytatta szomorú beszédét : — Az a kis lány hitt neki ; hitt a csábos nézésének, az édes szavának, de drágán fizette meg e hivést. A nagyságos úrfi, a gazdag úriember, — az a — gazember! letörte az én szép virágszálam. Letörte . . . elhervasztotta . . . az az igazságos, jó Teremtő fizesse meg néki 1 — Mi lett aztán ? — kérdém meghatva. Mi lett "? Csak az lelt,. hogy galádul rászedve, otthagyta, visszament a nagy urak közé s az a gyönge kis lány elkezdett hervadni; sápadt, szomorú lett ; szép orczája az a nékem oly édes orczája, halvány, beesett lett, mig egyszer aztán felszállt fehér lelke abba a szép, csillagos menyországba— Engem meg itt hagyott árván, sötét keservemben, tengernyi bánatban, ütt azon a magaslaton nyugszik, ott van eltemetve az én boldogságom .... Sirva fakadtatn. Igen, sirattam ezt a szegény öreg embert, kiben az emlék oly élénken él, kinek még most is annyira fáj a mult emléke. — Meg kell nyugodni az ur akaratában — mondám, — hisz még boldog . is lehet egykor . . . — Majd ott! — felelt a földre mutatva s kalapját megemelve, lassan, szomorúan, mint jött, tovább ballagott. Még mindig a hallottak borús hatása alatt, hímzésem fölé hajottam, midőn a távolból kesergő , furulyaszó hatott hozzám. „Azért a sziv, hogy szeressen, Fájdalmában megrepedjen, repedjen . Szerelein, hü szerelem ! Mily magasztos, mily dicső, mily szent érzelem vagy te !