Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.
1893-08-27 / 35. szám
Szó sincs tehát róla, hogy e tekintetben nehézségek merülnének fel, ha a városi hatóság igazán szivén viselné a lakosság érdekét és ha fel tudna emelkedni a mai kor színvonalára, a hol irva vagyon, hogy a „közjóért mindent." Kérve kérjük, ne sanyargassa továbbra is a város lakosságát, azt a lakosságot, melv a város irányában kész minden áldozatra, sőt a munkában is készséggal áll a hatóság támogatására, de a melv most agyon van kínozva a napi megéllietés nehéz gondjai miatt Legfőbb ideje annak, hogy ne nézzék a város házán összetelt kezekkel a járvány közeledtét, hanem a tett mezejére lépve, óvják meg a várost a közelgő vésztől. Eddig kértünk, követeltünk, nem volt foganatja. Most újra a kérő szerepre vállalkozunk, ha ez sem használna, ugy kénytelenek leszünk a szolnoki mintára az orvoslást kikérni Pollatsek Frigyes. A pápai önk. tűzoltó egylet közgyűlése. — 1893. augustus 20-án. — A pápai önkéntes tűzoltó egylet aug. hó 20-án — vasárnap — tartotta meg közgyűlését a városháza nagy termében. Eltekintve, hogy fontos kérdések voltak napirendre kitűzve, de minthogy utóbhi időben az egylet, főleg pedig a működő tagok felől oly rosszakaratú hirek terjesztettek, melyek méltó felháborodást szültek a tagok közt, magyarázható az, Sarolta teája mellett ült. Semmi aromája nem volt ennek a teának, valószínűleg ennek is az idő volt az oka. Mit is kezdjen egy szép asszony ily csúf időben ? A francia regény véghetlen unalmas volt, az uj zenemüveket pedig még nem küldte el a hangjegy kereskedő. Az unalom és kedvtelenség leritt a szép aroról, ekkor lépett be a férj. — Csak jó reggelt akartam kivánni és elbúcsúzni tőled gyermekem. — Jó reggelt — szólt hidegen. Ennek is az idő volt az oka. — Ah, ma rossz hangulatban vagy ? — vélte a férj szerényen. Mert ehhez joga volt a szép, fiatal aszszonynak egy vénülő férj oldalán. Nem lehetett panaszkodnia s nem is panaszkodott a férj, hisz maga rohant bele sorsába egy bolondul szerelmes pillanatban. — Dehogy — feleié Sarolta szárazon, olyan kedvem van, mint rendesen. Ez még rosszabb volt. Abban a szóban, „mint rendesen" minden ki volt fejezve. A szegény férj nem is mert csókot kérni búcsúzóra. Csak kezét csókolta meg az asszonynak, behúzta vállait és ment. Magára maradt Sarolta. — Mit kezdjen ? Eh fésülködik! Szegény Anna, majd hogy arcul nem ütötték. Kiálhatatlan, kinos óra volt. — Megyek, felmondok vélekedett Anna, pedig az úr olyan jó ember. hogy az egyleti tagok rendkívüli nagy számban jelentek meg a közgyűlésre. Zajos közgyűlésnek néztünk elébe s csakis Saáry Lajos elnök tapintatos eljárása és higgadt magaviseletének tudható be, hogy a közgyűlés a legsimább modorban folyt le. Az egylet felől terjesztett híreket minden tekintetben megcáfolta, azoknak semminemű jelentőséget nem tulajdonit s az egylet reputációja érdekében elégtétellel szolgált. A közgyűlés kardinális pontját a Teuffel Mihály lemondása folytán üresedésbe jött főparancsnoki állás betöltése képezte. Ez állásra az elnök Bothmer Béla báró nyug. honvédhuszár századost ajánlotta, mit a közgyűlés szűnni nem akaró éljenzéssel fogadott. Üdvözöljük Bothmer Béla bárót mint a pápai tűzoltók főparancsnokát! Üdvözöljük őt, mint a rend s a haladás emberét és előharcosát. A pápai tűzoltó egylet büszke lehet őt főparancsnokának nevezhetni. Most már bizalommal tekinthet az egylet jövője felé, mert ő, akiben összpontosul minden tényező. minden foglalkozása és társadalmi osztály bizalma: rövid idő alatt rendet, fegyelmet, uj életet fog tűzoltói intézményünkbe oltani. Most, midőn a kormány a tűzoltóság intézményét kötelezővé tette reméljük, hogy Bothmer Béla bárónak sikerülni fog részint azokat, kik még eddig az egylet tagjai nem voltak, részint azokat is, kik onnan egy vagy más okból kilépésüket bejelentették, belépésre ösztönözni. Egyébiránt a közgyűlés lefolyása a következő volt. Elnök Saáry Lajos a közgyűlés előtt egy szűkebb körű értekezletet tartott, melynek tárgyát főleg a főparancsnoki állás