Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-01-20 / 4. szám

2, PAPAI KÖZLÖNY 1895. JANÜÁP 20. rosunkra oly nagy horderővel bíró vasútvonal kiépítését. Bíztunk ezen vasútvonal kiépítésében, de főleg Fenyvess y Ferencz orsz. képviselő kijelentésében, ki ezen vasútvonal kiépítését több mint bizonyosnak mondotta. Fenyvessy igéretét beváltotta s ne künk most már nem marad egyébb hátra mint Fenyvessy vei szemben, kit egyes egyedül e vasút megteremtőjének tartunk — hálánkat leróni azon ügybuzgalomért és fáradozásaiért, melyet e vasútvonal megvalósulása érdekében kifejtett. Lehet, hogy lesznek többej kik ebbeli kijelentésünket elfogultságnak fogják jellemezni, de mi ezzel nem törődünk, mert mi elvekért és nem személyes érdekért harcolunk. Mi egyaránt osztjuk az igazságot. Ha hibát láttunk, ostorozzuk s fellebentjük a lepelt, mig ellenben ott, hol az érdem kívánja az elismerő szózatot, ott sem fukarkodunk. Már pedig csak a rosszakarat mondhatja, hogy ezen vasútvonal kiépítése nem Fenyvessynek műve. Ha ő nem forcirc za, ha nem ő mozgatja minden befoly;' -ávnl ez ügyet, ugy ma ott volnánk, a hol a keszthelyi és kis-celli oócponttal vagyunk. Igenis hálával és köszönettel tartozik neki Pápa város és vidéke közönsége, kivéve azokat, kik a vasútvonal kiépítése ellen állást foglaltak azon kijelentéssel ; hogy mi szükségünk van nekünk e vasútvonalra ? Mert vannak ám kérem ven kuriozunok is ! Nos, bárki legyen is az, ki ebben a nézetben van, ne nagyon hangosan mondja ezt, mert ki talalják nevetni. Hz egy Noe idejéből való felfogásra vall, ez nem érdemel komoly cáfolatot. De hogy modern kifejezést használjunk, ezt »lipótmezei« felfogásnak tartjuk. Ez nem csak saját nrzetünk, de bárki, ki a kor haladásával lépést tart és igazolni fogja, hogy minden vasút feltétlenül emeli a várost, annak idegen és áruforgalmát. Azt halljuk folyton, hogy nincs párunk, nincs kereskedelmünk. Nos mért nem igyekszenek, hogy legyen. Itt az alkalom, 'hogy ezt elérhessék. A gyáripar és kereskedelem nem előzi meg, hanem követni fogja a vasutat. Van városunkban elég intelligens iparos és kereskedő, használja ki e vasút előnyeit s tegye azt jövedelmezővé. : Ne várja a sült galambot, hanem maga | süsse meg, a mit enni akar. Szóval több »vállalkozási szellemet« mutassunk ki. Mi határozottan állítjuk, hogy jövője csak azon városoknak van s lesz, melynek minél több vasúti hálózat révén összekötetésbe jutnak a világ forgalomban. Eklatáns példa reá : Kis-Cell, Győr, Szombathely. Mik voltak ezek a városok még néhány évvel s nézzük csak meg, mivé fejlődtek a vasúti gócpont által ? A pápa csornai vasút megvalósításával most már nemcsak azt érjük el, hogy Bécshez 19 kilométerrel közelebb vagyuk s tarifánk körülbelül 8 krajcárnyi előnyt nyújt, de ezzel most már ! aktuálissá vált'a pápa-kisbér bánhidai vasútvonal kiépítése is, mely beniinket Budapesttel hozna közvetlen forgalomba. Soha jobb alkalom nem kínálkozott Pápa városának kimutatni azt, hogy haladni akar, mint jelenleg. Ha most nem igyekszik, ha nem szerzi meg a haladás feltételeit, ugy visszafelé fejlődik, erejét nem képes, kifejteni s nemcsak a jelenért nem tesz semmit, hanem a jövő alapjának lerakását is elmulasztja és más kisebb városok által tulszárnyaltatik. Ha azt akarjuk, hogy városunk virágzásnak induljon, kereskedelmünk és iparunk lendületet nyerjen, ugy ne idegenkedjünk ugy a vasúti gócpontól, mert csak ettől várhatunk jobb és szebb jövőt. A pápai-csornai vasút épül, igyekezzünk a pápai-kisbér-bánhidai vasutat létesíteni. Müködjünk vállvetve s tegyük meg saját érdekünkben minden, hogy ezen terv és eszme ne azon a vajúdás processun menjen keresztül, mint a pápai-csornai vasút; henem minél előbb a megvalósulás stádiumába jöjjön. Meg vagyunk győződve, hogy nem fog sokáig tartani a vasút iránti ellenszenv, s hogy az általános jólét később azokat is helyesebb ítéletre fogja sarkalni, kik most annyira ellenzik a pápacsornai vasútvonal kiépítését. Végül ujolag üdvözöljük Fen yv e s s y Ferencz orsz. képviselőt mint a pápa-csornai vasút létesítőjét s kívánjuk, hogy áldozatkészsége illetékes helyen méltánylásra találjon, mely buzdításul szolgálna városunk közügyeit fokozatos mérvben elősegíteni. Ezt reméljük s bizaiommal teki

