Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-05-26 / 22. szám

2. PAPAI KÖZLÖNY ^95. MÁJUS 26. üdvös, nem egyébb, mint a város közjava, apolgárság közös érdeke. Ily üdvös auspiciumok mellett csak a didergő szűkkeblűség és a rövidlátó elfogultság nem tart velünk, a polgárság túlnyomó része az általunk kitűzött lobogóhoz csatlakozik, melyre irva van hogy : Önálló törvény ható sággá kell Pápa városának alakulni! Poliatsek Frigyes. A pápa-kisbér- bánhidai vasút Ha olvasóközönségünk ez alkalommal városunk e nagy horderejű kérdéséinek egy ujabb mozzanatát várja, ugy csalatkozik. Ellenkezőleg az indit felszól?lásra, hogy teljes homály borul ez ügyre, mely oly közel érint bennünket s melynek létesülését annyira kívánja városunk és vidéke lakossága. Nem régibben ugyanezen helyen emlékeztünk meg ezen vasútvonal fontosságáról s hathatós érvekkel bizonyítgattuk a városunkra oly nagy horderővel biró vasútvonal kiépítését, most ha azt akarjuk, hogy városunk virágzásnak induljon, kereskedelmünk és iparunk lendületet nyerjen, ugy vasúti gócponttá kell városunkat tennünk, mert csak ettől várhatunk jobb és szebb jövőt. A pápa- kisbér- bánhidai vasút érdemében volt ugyan nemrég városunkban egy értekezlet megtartva, mely értekezlet nem hogy előbbre, de mint a látszat m u t a t j a egészen elterelte az érdeklődést ezen vasúIvonal kiépítéséről. Jól tudjuk, hogy ezen értekezleten a vasútvonal engedményese R a k o v s z k y Géza budapesti ügyvéd oly tulkövetelésekkel lépett elő, mely az előmunkálatok meghiusátását vonta maga után és egyszersmind elhatároztatott, hogy ezen vasútvonal kiépítését más uton fogják szorgalmazni, de minedddig nem láttunk semminemű intézkedést arra nézve, hogy ezen vasútvonal kiépítésére még a kezdeményezés is megtörtént volna. Ezen tapasztalt mulasztás teszi kötelességünkké a felszólalást, figyelmeztetve hangadó férfiainkat, hogy jő lesz nem sokáig tétlenül nézni a meddő munkát, mert ugy ta"álunk járni ezzel a vasútvonallal, mint jártunk évekkel ezelőtt a Kis-Celli gócponttal. Emlékezzünk csak vissza, mit vesztettünk, azzal, hogy nem Pápára, hanem Kis Czell-be helyezték a vasúti forgalmat. Pápa város forgalmának | és igy iparának és kereskedelmének ! megöiő betűje volt az. Ezt a mulasztást most már jóvá nem tehetjük, de enyhíthetjük ezen vicinális vasútvonal felállításával. A pápa-csornai vasút épül, most már | igyekezzünk, hogy ezen vasútvonal is megvalósitassék. Ezt szorgalmazni — hogyha csak anyagi romlásunkat magunk nem akarjuk előidézni — szent kötelességünk 1 Soha jobb alkalom nem kínálkozott Pápa városának kimutatni azt, hogy haladni akar, mint jelenleg. Ezen vasútvonal kiépítésével Pápa gócponttá lenne, mely körülmény a pápai ipar és kereskedelem felvirágzását vonná maga után. Es nekünk az idők 12-ik órájában meg kell ragadnunk az alkalmat városunk forgalmának emelésére, minden lehetőt el kell követnünk, hogy e vicinális vonal kiépüljön, mert ezáltal a Bakony vidékének nagyrésze hozzánk csatoltatik, városunk forgalmát élénkíti, mert közelebb lesz hozzánk, mint akár Győrhöz, akár Veszprémhez. Tájékozatlanok vagyunk abban, hogy kik lesznek majd e vasútvonal engedményesei — mert Rakovsky tudtunkkal lemondott e terv előmunkálatairól — de mindenesetre kívánatos volna ha ezek névsorában ott látnók F e n y v e s sy Ferencz orsz. képviselő nevét is. Azon jóindulat és ügybuzgó szerelet, melyet már nem egy ízben tapasztaltuk nála városunk közügyei előmozdításánál, bizonyos garantiát látnunk ezen tervezet vasútvonal kiépítésében akkor, ha az ő nevével hoznák kapcsolatba. A tiszta meggyőződés és a tapasztalat mondatja ezt, velünk, melyet elvitattni nem is lehet. Fényes bizonyíték erre a most épülő pápa-csornai vasút. Tudjuk, hogy mily vajúdási processuson ment ez keresztül s csak a Fenyvessy fáradhatlan működéseitek köszönhető ezen vasútvonal kiépítése is. Reméljük, hogy ezen va-uívona létesítésében is tevékeny részt fog venni és áldozatkészsége, intéző férfiaink válvetett működésével együtt, a a vasútvonal mielőbbi megvalósítását fogják eredményezni. — A szerelmi vallomásom fiaskót vallott: kikacagott, kigúnyolt erte, pedig igaz érzés lángja lobbant föl, mely — őszinte fájdalmamra — hidegen hagyta szivét. Azóta . . . sokszor hangzott föl lázas, könyörgő vallomásom, újra meg újra esedeztem szerelmeért s kegyed asszonyom kacagással felelt mindannyiszor. Asszony ! ha a szeretetnek egy paránya el szivében, ne dobjon el magától, boldogitson szerelmével, mely virága lenne sivár életemnek, koronája vagyaimnak . . ' A szép asszony hirtelen közbeszolt : .— Folytassam ? mert anyiszor haHottam már ezen egy körben kerengő gondolatainak szóvirágjait, hogy ez alkalommal is unalmamra szolgai. Jobb lesz hu engem halgát m

