Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.
1893-09-17 / 38. szám
— tekintve a jelenlegi helyzetet — eltétele ugy közegészségi, mint szépészeti tekintetből mily végtelen fontos s nem iparkodik azon, hogy az onnan minél előbb eltétessék, annak hiába való volna minden további érvelés, mert az illető az önérdeket előbbre helyezi a város érdekeivel szemben. A városi képviselőtestület zöméhez fordulunk, s kérjük, hogy e kérdés megvitatásánál tömörüljenek-s jelszavuk légy en : Önérdekből — semmit: A községek kormányzata. Minden községnek jóléte, vagyoni gyarapodása első sorban attól függ, kinek kezében van letéve a község kormányzata. Csakis ügyes, buzgó, munkára képes és kitartó vezér tudja a győzedelmet kivivni; csakis munkabíró és a közös jót akaró vezér tudja a jólétet megteremteni vagy emelni. A község tulajdonkópeni feje a jegyző. (3 az a személy, kinek kezében van letéve a hatalom, a község jóléte, gyarapodása és haladása; vidéken a jegyzői állás legfontosabb és kell, hogy ezen állások fontosságuknál fogva minél képzettebb és ügybuzgóbb egyénekkel legyenek betöltve. Kell, hogy a jegyző át legyen hatva azon magasabb erkölcsi hivatástól, mely állással össze van kötve. Ne tekintse a népet önző céljaira használandó eszközöknek, öntudatlan juh nyájnak, mely csak arra jó, hogy fejjük és nyirjuk. Legyen annak tanácsadója, szerető atyja, kihez minden bajaiban tanácsért és útmutatásért bizalommal fordulhasson. Fontos dolog falvainkban, hol az uzsorások és kapzsi csalók által szorongatott nép, együgyüségénél és tapasztalatlanságánál fogva nagyon is rá van szorulva a tanácsra, és intelligens elem hiányában utbaigazitásért — kivált jogi kérdésekben — csakis jegyzőjéhez fordulhat. Jaj volna annak a népnek, ha jegyzőjében nem tanácsadót és pártfogót, de kapzsi önérdek hajhászt és a nép megrontóinak pártolóját ismerné fel. Az a nép kétségbeesnék; megingana hite a törvényben, hatóságban, s vagy tömegesen vándorolna ki, vagy hazafiatlan izgatók szavára hallgatva, kívülről várna segélyt és pártfogást. Nagy erkölcsi fegyver van a körjegyző kezében, de nagy erkölcsi felelősség is van vállaira fektetve. A jegyző az Ő községében ügyvéd, biró és tanácsos; de ezek mellett legyen még buzgó vezér is. Azonban jogosan csak az nevezheti magát községe vezérének, ki annak vagyonosodását és jólétét és művelődését előmozdítja. Sajnos, hogy sok községben még ma is ázsiai állapotok uralkodnak, a lakosok nem haladnak, a műveltség a legalacsonyabb fokán áll és semmiféle emberfia nem akarja őket a felvilágosultság célpontjához csak egy lépéssel is közelebb segíteni. Az a nép azután másban nem is talál élvezetet, mint az annyira erkölcsrontó korcsmázásban, a tivornyázásokban, a mik fölkeltik benne a szenvedélyeket; ezek pedig szaporítják a bünkrónikákat. Kinek legyen hivatása ezt megakadályozni ? Jegyzőnek, papnak, tanítónak. Alakítsanak ezek még — ahol csak lehet — olvasó köröket, hassanak közre a házi ipar fejlesztésére, világosítsák fel a népet, mutassák meg nekik a helyes irányt, szelídítsék az erkölcsöket. Ha meg akarják mutatni, hogy a népért vannak, áldozzanak teendőkről. Eszem ágában sem volt ugyan mandátumot vállalni, de miután a bizalomnak ilyen extensiv kitörését tapasztaltam, kezdtem reménnyel eltelni az iránt, hogy az én nevem győzelemmel kerülhet ki a választási urnából. Miért nem ? ! . . . Nem kis agodalammal töltött el azonban egy hét múlva azon váratlan hir, hogy Kövessi urat is felléptették jelöltül s ugyancsak liberális zászlóval s neki . . . . y gróf űr ő méltósága tolja a szekerét. S az ügynek ilyetén fordulata egyszerre megdöbbentett. Klientúrám eddig nem jövedelmezett annyit, hogy százezreket dobhattam volna ki megválasztatásomért, nőm hozományát pedig a korteskedés már is elnyelte. A meghátrálást nemcsak gyávaságnak tartottam, hanem, miután már annyit áldoztam a mandátum elnyeréseért — meggyökeresedett bennem azon szándék, hogy nem tágítok és a sorsra bizom magamat. Vagy, mit is mondtam ?! . . . Elhatároztam, hogy minden követ megmozdítok arra nézve, hogy ellenfelemet megbuktassam. Bejártam sorban a választó polgárokat, sok szépet igérve megválasztatásom esetére. Folyt a bor, húzott a cigány. Megjelentek a feltűnőbbnél feltűnőbb kiáltványok, a szebbnél szebb színben