Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-12-31 / 53. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes szára ára 15 kr. — Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban. A mi beszámolónk. Lapunk mai számával befejezi 3-ik évfolyamát. Három éves mult áll lapunk mögött. Azok. a kik ösmerik a magyar vidéki hírlapirodalom viszonyait, megtudják érteni, hogy mit jelent három megszolgált esztendő egy magyar vidéki lap életében. Nincs tövisesebb, de fontosabb, küzdelmesebb hivatás, mint a vidéú hirlapirás. Hiszen hacsak a közelmúltba tekintünk is szét, nzt tapasztaljuk, hogy rövid idő alatt lapok keletkeztek s szűntek meg. Szerkesztő és kiadóváltozás pedig annyi volt, hogy hamarjában meg sem tudnók számolni. A „Pápai Közlöny" három évi működése nélkülözi a szenzácziós, lármás sikereket. Röviden el lehet mondani három éves pályafutásának történetét. Három éves pályafutásunk szorosan özsze volt forrva a közönség érdekeivel. Örömmel és lelkesedéssel végezte mindig szellemi napszámjait a közügyek terén, hogy ezáltal szolgálatokat tehessen közönségének. Igyekeztünk felfogni Pápa és a vidék közönségének érdekeit, meglátni szükségleteit, megérezni szive kívánságát. Feladatunknak tekintettük, hogy a sajtó minden rendelkezésére álló hatalmával a közjólét felvirágoztatására irányuló nemesebb törekvéseket legjobb erőnkkel előmozdítsuk, bárhonnan, bárkitől eredtek is azok; ellenben feladatunkul tekintettük azt is, hogy a káros, a közjólét felvirágoztatására bénitólag vagy csak lankasztólag is ható aknamunkákat könyörtelenül üldözzük, idejekorán leleplezzük, a fonákságot kigúnyoljuk, a hitványságot ostorozzuk az irásművészét összes fegyverével s erejével. Lapunk élén vezérczikkek jelentek meg, melyek a közélet jelenségeit vagy ismertették, vagy megbírálták, czikkek, melyek társadalmunk átalakulását czélozták, szóval a mi ideáink, és bátran, emelt fővel mondhatjuk, hogy ezen irányczikkeink, mindenkor felvett programmunknak megfelelők voltak, nem sugalta azt önérdek, nem bénította azt meg félelem soha, hanem haladtunk megkezdett utunkon bátran mindenkor — előre. Ez volt lapunk megindításánál program munk és ebben az irányban szándékozunk tovább is haladni. Nem ígérünk ujat, nem változtatunk programmunkon és elveinken. A megkezdett egyenes uton haladunk tovább ezután is és hisszük, hogy azok az eszmék, melyek mellé küzdőkül sorakoztunk, előbb vagy utóbb diadalra fognak jutni az érettük folytatott kitartó és fáradhatlan küzdelemben. Lapunk három éves múltja meggyőzött bennünket arról, hogy eddigi irányunk és irmodorunk olvasóközönségünk helyeslésével találkozott s épen ez oknál fogva ígérjük, hogy ezentúl is küzdeni fogunk a közérdek mellett s attól egy hajszálnyira [sem térünk el. Jóllehet a modern zsurnalisztika egyik előkelő kitűnősége mondotta egyszer, hogy az, a ki mások bajaival törődik, a nélkül, hogy| erre felkérték volna, avagy azért bármelyes elismerést várna, vagy nyerne: vagy bolond TáRfili Újév napján . . . Benn ülök én kis szobámban, Gondolkodom s hallgatok, Künn hópelyhek szállingózva Rátapadnak ablakomra S szivein ugy fáj, ugy sajog . . . Szemem előtt elvonulnak Eletemnek képei: Fájdalma a régi múltnak Amelyek még el sem multak, Hisz szivem még érezi lís én tudom, hogy mit érzek, Szivem mért agg, mért szorul ? Fenyegetnek ujabb vészek ? Oh, én tőlük most nem félek, Eltűröm már szótlanul. Hanem sejtés vagy csalódás, Amitől ugy reszketek ? Mert e sejtés üldöz folyvást : Hogy én boldog — nem ugy, mint más Soha — soha nem leszek . . . Fejem fölött egy kakukos Kicsi óra így ketyeg : „Év után jó másik év és Változik itt minden érzés, Változtak az emberek. Mindörökké — sohatöbbé." Ketyegését hallgatom. S mig szivem most halkan dobban, Megzörgetik egyre jobban Jégvirágos ablakom : Ki az V kérdém s reszketős hang Halkan, gyengén igy íebeg: „Eljöttem, hisz várva-vártál Eljöttem mert látni vágytál, Vártak rám az emberek. Eljöttem, hogy megkérdezzem : Mit kívánsz e reggelen ? Boldogságot ? Drága kincset ? Örömet tán, mely még nincs meg ? . . Minden itt van most velem '' Oh mit kérnék tőled én még ? Mit kérnék én egyebet ? (Kincs nem kell már e v'lágon) Hozzad vissza — —- xzivviláyom, Régen meghalt — — szivemet . . . S lassú, síri hangon igy szól A hófehér bús r reg: Hallgasd órád : „Mindörökké"! Ami elmúlt, vissza íöbbé Soha immár nem jöhet . ." Újév napján kis szobámban Gondolkodva hallgatok. Künn hópelyhek szállingózva Rátapadnak ablakomra — Es én — — sírok — — — zokogok — Vathy B. István. Igen? Nem? Igen, igen ! Ugy történt, a hogy mondom. Az igen és a nem kérdezése fosztotta iueg Derék barátunkat jövedelmező rael. lékkeresetétől. Pedig, kik zenében utazunk, nagyon jól tudjuk édes mindannyian, hogy mennyire rá vagyunk szorítva az óraadásra, Kérdezzük csak meg családos vagy agg barátainkat ? ! Hanem Derék barátunknak talán épen az volt ebben az esetben a baja, hogy még nem volt felesége, vagy nem volt még eléggé vén ember arra, hogy egy gyönyörű tizenhat éves leánykát ne féltettek volna tőle ! Elmondom e történetkót a maga naiv egyszerűségében, épp azért, hogy a ki közülünk nőtelen, tanuljon belőle : nősüljön meg. Fényes ur, a fővárosi intelligenezia egyik előkelő tagja, ki az istenáldás látható háromemeletes jelében, mint sajátjában az Erzsébet körúton lakott, arra a gondolatra lyukadt, hogy a földi javak mellé elkelné egy kis szellemi szórakoztató is. Mert hiába, kedves, sokat tanult, férfias, sportkedeelő a mai modern leány, ha amellett, hogy kitűnő parthie, nem tud jól zongorázni, muzsikálni, vagy czimbalmozni : értéke még sem az egy okos apa, vagy egy leendő számitó férj szemében, mint ahogy kivánatos volna. Teszem fel, a férj beteg vagy unatkozik, vagy csu nya zimankós időben otthon akar maradni. Már most ha a fiatal pár mézes hetek után van, nem csókolódzik, nem turbékol, örökké csak nem olvasgathat szerelmes verseket, újságokat, regényeket. Az egyhangú, un ab mas időtöltéstől pedig irtózik a lélek. Kell valami, ami az ész és sziv működését, az idegek ziláltságát kellő összhangba hozza, felvillanyozza, az embert a további működésre, társalgásra képessé tegye. S Fényes ur belátta, hogy ez a nagyon is szükséges valami a zene, nyilvánuljon az bárminő hangszerben. Mint afféle jó apa, ki gyermeke megkérdezése nélkül, gyermeke akarata ellenére