Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-04-07 / 15. szám

V. évfolyam. Papa, 1895 április t. 15. szam. OZLONY KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Féievre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 15 kr. es Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedéseben. Hirdetések Vasutba-utazás. Mióta a vicinális vasutak építése nagyobb lendületet vett, ezzel együtt lábra kapott egy uj species is : — a vasutba-utazás. Városunkban egyáltalán nem ismert idegen fiskális urat hozott magával e napokban városunk képviselője Láng Lajos. Az idpgen fiskális neve R ak o v s z k y Géza, ki tisztességes művelt fiatal ügyvéd, de a kinek, hogy egyszerrehogyjutotteszébe városunkat és vidékét boldogítani (?) ez azon rejtélyek közé tartozik, melyet csak a budapesti belvárosi körben tudnának csak megfejteni. Elég az hozzá Rakovszky ur megjelent városunk orsz. képviselőjével egy fél napra, hogy agitáljon a Pápa-Bánhicla vasút terv melleit. S persze a várostól mindjárt

1 100.000 frtot, Esterházy gróftól a városi adója mellett K0.000 frtot, a megyétől is vagy 100.000 fr ot, községektől, egyesektől szintén nem tudjuk hány ezer frtot követelt. Hát mi azt tudjuk, hogy a vasutat pénzért szokás építeni, s ha akarjuk majd a Pápa-bánhidi vasutat — a mi a csornai vasút kiépítése után kétségtelenül nagy fontosságú, — áldoznunk is kell. De azt az egyet meg kell jegyeznünk ugy városunk képviselőjének, mint Rakovszky urnák, hogy Pápa városa nem elég gazdag arra, hogy Ridegen fiskálisoknak bizonyára budapesti borsos expens nótáit fizetgesse! Es valóban nagyon csodálkozunk azon, hogy épen városunk képviselője egy pesti fiskálist akar a pápa-bánhidi vasúttal pompás keresethez juttatni. A mi fiskálisi dolog kell a vasúthoz, azt eltudná végezni akármelyik pápai ügyvéd-polgártársunk is, e részben budapesti idegen fiskálisra szükségünk nincs. Mi már több izben hangoztattuk, hogy Láng Lajos, városunk orsz. képviselőjét szívesen látjuk körünkben, nemís egy lel napra, sem pedig abban a bizonyos folytonos inkognitóban. Szívesen látjuk, ha közérdekeinket magáévá teszi s hathatós befolyását érvényesíteni óhajtja, de ezt nem ily alakban s ily formában kellene tennie. Az ily szerep azt a gyümölcsöt eredményezi, melyet ez alkalommal tapasztalhatott. Azt hiszszük, ő maga belátja ezt és le fogja belőle vonni a konzequentiákat. A Pápa-bánhidi vasút tervét és szükségét nem városunk képviselője találta íel s ennélkevésbbé Rakovszky ur, a ki hallhatott valamit erről mint jó ügyvédi keresetíorrásról a budapesti belvárosi körben, de ő előtte mi pápaiak réges régen tudtuk, hogy ezt a tervet is, mihelyt körülményeink engedik, ki kell előbb-utóbb vinnünk. E tervről részletesen beszéltek a megyegyűlésen három évvel ezelőtt, Fenyvessy Ferencz, Barthaíos István és mások. Csak előbb a pápa-csornai vasutat kellett nyélbe sütni, a mely immáron kiépül a nélkül, hogy a ketséges előmunkálati költségekhez varosunk csak egy krajcárt is áldozott volna. Mi igenis helyeseljük, mint a hogy helyeseltük már akkor, mikor városunk; orsz. képviselője nem hozta hozzánk pesti ismerősét. De már arra nincs elég pénzünk, hogy idegen fiskálisok költségeit és drága napidíjait fizetgessük. Mi nekünk nagyon is óvatosaknak kell lennünk minden idegen emberrel szemben, minden egyéni tisztességük és becsületük mellett. Mert »idegen« embernek » Wurst « az egész