Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-12-10 / 50. szám

Peternits Teréz, Barras Constáuz 25—25 kr. Koller Teréz, Gaál István, N. N., Klein Mórné, N. N., Pápai Kálmánné, Tarczi De­zsoné, Herz Dávidné, N. N., N. N., Kiss Gyula, N. N., Lőwinger Rafael, A. IVné, Yatmon (őreg,) Fleischner Berta, Mányoky László, Zsoldos Balázs, Löfflcr, Sámuel, N. N., N. N., N. N., Lukonits József, Szente Mari, Kertész Józsefné, Srogh Katalin, Du­kay Irma, Horváth Matild, Horváth Flóra, Pandúr Ida, Vranesovits, Deim Sándorné, Szalay Józsefné, Fakó Ferencné, özv. Polgár Jánosné, Rác Gyula, Dienstmann F, Lukáts Károly, özv. Szirmayné, Dr. Hirsch Vilmosné, N. N., F. R. csendőr, másik csendőr, N. N., özv. Wohlmuth Ferencné, Szeglethy Józsefné, Farkas Júlia, Szente J., Bettenberg Klára, Jankó Mihályné, Hofiinann János, Schneller Lajos, N. N. 20—20 kr. Szely Erzsébet, Szely Anna, Happ Ferenc, N. N., Laluk Antalné, Klein Vinczéné, Eperjes István, Yackó Mihály, Renner Ferencné, Hannig La­jos, N. N., özv. Veszelii Jánosné, Pál Imre, Csépi Mihályné, Németh Terézia, Kutrovác Józsefné, Füstös N., Némethné, Ábrahám Jó­zsef, Somogyi N., Koberáné, egy csendőr, Madarász Árpád, Bella Irén, N. N., Jack István, Neumann J., dr. Rechnitz Edéné, Ja­senszky J., N. N., H. B., Berlovesky K.-né, N. N., Pados J., Légrádi József, G* J., F. V., N. N.. N. N., K. D., K. L.-né, Cs. D., Szabadi Gizella, N. N., N. N., N. N., N. N., N. N. 10—10 kr. Barca Zsigmond 6 kr, N. N. 6 kr, J. I. Cs. Gy, Szalay J., N. N. 5—5 kr, J. D., N. N., Kaporné., Kellner J., S. P. 4—4 kr. N. N. 3 kr, N. N., Visáné, Ráth J.-né, Horváth J-né 2—2 kr, Szőllősy Pálné 3 kr. Fő összeg: 183 frt, 92 kr. — Ezen kivül adományoztak: Stark Lajos 17 m. kü­lönböző ruhamaradékot. Lőwy Lajosné 4 pár téli harisnyát, 2 kötött reklit. Steiner Ignác 20 meleg fejkendőt. Kertész Dezső G kis kar­mantyút. 4 doboz kötő pamutot, 6 pár ha­risnyát, sok gombot a szegények ruháira. Altstádter 3 pár magas cipőt. — Fogadják a nemeslelkű jótevők az intézet igazgatósá­gának hálás köszönetét a szegény gyermekek nevében. — A közönség ámítása ellen. Az üz­leti köröket igen közelről érdeklő kérdésben hozott a kereskedelmi miniszter közelebb elvi jelentőségű határozatot. Kijelentette, hogy az iparhatóságoknak nem kötelességük a végela­dások, árverések és más tömeges és gyors vá­sárlásra ingexiő módon való eladások tartá­sára kért engedélyt minden esetben feltétle­nül kiszolgáltatni; még akkor sem, ha a kér­vényező egyébként birja is a törvény által megkivánt kellékeket. A törvény az elárusi­tásnak e módját — mondja a miniszter — épen azért tette az iparhatóság engedélyétől függővé, hogy oly esetekben, midőn a ható­ság a fennforgó körülmények alapján azon meggyőződésre jut, hogy a végeladás, vagy árverés megtartása bárminemű visszaélésre vezethetne, ugyancsak ürügyül szolgálhatna arra, hogy egyes cégek áruikat a közönség ámitására alkalmas módon bocsássák áruba s ezáltal a helyi iparosok és kereskedők rendes keresetét érzékenyen károsíthatnák, az ipar­hatóságoknak módjában álljon a kért engedély megtagadása által az elkövethető visszaélésnek elejét venni. — Nem kell doctorátns. Az egységes jogi állam vizsgálatokra vonatkozó tö vényja­vaslat s annak indokolása a vallás és közok­tatásügyi minisztériumban, a mint azt a fél­hivatalos lapok közlik, már teljesen elkészült s legközelebb le fog tétetni a képviselőház asztalára. Ha e törvényjavaslat életbe lép, ugy a doctoratus elnyerése tisztán ambiciózus törekvéssé válik. — Kinevezések. Az igazságiigyminisz­ter Hann Béla kir. törvényszéki joggyakor­nokot a veszprémi kir. törvényszékhez al­jegyzővé nevezte ki. — A győri kir. ítélő­tábla elnöke Gallus Sándor ügyvédjelöltet és Freund Antal végzett joghallgatót a győri kir. ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká nevezte ki. C-S A RN O K. ÜapUé töredék. (Ajánlom Mignonnak.) Valljon igazán létezik-e az ember sok­szor emlegetett szabad akarata? Az ész be­folyásolja-e a szivet, vagy az érzelem a gondolatot ? S mit követ az akarat? Azt-e mit az ember agya kigondol, vagy azt az érzelmet amit szive érez? Szerintem a gondolat a szorosabb értelemben vett életbölcsészet, meg­fejthetőbb mint a sziv, vagyis lélekbölcsészet. Daczára annak, hogy előttem is majdnem megfejthetlen talányként áll mind a kettő, mégis azt mondom, hogy nincsen szabad aka­rata az embernek; vagyis azt befolyásolja mintegy megkötve tartja egyik másik nemes vagy nemtelen szenvedély. Ösztönnek nevez­hetném el inkább mint szabad akaratnak. Ésszel van felruházva minden ember, s az agynak szálai vékony erecskékkel vannak a szívhez forrasztva. Váljon előbb érzi-e az ember a benyomást, vagy előbb az agy veszi fel assimilálja s csak ugy képes érezni, mi­kor már tud valamit? Hiába hangzott ol Selonnak bölcs tör­vénye ; „Ismerd meg tenmagadat" ha erre képes volna az ember, akkor meg tudná fej­teni a talányokat, melyek szorosan az „én"­nel vannak összefüggésben. Hogyan lehetne az ember boldog, hogyan lehetne bölcs, — hogyan volna képes emberinél magasabb dol­gokat, eszméket fölfogni, mig azt, mi legem­beribb, mi hozzá legközelebb áll maga magát felfogni, megérteni nem tudja? Kevés ember van, ki szivét az ész által tudja vezérel­tetni, —• kevés kinek szive az észnek mint élő szónak mindenben engedelmeskedik, — a szívnek ilyen korlátok közötti tartására nem­csak önerejére van az embernek szüksége, kell ahoz vérmérséklet, hajlam, sőt a gyer­mek első nevelésénél fontos vigyázat, fejlesz­teni mindenkor jobban az értelmet mint az érzelmeket. En nem ösmerem magam tökéle­tesen, de tapasztalataim arra a tudatra éb­resztettek, hogy nálam az akaratot, melynek következtében jó vagy rosz tettet viszek végbe, — agyamnak gondolatait mind az ér­zelem befolyásolja, mely szivemben él. S váljon egy és ugyanazon érzelem ké­pes-e elveszni, s újból felébredni s ha képes, lehetséges-e, hogy a második, mondjam haj­tása egy félig kiszáradt fának, nemesebb és szebb gyümölcsöt teremhessen? Például sze­rettem egy férfit, igyekeztem eszméimet azo­nosítani az övéivel, — e férfi elfogulatlanul ítélve, könnyelmű meggondolatlan, nem ter­mészete a dolgok s állapotok mélységes ta­nulmányozása, csak szeret, — én is megta­gadva önmagamat, feledem, hogy életem köl­tészet volt eddig, — a gyermekség poesisa, szeretek, felületes, meggondolatlan szerelem­mel, melyet megörökíteni az elfogulatlan szemlélő nem tart érdemesnek. Sőt magam is, habár megtagadtam érte önmagamat, s rabja lettem az érzelemnek, fölfogtam s éreztem, hogy nincs szerelmem­ben semmi eszményi, ösztön, — szészély, — mely a körülmények változtával bizony elég hamar megváltozott — elenyészett. S ugyan­azon sziv túlesve a változáson ismét szeret, — szeretek egy férfit a szó legnemesebb ér­telmében, ki eszménye lehet bárkinek, szere­tem