Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.
1893-09-10 / 37. szám
De hát mit is akar minden alkalommal magától Svoboda bácsi a Bognár Gábor képviselő? Talán csak nem akarja kiütni a tanácsosi állásból? (Az hirlik, hogy — igen.) Barthalos sem panaszkodhatott sikertelenségről. Egész halmazával szórta az indítványokat s mindannyit elfogadták a „szép számmal" egybegyűlt képviselők. Délelőtt erősen favorizálták, de már délután nem bírta oly erővel. Uj erőkkel találkozott szemben, kik délelőtt nem szálltak sikra. Győzte ugyan beszéddel, de csak „platz"ot kapott. L ő w y dr. nak a délelőtti órákban nem volt szerencséje, kipótolta azonban délután. Reggel csípték, piszkálták, délután revanzsirozta magát a városon. Hanauer elégtételt adott neki a reggeli csipkedésekért, s pártolólag emelt szót minden indítványa mellett a délutáni órákban. Steiner dr. a reggeli gyűlésen nem vehetett részt, mivel a kolera óvintézkedések megtétele végett volt elfoglalva s csak a délutáni közgyűlésen vett részt. Habár alkalma lett volna a városi főorvos urnák, a Griff szállodából eredő bűz kérdésénél is mint a közegészség őre hathatós szavát fölemelni, de ő e kérdésben nem akarta szaporítani a szót, hanem a most divatba jött és jelszó gyanánt használt „kulturális" kérdésben vitatkozott. Talpra esett megjegyzései után itélve a közegészségügy terén is nagy szolgálatokat tehetne a városnak. Próbálja meg! Hanauer elemében volt. A támadások és riposztok majdnem mind elevenre találtak. Reggel Lőwy dr. nak manzsett vágásokat osztogatott, délután ugyanannak segédkezett. Délután Barthalossal élet-halál harcot vivott, de mindkét fél kimerültsége miatt az ügy elintézését egy „becsület bizottság"-nak osztották ki. Egy kirohanást is intézett a Fenyvessy villa kőfala ellen, de belátva a támadás sikertelenségét, visszavonult jól fedezett állásába. Sebet ejtett ugyan egyeseken, de nem veszélyeset. Mint hirlik utólag ő íb megsebeztetett. K r a u s z képviselő az uj utca aszfaltkérdés fiuancirozásánál emelt óvást. Oda-oda mondogatott a városi tanácsnak, de már késő volt. A városi tanács már akkor érzéketlen volt. Falra vert borsó. Kövi dr. tüntetett távollétével. Nem szerencséltette sem délelőtt, sem délután a tanácskozást jelenlétével. A rossz nyelvek azt híresztelték, hogy egész nap az eddig megjelent „Az hirlik"-eket olvasta. Fischer képviselő is beleszólott a kótába. Nem hiába, hogy szabad óráiban szesz kereskedő, de van is ám „spiritusza." Kende dr. a városi ügyészt helyetteBitette. Nagy fába vágta a fejszéjét. Nem könnyű dolog ám a mi városi hatóságunknak tanácsot adni. Szerencsére nem sok dolga akadt ez esetben, mert alig hisszük, hogy sokáig ki birná az ott divó rendetlenségeket. A költségvetés letárgyalása után még Lővy dr. szórt ki hóna alól néhány indítványt, mely után a közgyűlés esti 6 órakor „in alle Freuden" szétoszlott. Hunkár számvevő nagyot lélekzett s bezárta egy évre a boltot. FRICI. Szülészet Pápán. Bokody Antal színtársulatával szerbán vonult be — mint mondani szokás — „Thalia templomába," hogy ott hat héten át közönségünket a színművészet különféle válfajainak élvezetében részesítse. A társulatot jó hírnév előzte meg s az eddig bemutatott előadások után itélve a társulat ezen hírnévre teljesen jogosult. A társulat kitűnő erőkkel rendelkezik s igy közönségünknek alkalom kínálkozik kellemes és élvezetes esték eltöltésére. Sajnosan kéli konstatálnunk, hogy az eddig bemutatott előadások majdnem üres házak előtt játszódtak le. Volt ugyan alkalmunk már több izben tapasztalni, hogy közönségünk a bemutató előadások iránt idegenkedik, de a közönyösség ily mértékét még nem alkalmazta egy társulattal szemben sem. Jóllehet az eddig bemutatott előadások műsorából hiányzott az operette, mi közöuségünket legjobban vonza a színházba, mégis elítélendőnek tartjuk, hogy egy elismerést érdemlő színtársulattal szemben igy viseltessék egy oly közönség, mely közönség -szi 11 pártolásáról széles körben ismeretes s ennek minden alkalommal fényes bizonyságát is adta. Bokody színigazgató az operette előadásokat zongora kísérettel szándékozott előadatni. Miután azonban értesítve lett, hogy ily előadás közönségünk igényeinek nem felel meg, nem kiméivé semmi némü áldozatot egy 7 tagu zenekar szervezésébe megtette a szükséges intézkedéseket úgyannyira, hogy jövő héten már operette előadásokat lesz alkalmunk hallhatni. Ezen körülmény okozta az operette eddigi nélkülözését. Ezt előrebocsájtva