betöltése képezte. Inditványa egyhangú Aztán csak megint kibékült. A fésülködés után, tovább olvasta Sarolta az unalmas francia regényt, kinn pedig egyre zuhogott az eső. Délfelé Anna bejelentette Károly urat. Sarolta arca kigyuladt. Károly először jött olyan időben, midőn biztos volt, hogy férje nincs itthon. Ez jelent valamit. Nem fogadni őt, annyi mint szakítani vele örökre; ezt még sem akarná, mert Károly határozottan csinos volt és tetszett Saroltának. Végre is valami változatosság az ő egyhangú életmódjában. — Vezesse be. Károly szép fiatal ember volt, egy kicsit büszke, egy kicsit önhitt és mindenek fölött „gigerli." Szerencséje volt az asszonyok körül s most határozott ambícióval látott a szép, fiatal asszony meghódításához. A társalgás igen lanyhán kezdődött. Az időről beszéltek. — Kerestem a gesztenyesorban, mondá Károly. Sarolta csudálkozva nézett rá. Tehát valóságos rendezvousra számított ez az ember, akár esik, akár nap süt . . . — Hogy is gondolhatta, ilyen időben ? — Igyekeztem volna, hogy szórakoztassam és kárpótoljam a rossz időért. De persze az asszonyok ha nem mutogathatják toilettjüket akkor . . . Ma ez is kiállhatatlan s csak ugy féllelkesedéssel elfogadtatott, hogy a közgyűlésen Bothmer Béla báró nyug. honvéd huszárszázados jelöltségében állapodnak meg. Az értekezlet után Saáry elnök üdvözli a szép számmal megjelent egyleti tagokat s midőn figyelmezteti a közgyűlést a napirendre tűzött tárgyak higadt elbírálására a gyűlést megnyitottnak mondja. Elnöki jelentésében felemlíti, hogy utóbbi Időben, sajnos, oly hirek keringőztek városunkban az egylet működése felett, melyek minden alapot nélkülöznek. Igaz ugyan, hogy az egylet nem fejtett ki oly tevékenységet, mint azelőtti években, de ez nem a működő tagoknak róható fel, hanem a lakosság közönyösségének. Az egylet minden tekintetben megfelelt azon kötelességeknek, melyeket magára vállalt, de a társadalom hibája volt, — amennyiben visszzavonult a működésből, hogy nem szerepelt oly mértékben mint szerepelni kellett volna. Üdvözli a működő tagokat s kéri, hogy továbbra is tegyék meg kötelességüket. Heiin alparancsnok védelmébe veszi a működőket. A működő tűzoltók minden alkalommal buzgalommal és önfeláldozással teljesítették kötelességüket; s fogják tenni mindaddig mig az egylet működő tagjai lesznek. Azon híreket, melyek a működő tagok hanyagságát célozták, határozottan visszautasítja. Barthalos tökéletesen osztja ugy az elnök, mint az alparancsnok nézeteit. Szerinte nem a működő tagok, hanem a közönség ridegségében keresendő az ok, hogy az egylet nem fejthette ki azon működést, melyet célul tűzött ki. A társadalom hidegsége és közönyössége a működő tagok kedvére nagy befolyást gyakorol. Elismerést szavaz a működő tagoknak. H e i m reflektál Barthalos szavaira és köszönetet mond elismerő szavainak. Beszédjében kifejti, hogy 23 év óta e z volt vállról beszél az asszonyokról — gondolkozott Sarolta. — Maga csakugyan kiállhatatlan kezd lenni ma. És veszekedni, pörlekedni kezdtek; mintha házastársak lettek volna. Károly aszszonyismerőnek adta ki magát és egy szemtelen pillanatban oda vetette, hogy igazán alig ismert még eddig egy hűséges asszonyt. .Közben- közben monokliját villogtatta és merészen mustrálta a szép asszonyt, majd elejtette szeméről az üveget fáradtan ölébe, mintha absolute nem volna érdemes fáradni, hogy újra föltegye. Vontatva fölemelkedett. — Nem akarom tovább zavarni asszonyom. De azt az egyet engedje meg, hogy ismerem az asszonyokat, például határozottan konstatálom, hogy ma rossz hangulatban van. Ezt a hangulatot respektálom s szerényen visszavonulok. Gúnyosan hajlott meg, mélyen és ment. Szó sincs róla, hogy vissszajőjjön. Rossz néven vette a „rossz hangulatot". A szép aszszony ugy ült ott, mintha hideg zuhany zudult volna rá. Mit? Hát már rossz hangulatban sem lehet, ha akar? Nem volt elég szép ? A szép asszonyoknak nem szabad-e minden ? A tükör elé állott. A kissé hanyag frizura remekül állott arcához. De az arc egy kicsit durcás volt. — Bizonyára ez kergette