Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-04-09 / 15. szám

szoros értelmében erőszakolt volta, tervtelensége, a mozgalom vezetőinek az egyházkerület és főiskola ügyeiben való nagymérvű tájékozatlansága s a főiskola igaz érdekeinek teljes félreismerése. Hisz ha figyelembe vesszük, hogy mily nyereség s egy ujabb győzelme a magyar kultúrának egy felsőbb iskola felállítása s valóságos veszteség s szégyene a közművelődésnek egy ily iskola megszűnése; már magában véve elitélendő a komáromiak mozgalma. Feloszlatni egy magyar vidék felsőbb iskoláját, hol magyar nyelven magyar tradícióval képezik ki a magyar kultúrának közkatonáit nem egy óbb mint oktalan, erőszakos porba döntése, egy becsülettel megállott erős védbástyának. Pápán századok óta áll fenn az ev. ref. főiskola. Ez iskolát a pápai ev. ref. egyház alapította, számos alapítvány a i egyenesen és kizárólag a pápai ev. ref. főiskolára tétettek, melyet elvonni attól s e 11 kirí ek sem szabad. 1791-ben az addig tisztán saját erejéből fenntartott iskola a dunántuli ev. ref. egyházkerület pártfogása alá került. E század elején azonban már elkezdett mozogni Komárom, hogy a pápai főiskolát magának megszerezhesse. Több próba után az egyszer sem sikerült, mert midőn egyizben a trón elé került eldöntés végett a kérdés, a királyi leirat 1847-ben Pápa javára döntött. Most azonban ujabban fel lett újítva a mozgalom. Á mostani mozgalom is céltévesztett. Hisz ha a komáromiak kulturális fejlődés tekintetéből iskolát szándékoznának létesíteni, erről csak dicsérőleg emlékeznénk meg, de egy olyan mozgalom, mely más városnak rovására, kárára akar magának könnyű szerrel egy iskolát biztosítani, az ilyen mozgalom maguk lehet önző érdeke Komáromnak, de nem lehet érdeke a dunántuli ev. ref. egyházkerületnek. Hivatkoztak az államsegélyre, megkapták a feleletet reá a ministertől. Bíztak az alapítványok áthelyezésében, de kitűnt, hogy az alapítványi levelek nagyobbára helyhez vannak kötve. Nagy apparátussal megindították a gyűjtést, evvel akartak imponálni, getni akartak bennünket s végre ijedtek meg. Résen álltunk mi is. A végrehajtó bizottság elnökei felhívást intéztek a pápai ev. ref. főiskolának Pápán, való megtarthatása és a tervbe vett főgymnásiumi épület felépithetése céljából a tanügy iránt érdeklő és áldozatkész közönséghez, hogy a pápai ev. ref. kollégium javára és annak Pápán való meghagyás a feltétele alatt akár az építkezéshez anyagban vagy fuvarozásban teljesítendő avagy készpénzben megváltandó szolgáltatásaikat, illetve segélyeiket — akár a főiskola javára teendő örök alapitványaikat, melynek összege vagy azonnal lefizethető, vagy pedig 4% kamatozás mellett alapítvány levélben is biztosítható. A felhívás eredménye a várakozást felülmulta. A pápai egyházkerület 10000 forintos alapítvánnyal, a vidéki egyház községek is oly áldozatkészséget tanúsítottak a ref. főiskola segélyezésében, mely a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalta. Ily auspiciumok mellett kerül f. hó 12-én a ref. főiskola kérdése a dunántuli egyházkerület közgyűlése elé. Az egyházkerület felvilágosodott polgárai tudni fogják kellő értékére redukálni a komáromiak mozgalmát s ez a mi reményünk, a mi hitünk, hogy a dunántuli egyházkerület vezérférfiai végre belátva az idő közelgését, mielőbb megkezdik vén? Hát a 60 éves férfi már vén? Mi akkor a 80 — mi volt Mathusalem? Megférünk mi azért egymás melett, s ő olyan jó, olyan figyelmes. Most is, hogy az ebédnek vége volt, a szobaleány letisztította az asztalt, s én csibukozva az ottománra dűltem, s újságot, mivel Saroltámnak 10 óra előtt nem volt aprópénze, lévén vasárnapi munkaszünet, nem kaphattam. A. füstölés átkozott rosszul esett, különösen mikor láttam, hogy Sarolta előveszi regényét s olvas. Ez hát az eskü ? igy segit viselni a földi kinokat ? ő olvas, ő élvez nekem pedig csendesen kell néznem a bodor füstöket. Nem álhattam szó nélkül. Kértem, követeltem, parancsoltam, hogy ne olvasson, s képzeljék, mikor a könyvet elteszi, még szemrehányásokkal illet, hogy a sógor nem tenne igy a feleségével, hogy az mindig arra ügyel, hogy felesége mentől jobban mulasson, elviszi a bálba, a jégre, csak