Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-03-12 / 11. szám

Harmadik évf. Pápa, ISm marcziiis 19. 11. szám. PÁPAI mim KÖ ZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGÉSZ ÉVRE 6 FRT. NEGYEDÉVRE I FRT 50 KR. — EGYES SZÁM ÁRA 15 KR. — HIRDETÉSEK És NYILTTEREK FELVÉTETNEK A KIADÓHIVATALBAN. — KÉZIRATOK VISSZA NEM ADATNAK. A bizalmatlanság és az önzés. A kölcsönös bizalom az a kapocs, mely minket egygyé füz össze, s ez által lehetővé teszi, hogy közös célun­kat közös erővel munkálva, törekvésün­ket a kivánt siker koronázza. A midőn erről akarunk elmél­kedni, be kell hatolni a jelen társadalom minden rétegébe és ha igy behatolunk, állithatjuk, hogy mégis minden mást lát­tunk a jelenben, csak az egymás iránti bizalmat nem. Valóban csodálkozni lehet, hogy ezen szomorú tapasztalást a ,,felvilágo­sodott" tizenkilencedik század vége felé kell tennünk azon korszakban, a mely­ben a ,,humanismus" a szenvedőknek fál­dalomkönyeit akarja letörölni arczáról. Állíthatjuk azt, hogy az emberek egy­más iránt nem hogy bizalommal len­nének, hanem ellenkezőleg ugy tapasz­taljuk, hogy egy közös kór most az önzés, a mely uralja a jelen helyzetet, s egy közös czél a mely után a társa­dalom majd minden tagja törekedni látszik, 'féltékenykedésük okát elárulja az anyagi boldogulás. Igen, az önzés az, mely szomszéd­jában érdekeinek ellenségét látja az ön­zés az, mely boldogság után való törek­vésünknek sikerét meghiusítja. Sajnos, de való, hogy társadalmunkban már nagyon is elharapódzott e bün, mely kölcsönös bizalmunkat elöli. E tekintet­ben már általános a panasz, mely gyak­TÁRCZA. A HŰTLENHEZ. — A FARSANG UTÁN. — NEM AZT SIRATOM, HOGY SZERETTELEK TÉGED, NEM A BOLDOG IDŐT, MIT TÖLTÖTTEM VÉLED ! NEM; HOGY LEltAJTODTAD KIS EEjED KEBLEMRE . . . NEM I HOGY CSÓKOLHATTAM SZÉP AJKAD KEDVEMRE! MIND NEM EZEK UTÁN EPESZT MOST A BÁNAT : — SZORONGATTATOM MÁR KIÜRÜLT TARCZÁMAT ! BAKA ELEK. ran jogos alapokban nyugszik. Panasz­kodunk az úgynevezett arisztokráczia ellen s azt mondjuk róla, hogy elszige­teli magát a középosztálytól. Azt állítjuk, hogy az illetők való­ban igy elszigetelik magukat, nem le­hetnek való arisztokrátok, mert a valódi arisztokráczia leereszkedett és nyájas, hiszen éppen leereszkedése emeli azt mások fölé, leereszkedese terjeszti irá­nyában szeretettel párosult tiszteletét mások nevében. Ne az arisztokrácziában keressük a bajt, vegyük szemügyre a társadalom zömét, az úgynevezett középosztályt. Nem kell messze mennünk, mindennap láttunk ennek bebizonyítására előpéldá­kat, hogy itt a baj. Két ifjúkori barátok állanak egymással szemben. Hivatalt, ugyanazt a hivatalt akarják mindketten elnyerni s mit tapasztalunk ? A lázas versenyzés erővel szaggatja széjjel a barátság szent kötelékét, megfeledkez­nek a múltkor, gyakran az egymásnak tett szolgálatról ; nagy örvény választja el egymástól, mert érdekről van szó. . A bizalmatlanság az önzés ilyetén nyilvánulása nem elégszik meg ezzel sem, hanem a gonoszság alakját ölti fel, midőn ismerve barátja gyengéit, elég merész, jó hírnevét megsemmisíteni, hogy a versenyt kiálhassa, mert érdeke igy kívánja. És ezt a szomorú képet lát­hatjuk számtalan alakban. Számtalan példa bizonyítja mennyire általánossá lett már az önzés elve, keresd előnyödet Babos Barnabásnak. — A »Pápai Közlönye eredeti tárczája — Tisztelt hazafi ! Végtelen érdeklődéssel olvastam a »Pá­pai Közlöny«február 12-iki számában a mi­niszter