hisszük és reméljük, hogy közönségünk méltányolva az igazgató eljárását, addig is, mig az operette előadások kezdetét veszik, a társulatot a kellő és megérdemelt pártolásban fogja részesíteni. Evvel tartozunk városunk jó hírnevének s tartozunk az igazgatónak. Bemutató előadásul szerdán „Gazdag szegények" Jókai Mór népszínműve adatott elő. Dacára annak, hogy az előadás tiszta jövedelme a pápai honvédszobor költségeinek fedezésére volt eélozva, a szinház teljesen üres volt s az igazgató alig tudta a napi költségeit fedezni. Az előadás kerekded és és összevágó volt. A szereplők igen jó benyomást gyakoroltak a megjelent gyérszámu közönségre. Különös dicséretet érdemelt Bokody (Kapor) ki az öreg váltóőr szerepében kitűnő alakítást mutatott be. Méltó partnerje volt Keresztes Amália, habár maszkja egy kissé fiatal volt. Vágó a dinrnistát élethűen ábrázolta. Benne a társulat jó erővel rendelkezik. Kisebb szerepeikben Berzsenyi, Kövessy és Szalkay igen jó benyomást tettek. Fr ancillon Dumasnak e remek színmüve csütörtökön adatott elő majdnem üres ház előtt. A címszerepet Bokodyné határozott művészi rutinnal oldotta meg. Francia könynyedséggel ponitirozta a szenvedélyek változatosságát, s mindvégig érdekfeszítő jeleneteknek voltunk Bzemtanui. Kerekes Amália (Schmidtné) egy kissé nehézkes e szerépre. Kiss (Riverolles) félszeg alakot mutatott be. Nem ilyennek ösmerjük a párizsi világfit, eltekintve, hogy télen egy világos nyári öltönyben jelent meg. Berzsenyi Margit (Anette) kitűnő volt naiv szerepében. Routinirt színésznőre vall. Lesz még alkalmunk róla megemlékezni. Vágó, Szalkay, Bokody fiz előadás sikerében osztozkodtak. A primadonna. Kövessy 3 felvonái sos énekes bohózata pénteken került színre. ! A közönség még mindig idegenkedett a szinház látogatástól s csak ugy kongott a szinház az ürességtől. A címszerepben Kövessy Rózsa mutatta be magát. Kellemes hang és diskret játékkal rendelkezik. Közönségünk előadott énekrészleteit több izben megújrázta s tapssal jutalmazta. Szálkái (Czínczár) igen ügyes színésznek mutatkozik. Kovács (Trilla) kis szerepében helyes volt. Bánfalvi a gigerlit a közönség osztatlan tetszése és folytonos derültsége mellett karikaturázta. A darab nem bír ugyan irodalmi értékkel, de az egyes epizód alakoknak ügyes csoportosítása folytonos derültségben tartotta közönségünket. A darabot, mint értesülünk, közkívánatra szerdán ismétlik, meiy alkalomra a jegyek már nagyobbrészt le is vannak foglalva. Biz' nem ártana, ha igy volna! A társulat megérdemli a pártolást s hisszük, hogy szerdán telt házról fogunk beszámolhatni. A lengyel zsidó. A nemzeti szinházban oly óriási hatást keltett francia színmüvet tegnap adták elő a közönség némi érdeklődése mellett. Az előadásról jövő számunkban fogunk megemlékezni. fiz HIRLIK . . . Az hirlik, hogy a városi tanács legközelebb javaslatot nyújt be a képviselőtestülethez, hogy a közgyűléseken megjelenő képviselők részére uapidij állapittassók meg. (Szűk lesz a tanácsterem.) Az hirlik, hogy a városi tisztviselők egy része, azon alkalomból, hogy Baráth Ferenc az állandó választmányban érdekökben felszólalt, fáklyás menetet szándékoznak részére rendezni. Az hirlik, hogy a Berger kávéház kasziros frajlája legközelebb hivatásának 25 éves jubileumát tartja meg. Az hirlik, hogy jövő héten SomlóVásárhelyen is hirlik. Az hirlik, hogy „Hosszúlábú Lajcsi" a szinházidényre kortinahuzónak lett szerződtetve. Az hirlik, hogy „Tökmag Aladárét a mult héten „lovagias uton" felpofozták. Az hirlik, hogy a p. gyiinóthi vámkezelő, a Fenyvessy villa kapusi állás jogtalan biorlásaért Steiner dr. (alias Kövi dr.) ellen a helybeli járásbíróságnál feljelentést tett. Az hirlik, hogy a Gaál sörödében alkalmazott „Liszka" pincérleány komoly házassági ajánlatokat nem utasítana vissza. Az hirlik, hogy a mult héten egy devecseri és egy somló-vásárhelyi fiatal ember „keringő" oklevelet nyert Pápán. Az hirlik, hogy a helybeli színházban többrendbeli páholybérlő kerestetik. Az hirlik, hogy a Bástya utcai redaktor saját költségen egy „babmelegitő" kemencét állíttatott fel. Az hirlik, hogy „Csahos Samu" további intézkedésig „megfigyelés" alatt áll. Az hirlik, hogy Fenyvessy a legutóbbi közgyűlésből kifolyólag, Hanauernek köszönő okiratot küldött be. Az hirlik, hogy Bognár Gábor tiszteletbeli gazdasági tanácsosi állásra van kijelölve. Az hirlik, hogy Bock papa két hét óta „ modell "t ül egy legközelebb felállítandó szökőkút, „Psyché" alakjához.