Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-09-22 / 39. szám

A főiskola felavatása. Felejthetlen és örökké emlékezetes marad városunkban azon lélekemelő ünnepély, melyet újonnan felépített főiskolánk felavatása alkalmából a dunántúli ev. ref. egyházkerület, mult vasárnap rendezett. Az ünnepélyességek sorozatában nem hiányzott egyetlen elem, egyetlen mozzanat sem, ami az ilyen kulturális ünnepélyt széppé, emelkedetté, magasztossá teheti. Mind ott láttuk ezeket a mozzanatokat együtt fényleni, együtt ragyogni a főiskola felavatári ünnepélyén. Szép, minden izében impozáns volt a főiskola felavatása céljából rendezett ünnepély. Feledhetlen emléket fog hagyni mindnyájunk lelkében a kép, melyet a kultura nemes eszméjeért küzdő felebaráti szeretet őszinte öröme és lelkesedése nyújtott. Maradandóvá és állandóvá teszi ezen örömünnepélyünket nzon különös kitüntetés, hogy a magas kormány Zsilinszky Mihály kultusministeri államtitkár által képviseltetté magát ezen felavatási ünnepélyen. De nemcsak ez, hanem kinek szivében és lelkében a kultur missio iránt csak egy csepp érzéke volt, sietett részt venni városunk ezen ünnepélyén. Legyen ezen nap emléke feledhetlen s adja Isten, hogy azon lelkesedés és felebaráti szeretet tüze, mely városunk kulturális érdekét illetőleg az örömünnepen felgyulladt, a jövőben is tennen lobogjon. Az ujj onnan felépült főiskola az Isten vezetése alatt épült, kívánjuk, hogy működésében is az Isten kezét lássuk. Ezen örömnap emlékének maradandóvá tétele a mi tisztünk is lévén, az ünnepély részletes leírását az alábbiakban adjuk. Az isteni tisztelet. Az ünnepély vasárnap reggel 9 órakor az ev. ref. egyház templomában isteni tisztelettel vette kezdetét, mely alkalommal a templom ssuffolásig meg'elt diszes és válogatott közönscgAz egyházi beszédet Kis József theologiai tanár tartotta. Beszédje a reformál ioval foglalkozot'. Élénken ecsetelte a reformátusok elnyomatást korszakát és végül a pápai főiskola történe ét tárta elénk. A szónoki hévvel és lendülettel tartott egyházi beszédet a megjelentek a legnagyobb érdeklődéssel kisérték. A főiskola felavatása. Az isteni tisztelet után az uj főgymnáziumi épület tornacsarnokába vonult a közönség, a hol a felavatási ünnepélynek tulajdonkép volt a fénypontja. A tágas tornaterem szűknek bizonyult ez alkalommal, amenyben számosan voltak kénytelenek a folyosóra kiszorulni. A terem felét diszes hölgyközönség töltötte meg. A megjelentek soraiban ott voltak : Zsilinszky Mihály államtitkár, Tisza Kálmán, Pap Gábor, Beöthy Zsigmond, báró Nyári Béla, Vályi Lajos, Konkoly Thege Gyula, Czike Lajos, Darányi Ignácz, Véghely Dezső, Osváld Dániel, dr. Németh Antal kir. főigazgató, Pethő Menyhért szt. benedekrendi igazgató, dr. Fenyvessy Ferencz, Ováry Ferencz, Horváth Géza orsz. képviselők, Gyurátz Ferencz ev. lelkész, s. t. b. Vargya* Endre tanfelügyelő Az ünnepély a szózat éneklésével vette kezdetét, melyet a főiskolai énekkar Gáthy Zoltán énektanár vezetése alatt énekelt, mit a jelenvoltak állva hallgattak meg. A szózat eléneklése után Czike Lajos főiskolai egyházi gondnok tartott ünnepi beszédet. Ritkán volt alkalmunk 1 ily eloquentiával és ily szónoki hévvel | előadott beszédet hallani. A szónok, az iskola homlokzatán álló ,,Az egyházkerület Istennek, hazának és tudománynak" jelmondaiát taglalta és annak minden egyes részleteire ki terjeszkedett. A szónok beszéde leírhatatlan lelkesedéssel fogadtatott, melyet közbeközbe zajos éljenzés szakított félbe. Különösen beszédjének végszavát, mely lendületes szavakban a hazaszeretetre inti a fiatalságot, szűnni nem akaró taps és éljenzés kisérte. A nagy hatást keltő szónoki beszéd után, az énekkar a »Hymnust« énekelte melyet a közönség szinto állva hallgatott végig, mire a közönség eloszlott. Társas ebéd. Déli 1 órakor díszebéd volt a Griff