elnök úrhoz irt levelét. Higyje meg nem tudom, hogy modern, szellemes világnézletét bámuljam-e, vagy őszinte tulajdonomat fejezzem-e ki inkább a fölött, hogy ön, tisztelt hazafi ! ez alkalom­mal a kulturmíniszteri tárczát nem nyerhette eL Ez alkalommal mondom, mert szent meg­győződésem, hogy ön legrövidebb idő múlva el fogja helyét foglalni a miniszteri bársony­székben a haza boldogitására. Az nem le­het, hogy ily világos fő s ily elszánt akarat elmellőztessék. Ön nagyon jól tudja tisztelt hazafi, hogy a szabadelvű párt forrong. Mi szabad­elvű nők majd rajta leszünk, hogy mielébb egészségesen forrja ki magát, rajta leszünk, hogy ez a mostani határozatlan, se hideg, se meleg kormány, mely miként a dal mondja : »Kitakar, betakar, azt se tudja mit akar« mielőbb elpárologjon. Nemcsak a Tiszaklikk tud intriguálni s minisztereket buktatni, tud­nók mi is, nök, Nagy hatalom vagyunk, minden kigondolható eszközzel ember­társadra való tekintet nélkül. Ezen elv az, mely elszigeteli az embereket egymástól, ez kuszálja össze­vissza azokat a gyengéd szálakat me­lyekkel a Teremtő embert emberhez fű­zött. S kérdjük, hogy vájjon csak egy­másnak ártanak-e vele az emberek ? Nem, mert szenved általa a közös ügy is melyet szolgálnak. Nem is képzelhető ez másképen, mert a hol a kölcsönös bizalom és szeretet kihalt a szivekből, ott a legszebb reményekre feljogositó törekvés is eredménytelen marad. E szerint a társadalom, a bizalom hiánya és önzés miatt meg lesz fosztva azon támogatástól, melyet joggal igé­nyel tagjaitól s melynek feladata azt föntartani és ápolni. El kell jönni azon időnek, a mikor befogják látni azt, hogy ezen feszült helyzetben soká nem élhe­tünk, be fogjuk látni azt, hogy elégte­lenek vagyunk önönmagunknak s hogy csak a kölcsönös támogatás, összetartás és bizalom egyedüli fenntartó eszközünk. De beláthatja egyúttal ki-ki azt is, hogy a milyen távolságra távolodtunk el egymástól, olyanból kell ismét egy­máshoz közeledünk. Ne haladjunk tehát tovább a bizal­matlanság és önzés megszokott utján, ne hogy később nehezen legyen a visszatérés. Ne akarjuk a világ összes boldogságát egyedül élvezni, mert ezt ugy sem érhetjük el, hanem küzdjünk a közös jóért s akkor nekünk is kijut belőle a minket megillető rész. Bizzék mi bennünk, tisztelt hazafi ! Mi nem hagyjuk el önt s megtesszük miniszterré. Azt szokták mondani, hogy csak ép j testben lakik ép lélek. En megfordítom a közmondást s azt mondom, hogy akinek oly ép és egeszséges gondolkozású lelke van, mint önnek, annak egészséges testének is kell lennie. S ezért minthogy ön ugy is nyíltan kifejezte óhaját, akaratát, hogy szín­művésznővel fog polgárilag összekelni, íme én is nyíltan fölajánlom önnek előre is kezemet. Majd meglátja, hogy a^ mi frigyünk mily boldog lesz kedvesem ! Én máris von­zódom önhöz ismeretlenül csupán a szellemi kapocs folytán. Nem vagyok spiritista, az anyagi dolgok jobban vonzanak, és mégis „ érezem, hogylelkeink találkoznak, ha összefűz­nék. Ha majd mint házastársak — házat ok­vetlen fogunk szerezni — fáradtan a napi teendők után az én kis boudoiromban talál­kozunk majd elcsicsergem önnek mi a sze­relem. Koszorús regényírónk egyik művének e czimet adta: »A szegény ember dolga csupa komédia.« En tovább megyek s azt mondom, hogy komédia az egész élet ! Csak az boldog, a ki komikus oldaláról fogja föl. Mi nem leszünk oly bolondok, hogy tragé­diát csináljunk,

Next

/
Thumbnails
Contents