Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-10-01 / 40. szám

A „Pápai Közlöny" előfizetési ára: Egész évre 6 frt 12 korona Fél évre 3 frt 6 korona Negyed évre 1 frt 50 kr 3 korona Különösen felhivjuk a t. vidéki előfizetők figyelmét hátralékainak szives beküldésére. A „Pápai Közlöny" kiadóhivatala. Gyáva tartalékos hadnagy. A „Sopron" cimü lapban „Vidéki sajtó~ ciinen meg-jelent közleményre adott válaszomban kijelentettem ugyan, hogy Rózsa Miklóssal, e pimasz gyáva, rongy fráterrel végeztem s vele hírlapi polémiába többé nem bocsájtkozom, de miután a „Pápai Független Újság" mult heti számában megjelent „Nyilttér" rovat alatt oly pimasz és gyáva módon akart a lovagiasság leplével takaródzni, kénytelen vagyok még egyszer és utóljára e rongy firmával foglalkozni. A leibjournálban megjelent nyilatkozatában nem csak azt jelenti ki, hogy velem a felmerült ügyben a becsületbíróság összehívásának szükségessége forogván fenn, az erre vonatkozó lépéseket az illető hadtestparancsnokságnál már megtette, hanem ezzel kapcsolatosan ujabb megtámadtatással illet, mire csak egy oly alávaló ember vállalkozhatik, mint Rózsa Miklós. Azt hiszem, hogy minden tisztességes ós józan gondolkozású ember ezen nyilatkozat elolvasása után meggyőződést szerezhetett magának, hogy Rózsa Miklós, ki elég vakmerő volt neve alá a cs. és kir. tartalékos hadnagyi rangot is odaírni, nem csak gyávaságat és alávalóságát, hanem incorekt eljárását is bizonyította. Mert eltekintve, hogy a becsületbíróság kijelölésében helytelenül járt el, amenynyiben annak kijelölése nem őt illette meg, de már magában véve az, hogy ha volt elég vakmerősége és bátorsága engem nyilvánosan és ily gyalázatos inódon megtámadni, ugy el kellett készülve lennie a következményekre. Ily támadásoknak helyt is kell állani, főleg akkor, mikor a tartalék os hadnagyi cimre is aspirálunk, nem pedig gyáván megfutni s később, ennek révén, a lovagiasság leplével magát takargatni akarni. Belátva tehát azt, hogy e pimasz, rongy fráter csak sérteni, de sértésekért helyt állani képtelen, elhatároztam oly módon m agamnak elégtételt szerezni, mely hozzá méltó s melyet csakis ily arcátlan, gyáva népséggel szemb e n szokás rendesen alkalmazni. Célom elérése végett Sopronba utaztam. Nehogy azonban előlem újra — mint már egy izben tette — megfuthasson, nem a szerkesztőség révén, hanem indirekt uton szereztem tudomást, hol találhatom meg a jó madarat. Tanukkal nem rendelkezvén, a nyilvánosság előtt iparkodtam magamnak elégtételt szerezni és őt megbélyegezni, mivel őt elég rongy embernek ismertem, hogy esetleg a vett elégtételt, tanuk hiányában, képes lett volna el is tagadni. Tudomásomra jutott, hogy ebéd után a „Biringer' kávéházban szokott tartózkodni. Elmentem a kávéházba s rövid ott tartózkodásom után megjelent a várva várt mákvirág. Rögtön elébe állottam s ott a kávéházban paiam et publice e következő szavak kíséretében s maga egy pimasz, gyáva, rongy fráter — arcul ütöttem. S ez a léha, üresfejü szájhős, ki távolból lövöldözött bombasztikus cikkben hivatkozott tartalékos hadnagyi voltára és oroszlán bátorságára, a kapott pofleves után nyul módjára gyáván meglapult, ide-oda kapkodott zsebeiben, s az asztalon levő vizes pohárral szándékozott leönteni. Látva azonban, hogy kezem felemelve s „az ösmerős csattan ás

u megismétlésére készen van, elállott még ebbeli szándékától is, s ezen szavakkal viszonozta az arculütés processusát: Majd találkozunk a rendőrségnél és a, járásbíróságnál. Remélem, hogy ezen kijelentése után nem szükséges további kommentárt fűzni Rózsa Miklós tartalékos hadnagy lovagiasságához. Azok. kik eddig nem győződtek meg, vagy nem akartak meggyőződni Rózsa Miklós, pimasz, gyáva, rongy voltáról, a történtek után nem fogják azt kétségbe vonni s engem fel fognak menteni az ily uton való elégtétel vétel miatt. Ily emberrel szemben csak hozzá méltó elégtételt lehet szerezni. Most már a jó ízlés dolga, váljon Rózsa Miklós még mindig a hadtestparancsnokság határozatának leérkeztéig függőben tartja ez ügyet, vagy pedig a k ap o 11 j/of 1 e v es t az iratokhoz fogja csatolni, ez az ő privát dolga; részemről kijelentem. hogy én e pofonnal elégtételt vettem magamnak, s arról is meg vagyok győződve, hogy a