Pápa, mint a hogy — és ezt csak nem fogja senki sem tagadni — egy »idegen« vasutba utazó nem Pápa város érdekéért, hanem tisztán csak a maga hasznáért építget vasutat. S az ilyen vasutba utazónak szép hazánk minden vidéke alkalmas terrenum csak legyen hozzá az a jó jámbor vidék, a kí készséggel megTARCA. m Hulló hajszálak. A thea tul erős volt és túlságos forró ; vére pezsegni kezdett tőle ; izmai erősödtek, gondolatai űzték, kergették egymást, s midőn hirtelen, mint a kiröppent nyíl, az a gondolat fúródott agyába, hogy »még egyszer«, arczába tolult a vér, erei lüktetni kezdtek, ajkaihoz szoritotta a csészét és még mohóbban itta belőle a lángitalt, mely égette ajkait. Azután felkelt a székéről, heves leptekkel mérte végig a szobát, biráló szemekkel nézte a képeket, könyves polezot, bútordarabokat, vizsgálta, hogy minden rendben van-e, a hanyag cselédség nem hibázott e ebben vagy abban ; foglalkoztatnia kellett agyát valamivel, hogy kiűzze belőle azt a két furcsa szót, mely csengett benne, hangoztatva nevét; »még egyszer« és ismét »még egyszer«. A képek birálása közben egész véletlenül belepillantott a nagy velenczei tükörbe es észrevette, hogy ilyen deresedő, gyér volt; a haja már akkor is, mikor egy kora nyári estén a bujdosó pajkos zefirek hízelegve felcsókolták szive zárait és kicsalták belőle a felenken őrzött édes szerelmi érzelmeket. Ekkor történt az, hogy a jázmin bóditó illata s a csalogány halk dala szövetséget kötöttek egy pár nagy kék szemmel s aranyszinben leomló hajfodorral s egyesült erővel támadták meg keble gyönge erzelmeit s a tulerős ellen .elet-halál harezra követelte tőlük, hogy adják meg magokat. E harczból aztán apró lényegtelen epizódok tolakodtak szeme ele, amiket figyelembe sem vett soha ; például, igen, igen, az az est, amikor ketten : Ö es Vilma a kertben ültek egész egyedül s űztek egymásról a mámoros cserebogarakat ; vagy mikor Vilma azt mondta neki, hogy ő nagyon, nagyon szegény és sóhajjal vette le válláról az ő kezét, vagy mikor szerelmeért könyörgött s a lány erre könnyet ejtett, aztán kissé felvidult, szelíd mosolylyal emelte rá szemet, azt a csudaszép nagy csillagpart, melynek lángja perzsel, legyőz, porba sujt, rabbá tesz, de melynek rabja lenni olyan földöntúli valami, hogy e rabság nélkül neki többé tán elni sem lehet „ » . Sötét őszi napon, ép mikor a zord szelek vadul üldöztek a szegeny gyámoltalan faleveleket a sárba, — ép mikor a fecsketábor sírva vált el az egykor olyan gazdag most már koldussá lett termeszettől, — ep akkor, mikor az ember felebarátjához bizalmasan közeledik dideregve, félve a szörnyű magánytól, ep akkor kellett eldobnia magától. De én édes Istenem, hogyan tehetett volna mást ? 1 Es már megtette, nem történtté nem lehet tenni, ép ugy nem, mint a mát tegnappá, mint az estét nappallá nem lehet tenni. Hiszen, ha a mát tegnappá lehetne még tenni, Vilmája mellé ülne és nem hagyná közeiebe jutni még kis feher macskáját sem ; de most már megtörtént ; lesz még sok tavasz, virágok fognak fesleni és illatozni, fészket fognak rakni a daloló madarak, de az ő Vilmája elveszett örökre ! Megtörtént, a paraszt sihedert hitvese szobájában találta, a nő keze kezében volt — elég — eleg, az itélet kimondatott, köztök vége mindennek ; a nőt e lak illeti ugyan, mert a szolgák úrnőnek nevezik, de hitvese többé nem lehet, csak asszony, no, semmi más, hitvese soha többé I