pompázó zászlók, futkostak a nemzeti lobogós kocsik. Ellenjelöltem táborából azonban vajmi keveset sikerült eltántorítanom. Nem használt sem liberális programmom kibővítése, sem a szónoki hév, mely annak elmondásakor belőlem kitört, mert — úgymond — ők is a szabadelvüség zászlaját lobogtatják, jelöltük nem kevésbbé van a liberális eszméktől áthatva s nincs elfogadható ok épenséggel arra, hogy tőle elpártoljanak annál is inkább, mert ő . . . . y grófnak is a kandidátusa. Felkerestem erre barátaimat s őszintén feltártam előtttük a megváltozott helyzetet. Sok tanácskozás, huza-vona után abban állapodtunk meg, hogy az ellenpárttal tárgyalásokba bocsátkozunk. Ezeknek sikerétől tettük függővé az én megválasztatásomat. Ez azonban korántsem ment oly könynyen, mint jó magam, s a velem egy párton levők hitték. Az ellenpártiak kétszer kettőnek vették diadalukat. Mi sem akartunk engedni. Végre a választás előtt egy pár nappal a bizalmi férfiak abban egyeztek meg, hogy a kerületben duló káros pártoskodásnak véget vetnek s a két ellenpárt bizalmi férfiait komoly értekezletre hívják össze. Az értekezleten azonban az ellenpárt elnöke . ... y gróf úr meg nem jelenhetvén, értesítésünkre aóta, hogy holnap barátságos vacsorára, szívesen látott vendégei leszünk. Ezen meghívás a legszebb reményekkel kecsegtetett bennünket. Szentül hittük, hogy ezzel helyre lészen állítva a kerület választóinak nyugalma békéje. időt annak érdekében, oktassák őket. Ha pedig ezt teszik, távol tartják a gazdát a korcsmától, kártyázástól, hozzászoktatják az olvasáshoz fölébresztik benne a tudás vágyát. Szép példával szoktassák őket a munkára. Fáradságuk bőven meg lesz jutalmazva, mert a nép megtanulja őket tisztelni és becsülni. Mily szép az, ha egy hivatásának magaslatán álló jegyző, mint községének vezére, a népért él, annak boldogságát és jó létét szivén hordja; teremt, alkot nemes dolgokat, nem sajnálja az időt minden alkalommal felvilágosítani és jóra serkenteni. A községek teszik a hazát, ha minden községben rend van, a hazában is rend lesz és minden község virágzásnak indul, s ha a községeknek vezére annak javáért fáradozik, nyugodtan teheti kezét szivére és mondhatja: „Fáradozom hazám jólétéért!'' Mint senki a világon, ugy az italmérők sem voltak soha helyzetükkel megelégedve. Sokalták a nagy (?) haszonbért, amit az uradalmaknak, a városnak vagy a fobérlőnek kellett fizetniök és várva várták az időt, amidőn a regale jogok megváltatnak, ugy vélekedvén, hogy akkor sokkal jobb módjuk, kevesebb fizetendőjük lesz. Elérkezett ez idő is! Megváltotta az állam a regale jogot, bérbe adta az első 3 évben nagyrészt a kizárólagos jogosultságot s igy a bérlők (az ital mérők) csak gazdát cseréltek, de különben megmaradtak a réginél azzal a különbséggel, hogy a kincstári bérlő jóval nagyobb bórt fizetett. Elmúlott a 3 év is, s már-már hinni kezdték az italmérők, hogy reményük beteljesül. — Kiszámították előre, hogy háA lakomán fölötte vidám kedv és rózsás hangulat uralkodott. Mondanom is fölösleges, hogy megeredt a felköszöntők árja; kijutott az „éljenből" bőven sok mindenkinek. Éltettük a kormányt, egyenkint s összesen, a végrehajtó bizottság elnökeit, férfiait, a két ellenlábas kandidádust stb. Sajnos, azonban, hogy abban ismét megoszlottak a vélemények, hogy vájjon én vagy Kcjvessy úr vonuljon-e vissza a csatatérről ? A gróf űr nem vallott, vagy nem is akart határozott szint vallani s beszédje csakugyan olyan quodlibet volt, hogy magamra nézve a legjobbat-, de a legroszabbat is jósolhattam. A vacsora után tarokk-parthie rendeztetett. Számításból történt-e vagy esak véletlen müve volt, hogy ellenfelem én és a gróf ür is egy asztalnál vetődtünk össze, azt megmondani nem tudom. Tény azonban, hogy egy asztalnál játszottunk. Inter parentesim jegyzem meg, hogy gyönge játékos voltam, csak elvetve játszottam, s bár most is erősen szabadkoztam, az uralkodó hangulat nyomása olyan volt, hogy játszanom kellett. Valami sejtelem szállotta meg lelkemet, mely azt látszott mondani, hogy e mai játszásomtól függ tulajdonkép mandátumom. S ezen előérzettől nem tudtam megszabadulni az egész játszma alatt. Általánosan tudva volt, hogy ó' méltósága szenvedélyes tarokkista és szabad óráiban az unalmat ezzel szokta agyonütni. A jó