szívből igazán, s boldogságáért mindent eldobnék, mindent feláldoznék. Az eszmény megkívánja, hogy az érzelem melylyel szivé­hez közeledni ideális legyen. Mily könnyű ezt megtenni?! Komolylyá váltam, csak szépért s jóért lelkesülök én, ki pár év előtt csak köny­nyelmü kacérkodás eredményeül tekintettem a viszonzott szerelmet. Erős és forró a vágy hozzá hasonló lenni, s érzelmeimet általa vi­szonozva látni. Az érzelem, mi évekkel előbb nem volt képes komoly gondolatokra s tettekre ösztö­nözni, ma már annyira befolyásolja az én szabad akaratomat, hogy kedvesem egyetlen szavára kész vagyok papírra tenni gondola­taimat naponkint. Mi azelőtt talán nevetsé­ges lett volna előttem, ma egyike legkomo­lyabb törekvésemnek. Örömmel teljesítem ké­relmedet édes Kedvesem! Ezzel bebizonyítom, hogy az ember sza­bad akarata mennyire megvesztegethető s mi­vel minden embernek vau egy csillaga s en­nek egy társesillaga, ennek fénye elhat szi­vünkbe, megvilágítja az érzelmeket, melyek teljesen azonosak amazéival. Naplót kezdek irni, magamnak tartozom a mentegetődzéssel, miután elvem ellen volt eddig a naplóírás, ma már meg vagyok győződve, hogy a leg­kellemesebb és legnemesebb foglalkozások egyike, mely nemcsak szórakozást, de élve­zetet is nyújt. Elég prózai gondokkal küzd az ember agya, szüksége van a léleknek, hogy külön világa legyen, külön élete, me­lyet az ábránd teremt, éltet és tart fönn. — S váljon az ábrándnak mi az éltető eleme? Az érzelem, mely növekszik, nemesbül, ha látja, hogy viszonoztatik. * * * Ugy képzelem, hogy az érzéketlen, ke­mény szívű embernek, ha nem is éreznek va­lami nagy boldogságot, de nem is fogékonyak a bánat iránt sem. Lelkületük, mely legin­kább phlegmaticus vérmérsékletüknél fogva többnnyire nyugodt, nincsen minden apróbb benyomásnak alávetve. Kedélyem nem tarto­zik e szerencsések közé. A mit egy vidám őszi nap jó kedvre, elevenségre tud han­golni, annyira borússá, szótalanná leszek, ha a szél fagyos zúgását hallom. Elátkozott lel­kek rohamos futásának veszem ezt a zúgva üvöltő szelet, millió és millió lélek, mely mind különböző okból lett arra kárhoztatva, hogy fusson az egész világon keresztül min­dig, — s ugy képzelem, hogy mig futnak, zúgva, üvöltve beszélik el egymásnak, miért lettek elátkozottak. Élénk phantasiám aztán előmbe hozza a lelkeket, kiknek egyike vagy legtöbbje a legjobbat, a legnemesebbet akarta cselekedni, s jótétté miatt lett örök futásra kényszerítve. Csalódott szerelem, érdemetlenre pazarolt vagy viszonzatlan szerelem űzte ki őket a nagy világba. A lágy esti szellő üze­net lehet kedvesemtől, de a zugó szél inte­lem: vigyázz lelkedre, nehogy futni legyen kénytelen Imádom a természetet, ez vezet leg­jobban Istenhez, ez az én templomom, — ha bánat szomorúság ér, szeretem azt a földnek elpanaszolni, ha öröm ha boldogság érzete tölti be szivemet, s érzem mily könnyű volna ebből másnak is adni, — sietek azt minden fűszálnak, minden bogárnak, vagy az Isten alkotta tarmészet remekeinek, hegynek, völgy­nek, erdőnek, mezőnek elsuttogni. Sietek mi­kor az idő engedi, a szabad természet lágy ölébe, már hó födi a bérotetöt, de a napsü­tötte völgyecskében még zöld fü kandikál elő, jelentve hogy még csak szunnyad de nem alszik a természet, jóllehet igen nagy szüksége van arra a pihentető álomra, mely után miudig ujult erővel tárja elénk kincseit. HAMUPIPŐKE.

Next

/
Thumbnails
Contents