eS ! . , A grof szótlan varta a tortenendoket. A szép asszony folytatta : Tapasztalasból tudhatja, hogy eddig ugy bántam önnel, mint egy gyermekkel szoká éreztettem kiskorúságát s 011 — a helyett hogy észre tért volna, annál inkább ostromolta azokat a bástyákat, melyek bevehetetlenek. Sejtheti, hogy ellenállásomnak csak egy oka van s ez az : hogy becsületes nő vagyok ! Vagy talán az ellenkezőről győződött meg ? ! Jól tudom, hogy e feslett világban, melyben mi — színésznők — mozgunk, a társadalom részéről ferde módon Ítéltetünk meg. Átéreztem én is pályám lealáz tatásának égető lelki kínjait. Sokszor kétségbeestem jövőm szintelensége fölött, mely a messze távolban ijesztőn nézett felem, a jelen helyzet fénytelenségén| de az akarat, a vágy, mely a színpadi élet sikereinek fenyes illúzióját teremtette meg lelkemben, maradásra, kitartásra biztatott. Nem a kenyérkereset, a vagyon hajhászat, avagy a könnyelmű élet iránti hajlandóság hozott e festett deszkára — azt tapasztalatból tudhatja — hanem egy tiszta, szeplőtelen érzés az ereimben futkosó bohém vér, mely babér* ért lelkesült, hírért, dicsőségért. A lelkemben szunnyadó reménység diadalra ébredt. A kitartást siker koronázta : hervadhatatlan babérok. Ma már a művészi pálya magaslatán állok. Büszkeséggel tekinthetek szét, m ft a magam erejebői, tiszta lelkiismererettel juttottam e piedestálra. Ez erkölcsi magaslatró

1, melyre egy keserű mult átszenvedett íájdaimai között küzdtem föl magam, ön akarna az erkölcstelenség mely fertőjébe letaszítani ? Ön akarta durva szeszelyével a becsülettől megrabolni, az őszinte tisztelettől, mely eddig lépteimet követte ? ! A gróf elbámult — ennyi tiszta erzelmet, lelki erőt nem tételezett föl egy színésznőben. Szólni akart, de érezte, hogy nincs joga, erezte, hogy e nő lelkébe látott s azon áttaposva, emberismeretével diadalmaskodik, A szép asszony folytatta ! —- Ha ön egy igazi gentleman, őszintén fogja ezek után bevallani a valót. Ügyebár titkos jegyese önnek Váry Alicc Com1 tesse j A grófot elhagyta hidegvérüsége. — Miért óhajtja ezt tudni ass onyom ? — Követelem, — suttogta — fojtott, remegő hangon —- a szép asszony, ön szerelmével, unalmas vallomásaival, tetetett szenvedélyével, színlelt fájdalmaival próbálta elaltatni öntudatom ; azt hitte, hogy a fény, mely önt környezi, társadalmi méltósiga, elvakit s én, mint a balga, bodorul rohanok az örvény hívogató vészes torkába. Malonyai gróf az egyszer rosszul számítolt 1 — Színésznő vagyok — tagadhatatlan — de becsületes nő, kiben a színpadi légkör változást nem teremtett, mely a legtisztábbat is elhomályosítja a társadalom szemében ; becsületes nő, kinek lelkében az erények tiszta oltára megmarad, ki nem nem felejti, hogy férje becsületes volt, hogy mit fogadott annak halálos ágyán . . . . ; nem feledi el esküjét, melylyel ön ugy játszik, m,nt gyermek a becsületével! Ha ön igaz érzelmek vezzettek s vezetnék hozzám — mely a közöttünk fennálló társadlmi nagy ellentéten is már hajótörést szenved, ugy Váry Alice nevére nem sáppadt volna el. Hazudom talán ? ! Miért igyekezett a kért választ — meddőnek ismert szerelmi vallomásai jeleneteivel ellenkező útra terelni ? Miért ? Ugy-e nincs annyi férfiúi önérzete hogy erre válaszolhasson ? Kétségtelen, ön tőrbe akar csalni, bár ellenkezőről biztatott; erényemet akarta durva kezekkel megrabolni, eszemet, öntudatom akarta szenvedélyéert 5 ' meg akarta a világnak mutatni, hogy egy