hadtestparancsnokság a történtek után ily r o n g y , g y á v a, a rc u 1 ütött tartalékos hadnagyot nem fog megtűrni a tisztikar kebelében és már legközelebb e b r u d o n fogja őt onnan kilóditani. A társadalom ítéletét nyugodt lelkiismerettel várom s remélem, hogy eljárásomat minden tekintetben helyeselni fogja. Végül kötelességemnek tartom ez alkalommal még Rózsa Miklós cinkostársaihoz is néhány szót intézni. Azokhoz a firmákhoz, kik e rongy fráterrel szövetkezve, cikkeinek glóriájában akarva sütkérezni, titokban és aljas uton szították a tüzet ellenem. Ajánlom nekik e gálád útról letérni, vegyék fel a tisztességet és nyíltságot, mert ellenkező esetben kénytelen lennék, a prófétájukkal szemben alkalmazott elégtételvételt, velők szemben is alkalmazni. Fölintsek Frigyes. Színészet Pápán. Bokody Antal színigazgató október hó elsejétől kezdve társulatát kiegészítve, minden lehetőt megtett, hogy közönségünk jogosult műigényének teljesen megfeleljen. csak a kéz pihent a kézben, melegen, visszavárón. Paula felment a hegytetőre és nézte sokáig nagyon sokáig a mindinkább távolodó, csillogó kardpengéket. Fájt neki az elválás, de szemrehányást nem tehetett, hiszen nem ígértek egymásnak semmit. Mikor aztán a felkavart porfelleg elnyelte a távozó ezredet és a harsogó trombitának is csak néha-néha hallatszott egy elhaló akkordja, akkor aztán kicsordult szeméből is a köny. Most érezte, hogy szereti ezt a daliás huszárhadnagyot. Először találkozott vele, utóljára találkozott vele. Higadt, nyugodt gondolkozása csakhamar úrrá lett fölötte és megtanulta nem igaznak, ábrándnak ismerni azt a vágyat a mit a lelkébe zárt. Az erdő leánya volt, a ki eltanulta az erdő fenséges nyugalmát. Látta nagyon sokszor a fák eltikadt leveleit, a mint remegnek, zizegnek egy csöpp esőért, látta azokat fonnyadtan összezsugorodni, azután csöndesen, némán, panasz nélkül lehullani. É8 a mint multak a hónapok és elmúlt az év, Paula is nyugodt lett egészen. Szerette még mindig Bélát, de már megtanult lemondani. Mint elérhetetlen ideál élt emlékében. Ez a nyugalom nem hagyta el őt akkor sem, mikor néhány nappal ezelőtt Jász-Ladányi belépett az erdei lakba, csak szive dobogott kissé hevesebben, de az sem sokáig. Gúnyolódott a sorssal, mely nyugalmában akarja őt háborgatni. Azt tudta, hogy Jász-Ladányi nem ő érte jött. Szegények mind a ketten és nem lehetnek egymásé. Eleinte a társalgás is nehezen ment, de ezután lassan-lassan belemelegettek. A multat nem emiitette egyik sem, mintha csak félnének a csak alvó kisértetektől. A negyedik napon Jász-Ladányi arra kérte Paulát, hogy sétáljanak egy kissé az erdőben. A leány egy pillanatig habozott, azután gondtalanul beleegyezett. Feltűnt neki, hogy a fiatal ember sokkal szórakozottabb mint azelőtt volt. Nem tudott az örökké kedélyes hadnagyra ráismerni. Mikor odafenn a párkányok között megálltak nem tudta megállani, hogy ne kérdezze meg, hogy miről gondolkodik. Jász-Ladányi leült a buja zöld fű közé és ugy nézett a tölgynek támaszkodó leányra. — Házasságomról — feleié a hadnagy. Paulának végig nyillalott szivén a fájdalom. Ezt még sem várta, erre nem volt készen. De fegyelmesebb lelke csakhamar egyensúlyba jött és élesen, ironikusan felkacagott. Jász-Ladányi kíváncsian nézett rá. — Yan ezen kacagni való ? — Nem a házasságán, hanem ez ilyen savanyu arcú vőlegényen. Talán nem szereti a menyasszonya? — Én nem szeretem a menyasszonyomat. A zöld lombok között végigszaladtak a rettenetes szavak és minden levél borzongott, zizegett. A hadnagy maga is érezte, mit mondott. Nagy bűn volt ezt kimondani, mert önmaga mondott ítéletet jelleméről, tettéről. — Es mégi elveszi ? — kérdé remegve a leány. — Kénytelen vagyok. — Ki kényszeritheti önt arra, hogy tönkre tegye saját magát és azt a leányt, a kit el akar venni. — A nevem. A mult. — A neve. A mult. Hát olvan nagy valami az a név, hogy fel kell érte áldozni két életet? Vagy azt hiszi nem lesz kisebb a név, ha szegénységét az aranynyal borítja be ? Azt hiszi, a kopott cimert senki sem fogja meglátni, mert ugy feléből, harmadából be van aranyozva ? — Paula! — kiáltá önfeledten fenyegetőleg Jász-Ladányi. De többet e névnél nem tudott mondani, mert a mint belenézett annak a leánynak lánggal égő szemeibe, el-