Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-11-19 / 47. szám

2L0UT KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések ós Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. Felszóllalásunk nem uj, de mindig aktuális Egyike azon anomáliaknak, amelyek évek sorún változatlanul napirenden maradva, várják megoldásukat óh a mindenoldalú közöny bénitó hatása alatt vesztegel Ha a poéták megegyeztek abban, hogv az évnek legszebb hónapja a májún, ugy arra néxve is könnyű a megegyezés, hogy a legrutabb hónap a november. Sötét, zordon, nyirkos, mint némely városatya kedélye. Eletkedv-irtó eső esik egyre, nappal homályos, éjjel pedig koromsetétek az utcák, h miuthogv a kalendáriumban nincs holdvilág, utcai világítás bizonyos időn tul még sincsen Pápa városában. Sok szó férne hozzá, hogy miért vau nekünk pápaiaknak ily „mizerábilis" utcai világitásunk, hiába itt minden felszólalás, rekrimináció, süket fülekre talál, és bizonyos kedélyes hasac»kákkal és dupla tokácskákkal megáldott városatyák majd megpukkadnak a nevetéstől, midőn „holmi jött-ment skribler* merészel beleszólni a város dolgaiba, és még az meri elmondani nekik, hogyan miképen kellene csinálni a dolgokat. Aztán minek is kell az éjjeli világítás? — hallottuk morfondírozni nem régibben egy városatyát. Ha józan gondolkozású ember volna az újságíró, nem csavarogna éjszaka, hanem ülne odahaza. De ha épen muszáj, hát vegyen magának egy kézi lámpát, hisz bele lehet tenni a mellény-zsebbe, gyújtsa meg azt, ha későn viszi haza az utja. Ez volna az a híres városatyai észjárás, mely megcsökönyödött konzervatisinusból fél minden jótól, hogy ha az uj. Ez annnak az oka, hogy nekünk hozzá kell szoknunk a pápai sötétséghez, s azok a kevés lámpák, melyeket meggyújtanak, csak pislogó mécsesnek, vagy Szent-János bogarainak tűnnek fel. Arról hallgatunk ez alkalommal, a mit már oly sokszor óhajtottunk, hogy bárcsak hozna a végzet egy zseblámpa nélküli városatyát éj fél után az utoára és botlanék meg néhányszor mig hazaér — ugy talán lenne jobb éjjeli világítás, de tán ez is csak akkor, ha minden elhullott városatya kimulási helyén egy éjjel is égő lámpást állítanának föl. Most csupán arra a régóta felhangzó panaszra térünk át, hogy a jelenlegi világítás infámis rossz, de sőt még rosszabb, mint annak előtte. A lámpákkan nincs petróleum és egy órai világítás után elalszik, mintha meg sem gyújtották volna Nem is említve a mellékutcákat, de a főutcákon már 9 órakor korom setétség uralkodik. Volt alkalmunk szomszéd városaink világítási viszonyairól meggyőződést szerezni. Ezekhez viszonyítva, valóban szegy en-gy alázat mily hátramaradást és/.leltünk e tekintetben. Hja mert ott nincs az az akadékoskodó kuptktanács, mint nálunk, mely fél a világítástól, bizonyára ők jobban tudják miért. A mi városi tanácsunk a világítási eszközök teendőit, a holdra és n csilTÁRCZ A. ÉLETKÉPEK. (Humoresuk) Megnősültem. Vágyaimat Elértem. Ámde egyben rutul megcgalt Reményem. Mi ez az egy ? Bizalmasan Megsúgom: Lett nekem egy sárkány féle Anyósom. Minapában sétálgattam Gondtalanul, nagy garral. Aki látott, azt hitte, hogy Zsebem telve aranynyal. A mint imígy urizáltam; Gyönyöködtem magamban: Visszanézek. Hideg kilelt . . Anyósom jött nyomomban. Pénzdolgában szűken vagyok: Kölcsönt egyszer adtam csak. Ha megkapom, elmulatom: Lerészegszem mint a csap. Amint ekkép tekergetek; Beköszönt az adósom: Alig hogy a pénzt felvettem; Kizsebelt az anyósom. Lepihenve, mély álomba Merültem és aludtam. Álmodtam a menyországról; S angyalokkal mulattam. Pokolba is betekinték. — Emberből volt nagyon sok — Ámde itt is, mint a földön Grasszálnak az anyósok. Gagyarica Vincze. Polgári házasság. A polgári házasságba Megegyezett a király, Azt mondják, hogy az egészben Csak pár pap az akadály. Pedig ha van azoknak szivük Ugy ők is bele egyeznek. És igy a szegény szerelmesek Végre egymásé lehetnek! Hisz szinte öröm lesz majd nézni Azt a sok boldog vegyes párt. És a rokonságba keveredett Pápista és zsidó, — mamát. — Koréin Béla. j&jzi öxclög*. — A „Pipái Kfi.Iöny" eredeti láreáj* — Ott állott az ablak előtt. Feje fölött egy harci kanári csicseregte reggeli dalát. Előtte egy zsibongó tömeg, az utcai járókelők hullámoztak. De ő nem hallót semmit, nem látott semmit. Csak azt levelet, melyet kezében tartott, 8 melyet már századszor olvas el. Pedig hát az a levél világos, könnyen érthető. Nincs benne aemmmi rébusi. Nyugtalanul veti magát kerevetére, miközben fejéről a tióraként összefont ébenfekete haj hullámozva omlott keblére Lassan szótagonként olvassa a levelet: „Asszonyom! Levelére egy fik árny i szót sem válaszolnék, ha abban a gyermekre nézve nem tesz ön említést. Ön azt irja asszonyom, hogy adjam vissza önnek gyermekét. Hahaha! Igazán lecherlich asszonyom! Nevessen ön is velem. Avagy nem nevetséges valami visszakövetelnünk azt, ami nem miénk, attól kitől elváltunk ? Avagy megunta tán azt az életet, melynek levegője — csudálom — hogy eddigelé