1

1" tünk a jövő vasúti gócpontra, mely Páp

a város virágzását van hivatva előmoz" ditani. Fogjunk tehát hozzá s legyünk egymás iránt bizalommal ! Follatsek Frigyes. — No, Gyula bácsi — mondá, levéve a skatulya fedelet — ezt már mind Gyula bacsinak gyűjtöttem. Hühh ! . . . mennyi szép zöld kakas és kappan-toll volt egy rakasra halmozva ? .. Eleg lett volna az egész ármádia generálisának, S ezt mind nekem ajándékozta az én édes kis »szivem közepe«. A plébános bácsinak a világért sem adott volna egyetlen szálat se j mert hát ő generálisné akart lenne, s nem szerette a papot. Ebéd alatt — közös kívánságunkra én mellém ültették. 0 aztán mesélt nekem. De jó istenem, hogy a gyermek nem tudja mit beszél ? . . . Talán ha tudna, nem is mondana annyi igazat I . . . Tudta az egesz család, hogy ez ebéd alatt nem veszi semmi hasznomat, mert egészen a Joiánkáe vagyok ; hagyták hat, hogy hadd mulassuk ki magunkat egymással, nem is ügyelt senki reánk. Jolánka már a leves alatt megkezdte az ő diskursióját, csöndesen, majdnem sutto • va beszélve hozzám. Iíiszen a mit mi ketten beszéltünk, az úgyis csak mi reánk tartozott. — Gyula bácsi I.. . mondja meg van még az a csúnya Margit néni ? . . » — Melyik csúnya Margit néni, édes kis szivem ? — Hát, a melyik egy cseppet sem sze reti Gyula bácsit és mindig olyan sok bánatot, meg szomorúságot okoz Gyula bácsinak. — Hol hallottad ezt édesem ? — Oh, olyan sokszor mondta már édes anyám apámnak. — Igen ? .. . Hát édesapád mit felelt reá angyalom ? — Azt mondta, hogy ugy kell magának ! Bolond ember, aki olyan szekér után szaladgal, a melyikre nem bir felkapaszkodni. De édesanyám azt mondta, hogy bezzeg nem igy beszélt ám ő sem tiz esztendővel ezelőtt. Édesanyám aztán elkezdett sirni s én is vele sirtam .. . mindaketten sirattuk magát, — Gyula bácsi. — Hát igazán nem lehet felkapaszkodni arra a Margit néniek szekerére ? — kérdé tovább édes naivsággal. — Nem drágám. Nem lehet. — Hát miért nem ? — Mert nagyon szegeny vagyok. — No hát akkor ne is szeresse Gyula bácsi azt a Margit nénit ! . . . — Ezt még te nem érted szivem, nem is akarnám én, de hát muszáj. — Lássa Gyula bácsi, ezert rossz katonának lenni. Emlékezem, édesapám is mondta, hogy a katonának minden müszáj, mert parancsolják. De hát ezt ki parancsolja ? — Azt majd megmondom neked tiz esztendő múlva. Ezen aztán elgondolkozott egy darab ideig. Egyszer aztán csak átfonta nyakamat gömbölyű kis karjaival, s a fülembe súgta a nagytitkot, ugy ,hogy az egész asztal meghallotta : — Szép, piros tojásokat festettem Gyula bácsinak. Hát a Margit néni festet-é ? Ez a nyolez éves gyermek, már léltékeny volt. Igazán nem tudtam, mit felellek ? Zavaromból a jó plébános segitett ki, közbeszólásaival más irányt adva Jolánka gondolatainak ; — Ohó Jolánkai . . . maga megint a katonákat, ölelgeti ? no csak nekem is juttasson ám abból a szép piros tojásból t — Nem. Magának egyet sem adok. Magának nem is engedem magamat húsvétkor megöntözni. Azért is megfogom öntözni — feleié neki a lelki atya incselkedve — még feküdni fog, mikor én egyszer csak jól, de jól meglocsolom. Akkor aztán muszáj piros tojást adni. — Azért se locsol meg, mert én hajnalban oda búvok Gyula bácsi melle s ő engem nem enged. Ugye Gyula bácsi nem en^ed ? — s oda dugta hozzám azt a kis bozontos szöszke fejét. —. Nem édesem, nem.