szálloda nagytermében, a melyen körülbelül 200-an vettek részt. A felköszöntők sorát Pap Gábor püspök nyitotta meg, Ö felsége és családjára ürítve poharát, mit a megjelentek állva hallgattak s háromszoros »Éljen «nel fogadtak. Pohárköszöntőket mondottak : Antal Gibor Zsilinszky államtitkárra, Zsilinszky államtitkár a főiskola jövőjére, Beöthy Tisza Kálmánra, Konkoly Th. Gyula Pap Gáborra, LíSzlö Józset a tanári karra, Körmendy Sándor Vesz— Én egész más vagyok. É11 ritkán vesztek; akkor se sokat. És legény vagyok ; jó higgadt, öreg legény, akinek a paciensei mindig meghozzák az ebédre valót. De te, jobb ha nem kártyázol. — És ha nem lehet, ha nem megy, ha nem lehet leszokni róla ? kérdezte Vtiics sötéten. Hát akkor fogj magadnak valaki mást, aki a deklamációdat hallgatja. Mert én aludni megyek. Jó éjszakát, mondta Popovics és befordult a maga közébe, mig társa lassan ballagott odább. * Otthon Popovics meghagyta a legényéuek, hogy mindenkit, a ki esetleg az éjjel keresné, utasítson a „Zöld koszorúdba és még akkor se keltse föl, ha a fél város haldoklanék. Aztán még egyszer megszámlálta a nyereséget, s lefeküdt azzal a nyugodt öntudattal, hogy az egyszer igen bölcsen cselekedett . mulatott, jótékonyan izgatta az idegeit s a mellett egy szép összegecskét gombolt be. Egy negyedóra múlva már jóizü horkolás jelentette, hogy a doktor ur mélységesen alszik. Egyszerre valami durva, türelmetlen kéz erősen megzörgette az ablakot. A doktor, a ki gyenge álmu ember volt, egy pillanat alatt felült az ágyban, és rémséges káromkodást szalasztott ki a száján. — Ki a manó zavar ? — Én, Vuics Koszta ; nyissad az ablakot, kiabált vissza a csendzavaró. A doktor egy szál Jaeger-ingben, alsónadrágban oda tipegett, s ki nyitotta az ablakfiókot. — No, mi a baj V — Adj gyorsan vagy száz forintot. Az orvos elnevette magát. — Már megint a kártya ? - Az. Pénztelenül csak nem várhatom be a reggelt. De hát szükség esetén majd segit az ipad. — Nincs többé vele közöm. Miiéva megneheztelt s haza futott, mert az órám láncán abban a kis arany medaillonban, mely ott maradt a „Zöld Koszonrban, bent volt az ő arcképe is. Gondolhatod, hogy ebben a lelkiállapotban nem volt nekem sem türelmem . , . — Nekem sincs, azért végezz hamar. — Nos adod a pénzt, vagy nem ? — Mit akarsz'? Hiszen most későn is van már. Senki sincsen már a „Zöld Koszorú" ban. — És a Tifenbachok ? Azok reggel előtt ott nem hagyják a kártyát. S most az egyszer nyernem kell ; a kártyások babonája is mellettem szól. — No nem bánom, szólt végre a doktor, csakhogy legyen nyugalmam. Nesze, itt pénz, és most hagyj aludni. Másnap délben Vuics Koszta becsípve vitte át a pénzt Popovicshoz. —. Nos nyertél ? kérdezte tőle a doktor kíváncsian. — Nem nyertem. Még a te pénzedet is elvesztettem egy garasig. Tiefenbach Tamás nyerte el. — És aztán ? És aztán, el voltam keseredve. Az agyamat égette az asszonynyal való jelenet emléke, sajnáltam is szegénykét ; elég az hozzá, oda vágtam Tamásnak hogy sviIldiivel nyert. —• Azt szamárul tetted, vélte a doktor. Péter azonnal torkon fogott de én is legény vagyok ám ; megkaptam s ugy csaptam a főidre, hogy ott maradt. Akkor hajrá : ütöttem, a mennyire csak telt tőlem s a meddig a czigányok, a magyar urak, meg a huszártisztek körül nem fogtak, s szép szerével ki nem vették a kezem közül. Egy egész sereg huszártiszt erre nekem esett, s telebeszélte fejemet, hogy itt csak a párbaj segíthet. Ezt megkívánja mind a kettő becsülete. Két tiszt még arra is vállalkozott, hogy az én segédem lesz. Azzal elmondták, miféle súlyos feltételeket von maga után az efféle tettleges inzultus. Én rájuk hagytam mindent. Ha az ember a kártyán is veszt, a feleségét is elveszti, mindegy már, akár pisztollyal pusztítják el, akár lovassági karddal. Hagytam hogy kocsira rakjanak, kifizessék a kocsit, s haza