Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-12-17 / 51. szám

W is nm KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. A városi képviselőválasztások előtt. Alig néhány hét választ el bennünket a/.on fontosságú naptól, midón városunk polgársága, azon városi képviselők helyett, kiknek három éves mandátuma lejárt, szabadon választhatja az uj képviselőit. Nagy fontosságú nap ez, ugy a város, mint a polgárság érdekében. Hisz kiválóan fontos ez, ép nálunk, hol a lakosság folyton panaszkodik, hogy a városi képviselők nem felelnek meg hivatásuknak Nos hát miért választják meg őket? Válaszszanak olyanokat, kik független gondolkozásuak, e nem olyanokat, kik inkább a húsos fazekok mellé hnzódnak, mintsem hogy a klikkel ellentétbe jöjjenek. S ez volt veszedelme mindig városunk közéletének. Ez szülte a tespedést s azt, hogy városunk iákmódjára halad s folytatja csendes contemplátióját, mint akár egy fanatikus mohamedán. A ki figyelemmel kiséri városi közgyűléseinket, az nem tagadhatja, hogy rendesen tanácstalanul állunk és nincs, ki a vak éjben fáklyát gyújtana, nincs képviselő, ki szavát fel merje emelni a klikk ellen, nincs ki az elmerülés veszélyében forgó hajó kormányát erős kézzel megfogná, s biztos révbe vezetné. Azt tesznek a városházánál, a mit egy-két ember jónak lát. Nincs ki kilépne a sikra b szeinökbe megmondja, hogy eddig s ne tovább. De ki is merné ezt tenni? S mi következhetik ebből ? Mi következik más egyébb, mint hogy ott vagyunk, a hol vagyunk, s vagyunk biz Isten rosezabul mint Ázsiában. S valljon ki az oka mindennek, ha nem a polgárság s ennek indolentiája! Lapunk hasábjain több ízben szólaltunk fel s igyekeztünk a városi képviselőket a halálos lethargiából felkölteni, de mindhiába. Most a polgárságon van a sor, megmutatni, hogy képes-e függetlenül gondolkozni, s akar-e ezen már tűrhetetlen állapoton segíteni. Tegyék a megválasztandó képviselők névsorát bővebb megbeszélés tárgyává. Válasszák ki polgártársaik közül a legérdemesebbeket és azokra adják szavazatukat, félre téve önérdeket és befolyást. Ne tekintsenek se sógorságra, se koinaságra, hagyják ki a kombiuátióból azokat, kik eddig is az önérdeket a közérdek elé helyezték, hagyják ki azokat, a kik eddig is csak hiúságból szerezték meg a városi képviselőséget, de a kiknek becses személyét csak akkor látta a közgyűlés terme, mikor hivatal betöltésre, vagy szavazásra volt kilátás. Az ilyen képviselők nem előnyére, hanem csak hátrányára vannak a közügyeknek. Itt az ideje, hogy városunk polgárai függetlenül gondolkozzanak s ne hagyják magukat némely pakli mester céduláival elkábítani. Szavazzon kiki saját meggyőződése szerint, 8 törekedjen győzelemre juttatni azon képviselőTÁRC Z A. És a nép elniszi, s összevesznek rajta, Földúlva a béke, tépik egymást hajba; Pedig hát nem egyéb: komédia nagyba, Aki nagyot lármáz, az a győztes abba. Nevem Gonosz Pista, de gonosz nem vagyok, Más politikáján hízni nem akarok, Csak a huncutságát figurázom véle, Hagyj nevesen olykor a magyar kedvére. Hű bakterje leszek az egész országnak, S jaj lesz, ha valamit szűr alá dugnának . . . Csak az igaz beszéd legyen mesterségem, Mint apámék tették jobb időkbe - • régen! Az én mérgem. Dühös voltam egyszer