ő rab, csak ő a szerencsétlen. De már ezt kikérem magamnak! Nem elég-e, ha valaki — pláne ha még feleségem is, velem társaloghat! Én teremt ucscse örülnék, ha ilyen férjem akadna, mint én magam. Többről többre, szóról szóra, még rám akarta sütni, hogy én nem a darab kedveért járok a színházba, s hogy nem a politika miatt töltöm el estéimet a kávéházban. Felforrt bennem a méreg. Eszembe jutott minden gyanús tette, minden rossz tulaj dósága. — Jól van asszonykám, mondom neki, ha te ugy, én is ugy ! Tudja meg, hogy árgus szemmel őrzöm minden mozdulatát, mit jelentett a múltkor az a rózsaszínű szalag csokor az ablakban ? Ne titkolja ! Nos ? feleljen ? S ő egész naivsággal válaszolja, hogy szót sem érdemel. Mit ? szöt se érdemel ? Nem vagyok oly ember, hogy át ne lássak a szitán! Az a csokor jel volt, jelnek kellett lenie! A szobaleányt is megnyerte a maga részére, az nem vall semmit; mindenre azt mondja a nacscsága egész nap egyedül volt „itthon" De az nem lehet, azt nem hihetem, hogy valaki egész nap egyedül legyen otthon. Meg kell mondania az igazat! S azt hiszik, hogy szólt valamit, hogy védte magát? Nem, csak lebigyesztette ajakát, s elfordult tőlem. A guta környékezett, levegő után kapkodtam s kiálték. Tudom is, hogy nem szokott egyedül lenni. Igen láttam! Ki ment ki innen tegnap, ki volt az a fiatal ur? Asszony mondd meg, mert . . . Ekkor rám néz s ismét azt mondja, hogy szót sem érdemel. Odarohanok hozzá, megragadom a karját, s mint oroszlán a sivatag pusztában ordítom fülébe: actiójukat e mozgalomnak a közgyűlésen csirájában való elfojtására. Mi nem féltjük a pápai főiskola sorsát, mert valamint eddig kiállotta a sok támadást, ugy most is szembe száll velők. Lesz a kilenc egyházmegyében számos elfogulatlan egyház tag, kik a tradicionális multat és a nevelésügy igaz érdekét fölé helyezik az önérdek és helyi érdeknek s be fogják látni azt, hogy a jelen viszonyok közt a ref. egyházra nézve nem lehet üdvös az, ha a belső viszály magva hintetik el. Igen üdvös volna, ha az egyházkerületek vezetői érintkezésbe lépnének egymással s a közös eszme érdekében baráti kezet fognának. Ez biztosithatná az ügy sikeres megoldását. Színészet Pápán. Húsvétvasárnap kezdte meg Dobó Sándor színtársulata a városi állandó színházban az előadásokat. Dobó Sándor egy jól szervezett társulattal ezelőtt két évvel volt már városunkban s közönségünk osztatlan elismerésével is találkozott. Midőn hírre jutott, hogy Dobó újra városunkba jön a tavaszi évadra, mindnyájan örömmel fogadtuk a hirt, s közönségünk azzal adott kifejezést megelégedettségének, hogy a társulat részéről kiküldött Demény Albert titkárt, ki a bérlettel lett megbízva a legnagyobb mórtékben pártfogásába vette, s a páholyok nagyobbrészt ki lettek bérelve. Az első előadások után Ítélve sajnos azon tapasztalatra kellett jutnunk, hogy a társulat nem felel meg azon igényeknek, melyeket a társulathoz kötöttünk. Az előleges szini jelentésben megjelölt tagok nagyobbrészt nem léptek be a társuAsszony! vallj, vagy meghalsz, boszum a végletekre ragad! Épen a válságos pillanatban csengetnek az előszobában. Hamarjába rendbe hozzuk magunkat, s olyan jóízűen mosolyogtunk egymásra' mintha most kezdenők élvezni a mézes heteket. Bejön a szobaleány s egy levélkét nyújt át feleségemnek, hogy az a fiatal ember hozta, a ki tegnap itt volt, s meghagyta, hogy csakis a Nagyságának szabad átadni. Hát mondják meg Önök, nem valóságos botrány ez, hát ez nem égbekiáltó sértés? Erőt vettem magamon, s egész hidegen szólok Saroltámhoz: Ugy, ön asszonyom levelez ? Szép nagyon szép, csak folytassa. Most pedig ide azzal a levéllel! Nem kegyeden töltöm ki boszumat, hanem azon a nyomorultan, ki föl meri dúlni családi boldogságomat. Jaj neki! Nos ide a levéllel — Mit? Nem adja? Ide kell adnia, különben cinkos társnak nézem, a a levelet erőszakkal is elveszem. S mikor el akartam erővel venni, szemembe vágja a levelet a következő szavakkal: „Ön gyáva. Nem szégyenli magát egy gyenge nővel erőszakoskodni, ön nem érdemli meg a férfi nevet! Szegény mamám! és sirva megy be a másik szobába. Én maradtam a csatatéren, tehát én győztem. Mohó kíváncsisággal bontottam föl a