Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-01-22 / 4. szám

A főiskolai ós kerületi pénztár az ingatlanokra eső 179 frt 39 kr. adót számításba nem véve, csak a mult évben is 7ó7 frt 6 kr. tőkekamat aduval volt megróva, mihez járul a tanári nyugdíj alapnak 72 frt 9 kr. tőkekamat- s a főiskolai nyomdának 76 frc 85 kr. kereseti adója, ezen adók összege is 88G frt. Tehát a főiskola itt létele által az állami adók összege 3325 frt szaporu* latot mutat fel, a mire ha a ház és kereseti akókat terhelő mult évi 39Vio % községi adót kirój juk, kitűnik az, hogy a főiskola itt létele révén a városi közpénztárba csak közvetlen adók alapján is 1300 frt 7 kr. folyik be évenként. Mily nagy összegű alapítvány kerülne ki tehát, ha a városi közgyűlés oly nagynilkü hatarozaiot hozna^ miszerint ezen községi adónak megfelelő tőkét vagy ezen év-járadékot a főiskola czóljaira felajánlaná. De a kérdés nem ebben rejlik, — ezt csupán ilíustratiókóp említettük fel. Tény az, hogy komoly mozgalom indul meg a városunkban fennálló százados főiskolának Komáromba való áthelyezése iránt, miután az ottani helyi érdekeltség belátván az ezen intézmenynyel egybekötött szellemi ós anyagi előnyöket, a főiskola áthelyezése esetére nagy összegű alapítványokat ós év-járadékokat ajánlott fel a főiskola czóljaira. Ezen mozgalmat tehát jól felfogott érdekünkben nekünk is ellensúlyoznunk kell ; mert tudjuk azt, hogy gyermekeink neveltetése czáljából egy teljes gymnasiumra városunknak szüksége van, s ha a mostanit innen eivinnek, akkora áldozat árán, a minő most kórve van, ujat felállítani képesek nem lennénk, és ha fellitanáuk is : akkora anyagi előnyöket nyújtóvá tenni nem tudnánk, mert ezt a közeli városokban mindenütt levő főgymnasiumok miatt csak a helybeli vagy a legközelebb vidokbeli ifjusig keresné fel, míg most a kerületi főiskola miatt 9 egyházi s ennél még több politikai megyéből hozzák a szülők gyermekeiket és velük együtt neveltetési költségeiket városunkba. Mihez járul azon körülmény is, hogy a főiska áthelyezése eseten a tanári családok távozásával s az ifjúság számának apadásával jelentékeny lak üresedés állana be és számos családtól lenne megvonva a most biztosított kenyér kereset. Hogy tehát ugy a culturális haladásunkra, valamint teiineiesi, ipari- és kereskedelmi forgalmunkra s igy közvagyonodásuukra ós közjövödelmeinkre bónitólag ható csapás be ne következzék, a város összes lakosságának, sőt az utó nemzedék érdekében is most van ideje annak, hogy a városi képviselő testület tagjai minden elfogultságtól menten csupán a közjót tartva szem előtt, teljes körültekintéssel gyakorolják jogaikat és a felelősség tudatában teljesítsék kötelességüket ; mert ezen kérdésre igazán rá illik a példa szó : „A mi elmúlt, vissza nem jő.* Egy városi képviselő. Országos lelencház-egyesület. Nagy ós nemes mozgalom indult meg röviddel ezelőtt a fővárosban, melynek czélja egy régi nemzeti mulasztásunkat pótolni, társadalmunknak egy sajgó sebét behegeszteni. A nyugoti kuiturállamokban már réges-régen, Olaszországban és Francziaországban évszázadok óta látják el az apjuk anyjuk elhagyta kisdedeket jótékonyság segítségével, vagy közköltségen. A középkór szellemének megfelelőiem kezdetben klastromokban ós templomokban vették fel a kisdedeket, kiket titokban egy ott kitett fjrgó szekrénybe helyeztek el többnyire éjnek idején. A gyermekeket azután apáczák gondozták a klastromban ugy, hogy az ilyen gyermek a világtól elkülönítve növekedett fel. Ez a módja a felnevelésnek nem czéiszerü. Egyrészt nagy a veszedelem a gyermekekre, ha sokan együtt vannak, betegségek könnyen ittragadhatnak egyiktől a másikra. Azonkívül a világtól való elzáralás nem jól hat a kisdedek lelki fejlődésére. Manapság alig van már oly lalenczház, melyben a gyermekeket iniézetileg növelik, hanem majd mindenütt arra igyekeznek, hogy a gyermekeket a nép által neveltessenek fel, s igy oda jussanak vissza, a honnan kikerültek, olvadjanak a népbe, hogy a társadalom hasznos tagjaivá válIjanak. Az olasz nép annyira szereti „madonna gyermekeit" (igy nevezik a lelenczeket), hogy gyakran ingyen nevelik fel és családjuk tagjaivá fogadják. Ezt a hazafias és emberbaráti eszmét óhajtja megvalósítani az „országos lelenczház-egyesület". Tulajdonképen