Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-08-25 / 35. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt Negyedévre 1 frt. 50 kr. Egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések és Nyittterek felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Költségvetés előtt. Városunk jöv.ő évi költségirányzata már kész s azt Pápa város kép- ' vfeelötestülete már a legközelebbi közgyűlésen veszi tárgyalás alá. Nem akarunk jelenleg a költségirányzat részleteibe bocsájtkozni s nem is* azért szólunk fel, de igen is kötelességünknek ismerjük a városi képviselők figyelmét erre felhívni. Teszszűk ezt pedig azért, mert a tapasztalat azt bizonyította eddigelé, hogy ép ezen fontos kérdésnél a képviselők a legnagyobb közönyt tanúsítják. Élénk emlékezetünkben van a mult évi költségelőirányzat letárgyalása. Egy óra alatt le lett darálva. Csupán a cimek lettek felolvasva és rámondták az „Ámen"! Elfogadjuk ! Menjünk tovább ! Mi is az ? Egy város egész évi háztartási szükségletét letárgyalni ? Bagatell munka ! nem méltó arra, hogy a képviselő urakat a szokásos nyugalomban megzavarja. Ugyan ki érdeklődik ilyen meleg időben a költségvetés iránt ? Emelkedik a pótadö vagy nem, és ha igen : vájjon indokoítan-e ? nagyon alárendelt kérdés. Ilyen módon történt meg a ta-valyi költségirányzat letárgyalása. Ezen körülmény indit a jelenlegi felszólalásra. Pedig hogy ez nem jól van igy, látjuk a város gazdálkodásán. Min| denre költekezik, csak a mi legszükségesebb az neki — Hekuba. Nem vádkép, nem is támadás hangját használjuk, csakis a város iránt érzett őszinte jóindulat beszél betőlünk, midőn azt mondjuk, hogy nem nevezhető egészséges és jó gazdálkodásnak, mikor a város elkölti öszszes vagyonát s e mellett adóssága van s mindennek dacára a legszükségesebb dolgc

1' melyek városunk életkérdéséül lehet tekinteni — a vizkérdés — nem halad előre. Az 1896. évi költségirányzat szerint a pótadó 2. 7 krral emelkedik és igy a városi pótadónk a jövő évben 45 4 krajcárt tesz ki, mely összeg ugyan nem volna oly nagy, ha ezzel városunk fokozatos haladását érjük el. Mi azt sem mondjuk, hogy városunk nem halad csakhogy ebben is a rendszertelen gazdálkodást látjuk minden alkal0111 mal feltüntetve. Tessék csak bekukkantani a költségirányzatba ! Micsoda kiadások fordulnak elő a közpénztár rovására ? Hát a bevételek, hogy kvadrálnak ? Nincs-e mulasztás, vagy megrovandó hiba a kréta körül ? Ez volna kötelessége minden képviselőnek mert egy nap alátt ezt nem lehet átnézni. Már pedig nálunk nagyobbrészt csak a közgyűlés napján lesz a zárszámadás áttekintve. Ily körülmények között, nem is lehet az egyes tételeket alaposan megvittatni. Itt van a legfőbb idő, hogy a városi képviselők több érdeklődést tanúsítsanak á város költségirányzatával szemben. Nem a levegőbe pingált különféle szép és nálunk rendesen szalmatüzzé vált intézményekkel kell vesződni, hanem teremtsünk első sorban a városházi állapotokban egészséges reformokat. A gazdálkodási rendszer hibáit radikálisan kell orvosolni, mert csakis igy érhetjük el városunk felvirágzását. Nemcsak adósság csinálásra, hanem legyen gondja a város magustrátusának arra is, hogy a városnak uj jövedelmi forrásokat kutasson és nyissson. Vessen fel közhasznú eszméket és létesítsen oly intézményeket, a melyek hasznot hoznak. A mit eddig tett — abban ugyan nincs köszönet. Komoly megszivelésül írjuk e sorokat s egyenesen a városi képviselőkhöz intézzük ezeket, azokhoz a városi képviselőkhöz, kik hivatásul tűzték ;ki I§ÍÍ TÁRCA ifijj PIA FRAUS. Végigjárta már a fehérre meszelt kis szoba falát az ablak fény-árnya, a mint azt a nap sugáreesetje a megvilágított porhasábon keresztül lerajzolta az ablakkal szemközti oldalra. A szoba faláról lehúzódott a szoba tisztára súrolt deszkapadozatára. A világtalan öreg asszony, a mint nagy karos-székében ülve érezi, hogy az ablak fényárnya arczárói le kezeire s onnan a földre hanyatlik alá, megszólalt ; — Közeleg az alkony, Mártha, édes gyermekem, közelég az alkony, egy nappal megint kevesebb s az én fiam, a Péter, oh az én egyetlen fiam nem jött megint . . . Mártha közelebb lépett a karos-székhez, megfogta nevelő-anyjának, a világtalan özvegyasszonynak kezeit. — Legutóbbi levelében azt irta Péter, hogy nem indulhat még, tanulmányútját meghosszabbította s most Svájczból átment Francziaországba, Párisba szándékozik a modern mesterekhez. A világtalan asszony galambősz fejét szomorúan rázogatja, mintha valami bánatos sejtelemnek adna kifejezést, egy bánatos sejtelemnek, mely éjszakáin, virrasztva töltött éjszakáin be-behatot lelkébe, ott gyökeret akar verni, de nem tud megfoganni, nem, mert az anyai remény sem akarja : nem, mert Mártha naponkint olvassa a leveleket a távoljárö fiútól. S bal lik, amint a szekrényt, a tiz betoló ládás öreg szekrényt Mártha nyitogatja, s előveszi onnan a legutóbb érkezett levelet. S olvassa fennhangon, rezgő nyomatékkal a Péter levelét. A fájdalmas vonások szelídebbé válnak a világtalan asszony redős arczán, s valami édes, fényt szóró mosoly fészkeli be magát a sárga, fonnyadt arczránczaiba. S ez a levél már, ki tudja, hányadik ama másfél év óta, hogy Péter egy kora hajnalban elhagyta a vak asszonyt, magára ; hagyta Márthával. I. Másfél év előtt. Májusi csendes este van. Az udvar-kert akáczai fehér fürteiket nyitogatják. Balzsamos illat, mámorító pára terjedez a lugasok alatt. Dormándy Péter és gyermekkori barátja Sas Zoltán ülnek künn együtt pipázgatva az esti szürkületben. Mindketten ugyaínazon pályára készülnek, jogot hallgatnak. Péter mellékesen hódol a festészetnek is, s azt tartják felőle, hogy jobb festő válnék belőle, mint ügyvéd. De özvegy anyja nem szeret arról hallani, hogy fia valahogy abban hagyja megkezdett pályáját. Mártha is kijött közéjök ; a vak aszszonyt lefektette már ágyába, a kis éjjeli mécset meggyujtvá szobájában. Zoltán a szokott mohósággal ugrik fel barátja mellől s fut Mártha elé, kit Péter nővéréül tekintett s üdvözli őt kezeit szorongatva. Péter arczán valami árny vonaglik hirtelen keresztül s maga is feláll székéről. Reszkető hangon, erőltetett mosolylyal üdvözli Márthat s megkérdezte tőle : alszik már a mamus ? .. Leülnek. Mártha Zoltán székéhez tolja a kis kerti padot s a megszokott nyájassággal szövi a társalgást. Sas Zoltánon a gyönyör izgatottsága vesz erőt s tágra nyilt szemekkel hallgatja