nagyon Haragomban szikrákat hányt A szemem. Arcom égett, fejem zúgott, Azt hittem, hogy Össze bomlik az eszem. Olyan voltam, mint egy tigris, Melyet ember legelőször Idomít. Mit nem adtam volna érte, Hogyha akkor Meg verhetek valakit! De mivel ezt nem tehettem, Egy gondolat cikázott át Agyamon: Ha máskép nem segíthetek Ezt a mérget Megboszulom magamon. Oda álltam a tükörhöz Hogy most rögtön kitépem a Hajamat — S amint arcomat megláttam Képzeljék csak! — Elkacagtam magamat. KAZAL LENKE. A báróné elégtétele. « Fényes, nagyúri társasag volt együtt a különcségeiről híres B. báró lakodalmán, kirívó ellentétet képezve a menyasszony szegényes öltözetű, kezdetben csaknem a félénkségig tartózkodó jinodoru hezzátartozóival, a kik — a báró egyenes óhajára — szétszórtan ültek az előkelő vendégek között. Csengett a pohár, a cigányok húzták a legszebb nótákat. Volt a társaságnak lelke, a ki a feszességnek még a látszatát is eltudta oszlatni s Gonosz Pista indulása. Tarisznya vállamon, fütykös a kezemben, A zónát nekem is meg lehet kezdenem, Bejárom hazámat, ameddig csak érek, Olyan hely ne legyen, hová be nem térek. Város palotáját, falu kis kunyhóját — Mindenütt szeretik a tréfás mondókát. Kávéházban, kocsmán egy pohár bor mellett, Ami most oly drága, jobban kapunk kedvet. S otthon is jól esik, ha átnéz a koma, Vagy más vendégekkel telik meg a szoba, S elmondhatjuk nékik, hogyan mesterkednek, Politikus urak már meg mit terveznek! . . . Bizvást megbízhatnak, vigyázok mindenre S elmondom, hogy az uj bolondot ki tette, Mert hát sok történik itt is az országban, Amit elmondanak aztán más formában. Ki ismeri nyitját a politikának, Amit most ez urak kedvükre csinálnak, S amit össze-vissza letesznek papírra, — Ahány újság, annyifélekép megírva. És a nép elniszi, s összevesznek rajta, Földúlva a béke, tépik egymást hajba; Pedig hát nem egyéb: komédia nagyba, Aki nagyot lármáz, az a győztes abba. Nevem Gonosz Pista, de gonosz nem vagyok, Más politikáján hízni nem akarok, Csak a huncutságát figurázom véle, Hagyj nevesen olykor a magyar kedvére. Hű bakterje leszek az egész országnak, S jaj lesz, ha valamit szűr alá dugnának . . . Csak az igaz beszéd legyen mesterségem, Mint apámék tették jobb időkbe - • régen! Az én mérgem. Dühös voltam egyszer nagyon Haragomban szikrákat hányt A szemem. Arcom égett, fejem zúgott, Azt hittem, hogy Össze bomlik az eszem. Olyan voltam, mint egy tigris, Melyet ember legelőször Idomít. Mit nem adtam volna érte, Hogyha akkor Meg verhetek valakit! De mivel ezt nem tehettem, Egy gondolat cikázott át Agyamon: Ha máskép nem segíthetek Ezt a mérget Megboszulom magamon. Oda álltam a tükörhöz Hogy most rögtön kitépem a Hajamat — S amint arcomat megláttam Képzeljék csak! — Elkacagtam magamat. KAZAL LENKE. A báróné elégtétele. « Fényes, nagyúri társasag volt együtt a különcségeiről híres B. báró lakodalmán, kirívó ellentétet képezve a menyasszony szegényes öltözetű, kezdetben csaknem a félénkségig tartózkodó jinodoru hezzátartozóival, a kik — a báró egyenes óhajára — szétszórtan ültek az előkelő vendégek között. Csengett a pohár, a cigányok húzták a legszebb nótákat. Volt a társaságnak lelke, a ki a feszességnek még a látszatát is eltudta oszlatni s