szégyenére vállik hazánknak, hogy még eddig nem gondoskodtunk kellőképen az ártatlan kisdedekről, a kiknek egyedüli bűnük, hogy szillőik nyomorognak, könynyelmüek vagy bűnösek : Hányszor történik meg az orvosi gyakorlatban, hogy a jómódú család vézna csecsemője mellé dajkát kell megvizsgálnunk a ki bemutatja ép, erős csecsemőjót, kit kénytelen másoknak kiadni iskolába. Alig inulik egykét hónap és egy vén banya beáliitt a a dajkához összeaszott, vézna csecsemőt tartva karjaiban, s a szegény anya borzadva bontja szét a rongyokat, nézi gyermekének puffadt hasát, ránczos bőrét ós hallja nyöszöigő sírását. Ez a szegény teremtés már közel van ahhoz, hogy angyallá legyen, s a főváros, valamint a nagyobb városokat környező falvakban wíóságos angyalcsináló ipar fejlődött ki, hova olcsó áron kiviszik a gyermekeköt meghalni, annál gyorsabban, minél kevósbó óvatosak a kialkudott bér fizetésében. Arról van tehát szó, hogy ezek a kisdedek jó ápolásban részesüljenek, a mennyire lehet családban neveltessenek fel. Ennek kipróbált legjobb módja az, hogy az ilyen gyermekeket egy vagy több központi intézetbe vegyék fel, a hol őket az orvos megvizsgálja, s az egészségeseket mielőbb az érte bejövő föidmivesek és kisiparosok nejeinek átadja gondozás végett kellő fizetés fejóber. Aa intózetben csak azok a gyermekek maradnak vissza, a kik betegek, hogy ott anyatej mellett gondos ápolásban részesöljenek. A kiadott gyermekekre az idézet, de különösen az egyesület vidéki tagjainak folyton és szigorúan kell felügyelniük. Ez igen fontos, mert ha a gyermekeket kiadják ós többet rá komolyan senki nem vet ügyet, akkor a gyermekek ugy pusztulnak, mint ezelőtt. Épen ennek elkerülése végett szükséges a nemes szívű ós jótevő társadalomnak részvétele minél tágabb körben. Hiszen a lelencz-űgy tulajdonképen közügy ós az államnak kötelessége gondoskodni az elhagyott kisdedekről ; azonban nálunk ezt az állam a községekre rótta, a melyek azután minél olcsóbb ós igy rosszabb ápolásba adják a gyermekeket. Tehát a társadalomnak részt keli vennie e mozgalomban, ha azt akarjak, hogy e kisdedek jó kezekben legyenek s á La^a hasznos polgáraivá válljanak. Hazafias ós emberbaráti müvet igyekeznok tehát életre ébreszteni azok, kik az országos lelenczház-egyesület megalakításán fáradoznak. Örömmel látjuk, hogy a fővárosnak színe-java máris csatlakozott a mozgalomhoz, melynek czólját lennt röviden vázoltuk. Nem közönsóges egyletesdi ez, hanem arról van szó, hogy ezer kisded eletét megmentsük ós épen ezért a mozgalomnak országosnak, impozansnak kell lenni. S ha a kormány s az ország' gyűlés látni fogják a törekvés komolyságát s az eszme megvalósítását, akkor bizonyára kell, hogy erkölcsileg és anyagilag hozzájáruljon. És épen azért, mert ily nemes es nagy tervről, régi mulasztás pótlásáról van szó, kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy csatlakozzanak e mozgalomhoz. E lap szerkesztősége szívesen fogad és nyíltan nyngtáztat bármely csekély adományt s azt, az egyesülethez (Bpest kerepesi ut 41.) juttatja, mely bárkinek szolgál bővebb felvilágosítással. Sőt e nemes egyesület megérdemelné, hogy mulatságok, bálok, tombolák, stb. jövödelniót, vagy legalább annak egy részét e czélra forditnák. Gondoljunk Széchenyi, vagy hazánkfia mondására: „Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak életét sem kellene kioltani, mivel magyar," minél inkább kötelességünk tehát a pusztuló kisdedek ezereit megmenteni ! Dr. Faragó Gyula. T győri iiiTis ip arlcamarátúl > A Baross-szobor gyűjtői veinek beszolgáltatási határideje lejárván, van szerencsénk ujolag is felkérni az ivtartókat, szíveskedjenek iveiket a begyűjtött pónzzel együtt lehetőleg sürgősen, de legkésőbb e hó végéig e kamarára czimezve beküldeni, minthogy beállott azon időpont, amelyen a kamara ia egyenkint elszámolni tartozik a rendelkezósére bocsájtott számozott gyüjtőiveikkel. Felkérjük a tisztelt ivtartókat, hogy iveiket még az esetben is szíveskedjenek beszolgáltatni, ha gyüjtésük eredménytelen maradt; amennyiben pedig egyik vagy másik iv elveszett volna, e körülményről szíveskedjenek a kamarát külön értesíteni. Győrött, 1893. január 17-én. A kerületi kereskedelmi és iparkamara nevében : lerfy Antal sk. Szávay Gyula sk. elsők, titkár,